vers – Lighthouse

Sík Sándor – Szeptemberi lomb

Várj még, ne siess, szeptemberi lomb, A hegyeken még szól a kolomp, Még messze a tél. A te

Mulik a nyár. Dus, tiszta tüze vész. Néma égbolt fáradt aranyi nem Ontnak hősugárt. Ha napsütöttre lépsz: Madárt

Mitől oly terhes minden ősz s mért kábulunk el illatában? S ha lágyan perg a sok levél, mért

Aranyporos nyárvégi reggel, Gyomlálsz a kertben szorgalmas kezekkel. Pedig a nyár Lassan lejár. A kardliliom kardja hegye sárgul.

1. A májusnak mihelyt vége És a nyár jön a helyébe: Ah, a gége egészsége Budapesten rosszul áll.

– 14. század – Vigadj, magyar, van rá okod, fiadnak anyja, szentedé: Magasztaljad patrónusod, magasztaljad mindenfelé! Fáklyát gyujtott

Lassan véget ér a nyár. Rézsút súrolja a napfény a kertet, hónalj-árnyékot növeszt a leveleknek, a mézarany parkettán

Amit én álmodom: Nem fényűzés, nem fűszer, csemege, Amit én álmodom: Egy nép szájában betevő falat. Kenyér vagyok,

Szőke buza között pipacsos kis kalap, Hiába süt a nap, – árnyék van az alatt. Sétál a kisasszony

A kardvirágok hegye véres, gyors pengéjük szemembe vág. Miféle forrón ömlő vér ez? Véres lesz tőlem a világ.