A leghíresebb világítótorony

Közzétette:

Híres történelmi személyiségekre szoktuk mondani, hogy szellemük fároszként világított. Hogy mi (volt) az a fárosz? Így (Phárosznak) hívták a világ első világítótornyát, mely a Nagy Piramis után a második legmagasabb építmény volt az ókorban.

Az ókori világ mind a hét csodája építészeti műremeknek számít, de közülük csak egy készült gyakorlati céllal: az Alexandriai Világítótorony. Ez az épület amellett, hogy nagyszerű példája az ókor hihetetlenül fejlett és technikailag kifogástalan építészetének, biztosította a régi tengerészek számára a biztonságos visszatérést a kikötőbe.

vilagitotorony_158xA Phárosz története összefonódik Alexandria történetével – a várost Kr. e. 332-ben alapította Nagy Sándor, a makedón hódító, aki hatalmas birodalmának különböző pontjain legalább 17 várost alapított ezen a néven, de ezek közül a legtöbb eltűnt; az egyiptomi Alexandria azonban napjainkig fennmaradt, ma az ország második legnépesebb városa. Nagy Sándor ugyanis gondosan megválasztotta az új város helyét: ahelyett, hogy a Nílus deltájába építtette volna, egy kb. 20 mérföldre nyugatra levő földnyelvet jelölt ki, hogy a folyó által szállított iszap és hordalék ne gátolja a város kikötőjébe befutó hajókat. Alexandriától délre terült el a mocsaras Mareotisz-tó; ezt egy csatorna segítségével összekötötték a Nílussal, így a városnak két kikötője is lett: a városközpont, a Brukhion északnyugati tengerparti sávján elhelyezkedő úgynevezett Nagy Kikötőt a földközi-tengeri kereskedőknek, a Mareotisz-tó mellett épült kikötőt pedig a Nílus felől érkező hajók számára tartották fenn.

Nem sokkal azután, hogy Nagy Sándor Kr. e. 323-ban meghalt, a parancsnoka, Ptolemaiosz Szotér (I. Ptolemaiosz) vette át a hatalmat Egyiptomban, aki ott volt Alexandria megalapításakor, így kinevezte fővárosának. Uralkodása alatt a város tovább gazdagodott, így hamarosan rengeteg kereskedőhajó fordult meg nap mint nap a forgalmas kikötőkben. A város partjaihoz közel fekszik egy apró sziget: Phárosz, neve a legendák szerint “a fáraó szigetét” jelenti. Ezt a szigetet egy töltés – a Heptastadion – kötötte össze a szárazfölddel, ami kettős kikötőt adott a városnak, de meg is nehezítette a hajósok dolgát. Ezért (illetve a sekély vizek miatt) kellett valamilyen jel, vagy szerkezet, ami elkalauzolja a hajókat a kikötőig: ekkor született meg a világítótorony ötlete.

Az építést I. Ptolemaiosz parancsára kezdték meg Kr. e. 290 körül, de csak halála után fejeződött be, amikor fia, Ptolemaiosz Philadelphosz (II. Ptolemaiosz) uralkodott. A világítótorony tervezője a knidoszi Szósztratosz (Euklidesz kortársa) volt, a részletes számításokat az alexandriai Könyvtárban (a Muszeiónban) végezték. Mivel büszke volt a munkájára, Szósztratosz szerette volna, ha a nevét felvésik az épület talapzatára. II. Ptolemaiosz azonban elutasította a kérését, mert azt akarta, hogy a saját neve legyen az egyetlen az épületen. Az okos Szósztratosz végül ezt a feliratot vésette a talapzatba: “Szósztratosz, a knidoszi Dexiphanész fia, minden tengerész nevében a megmentő isteneknek”, aztán az egészet befedte gipsszel. A gipszbe vésték II. Ptolemaiosz nevét. Az évek során a gipsz elöregedett és lepattogzott, felfedve Szósztratosz üzenetét.

A világítótorony Phárosz szigetére épült, és hamarosan magát az épületet is így nevezték. Megfelelően pontos tudással rendelkezünk az elhelyezkedését és megjelenését illetően, mivel a megsemmisült “csodák” közül ez maradt fenn legtovább. Az ókori beszámolók – például Sztrabón és az idősebb Plinius – röviden leírják a “tornyot” és nagyszerű fehér márvány borítását, valamint elmondják, hogyan verte vissza a fényt a rejtélyes tükör több tíz kilométernyi távolságra.

1166-ban egy arab utazó, Abu-Haggag Al-Andalousszi járt a világítótoronynál. Rengeteg adatot feljegyzett, és pontosan leírta a szerkezetét, aminek segítségével a régészek rekonstruálni tudták az építményt. Három szint alkotta, mindegyik az alatta levő tetejére épült: az alsó négyzet alapú, 55,9 m magas, hengeres belső térrel; a középső nyolcszögű, melynek oldalhosszúsága 18,3 m, magassága 27,45 m volt; és a harmadik kör alapú, 7,3 m magas. Az épület teljes magassága, beleértve a talapzatot is, kb. 117 m volt, ami egy 40 emeletes modern épületnek felel meg.

A megjelenése azonban kevéssé hasonlított a modern világítótornyok egyszerű, karcsú oszlopaira, inkább olyan volt, mint egy korai XX. századi felhőkarcoló. Márványtömbökből építették, amelyeket habarccsal tapasztottak össze. A legalsó szintnek egy
kb. 30 m oldalú négyzet volt az alapja, így masszív tégla formája volt, benne több száz raktárszoba foglalt helyet. A belső térben volt egy nagy spirális emelkedő, amin lóvontatta kocsikkal szállították fel a szint tetejére a tűzhöz szükséges anyagokat. Az alsó szintre épült a nyolcoldalú torony, arra pedig egy henger alakú, ami egy nyitott kupolában folytatódott. A fölső két rész belsejében egy aknában húzták fel a tűzhöz szükséges éghető anyagot, a valószínűleg Nagy Sándor kora óta a klasszikus világban is használt kátrányszerű naftát, vagyis kőolajat. A látogatók és a személyzet lépcsőkön juthatott a kupolába. Ott egy hatalmas, feltehetőleg fémből készült ívelt tükröt használtak arra, hogy a tűz fényét egy fénycsóvában kivetítsék. A beszámolók szerint a hajók még 30 mérföldről (kb. 50 km) is észrevették a torony fényét (éjjel) vagy a tűz füstjét (nappal). (Több történet szól arról, hogy a tükröt fegyverként is használhatták összegyűjtve a napfényt és lángba borítva az ellenséges hajókat, amint megjelentek. Egy másik mese elmondja, hogy a tükörrel ki lehetett nagyítani a messzi, tengeren túli Konstantinápoly képét, és látni lehetett, mi történik ott. De mindkét említett történet valószínűtlennek látszik.) A kupola tetejét hatalmas szobor díszítette, hogy kit ábrázolt, arról megoszlanak a vélemények: egyes feltételezések szerint Poszeidónt, a tenger istenét, mások szerint Hélioszt, a napistent. A Kr. u. X. századból két részletes leírás maradt fenn, Idriszi és Juszuf Ibn Al-Saih mór utazóktól. Az ő beszámolóik szerint az épület 300 könyök magas volt. Mivel a könyök hossza helyenként változott, ez azt jelenti, hogy a Phárosz magassága 450 és 600 láb (137-183 m) között bármi lehetett, bár a kisebb érték a valószínűbb.

A világítótorony kétségtelenül turista látványosság volt: az első szint tetején, a megfigyelő teraszon ételt is árusítottak a látogatóknak! A nyolcoldalú torony tetejéről szintén ki lehetett nézni egy kisebb erkélyről, ha valaki felmászott odáig. A kilátás bizonyára lenyűgöző volt, mivel az erkély kb.
90 m-rel volt a tengerszint felett. Kevés olyan hely volt az ókori világban, ahová az ember felmászhatott egy ilyen látványért!

Amikor az arabok meghódították Egyiptomot, ők is csodálattal adóztak Alexandria gazdagságának, a világítótornyot többször is megemlítik írásaikban és úti beszámolóikban. Azonban az új uralkodók a fővárost áthelyezték Kairóba, mivel őket nem kötötte semmi a Földközi-tenger vidékéhez, s ezzel megkezdődött a Phárosz lassú pusztulása. A tükröt egyszer tévedésből lehozták a toronyból, és ezután már nem is került vissza a helyére.
Kr. u. 956-ban földrengés rázta meg Alexandriát, ami kissé megrongálta a világítótornyot. Később az 1303-as és 1323-as földrengések már jelentős károkat okoztak a szerkezetében. A beszámolók szerint a torony végül 1326-ban omlott össze, így mikor a híres arab utazó, Ibn-Battuta Alexandriában járt 1349-ben, már nem tudott bemenni a romos építménybe, vagy akár odamászni a bejáratához. A világítótorony történetének Kr. u. 1480-ban lett vége, amikor az egyiptomi mameluk szultán, Qaitbay elhatározta, hogy megerősíti Alexandria védelmét. Egy középkori erődöt épített pontosan arra a helyre, ahol valaha a világítótorony állt felhasználva a rom köveit és márványát – a Qaitbay-erőd ma is áll Alexandriában.

Van azonban egy legenda, mely szerint a világítótorony egy részét csalással rombolták le. Kr. u. 850-ben Konstantinápoly, a rivális kikötőváros császára ravasz tervet eszelt ki, hogy megszabaduljon a Phárosztól. Azt a pletykát terjesztette, hogy a világítótorony alatt mesés kincsek vannak eltemetve. Amikor a kairói kalifa, aki Alexandriának is ura volt, meghallotta ezeket a szóbeszédeket, elrendelte, hogy a tornyot rombolják le, hogy hozzáférjenek a kincshez. Csak miután a nagy tükröt elpusztították, és a torony két felső részét eltávolították, jött rá a kalifa, hogy rászedték. Megpróbálta újjáépíttetni a tornyot, de nem sikerült, így végül mecsetté alakíttatta. Amilyen kedves ez a történet, olyan kevés benne az igazság: 1155-ben a látogatók a Phároszt érintetlennek és működőnek írták le.

Bár az Alexandriai Világítótorony nem maradt fenn napjainkig, sok szempontból érezhető a befolyása: sok világítótorony építéséhez szolgált mintaként a Földközi-tenger partvidékén, még a messzi Spanyolországban is. Nyelvészeti szempontból pedig nevét adta (Pharosz) a világ minden hasonló építményének – csak üssük fel a francia, olasz, vagy spanyol szótárt a világítótorony szónál!

4 comments

  1. Visszajelzés: Alexandria « Lighthouse

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s