Erotikus, szerelmes versek – válogatás

Közzétette:



Dsida Jenő: MIÉRT BORULTAK LE AZ ANGYALOK VIOLA ELŐTT – ELSŐ FEJEZET,

szerelem_szex_02_kicsimely hangos szóval dicséri az erdőt, az ifjúságot és a szerelmet

Láttad-e már, milyen árnyas a sűrü monostori erdő?
Rengeteg, illatos, álmatag. Alja kirakva mohával.
Fent fényt paskol a légbe vidám-szabadon beleferdő
bükkfák zöld-puha lombkeze. Itt jártam Violával,
én egy kőre pihentem s lábam elébe hevert ő.

Tinti kutyám, okait szimatolva parányi neszeknek,
cserjék közt futosott: tán hogy ne legyen tanu pajzán
dolgoknál, mikor árnyfoltok bizseregve rezegnek
szép Violám kitakart testének hószinü rajzán
s ajkammal vonom útját száz finom árnyerezetnek.

Ó, nincs szebb a világon, mint a fehér, üde lánytest
lepletlen ragyogása a hullámzó levegőben,
lombkoronák résén mikor átüt aranyhalovány, rest
nyárnapi fény és combra, kebelre folyik le merően,
míg a sötét részekre olív reflekszet az árny fest.

Szó ami szó: sok furcsa esett meg az erdei pamlag
jószagu színes ölén. Ily cuppantó-zaju csókra
megrázkódott volna, ki félmérföldnyire ballag.
Elrezzentek a csókák. Könnyü ruhák lila csokra
ágon lengedezett s a kis ing is, mely csupa szallag.

Csók muzsikált, ölelés perzselt, forrón buborékolt
szánkon a kéj lágy sóhaja. Zsibbadt, húnytszemü mámor
ernyesztette karunkat a fűre pihenni. Elég volt.
Bokrok közt kacarászva kukucskált sok kicsi Ámor
s mint a selyem, suhogott a derűskék isteni égbolt.

Mily nagy ijedtség volt, mikor egyszercsak fura foltot
látunk s hát a fa mellől tarka tehénke tekinti
lombi tanyánkat. Odább léptek zaja: pásztora volt ott
s jött fütyörészve. Nagyot vakkantva szökött oda Tinti
s mindkettőt tovaűzte hamar. Violácska sikoltott.

Víg hahotára fakasztott engem a távolodó zaj,
néztem, amint Violám arcára is égi derű száll.
Már-már új ölelésre birizgált volna a hónalj
s combok közt csiklandva motoszkáló sima fűszál…
Ám halk, zönge harangdalt szűrt a sok alkonyodó galy.

Mennünk kellett- Várt a világ, gondjával a pénz és
számtalan otthoni nyüg. Mialatt segitettem a lenge
fodru ruhát Violára, csodálatos és meleg érzés
sustorgott ki szivemből, mintha damaszkuszi penge
gyors hasitása nyomán pirosan buggyan fel a vérzés:

Rossz lány vagy, Violám, csacsi és bizonyára parázna,
mégis telve tevéled a lelkem. Vallom a földnek
s rajta lakóknak, hogy sebeket bekötő puha vászna
vagy te szivemnek. És ha a földnek hantjai födnek,
testem nélküled ott se találna melegre, de fázna.

Csókolj meg, szeretőm, bucsuzóul a messzi-magas-tág
mennybolt alkonyi sátra alatt, aranyos kicsi villi!…
Sajgó gondolatok foga tép kebelembe, harap s rág:
Mint e varázsló, tünde, parázsló, édes idilli
nap tovasurrant, úgy fut el egyszer a szép fiatalság.

Nemes Nagy Ágnes: A szomj


Hogy mondjam el? A szó nem leli a számat:
kimondhatatlan szomj gyötör utánnad.
-Ha húsevő növény lehetne testem,
Enyém lehetnél illatomba esten.
Enyém lehetne langyos,barna bőröd,
kényes kezed,amivel magadat őrzöd,
s minden omló,végső pillanatban elmondja:
mégis önmagam maradtam.
Enyém karod, karom fölé hajolva,
enyém hajad villó,fekete tolla,
mely mint a szárny suhan,suhan velem,
hintázó tájon,fénylőn,végtelen.
Magamba innám olvadó husod,
mely sűrű,s édes mint a trópusok,
és illatod borzongató varázsát,
mely mint a zsúrlók,s ősvilági zsályák.
És mind magamba lenge lelkedet
(fejed fölött mint lampion lebeg),
magamba,mind,mohón,elégítetlen,
ha húsevő növény lehetne testem.
-De így? Mi van még? Nem nyugszom sosem
Szeretsz,szeretlek. Míly reménytelen.

Pierre de Ronsard: Ölelj meg kedvesem


Ölelj meg, kedvesem, csókolj, szorongass,
lehelj belém, tüzesítsd át e testet,
adj még ezer csókot és még tízezret;
a szerelem nem számol s mindig szomjas.

Csókolj, míg ajkad illatos és nedves,
ne kíméld, úgyis megfakul maholnap,
s az Alvilág sápadt ködébe olvad,
hol porrá válik, többé sem lesz.

Szorítsd körém öled piros rózsáját,
amíg mézédes, szédült vonaglásunk,
a kis halál, mindkettőnk lényén átjár;
s ha vágyam maghal, hamarost feltámad;
csókolj tovább, hogy ismét nekivágjunk
a kurta napnak s rövid éjszakának.

Paul Verlaine: A lila budoárban

Istennek hála, este lett,
mutasd meg barna testeded,
mert itt az alkalom,
amelyre várva vártam
e lila budoárban,
a sárga pamlagon.

S félig meztelenre
vetkőztél, add kezembe
kis, kurta válladat,
míg mellbimbód, szerelmem,
kemény, hegyes, eperszem,
ha ajkad rátapad.

Ingecskédet, lehúzom,
és egyre lejjebb csúszom
hasadon, köldököd
porcelán csészéjéhez,
s aztán lágyékod édes
hajában fölnyögök.

– “Még, még, még, még, még” – mondod,
mikor szétnyíló combod
nyakamba öleled.
– “Még, még, még, még” – zihálod,

ahogy elémbe tárod,
megringatod s riszálod
felborzolt öledet.

S mert rám is gondolsz néha,
finom, keskeny és léha
kezeddel, asszonyom,
áldást osztón, szerényen
oda kapsz, hol szemérmem
ágaskodik kevélyen,
mint egy vörös torony.

Bodó János: Csókos éj

Tíz kicsi lábujjad-
Midegyiknek csók jár,
Talpad csiklandozza
A csiki-csókom már.
Bokád, lábad szára
Csókomra kinyilik,
Közben a térdecskéd
Szerelmesen fénylik.
Hófehér combjaid,
Rejtegetnek titkot-
Csak az ajkam tudja,
Hova osszon csókot.
Csipőd vonalán át
Egész a mellekig
Csókba fürdik tested-
S emel a mennyekig!
Azután a nyakad,
Finom selyme-bőre
Meg az arcocskád is
Kerül csókfürdőre.
Legvégül pedig
Ajkad-két rubint kő-
Hol megpihen ajkam-
Ha csókos éj eljő!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s