Wolfgang Amadeus Mozart – A varázsfuvola

 

 

Mozart muzsikája a kedvenc hallgatni valóim közé tartozik, de az Emanuel Schikaneder által írt szöveg! Szegény Schikaneder tehetségtelen bécsi külvárosi színházi szakember volt. A kissé rasszista történet egyetlen érdeme, hogy a 18. századi zseninek, Mozartnak jól jött a teljesen hihetetlen, szabadkőműves árnyalatú mese, miután már több szövegírót elfogyasztott. Ez volt a zeneszerző utolsó nagy, máig élvezető műve két felvonásban, három órában.

Mozart: Varázsfuvola

A történetben a jó és a rossz párharcában előfordulnak hercegek, népi figurák, mesebeli lények, az éjszaka és a világosság képviselői, gonosz fekete rabszolga (nem „a kitömött barbár” fajtájából), s olykor ugyanazon a színen egyszerre láthatók. A világosság templomának urai az összeházasodni készülő herceget (Taminót) és hercegnőt (Paminát) tök feleslegesen mindenféle próbák elé állítják, majd az utolsó pillanatban, élesben megmentik őket. A titkot tartani nem tudó pórias párt (Papagenót és Papagenát) csupán azzal büntetik, hogy harangjátékot kell elszenvedniük, ha buta közlékenységre vetemednek. A hercegi származékokat Isten is egymásnak szánta. Mi  már az elején tudjuk, hogy nem eshet bajuk. A világosság templomának három kisfiú alkalmazottja vigyáz az összes szereplőre, amíg végül megdicsőülten egymáséi lehetnek. Sarastro, a főpap jóságosan elpusztítja a sötétséget, vagyis a Föld rombolására igyekvő Éj Királynőjét – mellesleg a főszereplőnő mamáját – elegáns kíséretével együtt. Kár, mert a szép muzsikát szívesen hallgatnánk tovább.

Némi pusztítást kivéve, legalább senki nem hal meg látványosan a színpadon.

 

W. A. Mozart

Cosí Fan Tutte

 

Mozart leghűbb szövegírója, a büntetett előéletű migráns, az olasz Lorenzo da Ponte ötlötte ki a legsületlenebb történetet ehhez a csodálatos muzsikához 1789-ben, amikor együtt poharazgatott a zeneszerzővel. A cím gyenge fordítása: „mind így csinálják” – enyhén lesajnáló, főleg a hölgyekre nézve hátrányosan megkülönböztető, ezért inkább a cím elegánsabbnak tűnő olasz változatát használják, hogy senki se értse a nagy átverés lényegét jelölő címet. Két felvonás, két és fél órás kiváló szórakozás.

 

A cselekmény 

A nagy tapasztalattal rendelkező Don Alonso aljas módon fogadást köt két ifjúval, hogy jegyeseik sem jobbak a többi lánynál. Jön a bizonyítás: a két lánytestvér, Dorabella és Fiordiligi könnyek között búcsúztatja a háborúba igyekvő vőlegényét, Giuglioelmót és Ferrandót, persze az örök hűség ígéretével. Don Alonso piszkos trükkje alapján a két vőlegény „albán nemes” képében másnap visszatér a lányokhoz, akik az álruhás fiúkat nem ismerik fel. Ehhez már hatalmas ostobaság kell, meg a beavatott szobalány, Rosina is. Rosina többször szerepet vált, több álruhát vesz magára, az elcsábult lányokban meg sem fordul a csalás lehetősége. Hisznek az ismeretlen albán nemeseknek, az udvarlásuknak, amit a két férfi az öngyilkosság látszatával erősít meg. Egyszóval annak rendje és módja szerint elcsábulnak, a két felcserélt legény karjába vetik magukat. A lányok bizonyára rövidlátók és nagyothallók, ha bedőlnek az olcsó trükköknek. Rosina, a szobalány is tevőlegesen részt vesz az átverésben. A végén a két eredeti vőlegény jelenik meg a lányoknál, visszacserélt szerepben. A nők sűrű könnyei bizonyítják a megbánást, a szemétséget kitaláló Don Alonso természetesen megnyeri a fogadást. Ezúttal senki nem pusztul el a színen. Mindenki szépen énekel.

 

W. A. Mozart

Don Giovanni

 

Az operák operájának nevezik a Don Giovannit, amit a szerző vezényelt az 1787-es prágai ősbemutatón. Az európai irodalomban jelenlévő, hírhedten botrányos lovag tetteit sokan feldolgozták, például Tirso de Molina (1584-1648) spanyol költő egy tréfás drámában. A „jobbak” közül való volt Moliẻre Don Juanja is. Lorenzo da Ponte, a sikeres librettista újrahasznosította a kosztümös-kardos régi darabot, modern pszichodrámát készített „dramma giacoso”, azaz tréfás színmű alcímmel. A főhős cselekedetei minden korban másféle megítélés alá esnek, ráadásul ahány rendezés, annyi értelmezése lehetséges. Arról sem fogalmunk, sem leírásunk nincs, hogyan játszhatták a darabot Prágában vagy később, 1788-ban, amikor a bécsi bemutatóra Mozart engedelmesen kiegészített és kihagyott néhány részletet, ugyanis nem találtak megfelelő énekeseket a szerepekhez. Kizárólag a zeneszerző zsenije tudta áthidalni a korabeli adottságokat. Mozart mindenesetre a 21. században is „popsztár” maradt.

A mese spanyol eredetijében Don Juanról van szó. Olasz nyelven játsszák, mert az Olaszországból kitiltott da Ponte alig tudott németül, viszont Mozart remekül ismerte az olasz nyelvet.

 

A cselekmény két felvonásban, három órában és tíz színben zajlik, ámde jó rendezői ötletekkel a színváltozásokat – a temetőtől a bálteremig – szokták megvalósítani. Don Giovanni hódításait a szolgája, Leporello gondosan feljegyzi, talán a hosszú tekercsből hajtogatott könyvlapokat ezért nevezik leporellónak.

Don Giovanni álarcban tör rá az alvó Donna Annára, a kormányzó lányára. Hiába próbálja magáévá tenni, Anna fellármázza a környéket a betörő miatt. A lány apja a segítségére siet, de a betörő megöli az öreget. Ebből keletkezik a baj. Rögtön megjelenik Don Ottavio, Anna jegyese, és bosszút esküszik az egyelőre ismeretlen betolakodó ellen. Donna Elvira, Don Giovanni hivatalos szeretője szintén bosszúra hajlik hűtlen kedvese miatt, mintha nem ismerné a szokásait.

Esküvői menet közeleg. Masetto, a vőlegény és arája, Zerlina a boldogságról álmodozik. Don Giovanni a nászéjszakát ezúttal Zerlinával kívánja eltölteni. Az egyszerű parasztlányban felsejlik a gazdagság és a finom fehérneműillat, s már majdnem elcsábul, amikor Elvira felvilágosítja. Leporello menti meg a helyzetet: az egész násznépet a palotába hívja. Zerlina vigasztalja féltékeny vőlegényét. Giovanni szerét ejti, hogy a menyasszonynak megmutassa a hálószobáját. Meg is erőszakolná, de a lány visítása leleplezi, Giovanni Leporellóstul megint hirtelen eltűnik a színről.

A következő részben a Don alaposan lefizeti Leporellót, nehogy árulkodjon. Ruhát cserél a szolgával, hogy az a megunt Elvirával enyelegjen. A 17. századi rossz látási viszonyok ellenére Elvira felismeri és kirúgja a szolgát. Masetto a társaival és Donna Anna jegyesével, Ottavióval együtt indul bosszúhadjáratra Elvira iránymutatásával. Giovanni a temetőben, éppen a kormányzó síremlékénél rejtőzik. Pofátlanul meghívja vacsorára a kőszobrot, aki nagy meglepetésére elfogadja az ötletet.

A Don és Leporello vacsorához készülődnek. Elvirát ugyan nem hívták, de jön, és utoljára próbálja Giovannit figyelmeztetni a helyes útra, hiába. Arra a vendéglátók csöppet sem számítottak, hogy a kőszobor nagy dérrel-dúrral tényleg beállít. Először kioktatja a csélcsap házigazdát, majd vacsora helyett, iszonyú mennydörgés és felcsapó lángok kíséretében a pokolba küldi. Az állás nélkül maradt Leporello beszéli el gazdája történetét a bosszúszomjas csapatnak.

Mozart ezzel a művével a színpadok örökös szupersztárja lett.

 

W. A. Mozart

Figaro házassága

 

A francia Beaumarchais betiltott művét az olasz hazájából kitiltott Lorenzo da Ponte írta át Mozart kérésére 1786-ban. Da Ponte akkor elég jól állt az osztrák udvarban, így mesterkedéseivel elérte, hogy csekély javítgatással színpadra kerülhessen a Figaro. Be is mutatták Bécsben, és minden intrika ellenére sikert aratott, de az áskálódások miatt hamar levették a műsorról. Az utókor által főgonosznak kikiáltott Salieri, udvari zeneszerző valóban keresztbe tett az ifjú Mozartnak, csupán mert irigy volt rá, de minden híreszteléssel ellentétben nem tört az életére. Az igazi siker az év végén, Prágában következett be. A három órás, négy felvonásban előadott operát gyakran két felvonásban sűrítik össze. Ugyan harminc évvel korábban keletkezett, mint Rossini Sevillai borbélya, mégis mintha annak folytatása volna. A kor divatja tiltotta a nemes urak megszégyenítését a szolgáik által, ezért ez a darab kivételnek számított. Intrika, ruhacsere, féltékenység, félreértések sorozata ad okot a vígopera bonyolult végkifejletéhez.

 

A cselekmény idejében Figaro, a főszereplő nem független hajszobrász, hanem Almaviva gróf szolgálatában áll, akárcsak menyasszonya, Susanna, mellesleg a grófné szobalánya. A gróf nagylelkűen lakrészt ajándékoz Figarónak és Susannának, nem minden hátsó szándék nélkül. Figarót a háztól messzire akarja küldeni, hogy az arát ő vigasztalhassa. Az esküvő előtt komoly akadályok is felmerülnek, nevezetesen a vénlány házvezetőnő, Marcellina, aki a borbélynak egykor pénzt kölcsönzött, ezért elvárja, hogy hálából feleségül vegye, valamint dr. Bartolo, udvari zenemester, mert az meg kinézte magának Susannát, a csinos komornát. Itt aztán kalandok tömege kezdődik! Cherubino, az apród a szobalány szobájába toppan, szerelmi bánatáról panaszkodna, amikor kopogtatás nélkül érkezik a gróf is. Susanna a szék mögé bújtatja, és hirtelenjében abrosszal takarja le Cherubinót, azután meghallgatja a gróf udvarlását, de percek múlva bejön a szobába Bartolo, ezért a gróf is a szék mögé kényszerül. A tetejébe váratlanul hazajüön Figaro és helyi ifjakból álló csapata. Ennyien már nem férnek el az egyetlen szék mögött, és előbújnak a fiúk. Csak Cherubino járja meg a büntetéssel: másnaptól egy távolabbi ezredben kell katonáskodnia. A többiek kimagyarázzák magukat.

A II. felvonásban sem maradnak abba a fölösleges bonyodalmak. A grófné bánkódik férje nyilvánvaló hűtlensége miatt, azért Figaróval és Susannával szövetkezik. Figaro levélben értesíti a grófot, hogy a felesége esti randevúra készül. Susanna pedig a grófot hívja találkára, de maga helyett a ruhájába bújó Cherubinót küldené. Folyik a ruhapróba, és a feleségéhez be akar jönni a gróf (ha ló nincs, szamár is jó alapon), azonban zárva találja az ajtót. Nosza, rohan szerszámokért, eközben Susanna kiugrasztja az ablakon az apródot. A gróf meglepetésére Susannát találja a grófné szobájában. Szerencsétlenségükre Antonio, a kertész bepanaszolja, hogy valaki tönkretette a virágágyást a grófné ablaka alatt. Figaro magára vállalja a dolgot. További csavar a történetben Marcellina és Bartolo megjelenése.

A III. felvonásban a gróf bírót játszik Figaro házassága ügyében. Újabb részletekre derül fény: Figaro Marcellina és Bartolo elveszett gyermeke. A szülők boldogságban törnek ki. Aki még bírja követni a szövevényeket, azoknak újabbak következnek.

IV. felvonás: a grófné Susanna ruhájában készül az éjszakai randevúra – a férjével. Közben lezajlik az esküvő, bár Figaro gyanakvóan figyeli, hogy Susanna megcsalja-e a gróffal. A gróf saját feleségét ostromolja, Figaro pedig a grófné ruhájában Susannát. Mindkét férj kiérdemli a felesége pofonját, mivel még a hangjukat sem ismerték fel. A végén mindenki lelepleződik, a gróf megszégyenülve borul a grófné lába elé.  A szereplők gyönyörű közös áriában örömködnek. A történet ostobasága ellenére a hallgató/néző megelégedetten távozhat az operából.

 

W. A. Mozart

Szöktetés a szerájból

A mű történetéhez fontos adalék, hogy II. József császár 1778-ban a Burgtheater számára német nyelvű operát rendelt az akkor már egyre népszerűbb Mozarttól azzal a céllal, hogy megvalósítsa a Nationalsingspielt, azaz a nemzeti daljátékot. 1782-ben nagy sikerrel mutatták be a Szöktetést a Burgtheaterben. A bécsi udvar nem volt olyan lelkes, mint 1783-ban a prágai közönség. Ettől kezdve minden, magára valamit adó dalszínház a műsorán tartja.

A librettót Gottlieb Stephanie írta Mozart erőteljes beavatkozásával – Christoph Friedrich Bretzner színdarabjából. A legérdekesebben kidolgozott alak a basszus szerepű Ozminé, a muzulmán háremőré, amit bármikor szívesen hallgatunk élőben vagy közvetítésekben.

 

A cselekmény a címének megfelelően két nyugati lány nem túl fondorlatos szöktetése Szelim basa (vagy pasa) háreméből. Konstanzát, angol szobalányát, Blondét és szolgáját, Pedrillót kalózok elrabolják, és eladják egy török pasának, Szelimnek, aki azonban eredetileg spanyol emigráns, csak megtetszett neki a keleti kényúrság. Szelim beleszeret Konstanzába, a spanyol nemes, Belmonte menyasszonyába. Hiába ostromolja szerelmével, helyez kilátásba kínzásokat, Konstanza hűséges marad spanyol vőlegényéhez. Belmonte megtudja, hol vannak a foglyok, és utánuk ered a török vidékre. Óriási szerencséjére a kertészként foglalkoztatott Pedrillo bejuttatja a hárembe, amit szigorúan őriz a színes bőrű háremőr, Ozmin. Pedrillo mézillatú borral a sárga földig leitatja az éber muzulmánt.

A következő részben a két szerelmespár készülne a szökésre, de balszerencséjükre Ozmin kijózanodik. Eddig arról álmodozott, hogy „ó, az lesz a boldog óra, ó, ha áll az akasztófa…” Ez most nem jött be neki, de az őrség elfogja a szökevényeket, és a pasa elé hurcolja. Belmontéban a pasa felismeri régi spanyol ellenlábasának a fiát, ezért a két páros halálra készülődik. A pasa, hűségüktől meghatódva, váratlanul mindenkinek megbocsát. Elégtétel számára, hogy halálos ellensége a rideg Konstanzát kapja menyéül. Nagylelkűen szabadon bocsátja a résztvevőket.

A fejlett Nyugat férfiúi örökösen háborúznak egymással, amíg Keleten tilos a nők zaklatása, legalább a harcokból kihagyják őket. Legalábbis eddig, azóta a helyzet eldurvult.

 

Dobi Ildikó – EuroAstra

 

Marton Éva a Magyar Szent István Rend kitüntetettje

 

 

A legmagasabb állami kitüntetésben részesült Marton Éva Kossuth-díjas operaénekes, a Nemzet Művésze, a Magyar Corvin-lánc kitüntetettje, a Magyar Művészeti Akadémia rendes Marto Évatagja. Áder János köztársasági elnök augusztus 20-án a Sándor-palotában Kövér László, az Országgyűlés elnöke jelenlétében adta át a kitüntetést. A Magyar Szent István Rend hazánk legmagasabb kitüntetése, amelyet csak azok érdemelhetnek ki, akik „sokszorosan beteljesítették tehetségük ígéretét, akik a mérce fölé nőttek, és ezzel másoknak is új mértéket adtak” – fogalmazott a köztársasági elnök. Hozzátette: „nemzetünk kiválóságai ők, akik világraszólót alkottak”.

Áder János Magyarország köztársasági elnöke Orbán Viktor miniszterelnök előterjesztésére a Magyar Szent István Rend kitüntetést adományozta a magyar klasszikus zeneművészet rangját erősítő páratlan nemzetközi pályafutása során nyújtott elsöprő sikerű címszerepei, a világ legrangosabb színpadain ünnepelt világsztárok kiváló partnereként évtizedeken át színre vitt emlékezetes alakításai, művészetének lenyomatát őrző nagyhatású felvételei, valamint az újabb énekművész nemzedékek felkészítését odaadóan szolgáló művésztanári munkája, illetve a magyar művészeti közéletet gazdagító tevékenysége elismeréseként Marton Éva Kossuth-díjas operaénekes, a Nemzet Művésze, a Magyar Corvin-lánc kitüntetettje, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Magánének és Opera Tanszékének volt tanszékvezető egyetemi tanára és professor emeritája, a Szegedi Tudományegyetem díszdoktora részére.

 

Marton Éva és Áder János

Marton Éva és Áder János

A Sándor-palota tükörtermében augusztus 20-án rendezett ünnepségen mások mellett részt vett Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke, Darák Péter, a Kúria elnöke, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Erdő Péter Esztergom-Budapest főegyházmegye érseke, Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke és Herczegh Anita Áder János köztársasági elnök felesége.

A Magyar Szent István Rend másik kitüntetettje Makkai Ádám Kossuth Nagydíjas író, költő, műfordító.

Az ünnepség egyik közreműködője Szarvas József színművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja volt.

MMA / MTI

Magyar Szent István Rend

Ez a legmagasabb állami kitüntetés, amelyet a 2011. évi CCII. törvény alapított meg. A Szent István Rend – a Mária Terézia magyar királynő által 1764. május 5-én alapított Szent István Rend megújításaként – a Magyarország érdekében tett legkiemelkedőbb, különleges érdemek, kimagasló életművek, nemzetközi téren szerzett jelentős értékek elismerésére szolgál. A törvény erejénél fogva Magyarország köztársasági elnöke a Szent István Rend kitüntetettje.

Marton Éva

Marton Éva

(Életrajz)

1943. június 18-án született Budapesten.

Budapesten végezte tanulmányait, 1962-töl 1968-ig a Liszt Ferenc Zeneakadémia hallgatója. Két diplomája van: operaénekesi, valamint énektanári.

A Magyar Állami Operaházban 1968 és 1972 között Toscát, Manon Lescaut-t, Tatjanat,

Rodelindat, Amelia Grimaldit, Freiat énekelt. Az utóbbi szerepében hallotta Christoph von Dohnányi és 1972-töl leszerződtette színházához, a frankfurti operához, ahol Marton Éva szisztematikusan építhette fel széleskörű repertoárját és indulhatott a világ meghódítására. 1977-ben követte von Dohnányit Hamburgba, 1980-tól már szabad- úszóként működik.

A világ valamennyi számottevő operaházában fellépett, így többek között a milanói Scalaban, a new yorki MET-ben, a bécsi Staatsoper-ban, Buenos Airesben, Barcelona- ban, Chicagoban,San Franciscoban, Houstonban, a londoni Covent Gardenban, Párizsban, Hamburgban, Münchenben, Berlinben, Moszkvában, Sydneyben, hogy csak néhányat említsünk. A fontosabb koncerttermeken – Carnegie Hall New York, Bécs, Berlin – kívül állandó szereplője a különböző fesztiváloknak, így rendszeresen visszatér a veronai Arénába, a salzburgi, müncheni fesztiválokra, Bayreuthba, a római Carracallaba, Torro del Lagoba, Macerataba stb.

Széleskörű repertoárja szinte egyedülálló, – 70 főszerepe van – a Mozart, Beethoven, Bartók, Janacek, Verdi, Puccini, R. Strauss, Wagner szerepek mellett otthon van a verismo világában is. A lírai szoprán Marton Évából az évek folyamán következetes munkával fejlődött ki korunk egyik legnagyobb drámai szopránja, aki több mint 30 éven keresztül a világ legjobbjaihoz tartozott.

Kiterjedt repertoárjának köszönhető, hogy közel 30 komplett operafelvétele, valamint számos ária-, koncert hangfelvétele, továbbá videó-, lézer- és DVD felvétele van.

Az utóbbi években rendszeresen vesz részt jótékonysági koncerteken, több humanitárius társaság elnökségének tiszteletbeli tagja. 1980-ban a milánói Scalaban az „Ezüst Rózsa” díjjal tüntették ki, Amerikában a New York Times 1981, 1986-ban az év énekesének, 1982-ben pedig az év művészének választotta. Számos megtisztelő kitüntetése közül, – amellett, hogy a „Kammersängerin” cím (1987) tulajdonosa, a bécsi Staatsoper örökös tagja (1991), – a Bartók-Pásztory (1991) és a Kossuth díjat (1997), valamint a „Magyarság Hírnevéért” díjat (1997) kell kiemelnünk. 1996 óta Ferencváros Díszpolgára.

Életútja, művészi pályája elismeréseként 2003. augusztus 20-án a „Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje Csillaggal” kitüntetést kapta Mádl Ferenc Köztársasági Elnöktől, 2003. szeptember 15-en pedig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem a tiszteletbeli professzor címet adományozta neki. 2005.. szeptemberétől a Liszt Ferenc Zeneművészeti egyetem énektanszak vezető tanára. 2002 és 2007 között a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál művészeti igazgatója, távozása után 2008-ban Miskolc város díszpolgárává választják. 2007 szeptemberében veszi át egyetemi tanári kinevezését. 2009 januárjában az oktató munkában elért eredményeiért a Pro Cultura Hungariae Pázmány Péter díjat veheti át. 2009 októberében a Barcelonai Teatro Liceu-ban hosszú éveken át tartó kiváló szerepléséért az „Arany Medalion” kitüntetést kapja. Még ez év novemberében a Szegedi Tudomány Egyetem Díszdoktorává avatják. 2012-ben a Corvin lánc birtokosa, a Testület alelnöke, még ez év decemberétől a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, 2014-től pedig az elnökség tagja is. 2013 szeptemberétől professzor emerita, novemberben megkapja a „Hazám” kitüntetést, majd decemberben átveszi a zenei kategóriában a Prima Primissima díjat. 2014-ben a Nemzet Művésze elismerést kapja. 2015 júniusában Budapest díszpolgárává választják.

 

www.martoneva.hu

 

Richard Wagner – Tannhäuser

 

 

Az opera szövege és zenéje egyaránt Wagner szerzeménye, akárcsak a többi művéé. A német mondák és mítoszok középkori világából fonta egybe a szövegkönyvet: Heinrich Heine, E. T. A. Hoffmann, a Grimm-testvérek, Brentano és mások írásaiból. Wagner 1843-ban járt a középkor egyik csodálatos építményében, Wartburg várában. Ide helyezte új operájának helyszínét. A munkát 1845 áprilisában fejezte be. Az első fogalmazvány októberben, Drezdában csúnyán megbukott. Átdolgozás után Liszt mutatta be Weimarban, mérsékelt sikerrel. 1861-ben előjátékként írta hozzá a Vénusz-jeleneteket. Ezzel ugyan először botrányt okozott, végül a hallgatóság befogadta, és nem csoda, hogy az alkalmas intézmények gyakran tűzik műsorukra.

Wagner: TannhäuserA címszereplő, Tannhäuser (talán fenyőlakónak fordíthatnánk) a forró érzéki és a tiszta (plátói) szerelem ellentétes világa között vergődik, amit a szerző az emelkedett pátosz és a földi bűnös viselkedés szembeállításával tár a hallgatóság elé – a kor szellemében, habár maga az utóbbi hívének bizonyult. Végzetes hangulatok, weberi pátosz, ünnepélyes kórusok sorozata árad a műből. Wagner máig igen élvezetes megoldásokat alkalmaz ebben az operában. Felvonultatja a középkor híres minnesängereit: Walter von der Vogelweidét, Wolfram von Eschenbachot és más jeles dalnokokat.

 

A Tannhäuser-sztori

A három felvonásos, négyórás zenedráma megint magáról Wagnerről szól, a költőről és a zeneszerzőről, akit senki nem ért meg. Az előjátékban van balett és előkelő szexklub, az ún. Vénusz-barlang. Ott dőzsöl a tulajdonosnak, Vénusznak, a testi szerelem istennőjének kedvence, Tannhäuser. Fürdik a kéj mámorában, amíg ki nem ejti a száján az égi Szűz dicséretét. Ezért Vénusz kirúgja a klubból. A férfi kénytelen vándorútra kelni. Találkozik pásztorral és zarándokokkal, majd régi barátokkal, befutott dalnokokkal. Az egykori kollégák, a legjobb középkori költők kérik, hogy térjen vissza közéjük, mert úrnőjük, az őrgróf húga (vagy unokahúga, mindegy), Erzsébet pont miatta bánkódik. Wartburg várában nélküle nagyon unalmas az élet, semmi szórakoztató dolog nincs. A főhős fantáziája meglendül, hátha újabb férfias kalandokra lel az új környezetben.

A II. felvonásban Tannhäuser találkozik régi szerelmével, Erzsébettel, és egyből a lábához borul. A lány már úgyis elunta a társalgást Wolframmal a német igekötők helyes használatáról, amíg Wolfram belátja, hogy semmi esélye nincs. Erzsébet Tannhäuser láttán örömében elénekli a híres „csarnokáriát”. A jelenetet meghallja az őrgróf, Heinrich is. Remek ötlete támad: dalnokversenyt rendez az udvar népének a szerelem mibenlétéről. Tannhäuser komolyan veszi, és miután minden valamire való dalnok előadta a maga szerzeményét, ő a testi szerelem érzéki dicséretével zárja a sort. Lett is óriási felháborodás az úri közönség között, majdnem kardélre hányták illetlen szavaiért a lázadó, erkölcstelen szerzőt. Csupán az őrgróf és húga közbeavatkozása mentette meg az életét. A kor szokásai szerint gyalogosan Wartburgból Rómába küldik a pápához, hogy bűnbocsánatot nyerjen a viselkedéséért. Erzsébet és Wolfram tovább taglalják a germán nyelv szépségeit.

A III. felvonásban Erzsébet várja a zarándokok visszatérését, hiába keresi őt, mert a pápa nem bocsátott meg a bűnös Tannhäusernek. A férfi a hosszú úttól megöregedve, lerongyolódva, halálosan fáradtan végül megérkezik. Látja, milyen hiábavaló volt az útja, ezért megint eszébe jut a Vénusz-barlang. Ott mindig szívesen látták, ámde ekkor behozzák a színre a bánatában elhunyt Erzsébet tetemét, akinek imáitól friss hajtásokat hozott a zarándokbotja. Bekövetkezett tehát a megváltás, csak későn. Itt vége a történetnek és a mennyei Wagner-muzsikának.

 

Dobi Ildikó – EuroAstra

 

Milford Sound, Új-Zéland elbűvölő fjordja

 

 

Kipling a világ nyolcadik csodájaként emlegette a lenyűgöző szépségű új-zélandi Milford Soundot! Nem nehéz belátni, miért.

 

Milford Sound

Milford Sound, Új-Zéland, déli sziget

Milford SoundÉgbenyúló hegycsúcsok tükröződnek a tó vízében, mely az éggel együtt változtatja színeit, és az egész hely igazi mesebeli táj. Hatalmas vízesések, meredek sziklatenger és buja esőerdők, amerre a szem ellát. Nem Rudyard Kipling volt azonban az első, akit magával ragadott Milford Sound látványa. Az egyedülálló fjordot első európaiként John Grono fedezte fel még 1812-ben, majd néhány évvel később elnevezte Milford Havennek, walesi szülőhazája után. Később John Lort Stokes kapitány is rátalált a fjordra, ő változtatta meg a nevet Milford Soundra.

A túlvilági szépségű táj a filmvászonról is ismerős lehet, itt forgatták ugyanis a Gyűrűk ura-trilógia Középföldén játszódó jeleneteit. A képek láttán érhetővé válik, miért ezt a helyet választotta a produkcióhoz a rendező, Peter Jackson.

Ősi legendák földje

A területre állítólag a maorik bukkantak rá először, és Piopiotahinak keresztelték, ami annyit tesz: magányos rigó. A szó a Piopio nevű rigószerű madárfajra utal, és egy ősi történet is kötődik hozzá. A maori legenda szerint élt egyszer egy Māui nevű mitikus hős, akinek hű társa és barátja volt a piopio. Egy nap Māui életét vesztette, amikor megkísérelte megszerezni a halhatatlanságot az emberiség számára. A monda úgy tartja, ekkor a madár elrepült a fjordhoz gyászolni, majd szomorúságában dalra fakadt. Habár a mítosz tovább él, mostanra már sajnos egyetlen példány sem létezik a madárfajból. Miután az emberek felfedezték a szigetet, és ragadozókat telepítettek a területre, számtalan különleges madárfaj pusztult ki.

A maoriknak Milford Sound keletkezéséről is volt egy kreatív történetük. Eszerint a fjordot Tu Te Raki Whanoa isten faragta ki a hegyekből. A legenda úgy tartja, hogy az isten a partok mentén haladva, hatalmas bárdjával formálta a tájat. Mire Milford Soundhoz ért, tökéletesítette a módszerét, így ez a fjord lett a legszebb műve.

A természet csodái

Valójában a fjord 15 kilométerre található a Tasmán-tengertől. Mielőtt a tengervíz elárasztotta volna ezt a területet, jéggel borított völgy volt, melynek több mint 1200 méter magas, zord sziklafalait a jég és a gleccserek formázták. Milford Sound legkáprázatosabb látványosságai Stirling vízesésközött tartják számon a két állandó vízesést: a Stirling 155 méter magasból, a Bowen kb. 162 méterről zuhan alá. A nagy esőzések alkalmával azonban száznál is több átmeneti vízesés fedezhető fel a fjordnál, melyek őrült sebességgel zúdulnak le a sziklákon. Nincs nehéz dolguk azoknak, akik teljes szépségében, vízesésekkel szeretnék megtekintetni ezt a nem mindennapi tájat, hiszen Milford Sound a világ egyik legcsapadékosabb területe.

Bár a fjordot mára már a térképek is jelzik, még mindig akadnak viszonylag felderítetlen részei. A ma itt fellelhető kisváros mindössze 120 lakossal rendelkezik. A helyiek nagy része vagy a turizmusból él, vagy azon munkálkodik, hogy megőrizze a terület érintetlenségét. Milford Sound számtalan érdekes állatfajnak ad otthont, köztük fókáknak, pingvineknek, medvefókáknak, delfineknek és olykor még bálnáknak is. Azoknak, akiknek megadatik az a szerencse, hogy egyszer eljussanak ide, az UNESCO Világörökség részét képező Fiordland Nemzeti Parkba is érdemes ellátogatniuk. A parkban számtalan egyedi madárfajjal ismerkedhetnek meg, köztük a korábban sokáig kihaltnak hitt, röpülésképtelen takahe madárral és kakapo papagájjal.

Milford Soundnak azonban nem csupán a felszíne lenyűgöző. Egyedi élővilágának, 690 hektáros tengeri rezervátumának köszönhetően a fjord rendkívül népszerű a búvárok körében. Azoknak sem kell azonban lemondaniuk a látványról, akik nem akarnak lemerülni a jeges vízbe, nekik találták ki ugyanis a Milford Discovery Centre & Underwater obszervatóriumot, amely körülbelül 10 méterrel a víz alatt betekintést enged ebbe a gyönyörű világba anélkül, hogy a látogatók bármilyen módon megzavarnák a természetet, illetve az élővilágot.

Az obszervatórium dolgozói szerint, „az akváriummal ellentétben itt a halak szabadon jöhetnek-mehetnek, amerre csak akarnak”. Az itt található víz alatti világ egyik legkülönlegesebb látnivalója a fekete korall, melyet csakis itt lehet megtekintetni természetes környezetében.

 

Sutherland vízesés

Sutherland vízesés: ezt a vízesést 580 méteres magasságával a tíz legnagyobb között tartják számon a világon.

Sutherland Falls

Sutherland vízesés

Nem messze a fjordtól számtalan lélegzetelállító hely – tavak, hegyek, mészkőbarlangok és persze a bámulatos Sutherland-vízesés – várja, hogy felfedezzük. A Sutherland-vízesés a Föld egyik legnagyobb, 580 méteres vízesése. Jelenleg a Fiordland Conservation Trust és Fiordland Conservation Trust nevű szervezetek is azon dolgoznak, hogy megőrizzék ezt a lenyűgöző vidéket.

 

Forrás: Póta Szilvia – ötvenentúl.hu

 

Karinthy Frigyes – Az utcaseprő

 

 

Mottó: Sepertem eleget

Seperjen már más is.

Bécs városa házi kezelésbe vette az utcaseprést, olvasom, mire elbocsátotta három öregedő utcaseprőjét. Mind a három utcaseprő öngyilkosságot követett el. Jöttek az új utcaseprők, és sepertek. Az egyik seprés közben a hulladékpapírok közt talált egy levelet: az egyik öngyilkos utcaseprő utolsó levele volt. Meghatottan és fennhangon elolvasta, amint alább következik:

Ma utoljára seprek, utoljára. Legyen ez a nap életem eltűnő emlékeinek szentelve: mire e levelet elolvasod, ó ifjú és erős seprő, ki jobban sepersz nálam, én már nem leszek az élők között. Nem tudom elviselni a gyalázatot, önként keresem a halált, amely megváltást jelent számomra.

Ármány és gonoszság okozták bukásomat, ó ifjú, és én megadom magam. Nagyszerű pályát sepertem végig, és utolsó perceimben vigasztal az eltűnt dicsőség kései ragyogása.

Úgyszólván a homályból buktam fel hirtelen a nyilvánosság színpadára. Apám és anyám egészen egyszerű emberek voltak, kénytelenek voltak iskolába járatni. Elvégeztem az egyetemet, és tanári oklevelet kaptam. Tíz évig sanyarú csillagok borongtak életem fölött, ekkor váratlanul ért a szerencse. Utcaseprői állást hirdettek a városnál, jelentkeztem, és – kineveztek. Harminc jelentkező közül csak engem neveztek ki – fellépésem szuggesztív erejében keresem e rejtély okát, mert diplomám, amit ez alkalomból felmutattam, nagyon keveset jelentett szemükben, s kvalifikációnak vajmi csekély volt: különben a jelentkezők közt három ügyvéd és négy orvos is szerepelt, akiket visszavetettek.

És elkezdődött pályafutásom, a siker mámora állandóvá lett, és napról napra követett. Délután ötkor megjelentem az utcán, és sepertem tízig, tízkor jelentkeztem az irodában, ahol napról napra átnyújtották nekem a három koronát. Az anyagi fellendülést erkölcsi és művészi elismerés okolta meg: művészetem összeforrt egyéniségemmel, és vérembe ment át. Éreztem, hogy tökéletes vagyok a magam nemében, nem hiszem, hogy volt még ebben az országban valaki, aki a seprés művészetének árnyalatait oly mélyen ismerte volna, mint én. A siker nem maradt el: csakhamar a főútra kerültem, és a legbonyolultabb feladatok megoldásával bízott meg a magas kormány. Seprőfelügyelővé neveztek ki: tizenöt éven át nekem kellett ellenőriznem, hogy az utca szélére sepert szemetet rendesen beszállítják-e a szemétládába. Pályafutásom ezen fénykorára még sokan emlékeznek: nagyrabecsült barátom, Grün Alajos, aki abban az időben a Merkerstrasse sarkán közhordári hivatalt és jelleget viselt, elmondhatja, hogyan éltem én akkor: asztalomról, hol a környék legkiválóbb államközegei jelentek meg, sohasem hiányzott a húsleves, de néha söröspalackok durrogása verte fel a csöndet. Egészen külön, csak a saját használatomra rendelt, valódi fából készült ágyat béreltem egy vadregényes, ősi hónaposszoba közepén, közvetlen a kályha mellett, kalapjaimról, cipőimről legendákat beszélt a fiatal, törekvő utcaseprő-nemzedék, mely szédülve nézte szárnyalásomat, volt cipőm, amiért nyolc koronát is elfecséreltem.

 

Czigány Dezső: Utcaseprő

Czigány Dezső: Utcaseprő

Talán éppen pazarló-szenvedélyem okozta bukásomat. De irigyeim is voltak: a fiatalok nem nézhették büntetlenül ezt a pályafutást. Esténként, mikor sikerem lázában elfáradva, kimerülten jártam ágyamra, ők kilopóztak az utcára, és hulladékokat dobáltak el azon a helyen, ahol én egy félóra előtt még sepertem. Voltak aztán, tudom, hogy voltak, bár bizonyítani nincs módomban, voltak fondor besúgók, akik a kormánynál áskálódtak ellenem, hivatkozva a hulladékokra, hogy felelősségteljes állásomban megrendítsenek. A kormányt különben is mindenütt támadták: a háborúk miatt a pénzügyminiszter helyzete kényessé vált, és kellett valaki, akit bűnbakul állítsanak oda, valaki, akinek bukása megkönnyítse az ő helyzetüket. Évek óta sejtettem, hogy ez én leszek: nagyon megnőttem már nekik, féltek tőlem. De nem mertek nyíltan fellépni ellenem; először csak leküldtek a körútról és mellékutcába rendeltek. Berchtold szerencsétlen külpolitikája azonban elvégezte a többit: úgy látszik, az udvarnál is kegyvesztetté váltam. Tegnap végre megkaptam az értesítést: húszéves közpálya után felmentettek.

Tudom: volna még mód rá, hogy éljek. A csatornaépítés részéről is kaptam ajánlatokat: de nekem elég volt. Kicsavarták kezemből a seprőt, és a fejét felfelé fordították – magamhoz szorítom, mint katona a zászlaját, és meghalok. De akik utánam jöttök, gondoljatok sorsomra, s a Rémület szorítsa össze szíveteket. Megváltoztak az idők, kizökkent a korszellem, az Apokalipszis közel van, ha ez megtörténhetett – én nem várom be az összeomlást. Az üstökös közel van, hogy csóvájával elsöpörje e bűnös és korhadt Földet, félresöpörje az útból, mint egy darab narancshéjat, a fene egye meg, a narancshéj mindig beleakad a seprőbe, nem lehet kipiszkálni, hogy némely ember olyan, mint az állat, csak eldobálja a kövezeten. Fiatal seprők, akik utánam jöttök, hallgassátok meg egy halni térő tanácsát: a héjat be kell seperni a vágányba, ez a legjobb, a papírt, ha nem jön a seprővel, hagyni kell, biztosan odaragadt, de a cseresznyemagtól óvakodjatok, elrontja a cirokseprűt. Isten veletek: a többi néma csönd.

 

Forrás: Karinthy Frigyes: Görbe tükör (Magyar elektronikus Könyvtár)

 

 

Arcus Temporum XII.

 

 

A Pannonhalmi Főapátság augusztus 26-28. között ismét megrendezi hagyományos Művészeti Fesztiválját. A monostor védőszentje, Szent Márton emlékévének mottóját átvette a zenei program is: „Közösségben vagyunk”. Kulturális igazgató Dejcsics Konrád OSB, művészeti vezetők: Keller András és Rácz Zoltán.

Pannonhalmi művészeti fesztiválA fesztivál ugyanis időben egymástól távoli, szellemiségükben mégis párbeszédképes zeneművekkel képez hidakat korok és emberek között. Idén szeretnék megtalálni a „közösséget a születésnapos Kurtág György művészete, Joseph Haydn művei, valamint a kortárs vokális amerikai komolyzene és Ligeti György alkotásai között.

A monostor védőszentje, Szent Márton 1700 éve született. A pannonhalmi bencés monostort 1020 éve alapították. Szent Márton emlékévének mottóját ezért idén átvette a művészeti fesztivál is: „Közösségben vagyunk”.  A monostorban egymást építő közösség – egy év kihagyás után – ezúttal sok-sok síkot köt össze. Közösségbe kerül egymással és Pannonhalmával két régi „harcostárs zenész, Keller András és Rácz Zoltán, mint a fesztivál művészeti vezetői. Közösségre lép egymással egy klasszikus zeneszerző a múltból, Joseph Haydn, valamint hat zeneszerző a jelenből: a kilencvenedik születésnapját ünneplő Kurtág György, a kilencven éve született Morton Feldman, a nyolcvanéves Steve Reich, a tíz évvel ezelőtt elhunyt Ligeti György, valamint Olivier Messiaen és David Lang. A fesztivál tehát időben egymástól távoli, szellemiségükben mégis párbeszédképes zeneművekkel képez hidakat és épít közösségeket korszakok, emberek között.

Az idei évben a zene befogadásán túl – a fesztivál hagyományait megtartva, ugyanakkor némileg változtatva is azokon – egyéb közösségteremtő alkalmakra összpontosítanak: vendégeiket a kiállítás, az imádság és a spiritualitás nagy témáiban újabb és újabb találkozásokra hívják. Önmagunkat és a másikat keresve bejárhatjuk a labirintust, követhetjük Szent Márton nyomát Szent Márton monostorában, elmélyedhetünk a pannonhalmi bazilika középkori és posztmodern szimbólumrendszerében. És részt vehetünk a bencés szerzetesi közösség liturgikus alkalmain is: vesperás, vigília, laudes, konventmise. Még az is lehet, hogy éppen a spiritualitás lesz az a szó, amely témáinkat és közösségeinket összefűzi ebben az évben.

A hat nagy koncertnek ismét a főapátság reprezentatív kulturális terei adnak helyet.

A nyitókoncert keretében Joseph Haydn A teremtés című oratóriuma a bazilikában szólal meg. A fesztivál történetében első ízben a beteljesedést szimbolizáló, építészetileg üres keleti szentélyben bibliai-egyházi tematikájú oratóriumot adnak elő. Ugyanebben a térben kerül sor egy egyedülálló zenei alkalomra a fesztivál zárónapján: Ligeti György tizenhat szólamú kórusra írt Lux Aeterna című darabja a liturgia kontextusában, a szerzetesközösség hagyományos gregorián napközi imaóráját követően csendül fel.

A bazilika mellett koncerthelyszínként jelenik meg a Boldogasszony-kápolna (Kurtág, Haydn és ütős-vokális zene), valamint a Szent Márton-év keretében kialakított multifunkcionális koncertterem. Utóbbi a kamarazene európai viszonylatban is kiemelkedő előadótermének címére tarthat igényt, és most debütál a műértő közönség előtt.

A koncertsorozat kiegészül egy éjszakai előadással, amelynek keretében egymásra hangolódik Presser Gábor és Szakcsi Lakatos Béla, hogy közös improvizációban keressék az utakat a régi és az új mesterek művei között.

„Megfigyeltem magamon, hogy valahányszor Pannonhalma felé közeledem, már jóval azelőtt, hogy meglátnám az apátságot, befejezem a telefonálást az autóban, elzárom a rádiót, tovatűnnek a gondolatok: csend lesz. Nem igazi csend, mert hallani a kerékzajt, érezni a szívverést, és nem tudom irányítani a gondolataimat. Ösztönösen készülődöm: Pannonhalmán mindenki másként találkozik önmagával. Felemelő érzés belépni egy olyan térbe és közösségbe, ahol kinyílik a szívünk, a szellemünk; ahol máshogyan látunk, hallunk, hallgatunk.” (Keller András)

„Minden évben igyekszünk megőrizni a fesztivál eredeti arculatát, azt az ösvényt, amelyet Keller András művészeti vezető barátom kitaposott jó pár évvel ezelőtt, ugyanakkor szeretnénk valami újat is mutatni, hiszen mindig szükség van egy friss gondolatra, mely továbblendíti a már sikeres tradíciót.” (Rácz Zoltán)

Zenei program

2016. augusztus 26., péntek 19.30 – Bazilika

Haydn: A teremtés

Km.: Concerto Budapest, Purcell Kórus, Kolonits Klára, Megyesi Zoltán, Kovács István

Vezényel: Keller András

2016. augusztus 26., péntek 22.00 – Koncertterem

Improvizációk négy és több kézre

Km.: Presser Gábor és Szakcsi Lakatos Béla

2016. augusztus 27., szombat 11.00 – Koncertterem

Steve Reich: Proverb

David Lang: the little match girl passion

Km.: Szent Efrém Énekegyüttes, Bojtos Károly, Holló Aurél, Mali Emese, Váczi Zoltán

Vezényel: Rácz Zoltán

2016. augusztus 27., szombat 17.00 – Koncertterem

Kurtág-staféta

Km.: Csalog Gábor, Karasszon Eszter,  Keller András, , Kruppa Bálint, Kurgyis András,  Migróczi Tamás, Osztrosits Éva, Osztrosits Eszter

2016. augusztus 27., szombat 20.00

Egy koncert két helyszínen

Bazilika – Morton Feldman: Rothko Chapel

Km.: Szent Efrém Énekegyüttes, Osztrosits Éva, Mali Emese, Holló Aurél

Vezényel: Rácz Zoltán

Boldogasszony-kápolna – Haydn: A Megváltó hét szava a keresztfán

Km.: Keller Kvartett (Keller András, Környei Zsófia, Fejérvári János, Szabó Judit)

2016. augusztus 28., vasárnap 10.30 – Koncertterem

Kurtág: Jelek, játékok, üzenetek

Km.: Csalog Gábor, Kaczander Orsolya, Keller András, Klenyán Csaba, Kruppa Bálint, Kurgyis András Osztrosits Éva, Szalai András

2016. augusztus 28., vasárnap 12.30 – Bazilika

Messiaen: Les corps glorieux IV. Combat de la mort et la vie

Km.: Kiss Zsolt

Imádság

Ligeti György: Lux Aeterna

Km.: Szent Efrém Énekkar

Vezényel: Rácz Zoltán

2016. augusztus 26-28.

Arcus Temporum XII.

Pannonhalmi Főapátság,

 

www.arcustemporum.com

 

Richard Wagner – Lohengrin

 

 

A négyórás, három felvonásos „Lohengrinnel befejeződött az operák régi világa” – írta róla Liszt Ferenc. Wagner – ekkor még nem volt Liszt veje – az 1840-es évektől foglalkozott ősi kelta, germán és frank mondákkal, Wolfram von Eschenbach középkori lovagtörténeteivel, valamint a görög isten, Zeusz és a földi asszony, Szemelé szerelmével.

Waner: LohengrinEzekből gyúrta össze több operájának szövegkönyvét, majd komponálta rá korszakalkotó romantikus muzsikáját, itt először alkalmazta motívumszövő módszerét. 1845-ben készítette el a Lohengrin első vázlatát, a kissé dagályos szöveget végül 1847-ben fejezte be. Mivel a Ring terjedelmes előadásaira senki nem vállalkozott, ezért kevesebb szereplővel, kisebb kórussal könnyebben játszható darabbal, a Lohengrinnel állt elő. 1850-ben Liszt Ferenc Weimar hercegi színházában, az akkori kortárs zene fellegvárában hangzott el, majd 1865-ben II. Lajos bajor király Hofoperje Hans von Bülow vezényletével már nagy sikerrel mutatott be. 1861-ben Bécsben, 1866-ban a pesti Nemzeti Színházban adták elő, 1884-ben pedig az új Operaház is játszotta.

A Lohengrin-sztori

Wagner a 10. századra teszi a szerelem örök tragikumának történetét, amelyben szempontunkból egy mozzanat különösen érdekes: Brabant hercegség (ma Antwerpen környéke) a nyíllal portyázó magyarok ellen háborúra készül. A többi rész a szokásos jóság és a gonoszság párharcáról szól: hol egyik, hol a másik győz, az eredmény több halott, de van, aki dicsőségesen feltámad.

A német király, I. (Madarász) Henrik hadba szólítja népét Brabant tartományban. Telramund, a hercegség ideiglenesen megbízott főnöke ármányt sző elhunyt elődje gyermekei ellen, akik a jogos örökösök volnának. Azt modja a királynak, hogy Elza, az örökösnő megölte kisöccsét. A kor szokásjoga szerint a helyismerettel nem rendelkező Henrik király istenítéletre bízza a dolgot. Vívjon meg Telramunddal Elza becsületéért az, aki akar. A felhívás többször is elhangzik, senki sem jelentkezik. Az utolsó pillanatban azonban a Schelde-folyón egy hattyú vontatta csónak (környezetvédelemből kitűnő!) érkezik a megmentő lovaggal. Elza rögtön a kezébe teszi a sorsát, térdre borul a lovag előtt. (Pont ilyenre vágyik minden férfi!) A hattyú elinal…, a lovag kéri a lányt, hogy soha ne kérdezze őt a kilétéről és a származásáról. Elza nem tehet mást, elfogadja a feltételt. Az ismeretlen egy perc alatt legyőzi Telramundot, de nem öli meg – ebből származik a többi baj.

A II. felvonásban vidáman poharaznak a király termeiben, amíg a sötét udvaron Telramund és gonosz felesége, Ortrud dühös bosszúra készül. Tervéhez pogány istenekhez imádkozik. Elza a palota erkélyén a mennyei boldogságáról énekel, amikor meghallja a „szegény” Ortrud alakoskodó panaszát. Tanácsolja Elzának, hogy ne dőljön be a fiú állította adatvédelmi előírásoknak, meg korai volna hinni egy vadidegennek. Sikerül is bogarat ültetni a butácska lány fülébe.

Másnap az udvar esküvőre készül, ráadásul az ismeretlen lovag Elza kezével Brabant trónját is örökli. Ortrud a templomba igyekvő Elza útjába áll, hiszen fríz hercegnőként neki van joga előtte a szent kapun bemenni. Telramund a lovagot tartóztatná fel, csalónak nevezi, aki varázslattal győzte le őt. A helyzetet a király menti meg. Felhangzik a gyönyörű nászinduló.

A III. felvonásban a nászéjszaka tanúi vagyunk. Elza kíváncsisága nem nyughat, meg akarja tudni, kinek lett a felesége, és a lovag nem tűnik-e el úgy, ahogyan érkezett. Ebben az illetlen helyzetben ront rájuk Telramund a társaival, félreérthetetlen gyilkossági szándékkal, de a lovag most már végre leteríti. A lovagnak elege lesz az egészből. Napfelkelte után a király megint összehívja a népet, azt hiszi, a csodás idegen segíteni fog a csatában. Téved, mert az ezüstvértes ifjú mindenki előtt bevallja származása titkát (a híres „Grál-legenda”): ő Lohengrin, a Grál lovagja, Parsifal fia. Küldetése, hogy segítsen a bajban lévőknek, de ne árulja el a nevét. Most, hogy a titkát elárulta, távozik, illetve távozna a hattyújával. Ortrud ekkor magába roskadva közli: ő varázsolta hattyúvá az ifjú herceget, Elza öccsét. Ettől Brabant örököse visszakapja eredeti alakját, Ortrud pedig holtan esik össze. Lohengrin örökre elhagyja a terepet, most már egy fehér galamb húzza el a csónakját. Elza és a nép hoppon marad, küzdhet a magyarok félelmetes nyilaival.

Wagner legtöbb operájában a férfisovinizmusé a főszerep, a nő alávetett, nem beszélhet, nem kérdezhet, gyakran a gonosz célpontja, minden az ő kárára történik. Kit érdekel a szenvedése? Ezt a szerző tökéletesen rendjén találja.

A zenemű szépsége azonban minden alkalommal jogosan elvarázsolja a hallgatóságot.

 

Dobi Ildikó – EuroAstra
 

 

Az agyaghadsereg

 

Csin Si Huang-tit Kr. u. 210-ben egy mesterséges domb alatti méretes sírkamrába temették el, melyet mindmáig nem tártak fel teljesen. A Han-kori történész, Sze-ma Csien szerint 70 ezer munkás dolgozott rajta. A síremlék Kína kicsinyített mása, melyen a folyókat és a tengert higannyal érzékeltették: a talajminták vizsgálata magas higanyszintet mutatott ki. Ennek a mérgező fémnek halhatatlanságot biztosító varázserőt tulajdonítottak. A sors fintora, hogy a császár korai halálát 40. életévében ilyen tartalmú, az örök élet reményében szedett tabletták okozhatták.

 

Terrakotta katonaszobrok

Életnagyságú terrakotta katonaszobrok 

 

Túlvilági testőrség

1974-ben kútásó parasztok fedezték fel az első sírgödröt a közül a négy közül, mely összesen hétezer életnagyságú terrakotta katonaszobrot rejtett. Mellettük találtak még 130 bronz harci szekeret, valamint 520 igás- és 150 hátasló agyagszobrát. Az egyik veremből 40 ezer, máig pengeéles bronzfegyver került elő, egy másikból csupa teljes páncélzat, a megszokott lakkozott bőr helyett kődarabokból összeállítva – talán mert úgy hitték, hogy a kő megvéd a kísértetektől. Ennek a hadseregnek kellett megvédelmeznie a császárt a túlvilági démonoktól s az általa leöletett összes ember szellemétől. Csin Si Hung-ti úgy gondolta, hogy a sírjából majd örökké uralkodni fog, ezért terrakotta-hivatalnokokat is temettetett maga mellé, s hogy ne unatkozzék, egy sereg akrobatát, zenészt és erőművészt is, táncoló bronzmadarakkal együtt.

 

Sorakozó

Sorakozó
Az agyagkatonákat földhányásokkal és tartóoszlopokkal elválasztott folyosókba rendezték. Mindegyik katona a sírnak háttal áll, és keletre néz.

Agyaghadsereg: egyéni arculat

Egyéni arculat
A lovak és az emberek fejét formában öntötték ki, majd szemüket, fejüket, orrukat és arcvonásaikat fazekasok egyenként mintázták meg.

terrakotta őrsereg

Őrsereg
A harcosok figyelő pózban állnak, kezükben fegyverrel ügyelnek a császárra. Kardjaikat és alabárdjaikat azonban vagy ellopták, vagy tönkrementek kétezer év alatt.

Terrakotta katona

Térdeplő katona
A harcosok szobrait eredetileg élénk színűre festették, ám ennek a térdeplő íjásznak a testén még láthatók festéknyomok. A katonák többségének arcát élethű, élénk színekkel festették ki, ezé viszont zöld volt. A kéztartásából tudjuk, hogy szerszámíjjal lehetett felfegyverkezve.

Terrakotta katona hátulnézete

Hátulnézet

 

 

Forrás: Az emberiség története (102-103. oldal) Corvina Kiadó 2015 ISBN 978 963 13 6315 9

 

Három földrész száműzöttje

 

 

Benyovszky Móricot XV. Lajos, francia király bízta meg egy önkéntesekből toborzott expedíció vezetésével Madagaszkáron kereskedelmi telep létesítésével

Már életében végletes vélemények kereszttüzében állt: szabadságharcos, rettenthetetlen hős, száműzött, vakmerő kalandor, zseniális szervező-e, avagy aranyszájú hencegő, sőt szélhámos? Megítélésében az okozott gondot, hogy rendkívüli körülmények között tanúsított magatartásából, alkalmi reakcióiból tartós, olykor egész életére érvényes következtetéseket vontak le.

A mai Szlovákiához tartozó Nyitra megyében, Verbón, arisztokrata családban jött világra Benyovszky Móric1741-ben. A kor szokásaihoz igazodva fiatalon katonai pályát választott, s ígéretes előmenetelnek nézett elébe. A családi viszályok következtében rokonai kizárták az örökségből, lengyelországi távollétét felhasználva. Visszatértekor fegyveresen kívánt érvény szerezni jogainak, amit ellenfelei lázadásként állították be a császári udvarnál. Mária Terézia megfosztotta birtokaitól, és száműzetésbe kényszerítette. Benyovszky Lengyelországban telepedett meg, s katonaként küzdött a lengyel fegyveres erők tagjaként az orosz megszállók ellen. Több ütközetben vett részt, Stanisławów mellett az orosz csapatok fogságába esett. Az előkelő foglyot Kijevbe, majd Kazanyba kísérték. Sikerült megszöknie, de Szentpéterváron elfogták, és 1769 novemberében Kamcsatka felé indították útnak. A szibériai száműzetés akkoriban életre szóló elszakadást jelentett a szülőföldtől és a családtól.

Bővebben…

Richard Wagner – A bolygó hollandi

 

 

Wagner első érett, az „összművészet” szellemében írt alkotása éppen a szerzőről szól, aki a helyét kereste a világban. Úgy érezte, átok sújtja eddigi balszerencséje miatt. 1830-tól a német diákmozgalmak bukása, kártyaadósságok és tivornyázások után menekült karmesternek Rigába.

Rivhard Wagner: A bolygó hollandiOtt hamarosan ismét kitelt a becsülete, így egy kis kereskedőhajóval indult útnak London felé, ahol még nem ismerték. A norvég fjordok közelében hajóját a vihar egy öbölbe kényszerítette. Wagnernek saját hányódásairól jutott eszébe Heinrich Heine Nordsee című kötete és Wilhelm Hauff Kísértethajója. Ugyancsak ismerhette az átokverte bolygó zsidót, Ahasvérust az Odüsszeiából. Magukkal ragadták a hajós történetek. 1839-ben Boulogne-ba hajózott, hogy amúgy az általa igen utált Meyerbeer segítségét kérje zenei pályájához. Itt készítette el 1841-1843 között (mások szerint 1848-ra) A bolygó hollandi szövegkönyvét és romantikus balladájának zenéjét. Próbálta bemutatni több helyen (Drezdában és Berlinben), de csúfosan megbukott. Az elkövetkezendő 25 évben többször átírta, amíg végül Berlini sikere óta az egész világ operaházai műsoron tartják.

A hollandi sztori

A történet 1630 táján játszódik három felvonásban, három óra alatt, de az újabb divat szerint egyetlen felvonásba sűrítik az operát, így a büfé majdnem olyan pórul jár, mint a két főszereplő.

Daland kapitány hazafelé vitorlázik a bárkáján, majd a hatalmas vihar elöl egy öbölbe szorul. A vitorlás legénysége kimerülten elszunnyad, csak a kormányos van ébren. Melléjük suhan a titokzatos, pompás felszerelésű sötét hajó is. Fedélzetén hangosan énekel a hollandi tulaj. Eldalolja, hogy számkivetett, bizonyára házasságtörés miatt addig bűnhődik, amíg megtalálja a hűséges párját. Csupán hétévente állhat meg a keresésben, ennek most van az ideje. A pénzsóvár norvég Daland a hajójára hívja a szerencsétlen tengeri vándort, és amint megtudja, mennyi kincset szállít, rögtön felajánlja szolgáltatásait: kosztot, kvártélyt és amúgy régen férjhez adandó leánya kezét. A hollandi reménykedve követi a szegényes norvég faluba. Operai körülmények között mi inkább csak a kórussal együtt láthatjuk a partraszállást és Daland házát. A parti fonóban minden asszony szorgoskodik, de Senta, Daland lánya  lustán álmodozik az ablaknál, a gazdag idegenről regél a többieknek, és tovább vár a mondákból ismert halvány arcú férfira. És mit tesz Isten, megjelenik pont ez az idegen, a milliomos hollandi. Senta rögtön a karjaiba veti magát, holtig tartó hűséget (nem szerelmet!) ígér neki. Mindenki boldog, készülnek az esküvőre. A hajó legénysége örömében a sárga földig leissza magát. Az idegen hajója azonban gyanúsan, sejtelmesen viselkedik a sötétben. A hallgatóság már érzi, hogy itt valami baj lesz.

A hollandi azt hiszi, révbe ért, ámde kihallgatja Senta és korábbi vőlegénye, a vadász Erik beszélgetését, amiből igen ostobán a lány hűtlenségére következtet. Pedig Senta csupán finoman elhajtotta egykori udvarlóját, hogy semmi esélye sincs. A hollandi nem kérdez, csak sértődötten megfújja a sípját, ezzel ad jelt legénységének az azonnali indulásra, és kirohan a helyszínről, mielőtt az álmos norvég hajósok felébrednének. A többi eseményt inkább csak halljuk. Senta utánaszalad, de már nem éri el, hangos sikoltással zuhan a mély öbölbe. Mivel nem tud úszni, bele is fullad. A szerencse azonban kiszámíthatatlan: a hollandi hajója a megváltó áldozattól végre elsüllyed a tengeren. Mindenki rosszul járt, Daland a nyakán maradt lányán kívül a gazdag vőt is örökre elveszítette. Az eredmény ezúttal két halott.

Az operahallgató azonban ragyogó zenei élménnyel gyarapodik.

 

Dobi Ildikó – EuroAstra