Ady Endre: Emlékezés Március Idusára
Óh, bennem lobogott el Ama szinte már savós, Tüzetlen és makacs, De jó nedvű ifjuság. Március Idusára Voltak
Séta a kultúra ösvényein
Óh, bennem lobogott el Ama szinte már savós, Tüzetlen és makacs, De jó nedvű ifjuság. Március Idusára Voltak
International Day of Italian Cuisines január 17. 2008 óta tartják ezt a világnapot, amely Remete Szent Antal ünnepének
Olyanok ilyenkor a csillagok, mint az álmos gyerek szeme. Kicsit hunyorognak. És még nem tudják: sírásra vagy nevetésre
Az iszlám művészet a fátimida korban Dél-Itáliáig fejtette ki hatását. Ekkor (1143-ig) épült II. Roger normann király (1130-1154)
Iványi Grünwald Béla: Áhítat (Ave Maria), olaj, vászon, 120 x 115,2 cm Magyar Nemzeti Galéria, Budapest Iványi
Jellegzetes koreai építménytípus az uralkodói paloták és parkok együttese. Az épületegyüttesek alapegysége a csarnok, amely építészeti előképét a
A lába csupaszon, a haja szétziláltan, kákasátorban ült, térdéig mezítelen; azt hittem hirtelen, hogy tündérre találtam, szóltam: A
Csontváry Kosztka Tivadar (1853, Kisszeben – 1919, Budapest) Festő. Gyógyszerész volt, s csak 41 éves korától tanult
Rafael Jeronym Kubelík cseh származású karmester, zeneszerző, a Prágai Tavasz nemzetközi zenei fesztivál alapítója, 1996. augusztus 11-én-én hunyt
Tikkadt, tikkasztó napverésben, káprázatos csodáktól részegen és áldott kincsektől roskadó palástban trónol felettem a diadalmas és könyörtelen Nyár,
Milyen hűsítő finomságra vágyik az ember a kánikulában? Természetesen fagyira! Ám a napon aszalódva egy csöpögő tölcsér nem
A magyar középkor a Magyar Szent Koronáról azt vallotta, amit első királyunk Szent István legendájának Hartvik püspök által Kálmán király
Nemzeti Szalon, Népművészet Két hét múlva zár az első, a mai magyar élő népművészetet bemutató nemzeti szalon a