vers – Lighthouse

Madách Imre – Isten veled

Hittem, sugárod voltam, és te rózsa, Mely illatot s színt tőle nyer csupán; Szerettelek, s szerelmem boldogsága Volt,

(Gina emlékkönyvébe) Mint a Montblanc csucsán a jég, Minek nem árt se nap, se szél, Csöndes szívem, többé

Nem szeretem, amit elértem, oly furcsa s rossz, hogy íme ifjuságom bálványai jönnek, leülnek asztalomhoz, nevemen szólítanak és

Hol növekedtél, hol virultál, Felelj, szentföldi pálmaág! Mily halmok, völgyek éke voltál, Mily tájék volt szülőhazád? A hűs

Megkönnyebbült lélekkel fogadom a naptári öregkort, ezt is megértem annyi kétség, baljóslat ellenére, már nem fújom Szilveszter éjjelén,

Adjon az Isten szerencsét, szerelmet, forró kemencét, üres vékámba gabonát, árva kezembe parolát, lámpámba lángot, ne kelljen korán

A vén sirásó haldokol: Vígan tehát ágya körül! Ki annyit sirba fektetett, Most a sor őreá kerül. Hajrá

Indulsz, pályavégzett év, Menj… de várj, ne menj magad, Sötét van a másvilágba’. Jó lesz egy kis égő

Itt volt, elment a szép karácsony, S amíg itt volt, jó koszton éltünk, Cukron, fügén, mákos kalácson. Hozott

Légy fegyelmezett! A nyár ellobbant már. A széles, szenes göröngyök felett egy kevés könnyű hamu remeg. Csendes vidék. A lég