Kárpótlás a rendszerváltás után

A magánosítással szorosan összefüggött a kárpótlás kérdése. Az 1991—92-ben elfogadott törvények az eredeti vagyontárgyak visszaadása (reprivatizáció) helyett a részleges kártalanítás elvét mondták ki. Az 1948 után okozott tulajdoni károkat tehát nem alanyi jogon és teljeskörűen, hanem méltányosságból és részlegesen orvosolták. Továbbá bekapcsolták a kárpótoltak körébe az 1939 után politikai és egyéb okokból üldözötteket is. Összesen 1,8 millióan jelentkeztek jóvátételért, akik között 250—300 milliárd forint értékű állami vagyont osztottak szét kárpótlási jegyek formájában. A valaha kisajátított vagyon után 200 ezer forintig teljes kárpótlásban részesültek az egykori tulajdonosok vagy örököseik. E felett viszont csak erősen csökkenő mértékben. A kárpótlás felső határát ötmillió forintban állapították meg. Összehasonlításul: az egy keresőre jutó bruttó havi átlagbér 1992-ben mindössze 22 ezer, 1995-ben pedig 38 ezer forintra rúgott.

Kárpótlási jegy a magyarországi rendszerváltás után

A kárpótlási jegyek átválthatóak voltak életjáradékra, az állami vagyonból tulajdonrészhez lehetett velük jutni, s mód nyílt lakás- és földvásárlásokra is. Ez utóbbi érdekében a termelőszövetkezeteknek és az állami gazdaságoknak földalapokat kellett kijelölni. Ezeket árverések útján adták el az igénylőknek. A privatizáció és a földtulajdonszerzéssel egybekötött kárpótlás következtében a gazdaság tulajdonviszonyai jelentősen átalakultak. A termelőszövetkezetek birtokállománya 1989 és 2000 között az összes föld 65%-áról annak 16%-ára csökkent. A gazdasági társulások és vállalkozások kezén lévő földterület ugyanezen idő alatt 26%-ról 32%-ra, az egyéni gazdaságoké pedig 11%-ról 52%-ra növekedett. 1997-ben 1,7 millió család (az összes háztartás majdnem fele) rendelkezett földdel. A családok mintegy 80%-a azonban 1 hektár alatti, 17%-a pedig 1 és 10 hektár közötti földterületen gazdálkodott. A nagyobb és ezáltal élet- és versenyképes gazdaságok száma nem haladta meg az 50—60 ezret.

A privatizáció elvét egyedül az egyházakat ért sérelmek esetében fogadta el a parlament. Ezt az egyházak közhasznú tevékenységével indokolták. Az 1991-ben hozott törvények értelmében az egyházaknak 10 éven belül meg kell kapniuk az oktatási, nevelési, egészségügyi, szociális, ifjúságvédelmi és kulturális céljaik megvalósításához szükséges egykori ingatlanjaikat. Ezt egészítette ki az a megállapodás, amelyet Horn Gyula 1997-ben kötött a Szentszékkel a katolikus egyház állami támogatásáról. Eszerint az egyház által fenntartott oktatási intézmények után a fenntartónak ugyanolyan mértékű állami támogatás jár, mint az állami és önkormányzati intézményeknek.

Forrás: Romsics Ignác: Magyarország története (472—473. oldal) Kossuth Kiadó, 2017 ISBN 978-963-09-9005-9