Flag of the Black Army of Hungary

A „fekete sereg”

Közzétette:

 

 

Mivel az alkalmanként fegyverbe szólított nemesek és bandériumaik egyre kevésbé feleltek meg a modernizálódó hadviselés követelményeinek, a nyugat-európai és oszmán példát követve Mátyás is felállított egy csak tőle függő, többé-kevésbé állandó zsoldoshadsereget.

Flag of the Black Army of Hungary

Ez kezdetben 6000—8000, az 1480-as években azonban már mintegy 15 ezer főből állt. Az ún. fekete sereg fő erejét a páncélos nehézlovasság alkotta, amelyhez a déli végeken portyázó török ellen jól alkalmazható könnyűlovasság csatlakozott. Ez utóbbiakat ekkortól kezdték huszároknak nevezni. A kézifegyverekkel és a körkörös shield and alabardvédelem kialakítására alkalmas nagy méretű állópajzsokkal felszerelt gyalogságon belül megjelentek a lőfegyvereket használó puskások. A lovasság és a gyalogság még két másik fegyvernemmel egészült ki: a már Nándorfehérvár felmentésekor is fontos szerepet játszó dunai naszádos flottával, valamint a több tucat különböző nagyságú és űrméretű ágyúból álló tüzérséggel. A kisebb lövegeket ekkorra már ellátták kerekekkel, a nagyobbakat azonban továbbra is szekereken vagy hajókon szállították az ostrom vagy a csata színhelyére. Bár szerepük fokozatosan csökkent, az ágyúk mellett még ekkor is használtak mechanikus ostromgépeket. Szükség esetén ezt a nagyrészt idegen zsoldosokból álló hadsereget egészítették ki a nemesi és főpapi Soldier of the Black Army from a patent Letterbandériumok, valamint az egyéb fegyverbe szólítható magyar csapattestek, például a székely és kun könnyűlovasság, illetve gyalogság. A moldvai és havasalföldi segédcsapatokat is beszámítva Mátyás hadseregének együttes létszáma valószínűleg meghaladta az 50 ezer főt, ám a 100 ezres létszámot, amit régebben feltételeztek, aligha érte el.Kölderer - Gun called Elephant of King Mathias

Mátyás 32 éves uralkodásának alig volt olyan időszaka, amikor hadserege tétlenségre lett volna ítélve. Olykor a déli határszakasz mentén kiújult harcokba kellett beavatkoznia, olykor cseh és osztrák területek megszerzésére kapott parancsot. Bár a nándorfehérvári kudarcból okulva II. Mehmed kifejezetten Magyarország ellen nem vezetett hadjáratot, a királyság balkáni vazallusait egymás után hódoltatta. 1459-ben véglegesen elfoglalta Szerbiát, amely mint állam több mint 400 évre megszűnt létezni; 1462-ben Havasalföldet hajtotta uralma alá; 1463—64-ben pedig Bosznia és Hercegovina nagy részét csatolta a birodalmához. A déli magyar határokat védő ütközőállamok rendszere, amelyet még Lajos és Zsigmond alakított ki, ezzel semmivé vált. Mátyás ezen mindössze annyit javított, hogy három hónapos ostrommal 1463 őszén bevette a boszniai Jajcát, majd több kisebb környékbeli várat, s ezzel útját állta a török nyugat-balkáni terjeszkedésének. Legközelebb 1476-ban indított hadjáratot délre, miután egy kisebb török egység 1474-ben már egészen Váradig merészkedett, amely ha elfoglalni nem is tudta a várost, nagy részét felégette. Erre Mátyás az al-dunai Szabács elfoglalásával válaszolt, amely azonban korántsem tekinthető kiemelkedő fegyverténynek. A gyöngén megerősített vár 1200 fős helyőrsége hat hétig ellenállt a sokkal erősebb és ágyúkkal jól felszerelt ostromló seregnek. A királyi propaganda ennek ellenére nagy győzelemnek állította be a vár bevételét, ahogy erről az első ismert magyar nyelvű históriás énekünk, a 150 soros Szabács viadala is tanúskodik.

image of a knight in armour, 1511Apjától eltérően a szultáni sereggel való szembekerüléstől Mátyás következetesen óvakodott. A déli határvédelem megerősítésére viszont jelentős összegeket fordított. Ennek gerincét két, egymástól mintegy 100 kilométer távolságra kiépített párhuzamos végvári öv alkotta. Az első Szörényvártól és Orsovától húzódott Nándorfehérváron és Jajcán át Dalmáciáig, a második pedig Temesvártól Szlavónián át Zenggig. A várakat védő gyalogság és az azokból időnként ki-kicsapó könnyűlovasság, valamint a Dunán és mellékfolyóin cirkáló naszádok legénységének egyaránt jelentős részét alkották a fegyverforgatáshoz hozzászokott szerb parasztok, akik közül sokan addigi lakóhelyüket is elhagyták, és a határ magyar oldalára költöztek.Conquests of the Black Army

A török szokásos felvonulási útvonalának gátját képező al-dunai részek védelmének irányítását Mátyás egyik kisnemesi sorból felemelkedett tisztjére, Kinizsi Pálra bízta, aki Báthory István erdélyi vajdával együttműködve a Maros melletti Kenyérmezőn 1479 októberében mintegy 15—20 ezer fős, főleg irreguláris alakulatokból álló, fosztogató török sereget vert szét. A győzelmet a későbbiekben számos hősi ének, krónika és népmese örökítette meg.

Forrás: Romsics Ignác: Magyarország története (132—133. oldal) Kossuth Kiadó, 2017 ISBN 978-963-09-9005-9 | Képek: Wikiwand

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s