Csáth Géza – A magány történetei
Az erdő Ivott bort jócskán, de azért nem nagyon tántorgott. Sietni akart tulajdonképpen, de nem tudta, hogy merre.
Séta a kultúra ösvényein
Az erdő Ivott bort jócskán, de azért nem nagyon tántorgott. Sietni akart tulajdonképpen, de nem tudta, hogy merre.
A goannák félelmetes külsejük ellenére – ártalmatlanok. Ez vonatkozik egyébként a többi 300 ausztrál gyíkfajtára is. Ausztráliában, kivéve
Ebéd után már alig akadt munkánk. A garázs mellett heverésztünk, napoztunk hanyatt fekve a száraz fűben. Délután öt
Osvát Ernő, a Nyugatnak alapítása óta szerkesztője s az új magyar irodalom igazi vezére, 1929 október 28-án meghalt.
A legtöbb látogató már a repülőtérről a városba vezető úton felfigyel két fára, mely oly jellemző Ausztráliára. Az
Itt, északon buja növényzet nő, ellentétben az Ausztráliára oly jellemző sztyeppével, A szomszédos Északi terület partvidékének is forró
Amikor utoljára látták Justino-t, lassan lépkedett a keskeny temetői úton, a bal szélén, a ciprusok mellett, ahol a
Mit csinál a tengerész Szingapúrban, Szingapúrban éjszaka? Ezt kérdezték a múlt század húszas éveiben egy slágerben, s a
A tüntetés délután három órakor kezdődött Petőfi Sándor szobránál a Március 15-e téren. A Kiskörúton és a Margit-hídon
A Pothohar-fennsíktól délre fekvő Pandzsáb-síkság a világ egyik legősibb kultúrája: ez Pakisztán szíve. Ugyanakkor ez az ország legsűrűbben