A református egyházak
A nagy reformáció századában, a nagy reformátorok közt Kálvin élte túl társait. És mivel az élőknek rendesen több
Séta a kultúra ösvényein
A nagy reformáció századában, a nagy reformátorok közt Kálvin élte túl társait. És mivel az élőknek rendesen több
Az eszperantó nyelv alapjainak lefektetője, első írója és fordítója A lengyel orvos, szemész egyik fő céljának tartotta, hogy
„Szent Lucának híres napja a napot rövidre szabja” – szól a mondóka Szent Luca, olaszul Santa Lucia
Anglia reformációja előbb kezdődött, mint az általános európai reformáció, de azért mégse Wyclif prédikációjából nőtt ki s eszményeitől
Életünk harmadrészét átalusszuk. A nap huszonnégy órájából körülbelül nyolcat az alvás foglal el. Az alvás és az álom.
Az örökösödési és különösen a hétéves háborúban vértesei és huszárjai élén több magyar tábornok tűnt ki vitézségével. Közéjük
1972. december 7-én készült az első fénykép, amelyen a teljes Föld látható, és amelyet emberi kéz készített. Az
A magánosítással szorosan összefüggött a kárpótlás kérdése. Az 1991—92-ben elfogadott törvények az eredeti vagyontárgyak visszaadása (reprivatizáció) helyett a
Az utolsó húsz-harminc esztendőben, párhuzamosan a modern civilizáció nagyszerű és lavinaszerűen haladó fejlődésével, új gond, új baj nehezedett
Az új pártvezetés és az ellenzék viszonya ellentmondásosan alakult. A Nagy Imre kivégzésének 30. évfordulójára emlékező 1988. június