Az impresszionista festő kertje

 

 

Claude Monet földi paradicsoma

Az impresszionista festészet egyik leghíresebb képviselője, Claude Monet
életének felét, 43 évet töltött Givernyben, ahol a maga tervezte kertekben sok remekművet is festett. A néhány éve, az eredeti tervek alapján felújított kert régi pompájában fogadja az odalátogatókat. 

 

Monet háza ma

Monet egykori lakóházát eredeti, teljesen berendezett formájában állították helyre. Mint az egykori fotó is bizonyítja a kert esetében is az eredeti állapot helyreállítása volt a cél. A ház főbejáratával szemben álló két tiszafa még az előző kertből maradt itt, innen indul a virágokkal szegélyezett út a kapuhoz

A francia impresszionista festők kedvelt témája volt a Szajna-völgye. A legenda szerint Monet egyik motívumkereső útján, egy vonat ablakából látta meg a Párizstól 70 kilométerre fekvő Szajna parti kis falu, Giverny egyik kertjét, ami nagyon megtetszett neki. 1883 tavaszára sikerült összegyűjtenie annyi pénzt, hogy megvásárolhassa az 1 hektáros területet a lakóházzal.

Monet háza régi képen

A kert tele volt gyümölcsfákkal amit – a helyiek rosszallása ellenére – Monet kivágatott. Ő egy színekben és fényekben gazdag, festői kertet álmodott a gyümölcsös helyére, egy virágokkal tarkított díszkertet (Clos Normand), ami festői témákat kínál. Csak az épület előtt álló két tiszafa maradt hírmondónak a régi kertből, ezek ma is láthatók. Innen indul a kertet kettészelő, rózsalugasos sétaút.

Monet kertje

Monet hozzáfogott terve megvalósításához. Kertészeti könyveket vásárolt és ezeket tanulmányozta, hogy a minden évszakban virágzó, festői növény­együttesekből álló kertet megvalósíthassa. Díszalmafákat és dísz­cseresznyéket ültetett és a fák közötti területeken alakította ki a kertészek számára ma is szokatlan virág­együtteseket. Több kertészt is alkalmazott, hogy a mindig látványos festői kert megvalósulhasson.

Az első birtok megszerzése után tíz évvel Monet-nak sikerült egy szomszédos, 8 000 m2– es földterületet is megszereznie, amit csak egy út választott el első kertjétől. Ennek a területnek a közelségén kívül egy másik nagy előnye is volt, a közelében folyt egy patak. Monet-nak sikerült a helyi elöljáróságon elérnie, hogy ezt átvezethesse épülő új kertjén.

 A XIX. század végén Franciaországban nagy divatja volt a japán művészetnek, így a fametszeteknek is. Monet egész kis gyűjteményt vásárolt ezekből (a gyűjtemény egy része megtekinthető ma is a lakóház falain). A japán kultúra iránti vonzalmának köszönhetően Monet egy vizikertet tervezett erre az új területre. Az átvezetett patakkal ez a hely erre kiválóan alkalmas is volt, így megvalósulhatott a gyönyörű japánkert, egy tóval a közepén. A helyiek tiltakozása most sem maradt el, úgy vélték, hogy az egzotikus növények kárt okoznak a patakban mosott  ruháikban, és mérgezik a patakból ívó állataikat.

 Monet először csak egy kisebb tavat ásatott amit később bővítettek a mai méretére. A teljesebb hatás kedvéért egy íves fahidat is építtetett aminek a két végéhez ültetett japánakác ma is látható. Talán csak ez a két növény maradt meg az eredeti japánkertből.

Monet kertje

A Japán-kert részlete az annyiszor megfestett tündérrózsákkal

A kialakítás során annak ellenére sikerült japán hatást elérnie, hogy nem  japánkertre jellemző növényeket ültettek, mivel azokban íriszeken és tavirózsákon kívül nem alkalmaznak virágokat. Monet-nak most is a festőiség volt a legfontosabb, amit mi sem bizonyít jobban, hogy időskori híres képeinek nagy részét itt festette, többek között a párizsi Orangerie-ben látható óriási tavirózsás képeit.     

Japán-tó

 Fennmaradt számlák bizonyítják, hogy sokat áldozott a kertekre, „Minden pénz megy a kertembe” – mondta. Szívesen kereste a legegyszerűbb és a legritkább virágfajtákat. A vásárlások mellett cserékkel is gazdagította kertjét. Ebben két barátja, a festő Caillebotte és a politkus Clemanceu is segítségére voltak. (Clemanceunak köszönhető az is, hogy a nagy tavirózsás képeknek külön helyiségeket alakítottak ki az Orangerie-ben.) 

Monet kertje

A Japánkert híres Japán-hídját – amit Monet szintén sokszor megfestett – az eredetivel azonos módon állították helyre. Az eredeti növényzetből csak a korabeli fotón is látható japán akác élte túl a nehéz időszakokat

Monet halála után a kertet mostohalánya gondozta, majd sokáig elhagyatott volt. A növények elvadultak, kipusztultak, amik pedig  túlélték ezt az időszakot, azok az 1944-es bombázáskor pusztultak el. 1977-ben az Academie des Beaux Arts lett az új tulajdonos és a kerteket helyreállították, de nem egészen Monet elképzelései szerint. 2011-ben egy angol kertésznek, James Priestnek kellet jönnie, hogy a kertek visszanyerjék régi pompájukat. Az új főkertész Monet itt festett képeiből indult ki a felújításnál – amit ő szívesebben nevezett restaurálásnak – és még festeni is elkezdett, hogy minél jobban magáévá tegye Monet elképzeléseit. A vízililiomos tó alig igényelt változtatást, annál több mindent kellett újratervezni az első, virágos kertben. A munka 3 évig tartott és 2014-től újból régi szépségében látható a festő kertje.

Németh János – Élet és Tudomány

 

Monet műterme

Claude Monet (1840–1926)

Párizsban született, de a Szajna torkolatánál fekvő Le Havre-ban nőtt fel. Már 10 évesen művészeti iskolába került és 15 éves volt, amikor Eugéne Boudin megismertette a plein air festéssel. 16 évesen Párizsba költözött, ahol megismerkedett és barátságot kötött festőkkel, akikkel együtt később impresszionistákként emlegették. A kezdeti sikertelen évek után egyre népszerűbb lett, így megtehette, hogy 1883-ban megvegyen egy Giverny gyümölcsöst. Ideköltözött és itt alakította ki azokat a kerteket amelyek oly gyakran voltak képei témái. Innen indult hosszabb rövidebb festői kirándulásokra például Rouenba, hogy híressé vált képeit megfesse. Halálának évében, 1926-ban, már félig vakon fejezte be, az erre a célra építtetett Giverny nagy műteremben a 12 pannóból álló Tavirózsák című sorozatát amit a francia államnak ajándékozott.

A Művészet és tudomány viszonyának bemutatása a TIT lapjaiban” szakmai program megvalósítását 2017. évben a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.

 

Elhunyt Jókai Anna

 

 

85. életévében, pünkösdhétfőn elhunyt Jókai Anna író, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a nemzet művésze. Írói pályája senkiéhez sem hasonlít; spirituális realizmusnak, az isteni és az emberi szint találkozásának nevezett életfelfogása erkölcsi és írói programként is beérett. A Magyar Művészeti Akadémia Jókai Annát saját halottjának tekinti.

Jókai AnnaJókai Anna Kossuth-nagydíjas író, a Nemzet Művésze 1932. november 24-én született Budapesten Józsefvárosban élő polgári családba, melynek gyökerei Vas megyébe nyúltak vissza.

Iskoláit a Mária Terézia téri elemi mintaiskolában kezdte meg, ahova 1939 és 1942 között járt, majd ezt követően 1943-ban a Zrínyi Ilona Leánygimnáziumba került. Ott érettségizett 1951-ben. Érettségi után színiakadémiára, egyetemre jelentkezett, de sehova sem vették föl.

Hogy eltartsa magát, munkát volt kénytelen vállalni: először, 1951 és 1953 között a Budafoki Borpalackozó Vállalatnál lett könyvelő. 1953-ban férjhez ment Bánky Róberthez, két gyermekük született: Gábor 1955-ben és Nóra 1957-ben.

1953-tól a X. kerületi Tanács Népművelési Osztályának művészeti előadója lett egészen 1957-ig. Az 1956-os forradalom alatt Jókai Anna a hétköznapi emberek életét élte az akkori nem hétköznapi körülmények között. A történtekről alkotott és meg nem változott véleményének kinyilvánítása miatt munkahelyéről 1957-ben eltávolították.

Ezután a XI. kerületi Szociális Foglalkoztatónál lett vezető könyvelő.

Bekerült az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára, magyar–történelem szakra. Munkája mellett tanult, levelező tagozaton. Diplomáját 1961-ben kapta kézhez. Ezután egészen 1970-ig tanított a Jázmin utcai Általános Iskolában. Időközben elvált első férjétől, s 1964-ben új házasságot kötött dr. Török Endrével. 1970-től a Vörösmarty Gimnázium tanára lett.

1966-ban jelent meg első novellája, a Családi kör a Kortárs című folyóiratban, 1968-ban pedig első regénye, a 4447 a Magvető Kiadó gondozásában.

Írói pályáján aztán sorra születtek a regények – és hozzá az elismerések. 1970-ben Jókai Anna József Attila-díjat kapott, és ekkortól lett tagja a Magyar Írószövetségnek is. 1976-tól szabadúszó íróként él és alkot. Művei már az 1970-es évek eleje óta megjelennek idegen nyelven is: lengyelül, csehül, szlovákul, franciául, németül angolul – Európában és a tengeren túl. A magyarul 1972-ben megjelent Napok című regényéért (amelynek lengyel változata a cenzúra miatt csak 1983-ban láthatott napvilágot) a lengyel rendkívüli állapot idején, 1980-ban Pietržak-díjat kapott.

1983-ban újra férjhez ment, Kapocsi Sándorhoz.

Az erejét még megmutatni képes diktatúra idején a Magyar Írószövetség alelnöke 1986 és 1989 között, majd a rendszerváltozás után, 1990-től 1992-ig a szervezet elnöke lett.

1992-től a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja.

1998-ban jelent meg Ne féljetek címmel nagysikerű regénye, amely összesen huszonkét kiadást ért meg. A meghalás folyamatát bemutató regény elkészülte után Jókai Anna úgy fogalmazott, több regényt már nem fog írni. Ám az a szellemi hagyományanyag és pozíció, amelyet élete során magáénak tudhatott és betöltött, szóra bírta mégis a világ és hazája sorsának alakulása láttán. Ennek a figyelemnek lett gyümölcse a beckett-i emberiségdrámára rájátszó Godot megjött című könyve. 2012-ben jelent meg Éhes élet című regénye.

2012. augusztus 20-án a Magyar Érdemrend polgári tagozatának nagykeresztjével, 2014. március 15-én Kossuth-nagydíjjal tüntették ki.

A több rangos állami és művészeti díjjal kitüntetett Jókai Anna a 2011-ben alapított Magyar Művészeti Akadémia köztestület tagja.
A 80 éves Jókai Anna írót 2012-ben 
tanulmánykötettel köszöntötte a Magyar Művészeti Akadémia, írói munkásságát első ízben értékelte konferencia. Az MMA Közelképek írókról című kismonográfia-sorozatában pedig néhány hónapja jelent meg pályaösszegzés Jókai Annáról Imre László irodalomtörténész, kritikus tollából.

A »spirituális realizmus« jegyében az életművet felépíteni és a mű-életet lebontani.” (Jókai Anna)

 

Az, amit az ember sorsának nevezünk, itt valósul meg. Aki elhanyagolja a mindennapi létküzdelmet, az a magasabb világokról sem érdemel tudást. A működés itt van, az ítélkezés odaát.” (Jókai Anna)

Váczy András: „A működés itt van, az ítélkezés odaát” – Beszélgetés Jókai Anna íróval

(Könyvpiac, 2000. december)

Művészeti szervezeti tagság

A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének tagja 1970-től folyamatosan. 1991 és 1995 között elnökségi tag.

A Magyar Írószövetség tagja 1970-től folyamatosan. 1986 és 1989 között alelnök, 1990-től 1992-ig elnök. Haláláig választmányi tag.

Az Írók Szakszervezetének tagja 1989-től, 1997-től elnöke.

A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja 1992-től.

A Nemzeti Kegyeleti Bizottság elnöke 2000-től 2006-ig.

Az MMA társadalmi szervezet tagja 2000-től.

A Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja 2011-től.

 

Díjak

József Attila-díj (1970), SZOT-díj (1974), Pietržak-díj (Lengyelország, 1980), a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (1992), Kossuth-díj (1994), Magyar Örökség díj (1999), Magyar Művészetért Díj (2000), a Köztársaság Elnökének Érdemérme (2002), Arany János Nagydíj (2003), a Magyar Kultúra Lovagja (2004), Prima-díj (2004), Prima Primissima Közönségdíj (2004), Kölcsey-díj (2004), Stephanus-díj (2006) Árpád fejedelem-díj (2007), a Magyar Érdemrend nagykeresztje (2012), Bocskai István-díj (2013), Kossuth-nagydíj (2014), Nemzet Művésze (2014)

 

Bibliográfia  (pim.hu)

Regények

4447, Magvető Könyvkiadó, Bp., 1968.

Tartozik és követel, Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp., 1970.

A labda, Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp., 1971.

Napok, Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp., 1972.

Mindhalálig, Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp., 1974.

A feladat, Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp., 1977.

Jákob lajtorjája, Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp., 1982.

Az együttlét, Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp., 1987.

Szegény Sudár Anna, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1989.

Ne féljetek, Széphalom Könyvműhely, Bp., 1998.

Godot megjött, Széphalom Könyvműhely, Bp., 2007.

Éhes élet, Széphalom Könyvműhely, Bp., 2012.

Elbeszélések

Kötél nélkül, Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp., 1969.

Szeretteink, szerelmeink, Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp., 1973.

A reimsi angyal, Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp., 1975.

A panasz leírása, Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp., 1980.

Jöjjön Lilliputba!, Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp., 1985.

Magyaróra, szerk, Lakatos István, Békéscsabai Megyei Könyvtár, Békéscsaba, 1992.

Három, Széphalom Könyvműhely, Bp., 1995.

Majd, Széphalom Könyvműhely, Bp., 2005.

Forrás: Magyar Művészeti Akadémia

 

Magyarok Óceániában

 

 

Hazánk földrajzi helyzete eleve kizárta, hogy magyarok részt vegyenek a távoli óceániai szigetvilág megismerésében. Neves földrajzprofesszorunk, Cholnoky Jenő az 1930-as években ugyan azt írta a könyvében, hogy a Csendes-óceánt elsőnek átszelő Magelán-expedíciónak magyar tagja is volt Maximilianus Transsylvanus személyében. Ma már tudjuk, hogy ez tévedés. Maximilianus Transsylvanus (Erdélyi Mike vagy Miksa) valóban magyar származású, jó tollú humanista író volt, de nem vett részt személyesen Magellán expedíciójában. Hazánkfia V. Károly spanyol király szolgálatában állott, és a király udvarában megismerkedhetett az expedíció szervezésének körülményeivel, majd közvetlen fültanúja lehetett a Victoriával szerencsésen hazatérő tengerészek elbeszéléseinek. Maximilianus Transsylvanus így teljes hitelességgel vethette papírra az első föld körüli utazás történetét, amely megbízható tudománytörténeti dokumentummá vált.

Nem sok szerephez jutottak a magyarok abban az expedícióban sem, amely az Osztrák-Magyar Monarchia közös pénzén indult útra 1857-ben. Ez a vállalkozás a Novara- expedíció néven vált ismertté, mivel az újjászervezett Novara fregattosztrák-magyar tengeri flotta kétezer tonnás Novara nevű vitorlása szállította az első óceániai kutatóexpedíció személyzetét. Közöttük egyetlen magyar tudós sem kapott helyet, mivel a szabadságharc bukása után hazánk teljesen a bécsi udvar kiszolgálója volt. Csupán a tengerészek között akadtak magyarok, mint Gyulai Gál Béla első tiszt, Kalmár Sándor és Semsey Gusztáv kadétok. Az expedíció 551 napig tartott, és a Csendes-óceánt Ausztrália felől jövet – Új-Zéland és Tahiti érintésével – a Horn-fok irányában szelték át. Az osztrák szakemberek értékes megfigyeléseket végeztek az útjukba került polinéziai szigeteken. Az eredményeiket összefoglaló művek Bécsben jelentek meg német nyelven.

Külön fejezetnek számít az osztrák-magyar hadihajók megjelenése a Csendes-óceán térségében. A Monarchia kimaradt a gyarmatosító hatalmak marakodásából, amikor azok Óceánián osztozkodtak. A bécsi kormány a század végén megkísérelte, hogy legalább a morzsákból összeszedjen valamit. Sebtében létrehozta az osztrák-magyar hadiflottát, és a hajók bejárták a világtengereket. Bár a személyzet főként osztrákokból állott, akadt köztük magyar is.

Gáspár FerencIlyen hajózó volt Gáspár Ferenc, aki a századfordulón hajóorvosként hét évig utazgatott az óceánokon. Kiváló megfigyelő és jó tollú író volt. Úti tapasztalatairól számos nagy sikerű, vaskos könyvben számolt be.

A század második felében a hazai főurak körében is „divattá” vált a világjárás. Pénzes grófok, bárók kerekedtek fel, legtöbbször csak a feltűnés kedvéért. Ilyen cél nélküli utazásra szánta rá magát Festetich Rudolf is. San Franciscóban vitorlás jachtot vásárolt, és 1839-ben vágott neki a Csendes-óceánnak. Tolnára keresztelt hajójával nyolc év leforgása alatt becsavarogta Óceánia tekintélyes részét.

Óceánia másik nagy vándora, Vojnich Oszkár maradandóbb értékű utazásokat tett. Azon kevesek sorába tartozott, akiknek tudásszomja kedvező anyagi helyzettel párosult. Óceániában elsősorban a partviszonyokat és a vulkanikus jelenségeket tanulmányozta. Utazásai során 1906–1908-ban megfordult Hawaii, Tahiti, Szamoa, Tonga, Fiji, Új-Zéland, Bismarck és Új-Guinea szigetein. Utazásairól a Magyar Földrajzi Társaság kiadványaiban és több népszerű útleírásban számolt be.

Messze kimagaslanak az Óceániában járt magyarok sorából Fenichel Sámuel és Bíró Lajos, akik gyűjtőmunkájukkal az egész tudományos világ megbecsülését vívták ki a maguk és a magyarság számára. Mindketten Óceánia legnagyobb s mindmáig legkevésbé ismert szigetén, Új-Guineában dolgoztak. Fenichel életét áldozta a tudományért, Bíró Lajos sorsa is sokáig a mellőzés volt.

Fenichel Sámuel (1867–93) a tudományos munkásságát ősrégészeti kutatásokkal kezdte. Dobrudzsai ásatásai kapcsán megismerkedett Albert Grubauer müncheni ornitológussal, aki meghívta őt tervezett új-guineai gyűjtőútjára állatpreparátornak. Fenichel elfogadta az ajánlatot és Grubauer társaságában 1891 decemberében érkezett Északkelet-Új-Guineába. Ez a terület akkor német gyarmat volt. Grubauer rövidesen megbetegedett, és 1892 márciusában elutazott Új-Guineából. A pénz nélkül magára maradt fiatalember folytatta a zoológiai gyűjtőmunkát, amelyhez később a magyar kultuszminisztériumtól kapott nagyon szerény támogatást.

 

Astrolabe-öböl, Pápua-Új-Guinea

Astrolabe-öböl, Pápua-Új-Guinea

 

Fenichel gyűjtőmunkássága főként az Astrolabe-öböl környékére terjedt ki (Constantinhafen, Friedrichwilhelmshafen, Erima, Stephansort). A német Hugo Zöller után ő volt a második európai kutató, akinek sikerült behatolnia a Finisterre-hegység 2000 méter magasságot meghaladó régióiba. Elsősorban a madarakat és más gerinces állatokat, valamint puhatestűeket és rovarokat gyűjtött, ezeket részben a Magyar Nemzeti Múzeumnak, részben a Nagyenyedi Kollégiumnak küldte haza. Fenichel néprajzi tárgyakat is gyűjtött, amelyekből mintegy 3000 darab a budapesti Néprajzi Múzeum tulajdonában van.

Fenichel nem sokkal megérkezése után megkapta a malária betegséget, de erős szervezete hosszú ideig ellenállt a kórnak. Egészségi állapota 1893 elején gyorsan romlott, és március 12-én meghalt. Az új-guineai Stephansort missziós temetőjében helyezték örök nyugalomra. Mindössze 26 évet élt.

Idehaza két évvel később a Magyar Természettudományi Társulat emlékgyűlést rendezett Fenichel Sámuel tiszteletére. Az ülés résztvevői között volt Bíró Lajos, akiben akkor érett végső elhatározásra a gondolat: folytatni fogja Fenichel Sámuel félbeszakadt munkáját.

Bíró Lajos (1856–1931) érdeklődését már kora ifjúságától az állatvilág tanulmányozása kötötte le. A növényvédelmi szolgálatnál dolgozott, és közben sokévi szorgos munkával értékes rovargyűjteményre tett szert. Gyűjteményét felajánlotta a Magyar Nemzeti Múzeumnak, és a kapott pénz képezte új-guineai útjának kezdeti alapját. 1896. január 1-én érkezett meg az új-guineai Friedrichwilhelmshafenbe, és nyomban hozzálátott a gyűjtőmunkához. Az akkor legmodernebb gyűjtési módszereket alkalmazta, és a legelsők között tanulmányozta az állatok ökológiáját. Emellett ő is gyűjtött néprajzi tárgyakat, megfigyelte azok készítését és használatát.

Bíró Lajos kisebb megszakításokkal egészen 1901. december 21-ig, tehát csaknem hat éven át dolgozott Új-Guineában, és csak egészségi állapotának romlása kényszerítette hazatérésre. Bíró mintegy 200 ezer rovart gyűjtött a Magyar Nemzeti Múzeum állattára részére, amelynek feldolgozása során eddig kb. 2000 új állatfaj megismerésével gazdagodott a tudomány. Felbecsülhetetlen értéket jelent az utókor számára Bíró Lajos néprajzi gyűjtése is.

 

Fenichel Sámuel Bíró Lajos természettudós

Fenichel Sámuel | Vass Csaba tasnádi festőművész pasztellrajza Biró Lajosról

A két kiváló magyar tudós emlékére 1974-ben emléktáblát avattak fel Port Moresbyben, Pápua-Új-Guinea fiatal egyetemén. Fenichel Sámuel és Bíró Lajos Óceánia azon kutatói közé tartoztak, akik minden gyarmatosító politikai háttér nélkül, pusztán a tudomány iránti elhivatottságból végezték önkéntes, áldozatos munkájukat.

Forrás: Balázs Dénes: Ausztrália Óceánia Antarktisz (197 -199. oldal) Gondolat Kiadó, 1978 ISBN 963 280 677 8

 

Legendás ikonok – Freddie Mercury

 

 

Freddie MercuryAz ikonok és a legendák sokfélék. Vannak, akik példás életet élnek, és vannak, akik szélsőségesek, megosztó személyiségek. Ők a legjobb példák arra, hogyan lehet bennünket, embereket befolyásolni, milyen könnyedén válunk megbocsátóvá, és legyintünk egy egyébként általunk is elítélt gyengeségre, ha az a gyengeség valami olyannal társul, ami ezt felülírja.

Freddie Mercury minden volt, csak nem hétköznapi. Gyakran feszegette a határokat, felrúgta a konvenciókat. Ami viszont kiemelte tehetségén kívül, és amiért az egyik legnagyobb legenda lett már életében, az az a szorgalom és kitartás, az a maximalizmus volt, ami nem hiányozhat senki eszköztárából, aki vinni akarja valamire az életben.   

 

Maximalizmus és tehetség – Freddie Mercury

Freddie MercuryKevesen tudják a világ egyik legismertebb és legsokoldalúbb brit énekeséről, a legendás QUEEN együttes frontemberéről, hogy eredetileg párszi indiai származású. A Queen-ben nem csupán énekesként, de zeneszerzőként is működött, a legtöbb sikeres dalukat ő írta. Neve egybeforrt az együttessel, sokan vele azonosítják a Queent, népszerűsége messze felülmúlta zenész társaiét. A zenekaron belül azonban mindig megvolt az összetartás, egymást tiszteletben tartva dolgoztak együtt, Brian May, Roger Taylor és John Deacon elismerték és jól kezelték egyedi személyiségét, és csodálatosan egészítették ki tudásukkal azt a hihetetlen tehetséget, ami Freddie-ből áradt. Hangterjedelme több, mint 4 oktáv volt!

A Queen tagjai egytől egyig komoly egyetemi végzettséggel rendelkeztek, rendelkeznek. Freddie Mercury az Ealing Art College-ban végzett, művészeti szakon, grafikusként, a Queen címerét is ő tervezte meg.

Karrierje során több, mint 700 koncertet énekelt végig, a Queen 15 nagylemezt adott ki, amiből közel 300 millió fogyott el! Két szólóalbuma is megjelent, szólókarrierjét azonban sajnos korai halála kettétörte.

Nagyságát mutatja, hogy a máig konzervatív Angliában 1999-ben bélyeget adtak ki a képével, halála után pedig a svájci Montreux-ben és a londoni Oxford streeten is szobrot állítottak neki. A londoni olimpia záróünnepségén a Queen is fellépett, Brian May és Roger Taylor mellett a háttérből, felvételről énekelt Freddie, ami ekkor ugyanúgy megbabonázta a közönséget, ahogyan életében tette. Az 1985-ös Live Aid koncerten előadott 20 perces fellépésüket később a rockzene történetének legjobb élő adásának szavazták meg.

Mindig is rajongott az operáért, aminek jelei megmutatkoztak már a korszakalkotó Bohemian Rhapsody-ban is. 1987-ben nagy álma valósult meg, Montserrat Caballeval egy újabb korszakalkotó és egyedülálló dalt énekeltek együtt, ami megkoronázta pályafutását. 2016-ban londoni háza megkapta a Kék Plakettet az English Heritage nevű szervezettől, amely a híres angol személyekhez köthető épületeknek adható. 2016. szeptember 4-én, születésének 70. évfordulóján zenekari társa, Brian May, aki a NASA-nál asztrofizikusként dolgozott, róla nevezte el a 17476 számú kisbolygót.

Queen

Freddie Mercury Farrokh Bulsara néven született Zanzibáron, 1946. szeptember 5-én. Tanulmányait Indiában kezdte, itt lépett fel először a The Hectics nevű együttesben. Indiai iskolájában kapta a Freddie becenevet. Családjával a zanzibári forradalom elől 1964-ben költöztek Angliába, 1970-ben változtatta meg vezetéknevét Mercury-ra.

Sokan a mai napig azt hiszik, hogy homoszexuális volt, de a valóságban biszexuális volt, akinek az életét a szenvedély vezérelte. Magánemberként féktelen bulijairól volt híres vagy éppen hírhedt, de ez csak álca volt, valójában visszahúzódó személyiség volt. 1991. november 24-én halt meg otthonában, egy nappal azután, hogy hivatalos nyilatkozatban tudatta a világgal betegségét.

 

Én nem vagyok sztár, nem is akarok az lenni! Én legenda leszek.”

Az is lett. Fájdalmasan korán távozott, és fosztotta meg a világot egyedülálló tehetségének még több produktumától. Freddie úgy tudott énekelni, ahogy nagyon kevesen, és ehhez a tehetséghez és tudáshoz olyan igazi művészi attitűd társult, amivel mások fölé nőtt. Kelléke volt a meghökkentés, kiállt meggyőződése mellett, nem félt úttörőnek lenni, sőt, kiváló ízlésével és megérzéseivel olyan új hangzásokat, stílust vitt együttesével a zenetörténelembe, amely azóta is egyedülálló, meghatározó és csodálatraméltó.

A Queen koncertjein nem volt szükség másra, csak tökéletes és mindig divatos, mégis a legmagasabb színvonalat nyújtó zenéjükre, és Freddie lehengerlő hangjára valamint előadóművészségére.

Az opera világában tett lépései azonnal sikeresek voltak, ezzel is kiemelkedve a könnyűzene világából, bár anélkül is magasan kitűnt már. A komolyzene korábban is megjelent zeneszámaikban, megmutatva, hogy nem is olyan nagy az űr a két zenei stílus között. Csupa szív, nagyszerű ember volt, az egyik legnagyszerűbb zenész és énekes, aki e földre született.

Freddie Mercury

Berta Lisia (Stíluskommunikáció)

 

Veres Pálné – A nők iskoláztatásának elindítója

 

 

Beniczky Hermin 1815. december 13-án született Nógrád vármegyében, a Terbeléd (ma Trebelovce, Szlovákia) melletti Lázi-pusztán. Apja az Árpád-korig tudta visszavezetni a családfáját, svéd származású édesanyja igen művelt, nemesi családból származó asszony volt. Apját egyéves korában vesztette el, anyja ezután három gyermekével Budára költözött, ahol egyik alapítója lett a Budai Jóltevő Asszonyi Egyesületnek. Anyja áldozatául esett az 1831. évi kolerajárványnak, a teljes árvaságra jutott Hermin ezután nagyapjánál, a tótgyörki (ma Galgagyörk) kastélyban nevelkedett.

 

Veres Pálné szobra

Veres Pálné szobra Budapesten, Kiss György alkotása  (fotó:Wikipédia)

Saját akaratából tanult, sokat olvasott, érdekelte a kultúra, a földrajz, a történelem, a politika, az irodalom, a művészetek. Huszonnégy évesen ment feleségül Veres Pálhoz, Nógrád vármegye főjegyzőjéhez, akivel Vanyarcon telepedtek le. Hermin az 1850-es évekig kizárólag családjának és egyetlen lánya, Szilárda nevelésének élt. Mivel lánygyermekeket nevelő iskola akkoriban nem létezett Magyarországon, tanárokat fogadott lánya mellé.

Az 1840-es évek végétől szoros barátság fűzte Madách Imréhez, csalódottan és mélységesen felháborodva olvasta az író 1864-es akadémiai székfoglalóját, mely A nőkről, különösen esztétikai szempontból címet viselte. Ebben – többek között – a következő gondolatok szerepelnek: „A nő korábban fejlődik, de teljes férfiúi érettségre sohasem jut, könnyebben felfog és tanul, de teremtő géniusz hiányával az emberek irányadó szellemei közé nem emelkedik…, a művészetet és tudományt előre nem viszi.”

Előbb Madáchnak írott levelében kelt a nők védelmére, majd elhatározta, hogy a nyilvánosság elé lép, és mozgalmat indít a felsőbb nőnevelés érdekében. Hatalmas ambícióval látott munkához, s bár kezdeményezése mögött valóságos társadalmi igény állt, terveit nem volt könnyű elfogadtatnia. Még a liberális Eötvös József sem támogatta, csak Deák Ferenc állt ki mellette. Veres Pálné: Felhívás a nőkhöz című kiáltványát 1865. október 28-án közölte Jókai lapja, a Hon, majd újabb felhívást írt Buzdító szózat címmel. 1867. május 24-én összejövetelt szervezett a pesti Tigris Szállóban, hogy megbeszélhessék a nők művelése ügyében teendő lépéseket. Az összejövetel sikerén felbuzdulva 1868. március 23-án adományokból megalakult az Országos Nőképző Egyesület, melynek elnöke Veresné, alelnöke pedig Teleki Sándorné lett.

A következő évben, 1869. október 17-én az Ország úton (a mai Múzeum körúton) megnyílt az első magyar felsőbb leányiskola, amely a nők szellemi fejlődését, a magasabb ismeretek megszerzésének lehetőségét tűzte ki célul. A tantervet Veres Pálné készítette, az intézmény igazgatója, a nagy tekintélyű irodalomkritikus, Gyulai Pál volt. A tanulókat főként óradíjas gimnáziumi tanárok oktatták. A növendékek magyar, német, francia nyelvet és irodalmat, számtant, természetrajzot, lélektant, művészettörténetet, esztétikát tanultak, valamint könyvvitelt és kézimunkát is. A kedvező társadalmi fogadtatás eredményeképpen lassan javultak az intézmény működésének anyagi feltételei is.

Az 1870-es évek elején a felsőbb leányiskola már internátussal is rendelkezett. Megindult a négyosztályos alsóbb népiskolai oktatás is, és 1873-ban Trefort Ágoston kultuszminiszter támogatásával a népiskolai és a felsőbb leányiskolai szint közé beillesztették a polgári iskolai képzést. Jól szemlélteti a Nőképző Egyesület hírnevét, hogy Erzsébet királyné három alkalommal is meglátogatta az intézetet. Az 1890-es évek elejére az Országos Nőképző Egyesület tanintézetében a felsőbb leányiskolai képzést négy évfolyamossá alakították át, amivel lehetővé vált a nevelőnői vagy tanítónői oklevél megszerzése. 1881-ben a tanintézet a belvárosi Zöldfa utcába költözött, ahol a 11 osztályterem mellett ének-, rajz- és tornaterem, valamint játszótér és korcsolyapálya is helyet kapott.

1886-tól, férje halála után, Veres Pálné tavasztól őszig Vanyarcon igazgatta a gazdaságot, télen a fővárosban élénk társadalmi életet élt, lánya szalonjában fogadta a szellemi élet kiválóságait, Jókai Mórt, Gyulai Pált, Mikszáth Kálmánt, Vámbéry Ármint. Az Országos Nőképző Egyesület elnök asszonyaként hetvenhat éves koráig irányította mindenre kiterjedően a szervezetet, visszavonulásra egészségi állapota miatt kényszerült. Nyolcvanéves korában, 1895. szeptember 28-án halt meg Váchartyánban.

Az egykori felsőbb leányiskolát az utókor az alapítóról nevezte el, a budapesti Veres Pálné Gimnázium ma is eredeti helyén áll, a Zöldfa utca nevét 1905-ben változtatták Veres Pálné utcára.

Forrás: MTI

 

Amerigo Vespucci rövid életrajza

 

 

Amerigo Vespucci 14511454 között született Firenzében, jómódú közjegyző-családból. Amikor felnőtt, a hírneves firenzei Medici-bankház szolgálatába lépett és békésen élt szülővárosában negyven éves koráig. 1492 körül a Mediciek megbízottjaként,akiknek nagy pénzügyi érdekeltségeik voltak Spanyolországban, Barcelonába, majd pedig Sevillába költözött. Itt élt 1499-ig és Hojeda az ő révén kapott pénzzel szervezte meg ebben az évben expedícióját a György-Amerigo Vespuccipartra. Kétségtelen, hogy Vespucci 1499—1500-ban Hojeda vezetése alatt hajózott. 1501 körül Portugália szolgálatába lépett; 1501 és 1504 között portugál hajókon az Újvilág partjain hajózott. 1504-ben a firenzei ismét átköltözött Spanyolországba. Spanyol szolgálatban valószínűleg kétszer hajózott (1505-ben és 1507-ben) a Darién-öbölbe. A későbbi négy év folyamán   1512-ben bekövetkezett haláláig  – Kasztília főrévkalauzának tisztségét1 töltötte be.

Amerigo Vespucci saját kezdeményezéseként egyetlen expedíciót sem szervezett, és egyetlen expedíciónak sem volt vezetője. Nincs döntő bizonyíték arra sem, hogy valamilyen spanyol vagy portugál hajónak a kapitánya lett volna. Nem tudjuk egy kivételével2 azt sem, hogy milyen tisztségeket töltött be az Újvilág partjaira tett hajóútjai során. Csak egyetlen esetben tudjuk pontosan, hogy kinek a vezetése alatt hajózott. A történészek többsége még abban is kételkedik, hogy valóban megtette-e azokat a hajóutakat, amelyekről ő maga beszélt.

_

1 A főrévkalauz vizsgáztatta a hajókormányosi tisztségre kijelölteket és ő adta ki a megfelelő „pátenst” (diplomát); figyelemmel kísérte a glóbuszok és térképek készítését; a spanyol hajók kapitányai által Nyugat-Indiából hozott adatok alapján a kormány részére titkos összesítő térképeket készített.
2 Las Casas szavai szerint Hojeda expedíciójában Vespucci „a kormányosok egyike volt, jóllehet a tengeri hajózásban igen tapasztalt és a kozmográfiában igen jártas volt”.
Forrás: Magidovics – A földrajzi felfedezések története (183. oldal) Gondolat Kiadó, Budapest 1961

 

Nansen és felfedezései a Kara-tengeren

 

 

Fridtjof Nansen (1861-1930), a nagy norvég humanista, az Arktikum kutatója, szakképzettségét tekintve zoológus volt. A nyolcvanas években a megfelelő gyakorlat megszerzése céljából egy fókavadász-hajón Grönland keleti partjainál járt. 1888 augusztus – szeptemberében Nansen és Otto Sverdrup négy útitársával először kutyaszánnal, majd pedig sível – végrehajtotta az első 560 kilométeres (negyvennapos) átkelést Grönland jégboltozatán a 640 északi szélesség mentén a délkeleti parttól (Gyldenjöves-fjord) a délnyugati partig (Ameralik-fjord). Az átkelést (térképeinek jelzése szerint) több mint 2700 m-es magaslaton tették meg és felfedezték, hogy Grönland belsejét hatalmas jégboltozat borítja. Az Ameralik-fjordban maguk készítette csónakon még 100 km-t eveztek Godthaab városig.

 

Nansen

Fridtjof Nansen (Store-Frøen, Kristiania mellett, 1861. október 10. – Lysaker, Oslo mellett, 1930. május 13.) norvég sarkkutató oceanográfus

A XIX. század második felében az Arktikum második, tudományos jelentőségét tekintve legnagyobb kutatását Nansen 1893-ban kezdte meg a speciálisan az északi sarki utazás céljára épített Fram gőzösön (kapitánya Otto Sverdrup, legénysége 12 ember). Nansen a Framot a Cseljuszkin-foktól keletre akarta irányítani és az Új-Szibériai-szigetektől északra szándékosan a jégbe akarta fagyasztani, arra számítva, hogy a sarki áramlat az Északi-sarkhoz sodorja.

Kara Sea

 

A Fram a Jugorszkij Saron keresztül 1893. augusztus 4-én kifutott a Kara-tengerre. Megkerülte a Jama-félszigetet és a Cseljuszkin-fok felé indult. A Fram vitorlával és gőzzel lavírozva az erős széllel szemben lassan haladt előre, először a nyílt tengeren, azután pedig a tömör jég pereménél. Augusztus 18-án egy vihar közben Sverdrup a hajótól délre felfedezett egy lapos földet… füves növényzettel és szaggatott homokos lejtőkkel a Sverdrup-szigetet. Augusztus 25-én a Minyin-szirtektől északra felfedezték a Scott-Hansen-szigeteket.1

Augusztus 26-án Nansen a következőket jegyezte fel:„ Itt oly sok ismeretlen sziget van, hogy ha elkezdjük összeszámolni őket, beleszédülünk… Reggel elhaladtunk egy sziklás sziget mellett, a part közelében pedig még kettőt láttam. Ezután távolabb északra ismét föld vagy sziget tűnt fel (Ringnes-sziget), északkeleten szintén. Délután öt óra körül két nagy szigetet kellett megkerülnünk…” (Mona-szigetek). A következő két napon a Fram gőzzel folytatta útját a szigetek között. „Az ördög tudja milyen messzire jutottunk északra, ezeknek a szigeteknek vagy földeknek, vagy miknek a mentén haladva. Ha ez mind sziget, akkor elég nagyok. Gyakran összefüggő földre hasonlítanak fjordokkal és hegyfokokkal, az idő azonban túlságosan borult ahhoz, hogy jól megvizsgáljuk őket…”

Augusztus 29-én éjjel, mielőtt elérték volna a 750 északi szélességet, délre fordultak, és nappal „számtalan sziget és szigetecske mellett haladva el, a Tajmir-sziget mellett elterülő nyílt vízre” jutottak.

Nansen ezt a szigetcsoportot, amelyet valójában ő fedezett fel (ha nem is teljes egészében) Nordenskiöld-szigeteknek nevezte el. A XX. században a szigetcsoport felfedezését befejező orosz hidrográfusok pedig Nansen tiszteletére róla neveztek el egy kis szigetet a Hariton-Laptyev-part északi szakaszánál (a Tajmir-szigettől nyugatra).

Az átjárót azonban kelet felé ismét elzárta a jég. A Fram sűrű hóesésben és ködben bolyongott a jég között szeptember 7-ig, amikor végre bejutott a Tajmir-öbölbe. Nansen két napig tanulmányozta az öböl keleti partját, és felfedezte az Oscar-félszigetet, amelyet délen a Tajmir-öböl, északon a Toll– és a Hafner-öböl határolt.

„Milyen gyorsan váltakozik ebben az északi sarki országban a fény és az árnyék! A következő reggel (szeptember 9-én)… a jég észak felé eltávolodott a parttól és feltárult egy csatorna. Azonnal parancsot adtam, hogy adjanak gőzt… A föld felől szél támadt erős lökésekkel és sebesen száguldott a síkon, villámgyorsan por- és homokfelhőket verve fel… A nap azonban ragyogóan fénylett, az ég kéklett… Felvonattam a vitorlákat és a jeget széttolva teljes gőzzel és összes vitorlákkal… gyorsan észak felé nyomultunk. Hamarosan elhagytuk a jeget: előttünk a part mentén, ameddig szemünk ellátott, nyílt víz terült el. Egyik hegyfokot a másik után hagytuk magunk mögött, útközben egyre újabb és újabb fjordokat és szigeteket fedezve fel…”

A Cseljuszkin-fok felé vezető úton, amelyet a norvégok a következő napon megkerültek, felfedezték a Finley-szigetet és (a Vilkickij-szoros bejáratánál) a Heiberg-szigeteket. A további út először a part mentén délkelet felé, majd az Anabar torkolatán túl északkelet felé vezetett. 1893. szeptember 21-én a Fram a 78050′ északi szélességnél és a 1330 37′ keleti hosszúsági foknál befagyott a jégbe. Elkezdődött a Fram történelmi jelentőségű sodródása a Központi Arktikumon keresztül.

_

1 A szigeteket Siguard Scott Hansen tiszteletére nevezték el. Scott Hansen a Framon a meteorológiai, csillagászati és mágneses megfigyeléseket vezette.
Forrás: Magidovics – A földrajzi felfedezések története (661-662. oldal) Gondolat Kiadó, Budapest 1961

 

MMA-portréfilmek a köztelevízió műsorán

 

 

LogoFolytatódik a Magyar Művészeti Akadémia portrésorozatának vetítése a köztelevízióban. Újabb tizenöt akadémikussal ismerkedhetünk meg a képernyőn keresztül, április 23-án a közelmúltban elhunyt Tóth Bálint költő portréja nyitja a sort. Az MMA megbízásából készített 52 perces filmek változatlanul vasárnaponként lesznek láthatók, elsőként az M5 kulturális csatornán, majd a következő szombaton a Duna World-ön. A további ismétlésekről az aktuálisan kiadott műsor ad tájékoztatást.

  1.  Tóth Bálint 2017. április 23. 14.20 ismétlés: április 29. 11.55 (M5); 13.15 (Duna World)

Őszi üzenet barátaimnak – Tóth Bálint költő portréja
rendező: Kabay Barna – Petényi Katalin
operatőr: Halper János
a verseket elmondja Lukács Sándor
Magyar Művészeti Akadémia, 2014, 52′

A legendás „Füveskert” költőcsoport volt tagjának egész, immár örökre lezárult életét és irodalmi munkásságát a „könyörtelen szubjektív etika” és az igazság szolgálata vezérelte egy hazugság és erkölcstelenség uralta világban.

 

  1. Dávid Katalin | 2017. április 30. 13.45 ismétlés: május 6. 11.55 (M5); 13.20 (Duna World)

Angyalok és őrangyalok – Dávid Katalin művészettörténész portréja
rendező, operatőr, vágó: Tóth Péter Pál
operatőr: Hídvégi Aszter
riporter: Sályi András
Magyar Művészeti Akadémia, 2014, 52′

 

A szakrális ikonográfia nemzetközileg is elismert kutatójának pályája a mélyen megélt, történelmünk legsúlyosabb korszakaiban is vállalt hit és a kivételes humanizmus példája is egyben.

  1. Bede-Fazekas Csaba | 2017. május 7. 13.20

Izzás és méltóság – Bede-Fazekas Csaba Kossuth-díjas operaénekes portréja
rendező: Nagy Katalin
operatőr: Horváth Adrienne
Magyar Művészeti Akadémia, 2016, 52′

 

1975-től a Győri Nemzeti Színház tagja. Gazdag repertoárjában az operairodalom legfontosabb bariton szerepein túl kortárs zenei művek, musicalek, operettek és prózai darabok egyaránt szerepelnek.

  1. Devich János | 2017. május 14.

Tisztelem a műveltséget…” – Portréfilm Devich János gordonkaművészről
rendező: Petrovics Eszter
operatőr: Sibalin György
Magyar Művészeti Akadémia, 2016, 52′
 
Gordonkaművészként a nemzetközi hírű Kodály Vonósnégyes tagja, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem méltán elismert és nagyra becsült tanára életéről, művészetéről vall.
 

  1. Kemény Henrik (in memoriam) | 2017. május 21.

Az elátkozott malom – Portréfilm Kemény Henrik bábművészről
rendező: Moldoványi Judit
operatőr: Szepesi Gábor
MMA-Krónika, 1998, 42′
 
A film a 2011-ben elhunyt Kemény Henrik bábművész munkája és visszaemlékezései alapján foglalkozik a magyarországi bábjátékok és a vásári mutatványosok világával.
 

  1. Finta József | 2017. május 28.

A város szerelmese – Finta József építész
rendező: Kovács László
operatőr: Bucsek Tibor
Magyar Művészeti Akadémia, 2015, 52′
 
A kiváló építész stúdiójából kilépve bemutatja a nézőknek a mai Budapest városképét meghatározó épületeit, megosztva velük a benne élő művész és józan mesterember örök párharcának gondjait is.
 

  1. Kalász Márton | 2017. június 4.

Változatok a reményre – Kalász Márton költő, író, műfordító
rendező: Medgyesi Gabriella
operatőr: Sibalin György
Magyar Művészeti Akadémia, 2016, 52′
 
A magyar irodalmi élet jelentős, sokoldalú és tevékeny alakjának német származása egész költészetére, a nyelv, az identitás, a haza, a hűség fogalmainak megközelítésére is hatást gyakorolt.
 

  1. Záborszky Kálmán | 2017. május 11.

Záborszky Kálmán karmester, intézményvezető
szerkesztő-rendező: Petrovics Eszter
operatőr: Sibalin György
Magyar Művészeti Akadémia, 2013, 52′
A portréfilmben a hallatlan kitartással, energiával és szeretettel dolgozó embert, művészt, zeneoktatót és intézményvezetőt egyaránt megismerhetjük.



A további portréfilmek sorrendje és várható bemutatója:

  1. In memoriam Somogyi József (rendező: Medgyesi Gabriella) – június 18.
  2. Kótai József (rendező: Buglya Sándor) – június 25.
  3. Németh János (rendező: Tomcsányi Vilmos) – július 2.
  4. Molnár Edit (rendező: Gulyás Gyula) – július 9.
  5. Bán Ferenc (rendező: Szomjas György) – július 16.
  1. Gál Sándor (rendező: Vizi Mária) – július 23.
  2. Kobzos Kiss Tamás (rendező: Szomjas György) – július 30.

 

Forrás: Magyar Művészeti Akadémia

Epikuros

(Kr.e.341 Samos-271/70 Athén)

Görög filozófus. Kr.e. 307/6 körül alapította meg iskoláját Athénban. Ámbár termékeny író volt – Diogenes Laertius a legjobb negyvenegy munkájának címét említi a hozzávetőleg háromszáz papirusztekercs hosszúságú írásai közül -, mindössze három levéltöredéke, alapelveinek összefoglalása, a „Természetről” című fő művének töredékei, valamint a Vatikánban talált szólásainak gyűjteménye maradt ránk. Gondolatainak megismeréséhez legfontosabb ókori forrásunk Lucretius tankölteménye.
EpikurosEpikuros szerint az igaz ismereteknek három ismérve van: az érzékelés, az előzetes fogalmak, valamint a gyönyör- és fájdalomérzetek. Az érzékelés mindig igaz, mivel az érzet mindig automatikusan rögzül az érzékszervekben. A hiba lehetőségét az érzéki benyomásról alkotott ítéletek rejtik magukban. Előzetes fogalmaink általános fogalmak, amelyek az érzetekhez hasonlóan automatikusan, az ismétlődő érzékelések során jönnek létre. Általuk rendelkezünk a beszéd, az ítéletalkotás, valamint a filozófiai vizsgálódás képességeivel. A gyönyör- és fájdalomérzetek pedig annak ismérvei, hogy mire érdemes törekednünk és mit kell kerülnünk.
Egyszerű tapasztalati tényekre vonatkozó véleményeinket érzékeléseinkkel is megerősíthetjük vagy visszautasíthatjuk. Az érzékeinkkel felfoghatatlan természeti folyamatokra vonatkozó kijelentéseket pedig mindaddig elfogadhatjuk, amíg nincsenek ezeknek ellentmondó benyomásaink.
Epikuros Démokritoshoz hasonlóan azt tanította, hogy az univerzum két elsődleges alkotóelemből épül fel: a végtelen számú atomokból, amelyek állandóan mozgásban vannak, és a végtelen üres térből, amely képtelen ellenállást kifejteni, ezért befogadja az atomokat. Egy kozmosz (világ) úgy jön létre az univerzum valamely pontján, hogy a cél nélkül mozgó atomok közül az erre alkalmasak véletlenszerűen örvényt alkotnak. Mivel végtelen számú ilyen atom van, ezért Epikuros azt feltételezte, hogy a kozmoszok száma is végtelen. A kozmoszok természeti törvényeit és jelenségeit az atomok egymást követő és egymást előidéző mozgásai határozzák meg. Egy kozmosz, amikor elpusztul, atomi alkotórészeire esik szét, és ezek az atomok továbbáramlanak az univerzumban.
Az isteneknek nem tulajdonít szerepet sem a kozmosz létrejöttében, sem fenntartásában, mivel ez nincs összhangban boldog és halhatatlan természetükkel. Nem avatkoznak mindennapi életünkbe, ezért megszabadulhatunk az isteni büntetések félelmétől.
A túlvilágról szóló babonák még kevesebb joggal kelthetnek félelmet bennünk, mert amikor a finom atomi részecskékből felépülő lélek elillan testünkből, a halál gondtalan nyugalmának állapotába kerülünk és elveszítjük érzékelőképességünket. Ezért „a halál semmi számunkra.” (Ep.Men.124)
Epikuros el akarta kerülni természetfilozófiájának azt a következményét, hogy gondolatainkat és akarati aktusainkat szükségszerűen meghatározza az atomok mechanikus mozgása. Ezért, hogy az akarat szabadságát biztosítsa, azt tanította, hogy az atomok meghatározatlan időben és helyen elhajlanak addigi pályájuktól. De mivel az elhajlás esetleges, ebből az következik, hogy akarati aktusaink véletlenszerűek.
Életünk során természetünktől fogva keressük a gyönyöröket és kerüljük a fájdalmat, de nem minden gyönyör választandó és nem minden fájdalom kerülendő. Meg kell szabadulnunk a szükségtelen élvezetektől és el kell tűrnünk bizonyos fájdalmakat. Epikuros különbséget tett kinetikus (mozgáson alapuló), rövid időtartamú gyönyörök – pl.evés, ivás-, és statikus (nyugalmi), maradandó gyönyörök között. A legnagyobb öröm testünk és lelkünk minden fájdalomtól való mentessége. Ez a lélek zavartalan állapota (ataraxia), aminek eléréséhez el kell fogadnunk az istenekről és a halálról szóló tanítást.
A barátság boldogságunkat maradandóbbá teszi, mert a barátok közötti bizalom olyan közösséget képes fenntartani, amely az ataraxiát testesíti meg. Ilyen közösséget alkottak a Kert filozófusai.

Forrás: Németh Attila (szepmuveszeti.hu/hyperion/lexikon)

 

Az atombomba atyja

 

 

J. Robert Oppenheimernek, a kiváló fizikusnak, tudóstársai rátermett irányítójának is nagy része volt az amerikaiak II. világháborús győzelmében. Ám magánéletéről olyan titkolt részletek derültek ki, amelyek miatt később hazaárulással vádolták, és eltávolították a kormány szolgálatából.

Kora reggel megszólaltak a szirénák, de nemsokára lefújták a légiriadót. Hirosimában a szokásos reggeli nyüzsgéssel megindult az élet. A nap sugarai arany fénnyel vonták be a város nevezetes fűzfáinak karcsú, zöld ágait. A munkába siető üzletemberek, az iskolába igyekvő gyerekek, a napi teendőiket intéző háziasszonyok 1945 augusztusára megannyi bombatámadás után már tudták, hogy a szép lassan apró ponttá zsugorodó két-három amerikai B-29-es bombázó nem jelent veszélyt. Komoly támadástól akkor kellene tartani, ha repülők rajától sötétlene az ég. Egy szerencsés túlélő így idézi fel a történteket: – Hirtelen vakító fény cikázott át az égen… a bőrömet izzó forróság perzselte… először halálos csend volt… majd egy hatalmas robaj rázta meg a levegőt, mintha távoli mennydörgés lett volna – Helyi idő szerint reggel 8 óra 14 perckor az Enola Gay bombázó kioldotta egyetlen bombáját, a Kisfiú-t, majd éles kanyart vett és elrepült. Percek múlva felrobbant az atombomba, fehéren izzó fénnyel árasztotta el az eget, s vad szelet korbácsolt. A 400 méter átmérőjű tűzgömbből gomba formájú felhő növekedett s emelkedett 9 ezer méteres magasságig. Iszonyatos volt a hőség, talán 3 ezer Celsius fok is lehetett, és katlanában emberek ezrei váltak izzó szénné. Néhány ezren még éltek egy-két másodpercig, de aztán a törmelékek záporában vagy az összeomló épületek alatt lelték halálukat. Voltak, akik rémületükben a folyóba vetették magukat, de addigra már ott is forrpontra hevült a víz. Az örvénylő hőségben vagy 200 ezer ember lelte halálát, csaknem fele azoknak, akik aznap a városban tartózkodtak. Mintegy 60 ezerre volt tehető a bombatámadásban megsemmisült épületek száma. Az elszórtan fellobbanó tüzek lángba borították a romba dőlt várost, a sugárfertőzés pedig megkezdte alattomos munkáját, s nyomában megjelent a lassan ölő halál.

 

Little boy

A Little Boy modellje (1960)

A döbbent világ azon a napon, 1945. augusztus 6-án tudta meg, hogy az emberiségnek sikerült felszabadítania az atommagban feszülő erőt, és így minden addiginál pusztítóbb fegyvert hívott életre. A korszakos jelentőségű robbantás napjáig csak néhány magas beosztású katonai és politikai vezető tudott arról, hogy valami készül. Kutatók és mérnökök egy csoportja éveken át, a határidő szorításában dolgozott „a végítélet fegyverén”. Céljukat szinte az utolsó percben érték el, s hogy elérték, az nagyrészt az akkor mindössze 41 éves fizikus, J. Robert Oppenheimer tudásán és szervezőkészségén alapult.

Bővebben…