Az impresszionista festő kertje

 

 

Claude Monet földi paradicsoma

Az impresszionista festészet egyik leghíresebb képviselője, Claude Monet
életének felét, 43 évet töltött Givernyben, ahol a maga tervezte kertekben sok remekművet is festett. A néhány éve, az eredeti tervek alapján felújított kert régi pompájában fogadja az odalátogatókat. 

 

Monet háza ma

Monet egykori lakóházát eredeti, teljesen berendezett formájában állították helyre. Mint az egykori fotó is bizonyítja a kert esetében is az eredeti állapot helyreállítása volt a cél. A ház főbejáratával szemben álló két tiszafa még az előző kertből maradt itt, innen indul a virágokkal szegélyezett út a kapuhoz

A francia impresszionista festők kedvelt témája volt a Szajna-völgye. A legenda szerint Monet egyik motívumkereső útján, egy vonat ablakából látta meg a Párizstól 70 kilométerre fekvő Szajna parti kis falu, Giverny egyik kertjét, ami nagyon megtetszett neki. 1883 tavaszára sikerült összegyűjtenie annyi pénzt, hogy megvásárolhassa az 1 hektáros területet a lakóházzal.

Monet háza régi képen

A kert tele volt gyümölcsfákkal amit – a helyiek rosszallása ellenére – Monet kivágatott. Ő egy színekben és fényekben gazdag, festői kertet álmodott a gyümölcsös helyére, egy virágokkal tarkított díszkertet (Clos Normand), ami festői témákat kínál. Csak az épület előtt álló két tiszafa maradt hírmondónak a régi kertből, ezek ma is láthatók. Innen indul a kertet kettészelő, rózsalugasos sétaút.

Monet kertje

Monet hozzáfogott terve megvalósításához. Kertészeti könyveket vásárolt és ezeket tanulmányozta, hogy a minden évszakban virágzó, festői növény­együttesekből álló kertet megvalósíthassa. Díszalmafákat és dísz­cseresznyéket ültetett és a fák közötti területeken alakította ki a kertészek számára ma is szokatlan virág­együtteseket. Több kertészt is alkalmazott, hogy a mindig látványos festői kert megvalósulhasson.

Az első birtok megszerzése után tíz évvel Monet-nak sikerült egy szomszédos, 8 000 m2– es földterületet is megszereznie, amit csak egy út választott el első kertjétől. Ennek a területnek a közelségén kívül egy másik nagy előnye is volt, a közelében folyt egy patak. Monet-nak sikerült a helyi elöljáróságon elérnie, hogy ezt átvezethesse épülő új kertjén.

 A XIX. század végén Franciaországban nagy divatja volt a japán művészetnek, így a fametszeteknek is. Monet egész kis gyűjteményt vásárolt ezekből (a gyűjtemény egy része megtekinthető ma is a lakóház falain). A japán kultúra iránti vonzalmának köszönhetően Monet egy vizikertet tervezett erre az új területre. Az átvezetett patakkal ez a hely erre kiválóan alkalmas is volt, így megvalósulhatott a gyönyörű japánkert, egy tóval a közepén. A helyiek tiltakozása most sem maradt el, úgy vélték, hogy az egzotikus növények kárt okoznak a patakban mosott  ruháikban, és mérgezik a patakból ívó állataikat.

 Monet először csak egy kisebb tavat ásatott amit később bővítettek a mai méretére. A teljesebb hatás kedvéért egy íves fahidat is építtetett aminek a két végéhez ültetett japánakác ma is látható. Talán csak ez a két növény maradt meg az eredeti japánkertből.

Monet kertje

A Japán-kert részlete az annyiszor megfestett tündérrózsákkal

A kialakítás során annak ellenére sikerült japán hatást elérnie, hogy nem  japánkertre jellemző növényeket ültettek, mivel azokban íriszeken és tavirózsákon kívül nem alkalmaznak virágokat. Monet-nak most is a festőiség volt a legfontosabb, amit mi sem bizonyít jobban, hogy időskori híres képeinek nagy részét itt festette, többek között a párizsi Orangerie-ben látható óriási tavirózsás képeit.     

Japán-tó

 Fennmaradt számlák bizonyítják, hogy sokat áldozott a kertekre, „Minden pénz megy a kertembe” – mondta. Szívesen kereste a legegyszerűbb és a legritkább virágfajtákat. A vásárlások mellett cserékkel is gazdagította kertjét. Ebben két barátja, a festő Caillebotte és a politkus Clemanceu is segítségére voltak. (Clemanceunak köszönhető az is, hogy a nagy tavirózsás képeknek külön helyiségeket alakítottak ki az Orangerie-ben.) 

Monet kertje

A Japánkert híres Japán-hídját – amit Monet szintén sokszor megfestett – az eredetivel azonos módon állították helyre. Az eredeti növényzetből csak a korabeli fotón is látható japán akác élte túl a nehéz időszakokat

Monet halála után a kertet mostohalánya gondozta, majd sokáig elhagyatott volt. A növények elvadultak, kipusztultak, amik pedig  túlélték ezt az időszakot, azok az 1944-es bombázáskor pusztultak el. 1977-ben az Academie des Beaux Arts lett az új tulajdonos és a kerteket helyreállították, de nem egészen Monet elképzelései szerint. 2011-ben egy angol kertésznek, James Priestnek kellet jönnie, hogy a kertek visszanyerjék régi pompájukat. Az új főkertész Monet itt festett képeiből indult ki a felújításnál – amit ő szívesebben nevezett restaurálásnak – és még festeni is elkezdett, hogy minél jobban magáévá tegye Monet elképzeléseit. A vízililiomos tó alig igényelt változtatást, annál több mindent kellett újratervezni az első, virágos kertben. A munka 3 évig tartott és 2014-től újból régi szépségében látható a festő kertje.

Németh János – Élet és Tudomány

 

Monet műterme

Claude Monet (1840–1926)

Párizsban született, de a Szajna torkolatánál fekvő Le Havre-ban nőtt fel. Már 10 évesen művészeti iskolába került és 15 éves volt, amikor Eugéne Boudin megismertette a plein air festéssel. 16 évesen Párizsba költözött, ahol megismerkedett és barátságot kötött festőkkel, akikkel együtt később impresszionistákként emlegették. A kezdeti sikertelen évek után egyre népszerűbb lett, így megtehette, hogy 1883-ban megvegyen egy Giverny gyümölcsöst. Ideköltözött és itt alakította ki azokat a kerteket amelyek oly gyakran voltak képei témái. Innen indult hosszabb rövidebb festői kirándulásokra például Rouenba, hogy híressé vált képeit megfesse. Halálának évében, 1926-ban, már félig vakon fejezte be, az erre a célra építtetett Giverny nagy műteremben a 12 pannóból álló Tavirózsák című sorozatát amit a francia államnak ajándékozott.

A Művészet és tudomány viszonyának bemutatása a TIT lapjaiban” szakmai program megvalósítását 2017. évben a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.

 

Kókusz, szágó és a többi jövevény

 

 

Óceánia trópusi partjainak növényvilága nagyon megváltozott azóta, hogy az ember is megtelepedett a szigeteken. Ami nyomban a szemünkbe tűnik: a partokon ágaskodó kókuszpálmák sokasága.

A kókuszpálma (Cocos nucifera) őshazája valószínűleg a maláj-szigetvilág, ahonnan természetes úton – a hullámok Cocos nuciferahátán – is eljuthatott a Csendes-óceán néhány közelebb fekvő szigetére. Nagyobb mérvű elterjesztése, különösen pedig Polinéziában való meghonosítása az ember műve. A melanéz és polinéz hajósok vitték magukkal és ültették el új lakóhelyeiken. A kókuszpálma igen hasznos növény. Gyümölcsét, leveleit és a törzsét egy ősi indiai mondás szerint 999 -féle célra lehet felhasználni. A kókuszdió húsa fontos élelmezési cikk, ugyanakkor Óceánia lakosságának ez a legfőbb bevételi forrása is. A szárított kókuszbél, a kopra keresett termék a világpiacon. A koprából sajtolással kókuszolajat nyernek, amelyet főzéshez, művaj és szappan készítéséhez, különféle kozmetikai szerek előállításához használnak fel.

Metroxylon saguEredetileg szintén vadon nőtt, de ma már telepítik is a másik fontos pálmaféleséget: a szágót (Metroxylon sagu). Új-Guinea mocsaras partvidékeinek és a folyók mellékének gyakori növénye. A pápuák saksaknak nevezik. A fa magassága 10-15 méter, törzsének átmérője 50-80 centiméter. A szágópálmának nem a gyümölcsét fogyasztják (sőt azt nem is hagyják kifejlődni), hanem a fa törzsének keményítőben dús, lisztes belsejét. Egy-egy kifejlett pálmafa törzséből 100-300 kg nyers szágólisztet nyernek, amit megsütve fogyasztanak. A szágó kalóriadús táplálék, de hiányzanak belőle a fehérjék és a vitaminok, emiatt a szágóevő népek táplálkozása nagyon egyoldalú.

A polinéz népek nem szágókenyeret, hanem a kenyérfa gyümölcsét fogyasztják. A kenyérfa (Artocarpus altilis) az Artocarpus altiliseperfafélék családjába tartozik. Őshazája a maláj-szigetvilág és Új-Guinea, onnan hozták magukkal a polinéz hajósok. A kifejlett fa magassága 10-15 méter. Hatalmas, szárnyalt levelek borítják, méretük a fél métert is meghaladja. Az ágaikon elszórtan teremnek a csecsemőfej nagyságú, rücskös héjú gyümölcsök. A szüret általában januártól márciusig tart, de a leszedett gyümölcs még körülbelül 2 hónapig eltartható, így sok helyen csaknem fél éven át ez a nép fő tápláléka. Nyersen nem élvezhető. A szamoaiak felszeletelik, és kókuszolajban megsütik.

A trópusi Óceánia népeinek élelmezésében nagy szerepük van a különböző gumósnövényeknek és gyökérféléknek. Dioscorea esculentaA polinézeknél például a kenyérgyümölcs fő kiegészítője a jam (Dioscorea esculenta és D. alata), az ugyanis július-augusztusban kezd beérni, amikorra a kenyérgyümölcs már elfogy. A jam futónövény, kemény szárai jó talajon 5 méter magasságba is felkúsznak. Valamennyi trópusi szigeten meghonosították a tarót (Colocasia esculenta). tarót (Colocasia esculenta)Fél méternél hosszabb, kar vastagságú, sok keményítőt tartalmazó gyökeret ereszt, amelynek az íze hasonlít a hazai burgonyáéhoz. A jam és a taró az „óvilág” növényei, míg a harmadik gyökérféleség, a kasszava vagy manióka (Manihot esculenta) Amerikából terjedt el a trópusi övben. Cserjeszerű növény, ujjnyi vastagságú husángokkal és szétágazó gyökerekkel. Valamennyi gyökérnövény között ez a manióka (Manihot esculenta)legigénytelenebb, a tápanyagokban szegény korallmeszes talajon (makateán) is megél.

A szubtrópusi szigetek és Új-Guinea magasföldjének első számú élelmi növénye az édesburgonya vagy batáta (Ipomoea batatas). Új-Guinea térségében kaukaunak hívják. Gyökérgumói inkább a répához hasonlítanak, semmint a Ipomoea batatasburgonyához, ezért találóbb a régies magyar elnevezése: az édesrépa. Amerikában őshonos növény, mégis Új-Guinea felvidékein már jóval az európaiak megjelenése előtt termesztették. Hogyan került át az édesburgonya Amerikából a pápuákhoz? Több más titokkal együtt ez is még megoldatlan kérdés.

Musa acuminataÓceánia trópusi szigetvilágában sokféle forró égövi gyümölcs terem. A kenyérgyümölcsön kívül kiemelést érdemel a banán, amely nálunk csak csemegének számít, de a szigeteken fontos élelmezési cikk. Őshazája Délkelet-Ázsia, de az erdőkben vadon élő banánfajokat Kelet felé egészen a Szamoa-szigetekig megtaláljuk.
Musa acuminata fajból nemesítették ki az édesbanán különböző változatait, amelyek hozzánk is eljutnak, míg a Musa balbisiana változatai sok keményítőt tartalmaznak. Ezek a hibridek nyersen nem élvezhetők, csak főzve vagy sütve. A maláj szigetekről származó Mangifera Indicamangó (Mangifera Indica) már az európaiak megjelenése előtt  mangosztán (Garcinia mangostana)elterjedt Új-Guinea partjain, úgyszintén a mangosztán (Garcinia mangostana). A förtelmes illatáról nevezetes durián (Durio zibethinus) főként Melanéziában kedvelt csemege. Az Újvilág felfedezése után került Óceánia szigeteire a papaja vagy dinnyefa (Carica papaya), amely ma egyike a legelterjedtebb kultúrnövényeknek. Szaporodását elősegítik a gyümölcsöket Durio zibethinusGarcinia mangostanadézsmáló madarak és repülőrókák, amelyek elpotyogtatják a magvakat.

A cukornövények közül legfontosabb a cukornád, amelynek Új-Guinea az őshazája. Itt ma is nagy területeket borít a vadcukornád vagy pitpit (Saccharum robustum), amely ugyan kevés cukrot tartalmaz, viszont annál hasznosabb a Saccharum officinarium
kunyhóépítésnél. A cukrot adó nádat, a S. officinariumot kultúrnövényként termesztik, úgyszintén a S. edule fajt is, amelynek virágját magzatelhajtásra használják.

 papíreperfa (Broussonetia papyrifera)Az ősi „ipari növények” közé tartozik a papíreperfa (Broussonetia papyrifera), amelynek lehántolt kérgéből, pontosabban ennek háncsrétegéből készítették az őslakók ruházatukat (a tapát). A tapakészítés és -festés újra dívik – különösen Tonga- és Szamoa-szigeteken –, de jobbára csak az idegen turisták veszik meg. A Fiji-szigetek értékes növénye volt az illatos szantálfa (Santalum Santalum albumalbum), amelyből Kínában és Indiában templomi tömjént és értékes szobrokat készítettek. Az élelmes kereskedők egyszerre úgy megrohanták ezeket a szigeteket, hogy a szantálfákat pár év alatt az utolsó szálig kiirtották.

Még röviden az élvezeti növényekről. A polinéz és melanéz népek nemzeti itala a kawa, amit a kawabors (Piper methysticum) gyökereiből nyernek. A kawabors 1,5-2 méter magasra növő cserje, melyet a ház körül, a kókuszpálmák és banánok árnyékában termesztenek. A megszárított gyökeret porrá zúzzák, és szertartásos módon készítik el az italt. A kawaNicotiana tabacumgyökér hatóanyaga a metisztin, vagy más néven kavahin. A kawaital veszélytelen, élénkítő hatású; a gyógyászatban vízhajtó szernek használják. Mindenfelé termesztik már az Amerikából származó dohányt is (Nicotiana tabacum).

Forrás: Balázs Dénes: Ausztrália Óceánia Antarktisz (226-228. oldal) Gondolat Kiadó, 1978 ISBN 963 280 677 8

Fokozottan védett növényeink – Cselling

 

 

Cselling – Cheilanthes marathae(L.) DOM. (Syn.: Notholaena maranthae R. Br)

Az arasznyi, de mutatós növényre Baumgarten János (1765-1841), a jeles erdélyi flóramű szerzője talált rá elsőnek 1801-ben, de mert azt hitte, hogy előfordulása már ismert, ügyet sem vetett rá. Csak 1912-ben fedezte fel újra Degen Árpád, s azóta egyik féltett növényi ritkaságunk.

Leírása: Igénytelen, kis termetű (10-15 cm) páfrányfaj. Feltűnő, hogy levélnyele a lemeznél hosszabb. Levelei tojásdad-hosszúkás szárnyacskái épszélűek, fonákukat sűrűn ezüstfehér pelyvaszőrök fedik. Erős szárazságban levelei egészen összepöndörödnek, de azért nem pusztulnak el, hanem az első eső hatására újraélednek.

Spóraérésének ideje júniustól júliusig tart.

Élőhelye: Mészkerülő, fény- és melegkedvelő, szárazságtűrő pionír növény, amely előszeretettel telepszik meg a vulkanikus eredetű (bazalt, szerpentin- stb.) sziklákon. Hazai példányai szilikát-sziklagyepben, bazalton élnek. Mészkövön nem él meg.

 

Cselling

Cselling (Notholaena marantae)

Elterjedése: Rendkívül ritka, atlanti-mediterrán, illetőleg dél eurázsiai elterjedésű faj, amely a Földközi-tenger mellékéről (Mediterráneum) kisugárzik Dél-Franciaország, Svájc, Ausztria, a volt Csehszlovákia, Magyarország és a volt Jugoszlávia felé, eljut továbbá Etiópiáig, sőt a Himalájáig is.

Előfordulása: Egyetlen hazai, maradvány jellegű előfordulása a balatoni Szentgyörgy-hegy napos szikláin van, és a Badacsonyi TK területére esik.

Védelme: Kiveszőfélben levő, erősen veszélyeztetett páfrányfaj. Az ausztriai Burgenlandban a közvetlen kipusztulás előtt álló fajok közé sorolják. Nálunk elsősorban a növényismerő szakemberek felelősek azért, hogy a csellingben eredeti termőhelyén – és nemcsak herbáriumi lapokon – gyönyörködhetünk-e.

Magyarországon fokozottan védett

Eszmei érték: 250 000 Ft

Forrás: Csapody István – Védett növényeink (51-53. oldal) Gondolat Budapest, 1982 ISBN 963 281 066 X

 

Cirok: több, mint kukoricapótló

 

 

Az elmúlt években folyamatosan nőtt a cirokfélék termőterülete Magyarországon. Az évente mintegy 20 ezer hektáron – elsősorban takarmányozási, kisebb arányban élelmiszeripari célra – vetett növénycsoport termesztése a jövőben újabb lendületet vehet, ugyanis a hírek szerint az Európai Unió is támogatni fogja a gazdálkodókat.

 

Szemescirok

Európa több mint háromszáz ciroktermesztéssel foglalkozó szakembere nemrégiben Bukarestben tanácskozott, ahol összegezték a feltörekvő ágazat helyzetét. A rendezvény legfontosabb híre az volt, hogy Brüsszel is támogatni fogja a cirokfélék termesztését, és ez a hazai gazdálkodók számára is nagyobb lehetőségeket teremthet, mondta Feczák János, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnökségi tagja.

A cirokfélék viszonylag kevéssé ismert, de nagyon jó termőképességű növények – hangsúlyozta Feczák János. A szubtropikus, a vizet jobban hasznosító cirokfajták a kukoricához képest könnyebben, kedvezőbb költséggel termeszthetőek, és különösen aszályos években képesek kiugró teljesítményekre. Termésátlaguk tekintetében a kukoricával azonos mennyiség realizálható azonos körülmények mellett, az új nemesítésű intenzív hibridekkel pedig akár 12 tonna is betakarítható egy hektárról. Az elmúlt évben a szántóföldi növények szinte mindegyike kiválóan teljesített, a cirok is meghozta a saját kiválónak mondható termésátlagait, de a különbség nem volt annyira kiugró, mint egy csapadékszegény évben.

A világ ötödik legnagyobb gabonanövényének vetésterülete Magyarországon is folyamatosan növekszik, ma mintegy 20-22 ezer hektárra tehető. Ennek harmadán silócirok és szudáni fű terem, kétharmadán pedig az elmúlt években jelentősen felfutó szemescirkot termesztenek a gazdálkodók. Az évente betakarított 45-50 ezer tonna mennyiségből 30-40 ezer tonnát – főként Belgiumba, Hollandiába és Skandináviába – exportálnak. A termesztés mennyisége tekintetében Európában első helyen Franciaország áll, a második Olaszország, Magyarország pedig a harmadik. Világszinten az USA, Nigéria és India áll az élen.

Feczák János szerint a piacon is jelentős igény mutatkozik a korszerű hibridekre, ma már ezeket érdemes vetni. Mivel az új nemesítésű modern hibrideknek nincs vagy nagyon alacsony a tannintartalma, így az állattenyésztésben is jól hasznosíthatóak. Ázsiában például a legnagyobb baromfitakarmányt képezik. A tanninmentes cirokkal száz százalékban ki lehet váltani a kukoricát. A növény bioetanol gyártásához, biogáz előállításához is felhasználható. A cirok beltartalmát tekintve az árpához hasonlít, magas a fehérje és az ásványi anyag tartalma. Ma már egyre növekvő mértékű felhasználás tapasztalható az élelmiszeriparban is. Fokozódik az érdeklődés a magyar vonatkozású Pop Cirok és cirok liszt iránt, mely utóbbi a gluténmentes élelmiszerek fontos alapanyaga lehet.

A magyar piac legnagyobb gondja a kiszámíthatatlanság. Jelenleg nincs olyan vállalkozás, amely a készleteket finanszírozná, így előfordulhat, hogy a hirtelen megnövekvő igények kielégítésére nincsenek azonnal mozgósítható nagyobb volumenű vetőmagkészletek. A bukaresti konferencia legfontosabb üzenete, hogy a szakma összefogott a szektor fejlődése érdekében. E mellé támogatás is lesz az unió részéről, de sokat kell még dolgozni a szemléletformálás terén, hogy az agrárium szereplői és a szélesebb társadalom is megismerje e fontos növények világszinten már ismert és felhasznált előnyös tulajdonságait.

Az 1993-ban alakult Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VSZT) fő feladatai közé tartozik többek között az ágazattal kapcsolatos javaslatok kidolgozása, információk szerzése, feldolgozása és ismertetése, valamint törvényben rögzített jogainak gyakorlása, kötelezettségeinek betartása, betartatása. A VSZT feladata továbbá: a növénynemesítők, vetőmag-szaporítók, feldolgozók és forgalmazók termelési és piaci magatartásának országos szintű összehangolása, részvétele az államigazgatási szervek munkájában, döntés előkészítésekben, véleményezésben. A VSZT nonprofit szervezet, tagsága magában foglalja a nemzetközi cégeket, mezőgazdasági nagyüzemeket, az agrárkutatás, növénynemesítés intézményeit és jelentős számú magángazdaságot.

 

http://www.vszt.hu

 

A vadalma lett az év fája

 

 

Az Országos Erdészeti Egyesület éves szavazásán a vadalma győzedelmeskedett és lett a 2017-es év fája. A kezdeményezés célja a figyelemfelkeltés és a megóvás, olyan fafajok előtérbe helyezése, amelyeknek komoly erdészeti jelentőségük van, ám a figyelem mégis elterelődött róluk.

Az Országos Erdészeti Egyesület 20 éve indította útjára a mozgalmat, amelyet 2013 óta online szavazás keretében bonyolít le. Mindez jó alkalom rá, hogy a kiválasztott három „döntős” fafajról, majd később a győztesről, az adott esztendőben ismeretterjesztő és tudományos cikkek, népszerűsítő kiadványok jelenhessenek meg, ezáltal kicsit közelebb hozzák az emberekhez kevésbé ismert fafajainkat is – írja az egyesület közleményében.

Emiatt elengedhetetlen szempont az erdészeti szakmán kívüli szervezetek bevonása is: így Az év fája – Az év madarához hasonlatosan – állandó elem lett általános és középiskolai tanulmányi versenyeken, erdei iskolák oktatásában, természetvédelmi témájú rendezvényeken és vetélkedőkön. A 2010-es évek folyamán így kerülhetett középpontba az ezüst hárs, a tiszafa, a zselnicemeggy, a házi berkenye, a mezei juhar, a kocsányos tölgy és a mezei szil is.

Az idei esztendőben az egyesület vadalma tematikájú szemléletformáló játékokat fejleszt az erdészeti erdei iskolák részére, a fiatalok körében ezáltal is népszerűsítve ezt a kivételes fafajt.

Vadalma

Vadalma (Forrás: Országos Erdészeti Egyesület)

A vadalmafára, a magyar erdők ritka különlegességére, leginkább rövid ideig, mindössze egy hétig tartó virágzásakor, esetleg termésérésekor figyelünk fel, egyébként rejtve marad szemünk elől. Hazánkban a síkvidékektől a középhegységekig egyaránt megtalálja létfeltételeit, azonban mindenütt ritka, kis számú, sokszor csak egyetlen egyedet számláló populációi vannak jelen, emiatt veszélyeztetett faj.

A közlemény szerint a vadalma általában 6-10 méter magasra növő fa, törzsátmérője életkorának végén 20-25 centimétert tesz ki. A 80-100 éves példányok már matuzsálemek. Virágzatát április második felében, esős és hűvös időjárás esetén később hozza. Virágszíne sohasem tiszta fehér, hanem a rózsaszín különböző árnyalatait fedezhetjük fel rajta.

Erős illatú virágait napközben méhek, reggel, este és hűvös napokon darazsak, éjszaka éjjeli lepkék porozzák be. Termése szeptember-októberben érik, 2–4 cm átmérőjű, éretten zöldessárga színű, esetleg pirossal árnyalt, íze nagyon fanyar, húsa kemény.

Vadalma virágzat

Vadalma virágzata (Forrás: Országos Erdészeti Egyesület)

Gyümölcséből annak idején zselé, almabor, pálinka és ecet készült, illetve magas C-vitamin-tartalma miatt teát főztek belőle, amit láz, megfázás és hasmenés ellen javallottak. Termése a vadgazdálkodónak kitűnő takarmányt szolgáltat, különösen a szarvas és a vaddisznó kedveli, de a madarak és a kisemlősök is szívesen fogyasztják.

Korábban fáját szívóssága miatt órafogaskerekek fogaihoz és meghajtóművekhez használták, a kocsigyártó pedig a legtartósabb szántalpakat készítette belőle. Ezenkívül a legjobb vonalzók és rajztáblák is belőle készültek – olvasható a közleményben.

Napjainkban az erdei biodiverzitás fenntartásában van fontos szerepe, számos élőlény kötődik hozzá. Sok veszély leselkedik rá, például magoncait és sarjait a vad előszeretettel károsítja, emellett napjainkban a termőkorú fák gyakran olyan nagy távolságra találhatóak egymástól, hogy a kölcsönös beporzásnak nincs esélye, emiatt beltenyésztettség lép fel.

Gazdasági jelentőségéhez hozzájárul, hogy virágai méhlegelőként szolgálnak, továbbá a közeljövőben nagy szerepe lesz a nemes alma rezisztencia-nemesítésében, mivel a vadalma a lisztharmattal, az alma mozaikvírussal, a varasodással és a faggyal szemben teljesen ellenálló. Ezeken kívül klímatoleranciája miatt a nemes almafajták szaporításánál alanyként való felhasználása bizonyosan fokozódni fog a jövőben – írja a szervezet közleményében.

Forrás: hirado.hu/Országos Erdészeti Egyesület

 

Fokozottan védett növényeink – Tátogató kökörcsin

 

 

Levédia és Etelköz füves sztyeppjein vándorolt eleink ősi ismerősei a pusztai kökörcsinek. Még szürke mozdulatlanságba dermedt az erdei tisztások, homoki legelők és a száraz lejtők gyepszőnyege, amikor bundácskáikba burkolózva, lila virágkelyheikkel beharangozzák (pulso-are= lüktetni, harangozni) a kökörcsinek a tavasz érkezését. Legismertebb az ibolyaszínű leánykökörcsin (Pulsatilla grandis WENDER.), sokkal ritkább a Nyírség savanyú homokján élő tátogató kökörcsin.

 

Pulsatilla patens

Tátogó kökörcsin – Pulsatilla patens (L.) MILL (Fotó: Wikiwand)

Leírása: karógyökere mély és erős. Az 5-30 centiméter magas növény gyapjas-bozontos, a levelek csak elvirágzás után jelennek meg. Jellemzők viszont az elszáradtan is megmaradó tőlevelek, amelyek hármasak (a többi kökörcsin levelei szárnyaltak) és a levélszeletek cimpái 5-10 milliméter szélesek. A virágtakaró csak színes lepellevelekből áll; ezek száma rendszerint 6. A lepellevelek nagy, kehelyszerű, eleinte teljesen kocsánytalannak tűnő virágokat alkotnak. A virág nagy és sötétibolya színű. (A leánykökörcsin virágánál sokkal sötétebb.) A termés tollas bóbita, a terméskék bibeszála szőrös, éretten hosszú farkszerű.

Virágzásának ideje: március-április. A leánykökörcsinnél valamivel korábban

virít, de mivel virágzási idejük találkozik, együttes előfordulásuk esetén természetes keverékfajuk is keletkezhet. Ez a × Pulsatilla valentiana, amelyre természetesen a védelem ugyancsak kiterjed.

 

Pulsatilla patens

Tátogó kökörcsin – Pulsatilla patens (L.) MILL (Fotó: Wikiwand)

Élőhelye: Mivel meleg- és szárazságkedvelő, fényigényes és mészkerülő faj, a szikár homoki legelők laza homoktalajait vagy a homoki legelők bolygatatlan tisztásait szereti.

Elterjedése: Síksági-kontinentális faj, amely határainkon kívül az Erdélyi Mezőségen, Moldvában, a lengyel és orosz sztyeppeken honos. Magyarországon egyetlen bizonyított előfordulása a Nyírségben van.

Előfordulása: Nyírségi előfordulásai közül legszebb állománya a Bátorliget melletti Bátori-legelőn található, mind ez ideig védelem alá nem vont területen. Előfordul ezenkívül még Haláp és Guth községek határában, a Bagaméri-erdőben. Somogyi populációi eltűntek (Mikepuszta, Kadarkút).

Védelme: Homoki ritka termőhelyeit érintetlenül kell hagyni. Ezeket sem felszántani, sem trágyázni vagy meszezni nem szabad. Gyökerestül történő kiásása nemcsak lehetetlen, hanem céltalan is, mert hajszálgyökerei gyorsan tönkremennek és átültetése reménytelen. Virága csokorvirágnak alkalmatlan, és szedésével bő magtermésétől és terjeszkedésétől fosztjuk meg. Növényföldrajzi jelentősége és ritkasága miatt védjük. Németországban veszélyeztetett, Finnországban és Svédországban sebezhető, míg Csehország és Románia területén ritka faj.

Eszmei értéke: 250 000 Forint

 

Forrás: Csapody István – Védett növényeink (79-80. oldal) Gondolat Budapest, 1982 ISBN 963 281 066 X

 

Fokozottan védett növényeink – Tornai vértő

 

 

Onosma tornense Jáv. – tornai vértő

Jávorka Sándor, a magyar flórakutatás XX. századi legnagyobb alakja fedezte fel(1906) és nevezte el ezt a nemcsak hazánk, de egész Európa szempontjából is nevezetes és rendkívül ritka növényt lelőhelyéről, a Tornai-karsztról. Ma a növény areáján Szlovákiával osztozunk.

Onosma tornense Jáv. - tornai vértőLeírása: Évelő, serteszőrű növény. Vörösbarna gyökértörzse fásodó, vastag, sokfejű. Szára kevéságú (2-3), 15-20 centiméter magas, sűrűn leveles. A szárlevelek hegyesek, 2-4 centiméter hosszúak és 2-3 milliméter szélesek, erősen visszahajló szélűek, szürkészöldek. Ez a szín a levelek mindkét oldalán meglevő, 1-2 milliméter hosszú, lazán rásimuló serteszőrökből származik. A párta hengeres harang alakú, citromsárga, apró cimpájú, a csészénél jóval hosszabb (15-20 mm). A bibeszál a virágból kiáll. A termés 4 résztermésből áll.

Virágzási ideje: július – augusztus.

Élőhelyét meleg, száraz, meszes törmeléktalajon a sziklafüves és pusztafüves lejtők gyepében, karsztbokorerdők szegélyén találjuk, más ritka növényfajok (pl. hólyagos csüdfű, fehér szádorgó, nagyfészkű hangyabogáncs stb.) társaságában.

Onosma tornense - tornai vértő

Onosma tornense – anp.nemzetipark.gov.hu

Elterjedése és Előfordulása mintegy 10 kilométer hosszúságú körzetre korlátozódik nálunk a Tornai-karszton, Szlovákiában a Szlovák-karszton. Tornanádaskánál (Alsóhegy) populációja viszonylag gyenge, Szelcepusztánál erősebb. Kárpát-medencei endemikus faj, amelynek legközelebbi rokonai Dél-Erdélyben és a Balkán félsziget északnyugati részén élnek.

tornai várhegy

A tornai várhegy – Molnár V. Attila: kutatói blog

Védelme: Ritka és erősen veszélyeztetett, jellegzetessége miatt fontos faj. Termőhelyén 1952-ben – sajnos – bálványfával és dióval erdősítést végeztek, s ez kedvezőtlen hatással volt fejlődésére. Még tudományos célú gyűjtését is szigorúbban tiltani kell. Mindenekelőtt azokat a sziklagyepeket kell érintetlenül hagyni, amelyekben él, és populációja felerősítését mesterségesen is elő kell segíteni. Szlovákiában 1955 óta védik. Hazánkban védelme csak az Aggteleki TK védetté nyilvánításával nyert megnyugtató megoldást. Ezért különösen indokolt, hogy a Polgári Büntető Törvénykönyv a kiemelten védett növényfajok közé sorolja, így károsítása természetvédelmi bűntettnek minősül. Természetvédelmi értéke: 250.000 Ft.Az európai Vörös Könyvben a legritkább 100 növény között szerepel.

Forrás: Csapody István – Védett növényeink (140-141. oldal) Gondolat Budapest, 1982 ISBN 963 281
066 X

 

Fokozottan védett növényeink – Rozsdás gyűszűvirág

 

 

Tátogatófélék – Scrophulariaceae

A digitalis szó ujjat jelent, de a legtöbb embernek a szó nem a virág alakját, hanem a szívgyógyszert juttatja eszébe, mint ahogyan ennek a növénynemzetségnek a tagjai (főként a piros és a gyapjas gyűszűvirág) valóban fontos gyógyhatású glikozidákat tartalmaznak. A rozsdás gyűszűvirág levele is drog lehetne, de olyan nagy növényföldrajzi ritkaság, hogy a legszigorúbb védelemre szorul!

 

Rozsdás gyűszűvirág

Rozsdás gyűszűvirág (Digitalis ferruginea)

Leírása: Erőteljes, igen nyúlánk (- 1.5 m), dús virágú, feltűnő évelő növény. Tőlevelei keskeny-lándzsásak, igen lassan nyélbe keskenyedők, az erek mentén gyapjasodók. A szárlevelek szórt állásúak, keskenyek, épek vagy gyengén fogacskás élűek. A virágfürt gerince kopasz. A párta sárgás-rozsdabarna, bíborbarna erezetű, 2 cm hosszú, rövid harang (gyűszű) alakú, nyitott torkú, ferde karimájú, alsó ajkának középső cimpája kb. akkora, mint a párta csöve, és belül sűrűn gyapjas-bozontos. A csészecimpák tompán lekerekítettek, széles-hártyás szélűek. A termés tok. Magja hosszú ideig – állítólag 100 évig is – megtartja csíraképességét.

Rozsdás gyűszűvirág

Rozsdás gyűszűvirág (Digitalis ferruginea)

 

Virágzási ideje: Július-augusztus.

Élőhelye: a meleg, száraz, napos erdőszélek, cserjések, gyertyánostölgyesek és cserestölgyesek szegélyén van meszes, törmelékes, laza, olykor (Szársomlyón)) görgeteges talajon.

Elterjedése: Olaszországtól Szlavónián, Horvátországon és a Szerémségen keresztül a Balkánig, Elő-Ázsiáig és a Kaukázusig terjed. Kelet-mediterrán domb- és hegyvidéki faj.

 

Rozsdás gyűszűvirág

Rozsdás gyűszűvirág (Digitalis ferruginea)

Előfordulása: Nálunk még a Mecseket sem éri el, csak a Szársomlyón, Mecsekalján (Nagynyárád, Borjád, Hercegtöttös) és Mohács mellett él.

Védelme azt igényli, hogy a leggazdagabb lelőhelyén, a nagyharsányi Szársomlyón ne essen a kőbányászat áldozatául. Virágzáskor feltűnő fürtjeit csokorvirágnak, leveleit drognak, tövét dísznövényként gyűjteni tilos. A kiemelten védett fajok közé tartozik, pusztítását a Büntető Törvénykönyv elzárással bünteti.

 

Rozsdás gyűszűvirág

Rozsdás gyűszűvirág (Digitalis ferruginea)

 

Forrás: Csapody István – Védett növényeink (151. oldal) Gondolat Budapest, 1982 ISBN 963 281 066 X

 

Fokozottan védett növényeink – Pókbangó

 

 

Latin név: Ophrys sphegodes MILL.

Magyar név: Pókbangó

Familia: Orchidaceae

Család: Orchideafélék

 

ophrys_sphegodes_max

Pókbangó ( Ophrys sphegodes)

 

Pókbangó ( Ophrys sphegodes) rajz

Jellemzők: 10-35 (45) cm magas kosborféle. Amilyen kicsiny, olyan szép, mint általában családtagjai. A levelei hosszúkás-lándzsásak, fényes világoszöld felületűek. Vörösesbarna alapszínű szőrzetszerű képlettel borított és tarka rajzolatú virágaik bizonyos távolságról nézve ülő rovarra emlékeztet. A domború, erősen hátrahajló élű és ennek köszönhetően egy pók potrohra emlékeztető mézajkán legtöbbször egy H vagy X alakú kopasz, világos folt található. A külső lepellevelei sárgászöldek, míg a belsők barnásak és kopaszak. A legkorábban (április vége,május eleje) nyíló és a leggyakoribb hazánkban előforduló bangófaj.

Virágzás: Április-május.

Méret: 10-35cm

Ophrys sphegodes2Élőhely: Inkább mészkedvelő, mocsár-, láp- és homoki rétek, nedves kaszálók, esetenként mocsárrétek, szikes puszták növénye. Előfordul többek között a Kiskunságban, a Bükkben, a Fertő mellett, a Balaton-felvidéken, és bizonyos Ásotthalom környéki réteken. Az utóbbi évtizedekben jelentősen visszaszorult és élőhelyeinek legalább feléről el is tűnt. Láp-, löszpuszta-, homoki rétek, dolomitsziklagyepek, lejtősztyepprétek.

Fokozottan védett, eszmei értéke 100 000 forint.

 

Pókbangó

Pókbangó ( Ophrys sphegodes)

 

Forrás:Terra Alapítvány

 

A 2016-os év fája: a mezei szil

 

 

mezeiszil_ulmus_carpinifolia0Az Országos Erdészeti Egyesület éves szavazásán az egyik legsokoldalúbban felhasználható fafajunk, a hajdanán szent faként is tisztelt mezei szil győzedelmeskedett, és lett a 2016-os év fafaja. Az Év Fája kezdeményezés célja a figyelemfelkeltés és a megóvás, olyan fafajok előtérbe helyezése, melyeknek komoly erdészeti jelentőségük van, ám a figyelem mégis elterelődött róluk.

Az Országos Erdészeti Egyesület 20 éve indította útjára az Év Fája mozgalmat, amelyet 2013 óta online szavazás keretében bonyolít le erdész tagtársak, erdész kollégák és szakmán kívüli érdeklődők részvételével.

mezeiszil_blismes_elm_2007

Foto: Wikipedia – Eric Collin

A mezei szil (Ulmus minor) Európa nagy részén őshonos fafaj, magas hőigénye miatt elsősorban a sík- és dombvidékeket kedveli, emiatt középhegységekben csak az alacsonyabb régiókban található meg. Jellemző élőhelye a keményfás ligeterdő, ahol a kocsányos tölggyel, a magyar kőrissel és a vénic-szillel alkot állományokat. Magassága akár a 30 métert is elérheti. Rendkívül kemény, rugalmas, nehezen hasadó és szívós fáról van szó, mely tulajdonságai miatt a mezei szil hajóácsolásra, víz alatti építkezésre és – a tölgyfával vetekedve – épületfának is kiváló. Kocsigyártók, asztalosok, tímárok és csőkészítők is szívesen dolgoztak vele, s belőle, de népi gyógyászatra is alkalmazták, míg lombja kérődző állatoknak szolgált takarmányul. A mezei szil a csonkolásokat könnyen regenerálja, jól sarjad tuskóról és gyökérről is, a szomszédos egyedek gyökerei gyakran összenőnek, amelyen keresztül tápanyagcserét tudnak véghezvinni. Ezért a kivágott egyedek tuskói gyakran tovább élnek.

Mezei szil

Ám bármennyire is szívós, a hazai szilfajok közül a legjobb regeneráló képességgel rendelkező fáról van szó, a mezei szil, ez az igen fontos és hasznos faj, a szilfavész miatt napjainkra Európa-szerte visszaszorult. Az 1918-ban megjelent, majd az 1960-as években Észak-Amerikából sajnálatosan ismét visszakerült szilfavész megtizedelte az európai szilfajokat, melyek közül legjobban a mezei szilt sújtotta. A kórokozó gombája a fatest edényeit tömi el, aminek következtében a víz és az ásványi sók szállítása nehezebbé, vagy teljesen lehetetlenné válik. A megtámadott szil egyedeken így először hervadásos tünetek jelentkeznek, majd gallyak, ágak pusztulnak el, és végül maga a fa is. Ez a problémakör is rávilágít arra, hogy az idegenből bekerült, invazív fajok mennyi gondot okozhatnak őshonos növény- és állatfajaink esetében.

A 2016-os Év Fájának választott mezei szil a magyar táj eltűnő félben lévő, egykor igen megbecsült eleme, mely megőrzése és ápolása fontos erdészeti feladat.

 

Forrás: Pilisi Parkerdő Zrt.