A legtöbb látogató már a repülőtérről a városba vezető úton felfigyel két fára, mely oly jellemző Ausztráliára. Az egyik az ausztrál akácia, ami különösen virágzáskor mutatós, amikor a sárga minden árnyalatában pompázik a kertekben s az ausztrál tájban. Az eukaliptusz világos lombkoronájával s világos kérgével tűnik fel, amit sokszor éppúgy levet, mint a lombját: ilyenkor megjelennek a barna foltos, csaknem fehér törzsek. Mindkét fának nemcsak számtalan példánya, hanem számtalan
fajtája is elterjedt a kontinensen.
Akáciából kereken 600 fajta van Ausztráliában; a fák formája a különböző éghajlati és természeti régiókhoz igazodik. A legtöbb fajta igen jól tűri a meleget, sőt a bozóttüzet is. Az ausztrálok az akáciát nemzeti fájuknak tekintik. A virágok sárgája s a levelek zöldje Ausztrália nem hivatalos nemzeti színe: ilyen dresszben szerepelnek például az ausztrál sportolók nemzetközi versenyeken. Sokan szorgalmazzák, hogy a tervezett új nemzeti lobogón is ez a két szín szerepeljen.
A fűfákat mintha tűz perzselte volna meg: a fekete, rendszerint alacsony törzs tetején fűszerű bokréta nő, A kis példányok is igen öregek lehetnek; a a fűfák különösen lassan nőnek. A virágtengert viszont mintha odavarázsolták volna az ausztrál sivatagba, amikor egy zápor után hirtelen kihajtanak. Különösen sokféle virág van Nyugat-Ausztrália tengerpartján.
Mélyen bent a pusztaságban, ahol már csak néhány nagy növény él meg, nő a bokor, melynek gyökereiben kukacok élnek. Ők az aranytartalékai azoknak a bennszülötteknek, akik még ma is sztyepplakók. A bozótemberek, ha nagy az éhség, s már egyetlen goannát sem találnak, kiássák ezeket a fehérjében gazdag férgeket.
Forrás: Ezerarcú világunk – Ázsia, Ausztrália (448. oldal) Dunakönyv Kiadó, Budapest, 1993 ISBN963 7961 04 6 ISBN 963 7961 33X