Thomas Alva Edison
Ő volt a gépkorszak első számú sztárja: zseniális feltaláló, precíz mérnök és ügyes üzletember egy személyben. Ha valahogy
Séta a kultúra ösvényein
Ő volt a gépkorszak első számú sztárja: zseniális feltaláló, precíz mérnök és ügyes üzletember egy személyben. Ha valahogy
Mária Terézia 1780. november 29-én hunyt el 63 éves korában. 40 esztendős uralkodása, melynek lényege az európai centrum
Sára Sándor, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-nagydíjas és Balázs Béla-díjas operatőr, filmrendező, a Magyar Művészeti Akadémia rendes
Ez a sokféleképpen megítélt és meglehetősen titokzatos férfi egész életében a közel-keleti politika megkerülhetetlen figurája maradt. Arafat,
Nem tudom, illik-e az idegenforgalmi illemkódex értelmében, megmutatni valamit, ami nincs. Mert Ön, teljes joggal, csak sáros réteket
Négyszáz éve annak, hogy az emberiség zsebébe csúszott az idő: megszületett az első zsebóra. Azóta az eddig zajtalanul
Három évtizeden át uralkodott a Szovjetunióban, egyszerre volt nemzeti hős és kegyetlen zsarnok – oroszlánrésze volt Hitler legyőzésében,
Trónra lépése A váradi püspökség székesegyházában eltemetett László Istvánhoz hasonlóan fiúörökös nélkül halt meg. Utódjának ezért egyik unokaöccsét,
A zsidóság viszonya a képi ábrázoláshoz összetett kérdés. Ha a szöveges forrásokat tekintjük, közülük is mindenekelőtt a második
Aligha van más nép, mely annyira kedvelné az ünnepségeket, mint az egyiptomiak. A mohamedánok vagy a koptok hivatalos