Mikszáth Kálmán – Hogy lettem én író?
Kirándulást tettünk az aggteleki barlangba egy-két fiatalabb tanárral. Még most is emlékszem azokra a csodadolgokra, amiket ott láttam,
Séta a kultúra ösvényein
Kirándulást tettünk az aggteleki barlangba egy-két fiatalabb tanárral. Még most is emlékszem azokra a csodadolgokra, amiket ott láttam,
Volt nekünk egy ismerősünk a Tabánban, akinek a kedvéért valaha bejártunk minden kocsmát. “Szépvadászné”-nak hívták, és mindig más
Az a hét az ujjongás hét napja volt. Egy álló hétig boldog szédület volt az álmom és rózsaszín
Olyanok ilyenkor a csillagok, mint az álmos gyerek szeme. Kicsit hunyorognak, és még nem tudják: sírásra vagy nevetésre
A pályaudvar előtt nagyon csinos, leányos képű huszárhadnagy állott. Lakkcsizmát, fehér báli kesztyűt és arany karperecet viselt. Ennyiből
Éjfél után két úriember ült a kávéházban. Ülni tulajdonképpen csak az egyik ült, még pedig igen peckesen, a
Gazdagnak lenni nagyon jó dolog. De »iszonyatos gazdagnak« lenni már nem olyan kellemes ügy. A túlméretezett vagyon éles
LA VEILLÉE Haláltusa nélkül, csendben hunyt el, ahogy olyan asszonyhoz illik, akinek makulátlan volt az élete; most
Esküvő után bekövetkezik a reactio, hol erősebben, hol gyengébben; de előbb-utóbb megérkezik, s mindkét félnek keresztül kell gázolni
Szomory Dezsőnek 1. Ha hideg és ködös téli reggeleken, amikor egész Budapest sűrű, kékes harmatfelhőkbe burkolózik, valahonnan a