A keresztény egység napja
A keresztény egység napját 1996 szeptemberében rendezték meg először az ezeréves fennállását ünneplő Pannonhalmi Főapátságban. Az első
Séta a kultúra ösvényein
Biblia, különböző vallások
A keresztény egység napját 1996 szeptemberében rendezték meg először az ezeréves fennállását ünneplő Pannonhalmi Főapátságban. Az első
augusztus 28. Ágoston egyházatya (354 – 430), a philosophia perennis, vagyis a keresztény filozófiai gondolkodás alapító nagymestere, minden
augusztus 13. A premontrei rendben augusztus 13-án ünnepelt Türingiai Boldog Gertrúd – a Rajna-vidék román középkorának egyik legtiszteltebb
augusztus 2. Porciunkula népünk ajkán porcinkula, purcinkula, porcinkulabúcsú, Porcinkulai Szent Ferenc a franciskánus rend három ágának: a ferencrendieknek,
Július 27. Hét Szent Alvó ünnepe már a Szelepchényi-kódexben föltűnik. Különösen pálos misekönyveink tartották számon. Tudomásunk szerint egyetlen
július 22. Bűnbánó Magdolna Mária Magdolna (július 22.) a keresztény legendairodalomban és művészetben, a vallásos néphitben a bűnbánat
Létrehozta a Vatikáni levéltárat és újjáalapította a Vatikáni Könyvtárat Sixtus pápa Francesco della Rovere néven született egy szegény
„Drágalátos Gyöngy…” Antiókhiai Szent Margit vértanú és szűz, eredeti nevén Marina (a keleti egyház így is tiszteli), a
Árpád-házi szent Hedvig (1373 –1399. július 17.) Nagy Lajos magyar és lengyel király leánya volt, aki őt négyéves korában
július 3. A katolikus egyház 1969-ben december 21-ről visszahelyezte az apostol ünnepét a korábbi időpontra, hogy ne törje