Irodalom – Lighthouse

Juhász Gyula – Örökség

Gyuri bácsi igen nevezetes férfi volt városunkban. Az asztalosmesterek között első, akinek remekeit az idegenek is megcsodálták. Szerette

Április, ó, Április, Minden csínyre friss! Faun-bokáju, vad suhanc, Újra itt suhansz! Vásott cigánykereked Porozza a tereket, Repül

Atyám, aki születése óta balkezes, a következő találó hasonlattal szokta asztali beszélgetéseink alatt megvilágítani az emberi élet természetét:

Köszöntlek kedves szép március! Ibolyaszagú, langyos leheletedet érzem már a levegőben. Zöld szőnyegeidet látom már kiterítve a halmokon.

Hamvazószerdán s a rákövetkező vasárnapon, hamuból rajzolt kereszttel jelölte meg az egyház övéi homlokát. Tudjuk, a hamu gyászt

A zene harmadnapja szólt már, harmadnapja a friss zene! a kis parasztház harmadnapja szinte keringett már bele! A

Szép úri nép, didergő itt a fény, Szükség van itt vidám harangozóra… Lecsúszott vén napunk az ég ivén:

Andor keresztnevű pesti úriember egy éjszaka föltűnően sok badarságot álmodott. Álmai közül csak egyet mondok el. Karfioléknál uzsonnázott,

Papírcsörgésre ébredtem föl, méghozzá ezüstpapíréra. Nyilván a tegnap esti csokoládé burkát csúszkáltatja ide-oda a huzat. A következő másodpercben

Egy magyar költő a XIX. század végén, aki szilárdan és öntudatosan távol tartja magát a fővárosi élettől és