Televízió és közízlés

 

 

a művészet esélyei a XXI. századi televíziózásban

Kétnapos konferenciát szervezett a Magyar Művészeti Akadémia Film- és Fotóművészeti Tagozata. Mi a televízió feladata? Kultúrahordozó? Közösségalakító? Fejlesztő? Kikapcsolódást nyújtó? A konferencián a meghívott előadók a művészet esélyeiről beszéltek különböző szemszögből, művészeti ágak nézőpontjából a XXI. századi televíziózásban.

Televízió és közízlésA konferencia célja nem tv-kritika volt, hanem állapotfelmérés. Az alapkérdés tehát: hol tart ma a televíziózás, és van-e helye benne a szűkebb értelemben vett, ún. magaskultúrának, a művészeteknek?

Buglya Sándor filmrendező, az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozatának vezetője köszöntötte a jelenlévőket és örömmel üdvözölte a fiatalokat, akik a Károli Egyetemről érkeztek, amit pozitív üzenetként értelmezett a jövő folytonosságát tekintve. A kétnapos konferencia alaphangjaként, felütéseként felvetette azt a kérdést, hogy a televízió célja kiszolgálni vagy alakítani a közízlést. Meglátása szerint ugyanis a családi oltár helyét vette át a televízió mind fizikai, mind mentális funkcióját tekintve. A televízió néhai értékközvetítő szerepe azonban megkopóban van, ma főként a szórakoztatás és a nézettség alá rendelődik a művészet. A hírközlésre egyre inkább a szenzációhajhászás a jellemző. Buglya Sándor ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a konferencia szándéka nem a televíziózás kritikája, hanem inkább egy állapotfelmérés, kitekintés a jelenlegi helyzetre.
Péterffy András filmrendező, médiapedagógus előadásban kiemelte, hogy a mai televíziózás nagy hátránya, hogy agyon akarja szórakoztatni a nézőt. A képnarkózis pedig televízió-függőket eredményez. Ugyanakkor (B)Ábel a (kép)rengetegben már sokkal nehezebben igazodik el. A mesterséges színezékkel dúsított pótvilág már az egykor szakrális aktust a televízió nézés érzelmi és spirituális hatását, profán és triviális képnézéssé alakította át.
Földi Rita pszichológus, a Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Intézetének tanára a gyermekek védtelen szempontjaira hívta fel a figyelmet a televíziózás kapcsán, ahol nagy a szülő és a pedagógus felelőssége, mert a gyermek a képernyőről olyan tartalmakkal és erőszakos formai megoldással találkozhatnak, amelyeket nem képesek feldolgozni. A netgeneráció számos előnye mellett (digitális műveltség, magas fokú vizualitás, gyors reakcióidő), felhívta a figyelmet a virtuális kapcsolatok félrevezető voltára, és az erőszak és agresszió terjedésére a világhálón.
Jó Balázs, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) főosztályvezető-helyettese a tartalomszabályozás oldaláról elemezte a televíziózás helyzetét. Kutatásaik alapján rámutatott arra a tendenciára, hogy a hírek bulvárosodása, a magas kultúra kiszorulása régóta tartó megfigyelhető folyamat. A celebgyártás „műhelytitkai” című elemzés a sztárokat, celebeket három kategóriába sorolja, a született sztárok (királyi család), a felküzdött sztárok (színészek) és a média celebek. Mivel a kereskedelmi csatornák a profit maximalizálsára törekednek, és ennek legolcsóbb formája a kreált média celebekről készített tartalom előállítása, pl. pletykák, így ebbe az irányba tolódik el a műsorgyártás. Jó Balázs rámutatott, hogy a televízióban megjelenő magánéleti tartalmak 1925-ös amerikai megjelenésre vezethetők vissza. Azóta már ezek a fordulatok irányítják pl. az amerikai elnökválasztás politikai kommunikációját is. Ahogy a bemutatott diagramokkal is rávilágított, a mai média célja, hogy ott tartsa a nézőt reklámblokktól reklámblokkig.
Jankovics Marcell filmrendező, művelődéstörténész, a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke az individuális televíziózásra mutatott rá, vagyis a tévénézés mára elszigetelt, egyéni cselekvés lett. A legtöbben a televízióval kikapcsolódni akarnak, és nem bekapcsolódni a közösségbe. Így viszont passzívvá válik a néző, és megfigyelhető az a tendencia, hogy az emberiség előbb-utóbb nevelhetetlenné válik. Jankovics Marcell a kioltó effektusokat vette górcső alá, vagyis azon tényezőket, amik összezavarják a nézőt, például az egymást követő műsorok eltérő jellege, a csatornák közötti harc, illetve maga a képernyő is szétzilálja a figyelmet, amikor szalagcsík is fut, és a képernyő is osztott. A televízió örök jelen időt biztosít, a naptár helyett időnket a rádió- és tv-újság osztja be.
A délutáni szekcióban először Dér Ágnes, a 2016 őszén indult M5 csatorna igazgatója prezentálta a kulturális, ismeretterjesztő és oktató csatorna kínálatát. Megígérte: igyekezni fognak, hogy értéket közvetítsenek. A közeljövőben például 40 színházi előadást vesznek fel a magyar színházakban, ezeket tehát nemsokára láthatjuk a képernyőn. A Magyar Művészeti Akadémiával is együttműködik a csatorna: ebben az évben két sorozat fut az M5-on, az MMA-portrék és a Maszk nélkül sorozatcímű kisfilmek.
Rozgonyi Ádám forgatókönyvíró, rendező a sorozatok felértékelődéséről beszélt, és azt mutatta be, hogyan folyik a harc a nézettségért; Szekfű András médiaszociológus, filmtörténész pedig a tömegkommunikáció új utjait mutatta be a délután folyamán.

A második nap első előadója, Balázs Géza nyelvész, néprajzkutató, a média nyelvi témájának szakértője a médianormáról beszélt. Azt a kérdést boncolgatta, hogy a közmédia nyelvezete vajon tükör vagy minta a társadalom számára. Vagyis a társadalom aktuális nyelvezetét tükrözi-e, vagy emelkedettebb, kulturális mintát ad. Kitért arra, hogy mintegy 20 éve áll kutatásainak és vizsgálatainak fókuszában a médianyelv, és ennek következtetése, hogy a közszolgálat rádió és televízió felé ki nem mondott igény, hogy emelkedett médianorma legyen. Eszményi, igényes élőnyelvi minta, ami elemelkedik, de nem emelődik a társadalom fölé. Ezért is van szükség a közmédiában igényes beszélőkre.
Mezey Katalin költő, műfordító, a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozatának vezetője a televízió és a magyar irodalom kapcsolatáról tartott előadásában elsőként a közízlésről beszélt, arról a csatorna-, illetve műsorválasztó mechanizmusról, amely a nézőben működik, és amelyhez szükséges a néző előzetes képzettsége. Mezey Katalin meglátása szerint a közszolgálati csatornákon szükség volna minőségi, új könyveket bemutató műsorokra, irodalmi magazinműsorra, játékfilm-sorozatokra, hangjátékokra, ami alkalmat adhatna a kortárs magyar írók és filmgyártók összefogására.
Deme Tamás művelődéskutató a közművelődés és televízió kapcsolatára rávilágítva elmondta, hogy legfontosabb szerepe a jelenlétben van, hogy a média a kultúra történéseinél jelen legyen, hiszen a média a kultúraközvetítés eszköze, és nemcsak vetít, hanem köz-vetít. Fontos, hogy az autonómia tiszteletben tartása mellett célja a közösségépítés legyen, a televízió ne szolgáltatás legyen, hanem szolgálat.
Tóth Klára filmesztéta, a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti Tagozatának levelező tagja A művészet közvetítése címmel tartotta meg előadását. Számára a közszolgálati televíziózás etalonja az 1994-ben alakult Duna Televízió első 10 éve volt, amely a nemzeti kultúra megőrzését és bemutatását tűzte céljául. A legfontosabb szerepe a televíziónak ugyanis abban áll, hogy a magas művészetet terjessze. Ebben kiemelkedő szerepe van a valóságfeltáró dokumentumfilmeknek, aminek készítése is a közszolgálati média feladata. Ennek egyik emblematikus képviselőjének, Ember Judit filmrendezőnek szavait idézte „a valóság nem olyan kacér, hogy csak úgy feltárja magát. Idő kell hozzá és pénz.” Ahogy Tóth Klára kiemelte, fontos, hogy a közszolgálati televízió fórum lehessen. És hogyan gondolja ennek a fórumnak a megvalósulását? A részvevőkkel megismertette Nagy Dénes Másik Magyarország című filmjét részletekkel illusztrálva, azzal a céllal is, hogy felhívja a figyelmünket, hogy a valódi közszolgálatiságban egy ilyen film nemcsak úgy a műsorfolyamba „rejtve” kell levetíteni, hanem érdemes köré tematikus napot szervezni, ez esetben a kistelepülésekről, ahol e téma közbeszéd tárgya lehet.
Gulyás Gyula filmrendező, a konferencia előkészítésében is közreműködő akadémikus szubjektív számvetését vetette papírra; Fehér Anikó népzenekutató, televíziós szerkesztő – aki ma az MMA-MMKI munkatársa – pedig a zenei műsorok történetét mutatta be a közszolgálati televízióban, s azok hatását szemléltette. A konferencia zárásaként Szemadám György az MMA elnökségi tagja fogalmazta meg nézeteit a televízióról, s bár mondandóját azzal zárta: “a televízió menthetetlen”, előtte felvázolta az ideálisnak elképzelt televíziót, miszerint a tv hármas feladata a hírközlés, ismeretterjesztés, szórakoztatás lenne. Ebből az első kettő kellene, hogy hangsúlyosabb legyen, és a nézettségnek csupán a harmadik funkciónál van helye. Ezzel szemben a nézettséget, mint fétist használják mindenhol, pedig az mennyiségi, nem minőségi kategória. Ezért aztán ma például a hírközlés is a szórakoztatást szolgálja, a híradó sem informálni akar, hanem a nézettség reményében szórakoztatni.

A konferencia mindkét napja után kerekasztal-beszélgetést is tartottak, a tanácskozás megállapításai olvashatók lesznek az év végéig megjelenő konferenciakötetben.

Forrás: Magyar Művészeti Akadémia

 

Field-hegyi Nemzeti Park

 

 

Ausztrália

Egyesek esküsznek rá, hogy látták az eukaliptuszok árnyékában, mások a nyomára bukkantak rá, megint mások éjszaka hallották vadászni a mezőn vagy a mocsárban. Az effajta megrögzött hívők nem hajlandók elismerni, hogy az erszényes farkas (más néven tasmán tigris) egyszer s mindenkorra eltűnt. Pedig a Föld egykori legnagyobb erszényes ragadozóját hivatalosan kihaltnak nyilvánították: az utolsó ismert példány 1936. szeptember 7-én múlt ki a hobarti állatkertben. Ezt egyébként a Florentine-völgyben fogták be, a Field-hegy nyugati lejtője alatt.

Russel-vízesés Tasmania

A Russel-vízesés a park keleti szélén található. Egy sor permkori iszapkőtömbről zuhan alá. A hátterét jóval ellenállóbb homokkő képezi.

Eucaliptus regnans

A Magas fák ösvényén hatalmas eukaliptuszokat csodálhat meg a látogató. Ez a világ legmagasabb zárvatermő fája (a nála is magasabb mamutfenyő nyitvatermő) A parkban 10-15 példánya is meghaladja a 90 méteres magasságot.

Hamarosan ugyanez a sors várhat a kutya nagyságú, fekete, ingerlékeny dögevő erszényes ördögre is, amely ma veszélyeztetett faj. 1941-ig, amikor törvényt hoztak a védelmére, korlátlanul öldösték az emberek, mert rémületesnek tartották a vonyítását, és gusztustalannak a táplálkozási szokásait, de a dingók is közrejátszottak a pusztításában. Még élő állományukat Tasmániában – ahonnan a dingókat kitiltották – megtizedelte a szájrák. Ezért 2012-ben a még egészséges erszényes ördögök közül tucatnyit áttelepítettek a Tasmania délkeleti partjánál fekvő Maria-szigetre, de az ausztrál szövetségi állam legrégebbi nemzeti parkja próbálja továbbra is védeni az állatfaj saját területén élő egyedeit.

tasman kenguru

A tasmán (más néven vöröshasú) filanderkenguru őshonos a szigeten. Erdőben él, és bundája jóval vastagabb a kontinensen élő rokonaiénál, mivel alkalmazkodott Tasmania hűvösebb éghajlatához.

Kénvirággomba

Az erősen mérgező sárga kénvirággomba csoportosan nő. Az egyik legelterjedtebb erdei gombafaj, melyből mintegy 300 található meg a parkban.

A park 2013 óta egy tíz kisebb területből álló, összesen 15 ezer négyzetkilométeres (tehát a sziget egyötödét kitevő) világörökségi színhely, Nyugat-Tasmania része. Kevés környéknek van ennyire változatos élővilága egész Ausztráliában. Kivételes a hegyi növényzet, a hegyi lejtőkön például mutatós páfrányok és eukaliptuszligetek találhatók. Ezek a park fő látnivalói a Russel-vízesés mellett. Az Eucaliptus regnans a világ második legmagasabb fája, és nem sokkal marad el az óriás mamutfenyő mögött. Akad közte 90 méter magas, 500 éves példány is. Ezek a méltóságteljes fák több szén-dioxidot nyelnek el, mint bármely más növény a világon, s olyan madarak fészkelnek rajtuk, mint Ausztrália legnagyobb ragadozója, az ékfarkú sas.

Eucalyptus subcrenulata

Az eukaliptusz subcrenulata fajtájának vastag szürke kérge alatt sárga törzs rejtőzik (ezért „sárga gumifá”-nak is hívják). Az alatta növő Richea scoparia piros virága a vallabik kedvenc csemegéje.

 

Laknak aztán a védett területen más jellegzetes ausztrál állatok is: vombatok, kacsacsőrű emlősök, hangyászsünök, erszényes nyestek, sávos bandikutok és törpe (mindössze 7 centi hosszú, 10 gramm súlyú) oposszumok. Mindezek az állatok burjánzó, a víz eróziójától kialakított környezetben élnek, ahol sok a tó, patak, vízesés, a Junee-Florentine-karsztvidéken pedig mintegy 500 barlang is, köztük a Niggly, a legmélyebb (375 méteres) Ausztráliában. Aztán ott van a Frenton-tó és a Lady Barron-patak medencéje, ahonnan Hobart ivóvízének egyötöde származik. Mindebből sejthető, hogy a Field-hegyi park igen egészséges hely.

Eucalyptus pauciflora

A pauciflora, az úgynevezett kisvirágú eukaliptusz a leghidegebbet is tűrő fajták egyike. Törzse és ágai szürkésfehérek, ám a kéreg alatt változatos színűek, akár vörösek is lehetnek.

A park névjegye

  • Hol található: Tasmania
  • Megközelítése: Hobartból
  • Területe: 1434 km2
  • Alapítva: 1916
  • Állatvilága: a 12 Tasmaniában őshonos madárfajból 11, mindkét őshonos vakondgyík
  • Növényzete: 433 szövetes növényfaj, egyetlen lombhullató fafaj (bükk)
  • Útvonalai: Russel-vízesés, Magas fák ösvénye, Field-hegy keleti és nyugati lejtője
  • Éghajlata: mérsékelt óceáni
  • Mikor utazzunk: bármikor (télen, azaz júniustól augusztusig síelni is lehet)
Forrás: Elena Bianchi – A világ legszebb nemzeti parkjai (174-179. oldal) Corvina Kiadó 2016 ISBN 9789631363739

 

Márai Sándor író, költő

 

 

Sem életében, sem halála óta senki se vitatta, hogy a mi évszázadunk magyar irodalmának egyik legjelentékenyebb alakja. Akik nem kedvelték – és sokan nem kedvelték jobbról is, balról is -, azok is elismerték művészi értékét, gondolatgazdagságát, műveinek hatását az olvasók sokaságára. Amikor a harmincas évek elején máris sikeres regényíróként foglalja el helyét az irodalmi életben és az újságírásban, a fasizmus felé tartó, majd hamarosan rohanó országban a különböző árnyalatú jobboldaliak felettébb idegenkednek egyértelmű liberalizmusa, demokratizmusa miatt, vagyis az adott körülmények közt harcos baloldali ellenzékiségétől. Idegenkednek, olykor háborognak is, de olvassák, gyönyörködnek benne (szándékuk ellenére), vitatkoznak is vele, főleg publicisztikájával. Mert mindig érdekes, amit ír, mert stílusa elegánsan magas színvonalú írásművészet. Mert felizgatja azokat is, akik egyetértenek vele, azokat is, akik politikailag egyenest ellenségüknek tartják. Azután másfél évtizeddel később a szocializmus felé induló, majd az ábrándos szocializmus elképzeléseit hamarosan felváltó, az eszményt önkényuralommá torzító „marxista-leninista ideológia” és a „szocialista realizmusnak” elnevezett irodalmi kényszermunka évtizedeiben a hivatalos kultúrpolitika ugyanazt a Márait ugyanazokért a stilisztikai-politikai tulajdonságai miatt jobboldali „polgári csökevény”-nek láttatná, de közben ugyanúgy elismeri művészi értékét, sőt még szándékainak humanizmusát is. Amikor pedig 1948-ban tudomásul veszi a politikai és főleg a kultúrpolitikai fordulatot, amely megfosztja attól a légkörtől „amely nélkül – saját, élőszóval, illetékes államférfiak előtt elmondott szavaival – nem érdemes élni”, és önkéntes száműzetésbe megy… akkor ugyan nem beszélnek és nem írnak róla, de rosszakat se mondanak. Külföldön kelt és megjelent könyveit ugyan csak illegálisan hozzák haza az odakintjárók, de ezek békésen hazatérnek a kofferekben, terjednek az olvasók között, az irodalom értői magánkörökben beszélnek róluk, anélkül, hogy bárkit megvádoltak volna Márai-könyv olvasása miatt. Mert azért a legilletékesebb irodalmi üldözők is tisztelik, és igyekeznek maguk is olvasni új könyveit. Majd egyszerre már kezdik hazahívni. Az egyre lágyulóbb diktatúrának egyenest jól jönne kibékülni Máraival. Hiszen Zilahy, a másik tisztelt emigráns már békül, olykor már hazalátogat, majd úgy dönt, hogy haza is költözik. Az már történelmi és irodalomtörténeti végzet, hogy hazakészülődés közben hal meg. Márai azonban él, és a maga előkelő modorában, választékos nyelvezetével csökönyösen ellenáll. Nem harcias szellem ő, de nem is békülékeny, hanem konok, aki törhetetlenül hűséges eszményeihez. Így él, egyre magányosabb lélekkel a messze idegenben, egyre magányosabban a múló évek terhével. Már elérkezett a 89-ik életévhez, közeledik a 90. Elege van mindenből, nincs további tartalma számára a létnek. Annak idején elment, mert nem volt már itthon, amiért érdemes élni. Most már sehol a világban nem észlelt olyasmit, ami miatt érdemes élni. Ilyenkor okosabb önként menni. Egy biztos kézzel tartott pisztoly egyetlen lövésével be lehet fejezni. Ezzel a fölényes gesztussal lépett át a nyilvánvaló, a megjósolható halhatatlanságba. Azóta itthon megint a legolvasottabb íróink közé tartozik.

Hogy ki volt és milyen volt? Erre a kérdésre minden olvasónak az egész életmű adhat igen pontos feleletet. Röviden összefoglalva néhány bekezdéssel lehet jelezni az életutat, és néhány címmel az életmű fő állomásait.

Márai Sándor író, költő

Márai Sándor, eredeti nevén márai Grosschmied Sándor Károly Henrik (Kassa, 1900. április 11. – San Diego, 1989. február 21.) Az író az 1940-es évek elején

A Grosschmied család nagyon régi, már korai századainkban is tisztes városi rangokat viselő szepességi cipszer (más néven: szepesi szász) família volt. Országos, olykor világhírű jogtudósok kerültek ki nemzedékeikből. Közéleti érdemeik miatt kaptak valaha régen a királytól magyar nemességet a „Márai” előnévvel. Az író nagybátyja, Grosschmied Béni a budapesti egyetemnek olyan tekintélyű jogászprofesszora volt, hogy külföldi egyetemek – köztük még az oxfordi is – vele íratott magánjogi tárgyú tankönyveket. Márai apja is jogtudós volt, nagyon tisztelt kassai ügyvéd. Az író is Kassán született. Az ifjúkori emlékek, a nagy múltú, régóta polgáriasodott város, benne a nagyon kulturált szülői otthon képe, hangulata, polgáralakjai mindvégig alaphangját adták bontakozó, majd terebélyesedő életművének. Ez a világ adja örökségét, ez határozza meg hitvallását. A nemesi-jobbágyi Magyarország évszázadai folytán az iparos, kereskedő, értelmiségi polgár nélkülözhetetlen volt, de mégis sok mindenben idegen. Nemesi vagy paraszti eredetű magyar polgárság csak egész kevés helyütt alakult ki városainkban, felettébb ritka volt az olyan képlet, mint a debreceni cívis. A magyar polgárság túlnyomó többsége német, szláv és zsidó eredetű volt. De a társadalom polgárosodása és ettől elválaszthatatlanul nemzettudatának kifejlődése ezeket a polgárokat már a XVIII. századtól kezdve a magyarságtudat fontos hordozóivá, kifejezőivé tették. A német vezetéknevű és magyar nemesi előnevű felvidéki polgárság ugyanolyan közege lett a XIX. századtól óriási lendülettel fejlődő magyar kultúrának, mint a hasonló társadalmi utat bejáró szlovák, zsidó, szerb, horvát, román kortársaik. A nagy kultúrájú Kassa és benne a nagy kultúrájú család igen jó termőtalaj volt az irodalom és a művészetek számára is.

Mire Márai Sándor – aki, amint költőként irodalmi útra indult, a családi predikátum alapján Márainak nevezte és írta magát – túllépett középiskoláin, olyan művelt diákember volt, aki egyaránt ír, olvas, beszél magyarul, németül és franciául. Nem csak az irodalomban és a történelemben, hanem úgyszólván valamennyi tantárgyban kitűnik. Korán műveltnek mondott fiú, aki már a gimnáziumban is kiemelkedett biztonságos verselőképességével. És habár hamarosan kiderültek prózai erényei, prózaíróként tartja számon az irodalomtörténet, majd volt olyan időszak, amikor legtekintélyesebb újságíróink közt foglalt helyet – a költészet mindvégig megmaradt, mint játék, szórakozás, de néha szenvedély. Költői stílusában, ízlésében a Nyugat költőihez, leginkább Kosztolányihoz áll közel, majd erre rétegződtek a Berlinben és Párizsban belélegzett nyugat-európai hatások. Ennek a választékos költészetnek mindvégig jó átlagát képviselte olykor magasabb szinteket is elérve, de élete végső évtizedeiben, a hontalanság magányában néhány nagy elégiája – például a “Halotti beszéd” – fel tudott emelkedni költészetünk legmagasabb ormaiig. De azért a költészet mégis háttérzene a regényekhez. Mint ahogy ha nem is háttér, mégis melléktéma a gyakran igen nagy hatású publicisztika, és az ettől elválaszthatatlan, gyakran bravúros útirajz. – Mindez hozzátartozik Máraihoz. A regényíró azonban XX. századi szépirodalmunk egyik legfőbb alakja.

Mire bevégezte a gimnáziumot, befejeződött az első világháború is, és Kassa egyszerre nem volt Magyarországon. Budapest a forradalmaknál, majd az ellenforradalom vérengzésénél tartott. Okosabb volt távol, Nyugaton tanulni tovább. Igaz, az összeomlott Német Császárság talán még zűrzavarosabb volt, de a nagy hírű német egyetemek az ismeretek fellegvárai maradtak. Márai hol Berlinben, hol Frankfurtban folytatja tanulmányait: irodalmi, esztétikai, filozófiai műveltségét tudományos szintre emeli. Közben pénzkeresés végett német újságokba ír, költők körében ismerkedik az irodalom modern törekvéseivel. Majd átrándul a győztes Franciaországba, és éveket tölt Párizsban, ahol másfajta modern költészet bontakozik. És ott is lehet újságírással pénz keresni. Ezekből a külföldi kalandozásokból már Budapestre tér haza. Már odakint megírt egy szándékoltan modern stíluslehetőségekkel eljátszó regényt: „Bébi vagy az első szerelem”. Ez meg is jelenik itthon (1928), s ezután újságoknál talál megélhetést biztosító állást. Hamarosan a liberális polgári “Újság” nélkülözhetetlen munkatársa. Legfőbb cikkei évekig ott jelennek meg. Érdekes véletlen folytán ugyanabban a szerkesztőségben, sőt ugyanabban a szobában, egymással szemközti íróasztalnál ül Zsolt Béla, a harcias kispolgári irodalom legjelentékenyebb publicistája és igen jó regényírója. Akik ifjú író-költőként bejáratosak voltak az Újság szerkesztőségébe, jól érezték, hogy ez a két jelentékeny (de másképpen jelentékeny) író és közíró valójában nem kedveli egymást, de önfegyelmező méltósággal mindig elismerik egymás értékeit.

1930-tól kezdve azonban Márai az élő regényirodalom élére lendült. A „Zendülők” már kétségtelen remekmű volt: nagy lélektani felkészültséggel írt, feszülten izgalmas regény kamaszkorú fiúkról, akiket visszarettent a felnőttség, amely menthetetlenül következik. És erre következett a már felnőtt fiatalok magányának regénye, párizsi élményeinek lecsapódása, az “Idegen emberek”. – Vannak olvasók, akik ezt a két korai regényét szeretik legjobban. Holott az igazi nagy művek a polgári életforma történelmileg-lélektanilag hiteles látleletei. Egy önéletrajzi regénnyel kezdődik: az „Egy polgár vallomásai”-val. A következő évek nagy kompozícióiban már általánosítva a magánélményeket, egy család – Garrenék – történetében rajzolja kötetről kötetre a polgári, pontosabban a közép-európai, legpontosabban a magyar polgári lét társadalmi és lélektani helyzeteit. A „Féltékenyek” és folytatásképpen már a háború alatt és után írt “Sértődöttek” számos kötete színvonalban és hitelességben semmivel sincs mögötte az európai nagy polgárcsalád-ábrázolásoknak, Thomas Mann „A Buddenbrook-ház”-ának és Martin du Gard „A Thibault-család”-jának. Ha ezt a három nagy ciklust együtt, egymás után olvassuk, a legmagasabb művészi színvonalon, dokumentumszerűen élhetjük át a párhuzamot is, a különbséget is a német, a francia és a magyar polgári lényeg között. – Tulajdonképpen a polgári létnek ezt az ábrázolását egészíti ki élete második felében kötetről kötetre épített „Napló”-iban. Mintha egyetlen véghetetlen regényfolyam volna, amit saját élményeiről, a világ jelenségeinek kommentálásáról és a maga teremtette Garren-család létének változatairól ír. S ezek mellett kezdettől végig újabb és újabb kisebb-nagyobb regények vallanak az érzések és élmények végtelen változatairól, mint – csak legfőbb példákként a sok közül – a családi élet válságáról szóló „Válás Budán” és a talán legnépszerűbb műve, a XVIII. század kalandorvilágában játszódó, stílusbravúrokkal teljes szerelem-mozzanat, a „Vendégjárás Bolzanóban”. – Stíluseszményei közt Kosztolányi mellett alighanem a legfontosabb Krúdy Gyula. Róla írta egyik legszebb, egyesek szerint a legszebb regényét, a „Szindbád hazamegy” címűt.

Ennyiből talán kikerekedik Márai Sándor írói arcképe.

Forrás: Hegedűs Géza – A magyar irodalom arcképcsarnoka (Magyar Elektronikus Könyvtár)

 

A Testről és lélekről kapta az Arany Medvét

 

 

Enyedi Ildikó filmje, a Testről és lélekről című alkotás nyerte a legjobb filmnek járó Arany Medve díjat a 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon. A játékfilm a fődíjjal együtt négy díjat zsebelt be a jelentős nemzetközi seregszemlén: megkapta a világ filmkritikusait tömörítő szervezet (FIPRESCI), az ökumenikus zsűri és a Berliner Morgenpost olvasói zsűri díját is. A film a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásából készült el.

 

Enyedi Ildikó

Enyedi Ildikó az Arany Medvével (fotó: MTI/APpool/Britta Pedersen)

A rendező a 2017. február 18-i díjkiosztón úgy nyilatkozott: „Annyira egyszerű filmet akartunk készíteni, mint egy pohár víz, a munka mégis nagyon kemény volt. A legnehezebb az volt benne, hogy miként rejtsük el az alkotásban a film témáját, amely csak jószívű embereknek mutatkozik meg.”
Magyar alkotás eddig egyszer nyert Arany Medvét: Mészáros Márta 
Örökbefogadás című drámáját 1975-ben tüntették ki a Berlinale legfőbb elismerésével.

picur

A Testről és lélekről egy vágóhíd gazdasági igazgatója és egy minőségellenőr – egy középkorú férfi és egy fiatal nő – kapcsolatát mutatja be. A két félénk, visszahúzódó személyiséget az köti össze, hogy ugyanazt a visszatérő álmot álmodják: szarvasok egy erdőben, és szeretik egymást.
A Berlinale Cannes mellett a legjelentősebb európai filmfesztiválok egyike. Legfőbb díjaiért, az Arany Medvéért és a fő alkotói kategóriákban kiosztott Ezüst Medvéért 18 alkotás versenyzett az idén. A vasárnap véget érő 11 napos fesztiválon összesen 403 filmet mutattak be a különféle kategóriákban – köztük Török Ferenc 
1945 című alkotását is.

Enyedi Ildikó 1989-es filmje, Az én XX. századom korábban bekerült a Magyar Művészeti Akadémia Fotó- és Filmművészeti Tagozatának 53 magyar film című, a jelentős magyar filmeket bemutató és a fiatal generációk számára is népszerűsítő filmklubválogatásába.

A Testről és lélekről az Inforg-M&M Film gyártásában, a Magyar Nemzeti Filmalap 420 millió forintos gyártási támogatásával készült. Producerei Mécs Mónika, Muhi András és Mesterházy Ernő. Férfi főszereplője Morcsányi Géza dramaturg, műfordító, akinek ez az első színészi alakítása. A filmben látható Békés Itala, Jordán Tamás, Mácsai Pál, Tenki Réka, Schneider Zoltán és Nagy Ervin is.
A film világforgalmazója, a berlini Films Boutique már 35 országban állapodott meg forgalmazókkal a Testről és lélekről bemutatásáról. A magyarországi premiert február 26-án tartják Budapesten, a 3. Magyar Filmhéten, a magyar mozikban március 2-tól vetítik a filmet.

Forrás: Magyar Művészeti Akadémia

Erkel Ferenc

 

 

Zenészcsaládban született Gyulán, a Ferenc nevet keresztapjától, Wenckheim gróftól kapta. Erkel tízévesen már templomban orgonált, tizenegy évesen zongorázott a gyulai közönség előtt. Korán megmutatkozó zenei tehetsége miatt a szülei Pozsonyba küldték Klein Henrik mesterhez. Gimnáziumba Nagyváradon és Pozsonyban járt. Megismerkedett Liszt Ferenc zongora- és Bihari János hegedűjátékával. Erkel maga is virtuóz zongorista lett. 1827-ben Kolozsváron Ábrányi Kornél megismertette a verbunkos zenével.

 

Erkel Ferenc

Erkel Ferenc (Németgyula, 1810. november 7. – Budapest, 1893. június 15.) |
Az 1880-as évek végén, Pollák Zsigmond metszete Ellinger Ede fényképfelvétele alapján

Pestre költözése után zongorahangversenyeket adott, és a Budai Magyar Színjátszókör karmestere lett. Ugyancsak dirigált a Nemzeti Kaszinóban, a pesti Német Színházban, majd a Nemzeti Színházban. Az akkor divatos zenés művek bécsi és olasz mintára készültek. Erkel 1833-ban a Megyeri Károly által vezetett Várszínházhoz szerződött. Bemutatta Rossinitől A sevillai borbélyt (Déryné Széppataki Róza és Lendvay Márton főszereplésével). A Várszínház azonban hamarosan csődbe ment. Erkel karmesterként újra a pesti Német Színházhoz szegődött. Főleg olasz bel canto (Rossini, Donizetti, Bellini) és német (Mozart, Beethoven, Weber) szerzők műveit adták elő.

1837-ben Bajza József vezetésével nyílt meg a Pesti Magyar Színház. Erkel hazafiasságból, kevesebb pénzért elvállalta a zenei irányítást. 1839-ben megházasodott, feleségül vette Adler Adél zongoraművészt. Egressy Béni 60 librettója közül kiválasztotta Dugonics András 1895-ös színművét, a Bátori Máriát. Ebből készült az első Erkel opera. 1840-ben vitték színre, majd a rossz kritikák miatt többször át kellett írnia.

Erkel 1844-ben Tóth Lőrinc: Két László című drámájából librettót íratott Egressy Bénivel, amelyet Hunyadi László néven ismerünk. A Nemzeti Színházbeli bemutató után a mű a közönség elismerésével, de a kritika fanyalgásával találkozott. Az Operaház 1884-es megnyitásáig mégis 238-szor vezényelte. A külföldi bemutatók mindegyike sikertelen volt. Erkel ezután több jelentéktelen népszínművet megzenésített. Ugyancsak 1844-ben Bartay Endre, a reformkori művelődés vezéralakja pályázatot hirdetett Kölcsey Himnuszának megzenésítésére. A beérkezett 14 pályamű közül Erkel Ferencét nyilvánították győztesnek.

1848. március 15-én Erkel nem vett részt a forradalmi eseményekben, ám azon az estén a Nemzeti Színház közönsége követelte, hogy eljátsszák a Rákóczi indulót, Himnuszt, részleteket a Hunyadi Lászlóból, valamint Katona József Bánk bán című színművét. A szabadságharc bukása megbénította Erkelt, különben is csak népszínműveket lehetett játszani, hazafias érzelmű darabokat nem. Néhány kisebb darabot komponált, de sokasodó családja miatt elvállalta Albrecht főherceg lányainak zenei oktatását. Erkel magába zárkózott, szűk pesti lakásából gyakran Gyulára menekült, s ott töltötte a nyarakat is.

1853-ban megalapította a Filharmóniai Társaságot, bár jogilag csak 1867 után válhatott elismert együttessé. Vezényletével a Nemzeti Múzeum dísztermében Mozart, Beethoven, Mendelssohn és Meyerbeer műveit adták elő, de gyakran játszottak üres teremben. A pesti polgárság nem volt érett ahhoz, hogy a muzsikát és az előadókat megfizesse.

1861-ben, a Bánk bán bemutatójával Erkel ismét a csúcsra tört. Ezt követte egy igen gyenge vígopera, a Sarolta, majd 1867-ben a Brankovics György és az István király, 1874-ben a Dózsa György, 1880-ban a Névtelen hősök. Mára mindegyiket elfeledtük.

1875-ben Erkel közreműködött a Zeneakadémia alapításánál, majd első igazgatója és zongoratanára volt. 1884-ben nyílt meg az Operaház, amelynek főzeneigazgatója lett. Fiai foglalkoztatása miatt sok bántás érte, ezért a Filharmóniai Társaság vezetését átadta Richter Jánosnak, és 1887-ben a Zeneakadémia igazgatásáról is lemondott. Jókai Mór a Pesti Vigadóban nagy ünnepségen búcsúztatta Erkelt, a nemzeti opera megteremtőjét. Gyula városa díszpolgárává avatta. Erkel érdemei között említendő, hogy híres sakkozóként 1864-ben megalapította a Pesti Sakk-kört. 1893-ban tüdőgyulladásban elhunyt. Halálát az egész nemzet gyászolta. A Kerepesi Temetőben helyezték örök nyugalomra. Gustav Mahler, az Operaház új zeneigazgatója 1889-ben felújította a Brankovics Györgyöt, 1890-ben pedig a Bánk bánt.

 

Hunyadi László

A népáruló főurak harcáról Egressy Béni nyújtott át Erkelnek szövegkönyvet. Az 1844-es Nemzeti Színházi bemutatóra még nem készült el a nyitány, sőt, az ún. La Grange-áriát a francia énekesnő, Anne La Grange tiszteletére később írta Szilágyi Erzsébet szerepéhez. A kórus „meghalt a cselszövő…” kezdetű dalából azonnal nemzeti induló (a 20. században pedig cserkész-induló) lett. Az egész mű nagyhatású, máig nemzeti érzelmeket felkorbácsoló opera.

A történet:

Hunyadi Lászlót (1433-1457), a híres törökverő hadvezér fiát a német származású főúr, Cillei Ulrik ellenségnek tekinti. V. László, választott király azonban az oligarchák pártjára áll, Cilleit nevezi ki Magyarország kormányzójának. Korábban Újlaki Miklós királyi fennhatóság alá rendelte a végvárakat, így Nándorfehérvárat is. A várúr jelenleg Hunyadi László. Emberei elfognak egy futárt, aki Cillei levelét vinné Brankovics György szerb vajdához. A levélben Cillei szövetséget kínál a vajdának Hunyadi László fejéért cserébe.

Hunyadi alázattal fogadja a várba látogató V. László királyt és Cilleit, azonban az idegen zsoldos kísérőket nem engedi be. Cillei kihasználja a király félelmét, maga akarja meggyilkolni az ifjú várkapitányt, hívei azonban Cilleit ölik meg, aki mellesleg a király nagybátyja. A király felébred az éjjeli zajra, és nagylelkűen megbocsát nekik, de retteg a bosszútól. Hunyadi László a szerelmesével, Gara Máriával álmodik.

A II. felvonásban a király új nádorával, Garával Temesvárra, Szilágyi Erzsébet birtokára látogat. Erzsébet, a két Hunyadi-fiú anyja könyörög neki gyerekei életéért. V. László kegyelmet ígér, de közben felfigyel a csinos Gara-lányra, Máriára, akivel akár a koronáját is megosztaná. Gara nádor alig bír a hatalomvágyával, szeretné a lányát királynénak látni. Tehát neki is útban vannak a Hunyadiak. A király újra könnyelműen megesküszik, hogy a fiúknak nem lesz bántódásuk.

A III. felvonásban Budán vagyunk. Gara V. Lászlónak ígéri Mária kezét, ha megöli Hunyadi Lászlót. A Mária esküvőjére összegyűlt nép elhűl, amikor Gara hirtelen börtönbe csukatja a vőlegényt, Lászlót. 1457. március 16-án a budavári Szent György térre kivégzést hirdetnek. Hozzák is a bekötött szemű Hunyadi-fiút. Szilágyi Erzsébet könyörög a katonáknak, hogy engedjék a király elé – hiába. A hóhér bárdja háromszor sújt le László nyakára, de hosszú haja megvédi. Gara parancsot ad a negyedik ütésre is, és az áldozat feje lehull.

A cselekmény történelmileg hiteles, Erkel hangszerelése tökéletes. Felhasználta a magyar zenéből azt, amit ismert: a verbunkost, a palotást és a népies műzenét. Az ősi népdalkincset persze még nem ismerhette. A király szólamaiban és a kórusokban a divatos 19. századi romantikus példaképeket használta fel, főleg a kortárs olaszok (Verdi) szabadságeszméiből táplálkozik. 1935-ben a zenétől a szövegig teljesen átdolgozta Nádasdy Kálmán, Oláh Gusztáv, Radnai Miklós és Komor Vilmos. Ugyanezt játszották az Operaházban 1960-ban, 1985-ben, 1989-ben és 2003-ban is. Megújították a híres táncbetét, a palotás koreográfiáját. A modern díszlet a gótika és a reneszánsz határán készült kódexeket idézi.

 

Bánk bán

Az opera komponálása idején Erkel Cherubini, Rossini és Donizetti műveit vezényelte, a legfőbb hatást azonban Bellini bel canto megoldásai jelentették számára. A Hunyadi László után 17 évvel fogott újra operaszerzésbe. Katona József (1791-1830) nemzeti drámáját a cenzúra tiltotta, bár nyomtatásban 1820-ban megjelent, de csak 1839-ben tűzhette műsorra a Nemzeti Színház – Egressy Gáborral a főszerepben (korábban Kolozsvárott). A szabadságharc bukása után a drámát ismét betiltották. Ebből írt alacsony színvonalú, dagályos librettót Egressy Béni, amelyben a nemzeti tragédiát egyéni drámává változtatta. Erkel 1861-ben, az abszolutizmus enyhülésekor vihette színre a Nemzeti Színházban. A jó hangszerelés, a népies dallamok és a forró légkör segítette a sikert, de az opera többszöri átdolgozásra szorult. 1884-ben, az Operaház megnyitásakor Erkel ezért csak az első felvonást vezényelte.

Az igazi siker 1930-ban, a Bánk bán teljes átdolgozása után következett be. Radnai Miklós a szöveget, Nádasdy Kálmán a rendezést és a dramaturgiát, Rékai Nándor karmester a zenét újította meg. 1940-ben a mű újabb változtatásokon esett át. 1953-tól Bánk bariton-szólamát tenor-hangra írták át Simándy József számára, akinek áriái emblematikussá váltak. Az opera forradalmi hazafiassága máig a nemzeti érzelmek táplálója, holott a Habsburgok már sehol sincsenek.

A Bánk-történet

A 13. században, II. Endre király távollétében Gertrudis királyné zsarnokoskodik, idegen lovagjai a magyarok rovására gazdagodnak, mulatoznak – tudjuk meg a bihari Petur bán szavaiból. Hívására Bánk bán, az ország nádora titokban a duhajkodóktól hangos Visegrádra érkezik. Egyelőre nem áll az összeesküvők élére, amíg saját szemével nem látja, hogy Ottó herceg, Gertrudis öccse kiszemelte magának Bánk feleségét, Melindát.

A második felvonásban a kisemmizett jobbágy, Tiborc elmondja panaszait Bánknak. Ráadásul Melinda összeszűri a levet a csábító Ottóval. Itt Bánknál is betelik a pohár. Tiborcra bízza feleségét és kisfiát, hogy vigye el Tisza-parti otthonába, ő pedig „rendet csinál” a király háza táján. Gertrudistól számon kéri az ország és felesége lezüllesztését, de a királyné megvetően, gúnyosan bánik a nádorral. Tőrt ragad ellene. Bánk kicsavarja a kezéből, és megöli a királynét.

A harmadik felvonásban vihar dúl a Tiszán, Melinda égető lelkiismeretével a habokba veti magát és gyermekét. Visegrádra megérkezik a király, látja nejét a ravatalon. Dühében bosszút akar állni a tettesen. Bánk bán önként jelentkezik bűnelkövetőként. Ekkor behozzák a színre Melinda és kisfia holttestét…

Forrás: Dobi Ildikó – EuroAstra

 

Rhodos

 

 

A görög szigetvilág délkeleti részén, Kis-Ázsia partvidékéhez közel fekvő Dodekannésos (gör.: tizenkét sziget) szigetcsoportjának legnagyobb és legjelentősebb szigete Rhodos, amely nevét a mitológiai Rhodé nimfa és Hélios, a napisten gyermekéről, Rhodosról kapta. Későbbi (téves) görög etimológia szerint a sziget neve a ródon, rózsa szóból származik, ennek tudható be, hogy ez a virág díszíti az itt vert pénzek hátlapját. A szigetet először Kréta irányából a minósiak hódították meg és hoztak itt létre kolóniát a mai Trianda településén. A minósiaktól a mykénéiek vették át a sziget feletti ellenőrzést, ennek a folyamatnak a lenyomata jól megfigyelhető Trianda régészeti ásatásokon feltárt rétegeiben is. A mykénéi anyagi kultúra, temetkezési szokások a sziget egész területén egyeduralkodóakká váltak. Az argolisi import kerámia mellett a helyi készítésű mykénéi kerámia is hamar megjelent. A helyi kerámiaművesség egyedi, regionális elterjedésű típusokat is kialakított (pl. a jellegzetes három lábon álló ún. kosáralakú edényeket). Ezt követően a sziget dór uralom alá került.

rhodos

Rhodosi tájkép

A történeti időkben a sziget három polisból állt: Kameiros, Ialysos, Lindos. A városok névadó hérósai a mitológia szerint Hélios és Rhodé nimfa unokái voltak. Kameiros és Ialysos a sziget nyugati partján, Lindos pedig a keleti partvidéken feküdt. A sziget városállamai részt vettek a görög gyarmatosításban is: a Kr.e. 7.sz. elején Krétával közösen rhodosiak alapították a szicíliai Gelat. A három rhodosi polisz Kos-szal, Knidosszal és Halikarnassosszal együtt alkotta az úgynevezett Dór Hexapolis konfederációját.

Kr.e. 408-ban a három város együttesen alapította meg, és lakóival telepítette be a sziget északi csúcsán fekvő, új„fővárost”: Rhodos városát. A szabályos utcahálózatú város megtervezését az ókor leghíresebb építészének: Hippodamosnak tulajdonítja a hagyomány.

Az archaikus kor tekinthető Rhodos virágkorának, főként a kerámia gyártás és elosztás tekintetében vált az egyik legjelentősebb központtá. A helyi készítésű kerámiafajták közül a nevét egy dél-rhodosi lelőhelyről Vrouliainak nevezett sajátos díszítésmódú edénytípus emelhető ki. Több más, kezetben rhodosi gyártásúnak tartott archaikus kerámia stílusról utóbb kiderült, hogy Milétosban készültek (pl. a Vadkecske és Fikellura stílusról).

 

Akropolis, Lindos

Lindos akropolisa az Athéné templom romjaival

Rhodos második virágkora a hellénisztikus időszakra esett, amikor a sziget a Mediterráneum egyik legjelentősebb kereskedelmi központja volt. Ebben az időszakban híres művészeti központ és rhétorikai iskola is működött a szigeten, a római korban olyan hírességek tanultak itt, mint Cato, Cicero, vagy Iulius Caesar. Kr.e. 166-ban a sziget prosperitása megszakadt: a rómaiak Délos szigetét tették meg a régió legfontosabb szabad kikötőjének.

Forrás: Lebegyev Judit – Lexikon

 

Szülőföldről és hontalanságról mesél az újvidéki író a Müpában

 

 

Egy formabontó gondolkodású határon túli írószemélyiség, Végel László lesz a Müpa Literárium sorozatának vendége február 20-án. Az író az Új Symposion tagjaként 1967-ben robbant be a magyar irodalomba, és legutóbbi kötete, a sokak által várt Balkáni szépség, avagy Slemil fattyúja a közel fél évszázados életpályát maga mögött tudható újvidéki szerző „kisebbségi családregénye.

Végel László Foto: (c) Végel Dániel„A hontalanságot másként értelmezem, mint ahogy a tősgyökeresek. Sokkal hitelesebb életnek tartom, mint a hazával, a szülőfölddel kapcsolatban kialakított romantikus képet. Egyébként is az említett romantikus kép egyre hiteltelenebb lesz. Mindenki a szülőföldről áradozik, de menekül tőle. Ha nem másik földrészre, ha nem Európába, akkor a legközelebbi nagyvárosba. Többször is bevallottam, hogy a gyökereim nem a földbe fúródnak, hanem az ég felé kapaszkodnak” – mesélte Végel László a Librariusnak adott interjújában a hovatartozásról, illetve hova nem tartozásról.

Végel a vajdasági Új Symposion első generációjának tagjaként az 1967-ben megjelent Egy makró emlékiratai című kisregényével – mértékadó vélemények szerint az új magyar próza egyik alapműve – robbant be a magyar irodalomba. Ennek élvonalában azóta is számos regénnyel, elbeszéléssel, esszével, drámával és naplójegyzetekkel van folyamatosan jelen. Az első három regényét egy kötetben közreadó Újvidéki trilógiát (1993) követően 2000-ben emlékezetes esszéregényt jelentetett meg a testközelből megélt délvidéki NATO-bombázásokról (Exterritórium). A szülőföldjéhez ezer szállal kötődő író ugyanis azok közé tartozik, akik nem menekültek el, nem települtek át a jugoszláviai háború borzalmainak közepette sem. Ez a hűség és a lokalitásokat tágabb kontextusba helyező européer nézőpont adja elsőrangú írásművészetének aranyfedezetét. Legutóbbi művei, a Bűnhődés című berlini naplóregény (2012), az Újvidékről szóló városregény (Neoplanta, 2013) és a Balkáni szépség (2015) érzékletesen tükrözik a helyi sajátosságokból, tapasztalatokból merítő író széles horizontját.

A humorát, jó kedélyét minden körülmények közt megőrző író ritka alkalomnak számító budapesti estje egyszerre ígér elgondolkodtató szellemi kalandot, színvonalas irodalmi élményt és élvezetes szórakozást.

 

2017. február 20., 20:00

Literárium

Végel László-est

Müpa, Üvegterem

https://www.mupa.hu/program/vegel-laszlo-est-2017-02-20_20-00-uvegterem

Forrás: EuroAstra

 

Jókai Mór

 

 

Jókai mindmáig a legolvasottabb magyar író. Jókaival lett teljessé a magyar romantika. Életműve a száznál is több kötetben felidézi a nemzeti múlt egészének látomását, és tanúsítja azt az utat, amelyet a magyar társadalom a nemesi világtól a kibontakozó polgári világig megtett. Ez a romantika számos mozzanatában realista tanúságtétel. Negyvennyolc dicsőségének és Petőfi emberi-költői nagyságának emlékét pedig senki sem szolgálta olyan erővel, mint az a Jókai, aki egykor annak a dicsőséges márciusi forradalomnak az egyik vezéralakja és Petőfinek barátja, egy időben a legjobb barátja volt, amíg a forradalom kétféle magatartás-lehetősége el nem idegenítette őket egymástól. Petőfi élete ugyanúgy nem mondható el Jókai nélkül, ahogy Jókaié sem mondható el Petőfié nélkül. Nemegyszer úgy tűnik, mintha úgy egészítenék ki egymást, mint az ellentétek, amelyeknek csak együtt van teljes értékük. A sziklaszilárd, a nem alkuvó Petőfi mellett Jókai a minden befolyásra érzékeny, a lágylelkű, az egyezkedésre hajlamos. Petőfi forradalmi álláspontja a szabadság vagy halál elve; Jókaié az “érjünk el annyit, amennyit lehet”. Petőfi mindenki számára fogalmazza az érzelmeket és a teendőt; Jókai megfogalmazza azt, amit a környezete érez, és teendőnek tud. Petőfi a plebejus-demokrata, aki úgy antifeudális, hogy túlnéz a polgáron is; Jókai liberális nemes, aki úgy antifeudális, hogy egy nemesi hagyományokkal teljes polgári demokráciáról ábrándozik. Ámde 1848 forradalmában ez a kétféle álláspont együtt harcolt az elaggott régi ellenében a korszerűvé változtatandó hazáért, s a bukás után az üldöző győztes hatalom együtt kereste halálra a forradalmi demokratát és a demokratikus liberálist, nem is téve különbséget közöttük. Ezért utólag már a köztudat sem tudott éles különbséget tenni, hiszen a hősi halált halt következetes forradalmár Petőfi ugyanúgy volt a nemzeti szabadság vértanúja, mint a szelíd liberális gróf: Batthyány Lajos. S amikor nagy sokára elérkezett a kiegyezés, amelyet Jókai bár kesernyés kritikával, de mégis elfogadott, akkor már maga is alig-alig emlékezett arra az ellentétre, amely 1848 szeptember után elválasztotta Petőfitől, és történelmi feladatának tudta Petőfinek és a forradalomnak az emlékét éleszteni és ébren tartani. Így írói léte is elválaszthatatlan Petőfitől és a forradalomtól.

 

Jókai Mór

Ásvai Jókay Móric, közismertebb nevén Jókai Mór (Komárom, 1825. február 18. – Budapest, Erzsébetváros, 1904. május 5.)

Élete is romantikus vonásokkal teljes. A reformkor kezdetén született, 1825-ben, és a polgári fénykor teljében halt meg hetvenkilenc éves korában, 1904-ben. Polgári környezetben és polgáriasodott körülmények közt élő komáromi nemesi-értelmiségi család fia volt; apja jogász, maga is annak készül, ámbár kora ifjúságától fogva tudja, hogy hivatását valamelyik művészetben fogja megtalálni. Egy időben habozik irodalom és festészet között, de már jogászkorában akadémiai dicséretet nyer egy drámapályázaton, és ez eldönti további útját. Már első novelláival sikereket arat, első regénye ismert íróvá teszi. Petőfivel még az iskolában barátkozott össze, a nála két évvel idősebb, de nehéz körülmények folytán az iskolában két évet vesztett Petőfivel Pápán osztálytársak voltak, és azonnal felismerték egymásban a minden iránt érdeklődő, izgatottan művelődő, irodalmi hajlandóságú barátot. Az 1848 előtti időkben Pesten már harcos eszmetársak, a forradalom előkészítői, és 1848 márciusában ők ketten a forradalmi ifjúság vezérei. Csak szeptember után válik ketté az útjuk. Jókai azokkal tart, akik hajlamosak az egyezkedésre, és ezt Petőfi legkevésbé barátainak bocsátja meg. De 1849 után, amikor Petőfi már halott, Jókait is halál fenyegeti. Bujdosik, amíg felesége – Laborfalvi Róza, a kor ünnepelt színésznője – jól használható hamis papírokat szerez neki. Ezekkel vészeli át az életveszélyes időszakot. Egy ideig álnéven ír. De végre írhat saját nevén is. És ekkor kezdődik a Jókai-romantika diadalútja.

Az elnyomatás szomorúságában a reménység kifejezője lesz. Szívósan és szakadatlanul ír, könnyen fogalmaz, képzelete kiapadhatatlan, meseszövése bravúros, stílusa gördülékenyen kellemes. Szemléletes leírás, pergő cselekmény, feledhetetlenül szemléletes alakok, átérzett pátosz és derűs humor egyesül írásmodorában. Az olvasó szakadatlanul érzi, hogy az író milyen szeretetre méltó ember. És ez a szeretetre méltó, csodálatos csevegő lelke és tehetsége egészével a szelíd emberségesség oldalán áll. Itt nincs megalkuvás, nem hajlandó azonosulni semmiféle gyűlölettel, embertelenséggel, még nacionalizmusa is gyűlöletmentes, úgy tud lelkesedni a hazáért és mindenért, ami hazai, hogy közben magához öleli az idegeneket is. Csak a gonosznak nincs kegyelem nála. Az embertelenség a Jókai-regényekben ördögi képet ölt, míg az emberségesség angyalivá magasztosodik. Hősalakjai így válnak az erények és a bűnök feledhetetlen jelképeivé.

Ezzel a módszerrel idézi fel úgyszólván az egész nemzeti történelmet. Aki Jókait olvassa, személyes kapcsolatba kerül az évszázadokkal. És egyre inkább azzal a korszakkal, amely a felvilágosodástól vezet a negyvennyolcas forradalmon keresztül a liberális polgári Magyarországhoz.

A kiegyezés után leginkább ez az út izgatja. Ekkor keletkeznek gyors egymásutánban legnagyszerűbb regényei, a szabadságharc prózai eposza: A kőszívű ember fiai, a magyar polgár hőskölteménye: a Fekete gyémántok, és talán legszebb regénye, egy példaadó polgár felemelkedése és kiábrándulása saját polgári létéből: Az aranyember.

Ez időben már élő klasszikus. Közéleti férfi: képviselő, főszerkesztő, bankelnök. Ellenzékinek indul Tisza Kálmán pártjában. De 1875-ben az ellenzékieskedő Tisza Kálmán, a forradalom egykor üldözött hőse, hirtelen pálfordulással a császárkirály miniszterelnöke lesz, és másfél évtizeden keresztül hű és erőszakos kiszolgálója a Habsburgok rendszerének. Jókai egyszerre azon veszi észre magát, hogy kormánypárti képviselő. Ettől kezdve nem ismeri ki magát a politikai életben. Még a pálfordulás évében írta kitűnő társadalmi szatíráját, a Kiskirályokat. De utána egyre jobban távolodik a napi valóságtól, briliáns kalandregényeket ír, a bűnügyi regénytől sem riad vissza. De közben érdekli minden tudomány a csillagászattól a tengeri csigák rendszertanáig, és irodalmi tevékenysége mellett lelkes ismeretterjesztő munkásságot is vállal, miközben szakadatlanul újságíró. Publicisztikai munkássága alig kisebb méretű, mint szépirodalmi életműve. Szinte elképzelhetetlen, hogyan is volt ideje mindehhez. Hiszen közben még képviselő és bankelnök is volt, hosszú ideig tagja az OsztrákMagyar Monarchia közös ügyeit intéző Delegációnak, később a főrendi ház tagja. Idősebb korában ironikusan jegyzi meg, hogy volt a nyakán hóhér kötele is, érdemrend szalagja is, mind a kettő ugyanattól a királytól.

1867 után egy ideig remélte, hogy a kiegyezéssel olyan helyzetet valósítottak meg, amelyben folytatható, ami 1849-ben abbamaradt. De ez a feltétlen optimizmus 1875-től kezdve, tehát amikor szándéktalanul kormánypártivá lett, egyre jobban fordul kételkedésbe. A hazai polgári fejlődés útja egyre kevésbé tetszik neki. S habár a társadalom mozgástörvényeit igazán sohasem érti, érzelmileg lassan közeledik egy utópista módon elképzelt szocializmushoz. Rokonszenvezik a munkásmozgalommal. Utolsó regénye, az Ahol a pénz nem isten, amelyet nem sokkal halála előtt írt, az osztály nélküli társadalom látomását vetíti előre.

A sokáig erőteljes férfi hetvenöt éves korában újra nősült. Fiatal lányt vett feleségül. Az álszentek felháborodtak, hogy az öreg ember még igényt tart az élet gyönyörűségeire. Ez a meg nem értés erősítette benne a kritikát az őt környező világ iránt. Végső írásaiban tisztábban látónak bizonyult, mint a megelőző évtizedekben. A nagy romantikus, aki egyébként gyakran fogadta be a realizmus hatásait, élete végén nagyot lépett a realizmus felé. De a meg nem értés ugyanúgy nem ártott neki, mint más időkben az ünneplés: megmaradt derűs lelkű emberszeretőnek. Minden másban hajlandó volt alkudozni és megalkudni, de az emberségesség kérdéseiben soha. Szerette az embert, az életet, a szépséget, a jóságot, az igazságosságot – és ezt hirdette véghetetlen képzelőerővel és szeretetre méltó szelídséggel. Ezt érzi meg ma is az olvasó. Ez a titka annak, hogy mindmáig a legolvasottabb magyar írók között van.


Forrás: Hegedűs Géza – A magyar irodalom arcképcsarnoka (Magyar Elektronikus Könyvtár)

 

Tibeti szobrászat

 

 

Bár a tibeti szobrászatban számos különböző anyag használatos, a legkedveltebb az agyag és a fémszobrászat. A követ leginkább reliefként munkálják meg; számos sziklafaragás látható a szent körzetek, épületek környékén, s a Tibetben mindenütt látható, ún. mani-falak egyes darabjait is így készítik. Bár Tibetben a korai időkből is maradtak fenn fafaragványok, az anyag ritkasága miatt kevésbé használatos. Jelentős viszont az agyagszobrászat. Először a szobor favázát készítik el, majd a finom, puha agyaghoz egyharmad résznyi papírpépet keverve rétegenként építik fel a figurát. A kisebb szobrokhoz, fogadalmi táblácskákhoz (t.: tsha tsha) nyomóformákat használnak. A kiszárított szobrokat gyakran festik is. Megemlítendő még az ún. vajszobrászat (t. gtor ma), melynek színezett tésztából készült, sokszor nagyméretű darabjait a szertartások során használják fel.

 

Tibeti szobrászat Tibeti szobrászat

1. Sákjamuni buddha. Tibet, 18. sz. Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum, Lt.sz.: 69.86| 2. . Amitájusz buddha. Tibet, 18–19. sz. Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum, Lt.sz.: 6429

A fémszobrászat legfontosabb ága a kisplasztika. Bár a tibeti fémszobrokat általában bronzoknak nevezik, többségük vörösréz vagy sárgaréz ötvözetéből készül. Készítésük leggyakrabban viaszveszejtéses (cire perdue) öntéssel történik. A mesterek általában a munka egyes fázisára specializálódnak. A kívánt formát először viaszból alakítják ki; ha túl bonyolult, akkor több részből modellezik. Az egyes istenségek alakjának megformálásánál nélkülözhetetlen az ikonográfia és az ikonometria szabályainak pontos ismerete. Az elkészült viaszmodellt több agyagréteggel vonják be, s kialakítják az öntő- és levegőcsatornákat. Ezután a viaszt kiolvasztják, helyére az olvasztott fémet öntik, majd a megszilárdult öntvényt megtisztítják az agyagburoktól és magtól, eltávolítják az öntő- és levegőcsatornákat, valamint kijavítják az öntési hibákat. Az utómunkálatok közé tartozik a felületek kidolgozása is. A szobrokat a cizellálás után legtöbb esetben aranyozzák. Leggyakoribb a tűzi aranyozás, de alkalmazzák a hideg aranyozást is, mellyel többnyire csak a szobrok egyes részeit festik. Az elkészült szobrokat díszíthetik ezüst és réz-berakással, de rendkívül népszerűek a drágakő-berakások is. A nagyobb méretű, több részből álló szobrokat és egyes építészeti elemeket elsősorban domborítással készítik. A használati tárgyak többsége (csészék, teáskannák, vajmécsesek, stb.) is ezzel az eljárással készül.

A tibeti fémszobrok belseje a készítési technikák következtében legtöbb esetben üreges. Ezt a felszentelési szertartás (t.: rab gnas) keretében, egy ugyancsak szövegek által meghatározott rendszerben töltik ki. A szobor belsejébe az ún. életfa (t.: srog shing) kerül, majd a testrészeknek megfelelően papírtekercsekre írott mantrákat és fohászokat, szent emberektől származó relikviákat, szent helyekről származó földet vagy gabonaszemeket rejtenek. A szobrok alját fedőlappal zárják le.

 
Kelényi Béla – Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum

 

Zenetörténeti ritkaság jelent meg CD-n

 

 

Mondonville első, elfelejtett operáját, az Isbé-t álmodta lemezre Vashegyi György karmester, az MMA levelező tagja. Mondonville ötfelvonásos operája (pastorale-héroïque) nemzetközi művészeti összefogással került hanghordozóra a tavalyi bemutató nagy sikerén is fellelkesülve. A felvételt bemutató sajtótájékoztató február 17-én Párizsban lesz.

 

Vashegyi CD

 

Mondonville 1742-es elfelejtett operája igazi drágakő, amelyet a stílusa is hordoz. A „pasztorál” műfaja ugyanis rendkívül képszerű, mintegy hatalmas tablókból összeálló komponálásmódra ihlette, amely még Isbé Müpaa mai hallgató képzeletében is felidézi a bizonyára rendkívül látványos színpadképeket. Ezeket a képeket pedig azért tudja Mondonville öt felvonáson át megunhatatlan változatossággal felidézni, mert gazdag fantáziájú, úgyszólván az évszázadnyi idővel utána alkotó Berliozhoz hasonlítható mestere a zenekari színeknek és effektusoknak. Ez annál inkább csodálatra méltó, miután kissé redukált, rézfúvósok nélküli zenekart alkalmaz – ezzel szemben igazi francia abban is, hogy kimeríthetetlen fantáziával kezeli az – időnként pikkolóra váltó – Vashegyi Györgyfuvolapárt (a két kiváló játékos: Balogh Vera és Kovács Kapolcs). Ezzel és a vonós regiszterek – no meg a kreatív zenei gondolatok – váltogatásával, illetve bőségével a szerző mindvégig odafigyelésre készteti a hallgatót, miközben mestere az énekbeszédnek és a vokális vonalvezetésnek is.
„Szép, egyszerű, izgalmas történetről van szó, rendkívül sok színnel. A darab zenetörténeti szempontból is jelentős, szinte biztos vagyok benne például, hogy az egyetemes operatörtén
Mondonville Isbeetben az első mű, amelyben üveghangok szólalnak meg. Az is rendkívüli, hogy nincsenek benne brácsák. A zene sok szempontból előremutató, számos megoldása már Gluckot vetíti előre; 1742-ben elég modern műnek számított. Másrészről természetesen sokszor Rameau-t idézi, az ő hatása alól senki sem vonhatta ki magát. Csodálatos zene, remélem, hogy nagy sikert fog aratni” – fogalmazott Vashegyi György.
Jean-Joseph de Mondonville a 18. század második felének egyik legjelentősebb francia komponistája, és hegedűművésze volt. Első operája az Isbé, amit kora még nem értékelt eléggé.
A hegedűművészként induló Mondonville-nek elsősorban motettái voltak népszerűek, később ünnepelt operaszerző is lett. A forradalom előtti évtizedekből mintegy 500 koncertről tudunk, ahol a műveit játszották, elsősorban Párizsban.
A karmester szerint a bemutató szép ívet alkot Jean-Philippe Rameau Hippolyte et Aricie című 1733-as, valamint Jean-Marie Leclair Scylla et Glaucus című 1746-os operájának magyarországi előadásával – előbbire koncertszerűen 2011-ben, operaszínpadon 2013-ban, utóbbira koncertszerűen szintén 2013-ban kerülhetett sor. „Az Isbé mostani előadásával elmondhatjuk, hogy elhoztuk a magyar közönségnek a francia barokk valószínűleg három legfontosabb operaszerzőjének első operáját” – hangsúlyozta korábban Vashegyi György.
Az operadarab CD-re kerülésének előzménye is van. A dirigens az általa alapított és vezetett Orfeo Zenekarral és Purcell Kórussal, valamint neves külföldi énekes szólistákkal, élükön a címszerepet alakító Katherine Watsonnal mutatta be a darabot a Müpa Régizene Fesztiválján, melyben Isbé, a szépséges pásztorlány kezéért versengenek a kérők. A felvétel 2016. március 6-án készült a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.
Ez volt az első alkalom, hogy teljes egészében színpadra kerül az 1742-es premier óta Mondonville operája, nem csupán Magyarországon mutatták be először, de a 18. század óta általában is az elsők között. Az allegorikus prológussal kezdődő opera cselekménye szövevényességében is célratörő, és megejtően bájos: Isbé, a pásztorlányka és kollégája, Coridon már a darab első pillanatában imádja egymást, de belső és külső akadályok egész sorát kell legyőzniük ahhoz, hogy szerelmük négy felvonással később révbe érjen. A tulajdonképpeni cselekmény négy főszereplő körül forog; az őket megszemélyesítő énekesek (egy apró, lényegtelen kivétellel) csak ezt a szerepet alakították; a további öt színre lépő énekes több, akár négy mellékszereplő – különféle nimfák, istenek, pásztorok, allegorikus figurák – „jelmezében” is fellépett, a korabeli gyakorlatnak is megfelelve, ám semmiképpen sem mellékesen.
A címszereplő, Katherine Watson sötét karakterű lírai szoprán, aki a szemérmes tartózkodás és a felforrósodó szenvedély pillanatait is átéléssel tudja megformálni. Szerelmesének szerepét a legjellegzetesebb francia barokk hangfajra, haute-contre-ra komponálta Mondonville. Megszólaltatója, Reinoud Van Mechelen a nagyszerű előadásnak is az egyik fő erőssége volt: hangjának határtalan hajlékonysága, érzelmeinek robbanékonysága, deklamációjának kivételes ereje, magasságainak könnyedsége folyamatosan ámulatra késztet. A vetélytárs, a hatalmas és gazdag, s végül nagylelkűen visszalépő Adamas baritonszerepében Thomas Dolié-t hallhatjuk a felvételen. Végül a jóindulatú druida főpap, Iphis basszusszerepét Alain Buet szólaltatta meg elementáris erővel.
Ám ezzel korántsem ér véget az igazán kiváló énekesek névsora. Chantal Santon-Jeffery, a másik mély tüzű, de mégis fényesen csengő szoprán hang tulajdonosa az előadás legnagyobb energiát sugárzó egyénisége volt, s egy-egy pillanatban még a kitűnő Watsont is elhomályosította; miközben Rachel Redmond végtelenül könnyed és fürge szopránja is képes a középpontba kerülni időről időre. Végül pedig mezzóként Blandine Folio-Peres is ragyogó a maga módján mind hangilag, mind pedig előadóként.

Vashegyi György pályaválasztását saját bevallása szerint döntően Johann Sebastian Bach művészete, és azon belül is a Máté-passió befolyásolta. Nagy hatással volt még rá Helmuth Rilling 1986-ban megrendezett budapesti hangversenye, ami után Vashegyi elhatározta, hogy „ilyesmivel szeretne foglalkozni”. A következő évben, 1987-ben részt vehetett a nyugatnémet karmester NDK-ban, Lipcsében tartott kurzusán, ahol többek között az őt döntően befolyásoló Máté-passiót is hallhatta idolja vezényletével.
Zeneakadémiai tanulmányai megkezdése előtt, 1988 nyarán megint részt vehetett Rilling kurzusán, ezúttal Stuttgartban, az Europäisches Musikfest keretében. Itt ismerkedett meg John Elliot Gardinerrel – az angol karmesterrel létrejött kapcsolata pályája további alakulását is meghatározta. Gardiner hatására kerültek Vashegyi művészi gyújtópontjának középpontjába a vokális és „drámai” zenék, de például az angol karmester működése győzte meg Vashegyit a szövegközpontú értelmezés fontosságáról, illetve a történetileg hiteles előadói gyakorlat és a kópiahangszerek használatának létjogosultságáról.
Szintén Gardiner hatására vezethető vissza Vashegyi két együttesének, a Purcell Kórusnak és az Orfeo Zenekarnak a megalapítása. A két együttes, amelyet Vashegyi még zeneakadémistaként alapított 1990-ben és 1991-ben, az akkori magyarországi szokásokkal ellentétben nem a Liszt Ferenc Kamarazenekar felépítését és működését vette mintául (amely a tagok állandó együttműködésére helyezte a hangsúlyt), hanem a Monteverdi Kórusét és az Angol Barokk Szólistákét (ahol az együttes hasonló gondolkodású, szabadúszó művészekből állt). Szintén az angol mintából származik az is, hogy Vashegyi együtteseinek nemcsak „karmestere”, hanem „menedzsere” is: maga szervezi együttesei előadásait és annak minden szükséges feltételét – a kottanyag beszerzésétől, a próbák megszervezésétől a hangszerek szállításán és a szólisták szerződtetésén át a művek betanításáig.
Vashegyi zenei világképét Rilling és Gardiner mellett a Drezdai Régi Zene Akadémia tanárai befolyásolták jelentősen. Az 1993-ban kiváló eredménnyel diplomázott Vashegyi 1994 és 1997 között John Toll posztgraduális continuo-növendéke volt, ugyanitt Jaap ter Linden és Simon Standage irányításával kamarazenét is tanult. Utóbbi később az Orfeo Zenekar munkájába is belekapcsolódott, a 2010-es évektől rendszeresen az együttes koncertmestereként lép fel.
A fiatal és ambiciózus karmesternek itthon is voltak fontos szakmai partnerei: Komlós Katalin, Somfai László és Földes Imre, aki a pályakezdő művész zeneakadémiai koncertjeinek megszervezését segítette.
Vashegyi Györgyöt saját együttesein kívül az 1990-es évek elején szoros munkakapcsolat fűzte a Moldován Domonkos vezette Budapesti Kamaraoperához, majd az évtized második felében a kolozsvári Magyar Operához. 1999-ben dolgozott először együtt Káel Csabával, akivel az óta számtalan nagy sikernek örvendő produkciót vittek színre.
2000-ben debütált a Magyar Állami Operaházban, 2001-től rendszeres vendégkarmestere az intézmény előadásainak. 2005-ben az Orfeo Zenekar billentyűseként is működő Gyöngyösi Levente Gólyakalifa című művének ősbemutatóját is Vashegyi vezényletével mutatta be az Andrássy úti intézmény.
Vashegyit még hallgatóként, 1992-ben kérték fel, hogy a Zeneakadémián számozott basszust tanítson csembalistáknak. Emellett Kroó György, a zenetudományi tanszék vezetője meghívására 1995 és 1997 között Ausführungspraxist tanított az ifjú muzikológusoknak. Az akadémián azóta régizenei kamarát és historikus zenetörténetet is tanít. 2010-ben az ő vezetésével alakult meg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem régizene tanszéke, és személyes meghívására érkeztek olyan vendég-oktatók, mint Malcolm Bilson vagy Simon Standage. A 2000-es évek második felétől az egyetem zenekaraival is egyre többet dolgozik együtt, a 2014–15-ös évtől pedig vezénylést is tanít.
Vashegyi György 2014 óta a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja, az MMA nemzetközi bizottságának képviselője.

A tavalyi előadás és a most bemutatandó CD is a Versailles-i Barokk Zenei Központtal együttműködésben valósult meg. Vashegyi György elmondása szerint 2011 óta dolgoznak együtt korabeli művek feltárásán, kiadásán és előadásán. A francia kutatóközpont egészítette ki az opera bizonyos hiányzó részeit, és ők választották ki az előadás francia énekszólistáit is. Mondonville esetében ez már a második nagyobb vállalkozásuk, hiszen novemberben lemezre vették a komponista négy nagy motettáját, részben ugyanezekkel az énekesekkel – ez tavaly áprilisban jelent meg a Glossa kiadásában.

CD hátlap

(Jean-Joseph Cassanéa de Mondonville: Isbé. Audio CD [3 db] Glossa, 2017)
Forrás: Magyar Művészeti Akadémia