2017. június 9-től látogatható a Pesti Vigadóban az MMA Képzőművészeti Tagozat 2015–2016. évben díjazott alkotóinak kamaratárlata, amely Almásy Aladár, Molnár László József, Sáros András Miklós, Szabó Menyhért és Szvet Tamás munkáit mutatja be.

Mivel a Magyar Művészeti Akadémia feladatának tekinti a hazai alkotóművészek megbecsülését, támogatását és ösztönzését – mind a már számottevő életművel rendelkező középgeneráció, mind a fiatal, pályájuk elején járó tehetségek körében –, ezért minden tagozat évente egy-egy díjat adományoz saját művészeti ága kiemelkedő képviselőjének, és két-két ösztöndíjat a negyven év feletti és alatti művésznemzedék jeles tagjainak. A Képzőművészeti Tagozat ily módon létrejött kiállítása a Vigadó Galériában ezeknek az alkotóknak néhány munkáját tárja a közönség elé, nem tematikusan rendezve, csupán felvillantva egy-két, a művészekre leginkább jellemző alkotást. A tárlat kurátora Gaál József Munkácsy Mihály-díjas festő-, grafikus- és szobrászművész, művészeti író, az MMA levelező tagja.

A kiállító művészekről:

Almásy Aladár 1946-ban született Debrecenben. 1969 és 1976 között a Magyar Képzőművészeti Főiskolán végezte tanulmányait, mesterei Bernáth Aurél, Barcsay Jenő, Ék Sándor, Raszler Károly és Rozanits Tibor voltak. 1969-ig Debrecenben élt, 1969 óta Budapesten alkot. 1976 óta kiállító művész. A Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége, a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja, majd a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete, a Magyar Festők Társasága, a Magyar Grafikusművészek Szövetsége és a Szinyei Merse Pál Társaság tagja. Almásy Aladár gondolatai festményeiről: „Műveim érzékennyé válásának belső okai a látomásos lelki élet megemelkedett hatásai, melyek egy tudatalatti forró cselekménnyel párosulnak. Hypnotikus öntudatba mennek át, majd különlenyomatot képeznek. A szürke agykérgen keresztül átvitel történik, és a rajzon szereplő figurák mesterségesen előidéznek egy Hypnozist. Ezek a rajzbéli lelki adalékok, hol találkoznak, és hol megelőzik egymást.”

Molnár László József 1951-ben született Nagyváradon. Tanulmányait Kolozsváron, a Ion Andreescu Képzőművészeti Egyetem Képgrafika szakán 1975-ben fejezte be. Tanárai Feszt László és Nica Joachim voltak. 1980-tól él Magyarországon. Tagja Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének, valamint a Grafikusművészek Szövetségének. 2014-ig az egri Eszterházy Károly Főiskola Rajz Tanszék docense volt. Ars poeticáját így foglalja össze: az „Kezdetben, az 1970-es években a mozgás és annak a nyomai, lenyomatai foglalkoztattak. A vonal, mely egy mozgó pont eredménye, a kezek és a kezem mozgás-nyomai, elmozdult testek térbeli és képzeletbeli megjelenítése, valamint a lelki rezdülések, állapotok – általam psychogramme-nak nevezett – leképezései. Később úgy gondoltam, hogy ezekből vizuális ABC is megalkotható. Persze, ez utópisztikus elképzelés volt, elkezdtem közelről megfigyelni a tárgyakat és majdhogynem ismeretlen világot találtam. Felhagytam a mozgással és egy vizuális “lexikon- szerűséget” próbáltam alkotni. Kerestem a formai és megjelenési hasonlóságokat és úgy találtam , hogy egy kereten átdobott drapéria és egy kéz redőzete között meglepő hasonlóságok vannak, a kagyló formája és egy eldobott spárga görbületei között, a derékszögben találkozó fonalak szövete és a drótháló vagy rács között, és így tovább a végtelenségig. Azok az ember által alkotott tárgyak érdekeltek, melyben valamilyen rendező elv érvényesül, melyet erőszaknak is felfoghatunk és amint e tárgyak ezektől szabadulnak, a szövet szétfoszlik, a fonal szétbomlik és »haszontalan« tárgyakká válnak, melyeknek csak esztétikai értékük, eddig fel nem tárt szépségük van.”

Sáros András Miklós 1945-ben született a németországi Höchstadt an der Aichban, szülei magyarok, ő maga magyar állampolgár. Jászberényben és Vác után 1986-tól Budapesten él. Szakmai tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, Képgrafika szakon végezte 1963-tól 1968-ig. Rendszeresen részt vesz hazai és külföldi kiállításokon. 1975-től 1978-ig Derkovits Gyula-ösztöndíjas, 1983-ban Munkácsy Mihály-díjat ismerték el művészetét. A Váci Grafikai Műhely létrejöttében tevékenyen részt vett, amelynek művészeti vezetőjeként is működött. 2000-től 2013-ig a Budapesti Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában rajz-festés tantárgyat tanított, a Magyar Képzőművészeti Egyetem pedagógia szakos hallgatóinak gyakorlatvezető tanáraként vállalt szerepet az ifjabb képzőművész generáció oktatásában. Működési területem a nyomtatott grafika (fametszet, rézkarc, litográfia) és a rajz. Különleges képzőművészeti technikáját saját szavaival jellemzi: „2005 óta főleg egyedi rajzokat készítek, a majdnem feledésbe merült ezüstvessző technikát szorgalmazom. A Magyar Művészeti Akadémia 2015-ben 6 hónapos ösztöndíjban részesített, a beszámoló kiállításon 21 ezüstvessző rajzom szerepel. Ezek a Feljegyzés-ek, sóbányai képződmények inspirációi nyomán készültek.”

Szabó Menyhért, a tárlaton kiállító művészek közül legfiatalabb, 1992-ben született. A Magyar Képzőművészeti Egyetem Szobrász szakán Kő Pál volt a mestere. Szakmai gyakorlatát 2011-ben a Höhr-Grenzhausen-i Kerámia Iskolában végezte. 2015-ben Köztársasági ösztöndíjban részesült, 2016-ban elnyerte az Amadeus alkotói ösztöndíjat és a Ludwig Alapítvány ösztöndíját. A kiállításon szereplő Big Me című installációjának kiindulópontja saját önportréja. „Jelenünk az identitás elvesztésének kora, éppen ezért döntöttem úgy, hogy hatalmas méretben, a néző számára már-már frusztráló nagyságban valósítom meg precíz-rideg realizmussal kialakított önarcképemet. Az erről készült gumiformák a felszínt, az arc lehántott rétegét sorakoztatják fel, rákérdezve arra, hogy ki is vagyok én magam valójában? Egyáltalán lehet-e a realizmus szobrászi eszközeivel bármit mondani az összetett személyiségről-identitásról? Felvállaltan foglalkozom a klasszikus szobrászat gazdag örökségével, amelyet megpróbálok a saját korom, életem, problémáim, kérdéseim szolgálatába állítani és egyúttal átértelmezni, új viszonyrendszerbe helyezni” – vallja a fiazal szobrász.

Szvet Tamás 1982-ben született Gyulán, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Szobrász szakán 2007-ben diplomázott. 2009-től a Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskolájában művészeti kutatómunkát végzett, melyet 2011-ben Hollandiában, az University of Amsterdam kutatóintézetében, valamint a Gerrit Rietveld Akadémián folytatott. Munkái számos alkalommal szerepeltek hazai és külföldi kiállításokon, szakmai rendezvényeken. Művészeti (rezidencia) programokon vett részt Németországban, Olaszországban, Csehországban, Finnországban, Franciaországban, Amerikában, Svédországban, Dél-Koreában és Japánban. Szakmai tevékenységét 2008-ban Junior Príma díjjal; 2010-ben a Magyar Tudományos Akadémia Talentum díjával jutalmazták. Művészeti kutatásaiban központi szerepet kap a tudomány és a művészet kapcsolata, olyan fogalmak mentén, mint a fény, az értékelés, valamint a térrel és az idővel való viszony. Fontos számára a térrel és a közönséggel való interaktivitás. Az MMA Képzőművészeti Tagozat díjazottjainak kiállításán Szvet Tamás Űr című tükörmetszet sorozata látható. Az alkotó gondolatai munkáiról: „A Magyar Művészeti Akadémia – Fiatal Művészek Ösztöndíja beszámoló kiállításán egy tizenkét darabos tükörmetszet sorozat kerül bemutatásra. A munkák az emlékezettel, az idővel és az egyénnel foglalkoznak. A megmetszett tükrök a valóságot – illetve a néző érzékelését – alakítják. A tükör, mint médium már a pályám kezdete óta foglalkoztat. A legfőbb inspirációm, az ún. makyo elnevezésű különleges bronz tükör, mely technikával japán tanulmányutamon találkoztam. A vallási célokra alkalmazott polírozott bronz korongot, olyan szertartásokhoz alkalmazták, melyek tiltottak voltak. A tükör, a napfény segítségével kivetítette például Krisztus képét, de fény nélkül, magán a felületen nem látszódott semmi. Bronz helyett üvegtükröt alkalmazva kezdtem el metszeteket készítek. A portrésorozat, személyes kiinduló pontja az, hogy nagyon hasonlítok – az engem művészeti pályára irányító, és támogató – anyai nagyapámra. Kapcsolatom Szvet Antallal (1938–1987), így nemcsak szellemi kötődésű, de külsőleg is az ő arcvonásait örököltem. Amikor a tükörbe nézek, sokszor az ő hiányával találkozom, de egyszerre, mint példaképre is gondolok. Készítettem ezért egy olyan tükröt, melyben Szvet Antal portréja és a sajátom összekapcsolódik. Mivel napról napra egyre jobban hasonlítok az ő időskori arcvonásaihoz, így bár a múltat nézem (a benne tükröződő jelennel együtt) mégis a tükör az én jövőmet is tartalmazza…”

Pesti Vigadó, V. emelet
2017. június 9. – július 31.

Magyar Művészeti Akadémia