A Függetlenségi Nyilatkozat aláírása – 1776
Július 4-e azóta is a függetlenség napja az USA-ban „… Mi tehát az Amerikai Egyesült Államok Képviselői, Általános
Séta a kultúra ösvényein
Július 4-e azóta is a függetlenség napja az USA-ban „… Mi tehát az Amerikai Egyesült Államok Képviselői, Általános
Óh, bennem lobogott el Ama szinte már savós, Tüzetlen és makacs, De jó nedvű ifjuság. Március Idusára Voltak
International Day of Italian Cuisines január 17. 2008 óta tartják ezt a világnapot, amely Remete Szent Antal ünnepének
A Német Császárság és az Osztrák-Magyar Monarchia közötti 1879-es katonai védelmi egyezményhez (Kettős Szövetség) német kezdeményezésre 1882-ben csatlakozott
Az ókor művészettörténetének ebben az átmeneti szakaszában, amikor még a hellenisztikus ízlés uralkodott, de a művészeti tevékenység súlypontja
395. január 17-én halt meg I. (Nagy) Theodosius I. Theodosius, eredeti nevén Flavius Theodosius, görögül: Μέγας Θεοδόσιος
„ Istenem, de nehéz okos embernek lenni!” (Mikszáth Kálmán füveskönyve) Cikkek és karcolatok 1870 Valamivel több a semminél
Egyike a világ legnagyobb, az emberi történelemmel és kultúrával foglalkozó múzeumainak A londoni British Museum egyike a világ legnagyobb, az emberi
Egy fejezet irodalomtörténet Tíz évvel ezelőtt egy folyóirat indult meg Nyugat címen, amelynek célja a modern magyar irodalom
Az autoriter rendszeren belül Horthy sokáig a „közép-erős” köztársasági elnökéhez hasonló jogkörrel rendelkezett. A nemzetgyűlés, illetve később a
Molnár Ferencről nagyon nehéz tárgyilagosan írni: Molnár Ferencnek lelkes rajongói és dühödt ócsárlói vannak. Irodalmi alakja halála óta is az
A tücsök dalolt egyre, bár Ízzott a nyár, Úgyhogy mikor jött a komor Tél, része gond volt és
Megbántottak! Hihetetlen a sértés és hihetetlen a sértegető arca. Mintha nagyítóüveg mögül sértegetne: akár egy természeti katasztrófa, akkorára