szerelem – Lighthouse

Jékely Zoltán – Júliusi éjszaka

Csillagvilágok hullton hullnak, hullvást meggyúlnak és kimúlnak, hullnak szegények sebesen, egymásra merőlegesen; hol a Tejút tündér övéből, hol

Szerelmes vagyok az orgona-virágba. Talán betegség is ez, hogy az orgona-virágba vagyok szerelmes? Alig várom a reggelt, alig

Így mindig, új meg új partok felé vetődve, az örök éjen át sodródva szüntelen, soha nem vethetünk az

Csodás idő: fagy – napsütésben, s te szenderegsz még, drága szépem? Kelj fel, elmúlt az éjszaka. Még álom

Azt mondom, pajtás: ha a lány többé nem igéri boldogság egeit, hagyd őt messze hamar. Nem minthogyha talán

A két szemed szeretett legtovább, Be furcsa szerelem. A szád már néma volt, de a szemed, az még

A szerelmes levelek mind nevetségesek, nem is szerelmes levelek, amik nem nevetségesek. Annakidején magam is írtam szerelmes leveleket,

Ha megöregszel s szürke néneként ott bólogatsz a tűznél, könyvemet lapozd, idézve ifju-szép szemed mélységes árnya közt a

Szindbád, ez a kalandos művész-egyén, mielőtt halálát érezte volna közeledni, elhatározta, hogy valamely jó és nemes cselekedettel meghálálja

I. Ott ültünk némán, édes félhomályban, Te elmerengve s