Közzétette:
A cukorpiac tartós pangása következtében Brazíliában új gazdasági ciklus kezdődött és ismét féloldalas függőségi viszony alakult ki: a 17. század végén aranyat és gyémántot találtak Rio körzetében. „Minas Gerais”-nak, „általános bányának” nevezték el a vidéket, ahová valóságos emberáradat indult meg: egész családok keltek útra, asszonyostól, gyerekestől, rabszolgástól. Az aranyláz 100 évig tartott és meggyorsította a tengertől távol fekvő terület betelepítését. „Minas Gerais ” dombjain 66 000 lakosú lakosú nagyváros – Ouro Preto (Fekete Arany) született: ma is valóságos gyöngyszeme az építőművészetnek. 1700 és 1801 között Brazíliából közel 1000 tonna aranyat szállítottak Portugáliába. A spanyoloknak 357 év alatt (1493—1850) sem sikerült ennyi aranyat kivinniük az Újvilágból. A kincsnek csupán töredéke maradt az országban. Lisszabonban a trón, hogy jobban ellenőrizhesse a bányákat, Rio de Janeirót tette meg a gyarmat fővárosává.
Véget ért az aranyciklus is, de az aranyláz nem múlt el. Garimpónak nevezik ma azokat a vállalkozókat, akik kalandvágyó emberekkel szövetkezve aranyat ásnak valahol. Amazóniában, többek között Serre Peladánál (Kopasz-hegy), Pará szövetségi állam déli részén van a legtöbb lelőhely. Hatalmas holdkráterre emlékeztető, 20 négyzetkilométeres alapterületű üreg tátong itt az őserdő közepén, mélyén tízezrek ásnak. Egy szövetkezet és a felügyeletet gyakorló bányászati minisztérium próbálja megszervezni a látszólagos káoszt, amelyben az állig felfegyverzett szövetségi rendőrség osztagai igyekeznek fenntartani a rendet. Tilos az alkohol, a közelmúltig nőket sem engedtek a helyszínre.
Aranyláz Amazóniában: Parától délre, az őserdő mélyén óriási kráter tátong, amelyben hangyaként nyüzsögnek az emberek. Az aranyásók ezrével túrják a földet; hajtja őket a kalandvágy és a nagy lelet reménye. Fotó: Sebastião Salgado
Az itt dolgozók többsége az először érkezettek alkalmazottja, vagy olyanok, akik bányászati jogot vásároltak a tulajdonosoktól. Kosztot és szállást kaptak – sátorban vagy deszkabódéban – és az arany bizonyos százaléka is őket illeti. Aki meg tud takarítani valamennyit, bányajogot vesz magának; többnyire csak egy-egy parányi szakaszt, mert a költségek elég magasak: állandóan szivattyúzni kell a kráterben összegyűlt vizet, időről időre géppel le kell maratni az oldalfalakat, hogy alul folytatni tudják az ásást- A rengeteg létrán szakadatlanul másznak fölfelé a „hangyák” ezrei, fejükön földdel teli zsák, feketék a piszoktól.
Sok az arany az Amazonas-medence folyóiban is. A szakzsargon csak „fofocá”-nak (híresztelésnek) nevezi a gazdag lelőhelyeket. Akiknek pénze van, vásárol magának egy szivattyúval fölszerelt nagy tutajt, felszippantja az iszapot, aztán több munkafolyamatban feldolgoz, s végül hozzájut az aranyszemcsékhez.
Arany, aranyrög
Madeira számtalan pontján sorakoznak egymás mellett a különböző típusú hajók, de kocsmák, üzletek és bordélyházak is ringatóznak a folyón. Hivatalos adatok szerint Brazília jelenleg 107 tonna aranyat termel évente, de sokat ki is csempésznek.
Forrás: Ezerarcú világunk – Amerika (163—164. oldal) Dunakönyv Kiadó Budapest, 1992 ISBN 963 7961 04 6, ISBN 963 7961 05 3
Lighthouse 