Humoros, rövid történetek

 

 

Nincs titok semmi

J. S. Bach rajongott az orgonákért. Amikor eljátszotta legújabb műveit a hangszeren, hallgatósága mindig álmélkodva figyelte a mester virtuóz technikáját.

Egyszer megkérdezték Bachtól, hogy-hogy ilyen csodálatosan játszik ezen a rendkívül bonyolult hangszeren. 
–  Miért lenne bonyolult ez a hangszer? – kérdezte vissza Bach – Itt csak azt kell tudni, hogy az ember mikor, melyik billentyűt nyomja le, különben szól ez magától.

 

A kényszer hatalma

Victor Hugo a nagy francia író egyszer sürgős munka előtt állt. Mivel nem bízott eléggé abban, hogy végig kitart feladata mellett, félig levágta a szakállát és félig a haját, az ollót pedig kidobta az ablakon.

Addig nem ment el otthonról, amíg ki nem nőtt a szakálla és a haja. S a munkával is elkészült.

 

Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés…

Yehudi Menuhin hegedűművész nemcsak játékáról, hanem roppant szorgalmáról is híres. Naponta nyolc órán át gyakorol, s ezt sohasem mulasztja el.

Megkérdezték tőle, hogy miért gyakorol ennyit, hiszen a napi nyolc óra után, sokszor még rendkívül hosszú és fárasztó koncerteket ad. 
–  Én mindig is nagyon precíz ember voltam – válaszolta a művész – ledolgozom a napi nyolc órámat a többi már csak szórakozás.

 

Halad a munka

Egy újságíró megkérdezte Mark Twain-t, igaz-e, hogy már hosszabb ideje dolgozik egy nagyobb lélegzetvételű színdarabon.
Twain így válaszolt:
– Igen, most egy négy felvonásos, három szünetes darabon dolgozom, s a szünetekkel már kész is vagyok!

 

Ez a lakás eladó

A XIX. század végén a lengyel komponista és zongoraművész, Moritz Moszkowski Bécs utcáin sétálgatott a Rimszkij-Korszakov-tanítvány Alekszandr Glazunov társaságában.
Ahogy a nagy bécsi muzsikus Franz Schubert hajdani otthonához értek, megálltak, és elolvasták a ház falára erősített márvány emléktábla szövegét.
– Mit gondolsz, barátom – mélázott el Glazunov –, ha meghalok az én házamra is tesznek majd egy táblát?
– Egész biztos! – vágta rá Moszkowski.
– És vajon mit írnak majd rá? – faggatta tovább Glazunov.
– Azt írják rá: Ez a lakás eladó!

 

Híres a nevem

G. B. Shaw sokat utazott hazájában. Egyszer egy falu határában megismerkedett egy juhásszal. Megkérdezte, hogy hívják.
– Shakespeare vagyok – felelte az öreg.
Shaw csodálkozva mondta:
– Na, akkor maga igazán büszke lehet, hogy ilyen híres nevet visel…
Az öreg juhász elégedetten bólogatott:
– Hát persze, hogy híres a nevem, hiszen már negyven éve őrzök birkát ezen a környéken.

 

Isteni elme

Az Isteni színjáték tengernyi szereplőjéből és fordulatos eseményéből is kitűnik, hogy Dante emlékezőtehetsége rendkívüli volt. Erről a csodálatos memóriáról egy szerény, de frappáns történet is beszámol.
Egyik ismerőse megállította Dantét, s megkérdezte tőle:
–  Mondja mester, ön szerint mi a legjobb étel?
– A tojás – felelte a költő.
Eltelt egy év, s Dante újra találkozott ismerősével. Az illető megállt, s csak ennyit kérdezett:
– Mivel?
– Sóval – felelte a költő, s komótosan folytatta útját.

 

Kenyér helyett kővel

Úgy látszik a tehetséget, a zseniket máshol sem becsülik meg. Amikor Robert Burns meghalt, nem sokkal temetése után márványemlékművet állítottak neki.
A síremlék felavatása során a még élő édesanyja keserű könnyekre fakadt:
– Ó, Robbie! Te egy darab kenyeret kértél tőlük, s ők egy darab követ adtak neked!

 

Csak a szokásos

G. B. Shaw híres volt szarkasztikus megjegyzéseiről. Egy alkalommal régi hölgyismerőse panaszkodott az írónak:
– Tegnap a jósnőm azt tanácsolta, hogy este menjek el a kaszinóba, tegyem meg a születési évemet, és nagy pénzt fogok nyerni. El is mentem, de egész este vesztettem.
Shaw tömören így válaszolt:
– Asszonyom, ezúttal nem kellett volna letagadni azt a szokásos tíz évet.

 

Aki másnak vermet ás…

A nagy színésznek egy darabban fel kellett olvasni egy levelet, ezért sosem tanulta meg a levél szövegét. A fiatal, kezdő színész, aki a levélhozó inast játszotta, úgy gondolta, megtréfálja híres kollégáját és a jelenetbe a megírt levél helyett egy üres papírt vitt be.

– Levele érkezett, nagyságos úr – nyújtotta át kaján vigyorral az összehajtogatott lapot.
A nagy színész széthajtogatta az üres lapot és szemrebbenés nélkül ezt mondta:
– Nincs nálam a szemüvegem. Fiam, felolvasná nekem?

Forrás: Shaku Echo

Éjfél után

Volt idő, amikor egyes színházak szinte versengtek egymással abban, hogy melyikük tud hosszabb előadást tartani.
Egy nagy múltú prózai színházunkban egy klasszikus mű bemutatója úgy elhúzódott, hogy még éjfél után is javában tartott az előadás.
A közismert kritikus egyszer csak felállt – valamivel éjfél előtt – és kifelé indult a nézőtérről. A színház titkára rémülten szaladt utána:
– Még nincs vége az előadásnak!
A kritikus egy ásítást elnyomva kacsintott a titkárra:
– Nekem csak mára szól a jegyem!

 

Szabad rablás

Miután Heltai Jenő nem kérhetett szabadalmat szellemes mondásaira, sűrűn érte az a „megtiszteltetés", hogy ötleteivel mások neve alatt találkozott.
Naftalin című darabjának egyik próbájára magával vitte a Vígszínházba fiatal írótársát, és amikor a színpadon Hegedűs ajkán elhangzott egy elmés és kacagtató poén, az ifjú titán felsóhajtott: 
– De kár, hogy ez a mondás nem nekem jutott eszembe!
Heltai megvigasztalta: 
– Legyen nyugodt, fiatal barátom, fog ez a mondás még magának is eszébe jutni!

 

Aláírva

Wagnert sokan bírálták, támadták életében. Egy ízben éppen társaság volt nála, amikor a postás egy levelet hozott. A zeneszerző felnyitotta, s a papírlapon mindössze egyetlen szó állt: „Hülye".
Wagner elnevette magát. 
– Már sok olyan levelet kaptam, amelyet az írója elfelejtett aláírni, de ez az első, amelyben csak az aláírás szerepel.

 

Ötórai tea

Shaw nyomtatott meghívót kapott egyik hölgyismerősétől, akit különösebben nem kedvelt.
A szöveg így szólt:
„Lady X. Y. csütörtökön öt és hat óra között otthon teázik."
Az író visszaküldte a meghívót, a nyomtatott szöveg alá ezt írva:
„George Bernard Shaw szintén."

 

A művésznő életkora

Joséphine Baker világhírű revücsillag élete utolsó heteiben, 68 évesen is is korát meghazudtoló frissességgel szerepelt Európa színpadjain.
Amikor Koppenhágában vendégszerepelt, az egyik tapintatlan újságíró a művésznő életkora felől érdeklődött. Baker fanyar iróniával így válaszolt: 
– Harmincnégy az egyik lábam…

 

Forrás: Művész-világ.hu