vers – Lighthouse

Szabó Lőrinc – Valami szép

Egész héten köd nyomta téli hegytetőnk: magas fellegek fogták fazekukba a tájat s rácsukták a fedőjüket. Ma se

November Nem is búcsúzott, elment szótalan, Az ifjúságom, íme, odavan. Nem is tudtam, hogy ő valaha volt, Hisz

Nem is tudom, milyen világ ez, mibe csöppentünk emberek? Szeretnék szívvel közeledni, de megtiltják, hát nem merek!

Híves, borongó őszi nap; Beült hozzám az únalom: Mint a madár, ki bús, ki rab, Hallgat, komor, fázik

Szép, lankadt novemberi gally, jó bánat tiszta, lassú míve, kiről levált a röpke raj s alatta hajló, száraz

Mint tépett-szaggatott koszorúnak Marokba-gyűrt s marcangolt szirmait El-fölrepíti a szél: Szavaim szivemből úgy vetem ki Tehozzád, A sirodra,

Halottak napja van. Az első, Mióta döngve hullott Rá a hant. A Sír tövében egy-egy fénybogár Csillog. Különben

Kijöttem hozzád, te árva, szép, te jó holt. Mert itt olyanokat gondol az ember, amilyeneket eddig sohase gondolt.

Utolsókat kondul a hegyen a kolomp: itt nekünk már semmi, de semmi keresnivalónk. Borzong a boróka, a fenyves

Kányádi Sándor – Naplótöredék A fény, a fény szuronyok hegyén villan. Nem ilyen fényre vágytam én, amilyen itt