Charles Baudlaire emlékére
Francia költő. Korának művészegyéniségeiről írott cikkei, versei után adja ki a század egyik legjelentősebb verseskötetét, A romlás virágait (1857).
Séta a kultúra ösvényein
Francia költő. Korának művészegyéniségeiről írott cikkei, versei után adja ki a század egyik legjelentősebb verseskötetét, A romlás virágait (1857).
Ma már számos szervezet nyújt segítséget az elveszett családtagok megtalálásában. Az Amnesty International nemzetközi emberjogi szervezet 2000-es kezdeményezésére
Költő. A magyar irodalom első nagy alakja, s mint ahogy a Pannónia dicsérete című epigrammájában büszkén hirdeti, hazáját ő
Nevelhetünk-e valakit hazaszeretetre? Mintha azt mondanám: „Korbáccsal és szöges ostorral kényszerítlek, hogy szeresd önmagadat.” A haza nemcsak föld
Este tízkor úgy döntött, hogy mégis elmegy. Sietve fölkelt és pillanatra megállt a szoba közepén, mintha álom sújtottan
Guillaume Apollinaire (Róma, 1880. augusztus 26. – Párizs, 1918. november 9.) – a szürrealista iskola alapítója és klasszikusa.
(Pastinaca sativa Termesztésbe vételének kezdete nem ismert. Azért nehéz megállapítani, mert a régi időkben nem különböztették meg a
A keresztény egyház magja a jeruzsálemi gyülekezet volt. Első tagjait Jézussal való személyes kapcsolatuk tartja össze. Gondolkozásuk a
A jó tanuló az első padban ül, ahol hárman ülnek: ő a középen, a jó tanuló, Steinmann. Az
Az utolsó évek viszálykodásai ellenére István négy évtizedes uralkodása rendkívül sikeresnek és eredményekben bővelkedőnek tekinthető. Legnagyobb horderejű döntése