Yasser Arafat in 2002

Jasszer Arafat

Közzétette:

 

 

Ez a sokféleképpen megítélt és meglehetősen titokzatos férfi egész életében a közel-keleti politika megkerülhetetlen figurája maradt.

 

Yasser Arafat in 2002

Arafat, fején az elmaradhatatlan fekete-fehér mintás kefijével 2002 májusában, a palesztinai Ramallahban, miközben zajlik a második intifáda.

A dokumentumok szerint Mohammed Abdel-Raouf Arafat al Qudwa al-Husszein 1929. augusztus 24-én, Kairóban látta meg a napvilágot, de ő maga váltig állította, hogy 20 nappal korábban Jeruzsálemben, – ahol anyja korai halála után a kisgyermekkorát töltötte. Később visszaköltözött Egyiptomba, ahonnan már 17 évesen fegyvert csempészett a gázai palesztinoknak, két év múlva pedig már a Muszlim Testvériség és a Palesztin Diákliga tagjaként harcolt Izrael állam megalapítása ellen – ami aztán 1948-ban mégiscsak megtörtént.

Számos előnevét elhagyva, s helyette a Jasszert felvéve állt a palesztin egyetemi hallgatók élére, majd 1956-ban, mérnöki diplomájának megszerzése után Kuvaitba költözött. Itt alapította meg a Fatah nevű fegyveres ellenálló szervezetet. 1969-ben a Palesztinai Felszabadítási Szervezet elnökévé választották.

 

Yasser Arafat in 1969

Szenvedélyes szónoklat a Palesztin Felszabadítási Szervezet gyűlésén, amelynek elnökévé 1969-ben Arafatot választották.

Ettől a pillanattól kezdve Arafat sorsa elválaszthatatlan a Közel-Kelet politikájának alakulásától a huszadik század második felében. 1970-ben ő állt a Husszein jordán király elleni lázadás élére, amely „fekete szeptember” néven vonult be a történelembe. Ő vezette az 1987-től 1993-ig elhúzódó izraeli palesztin felkelést, az úgynevezett intifádát is. 1988-ban megválasztották a ténylegesen nem létező, mindazonáltal ünnepélyesen kikiáltott, száműzetésben működő önálló palesztin állam elnökévé. Az intifádát lezáró békeszerződést: az oslóinak nevezett, de valójában Washingtonban megkötött egyezményt ő írta alá Jichák Rabín izraeli elnökkel 1993. szeptember 13-án.

 

Yasser Arafat at the PLO headquarters

Arafat magához veszi fegyvereit, mielőtt távozna tuniszi főhadiszállásáról. Állandó életveszélyben volt: 1985-ben az izraeliek éppen itt próbálták megölni, és csak szerencsével menekült meg.

Ennek a békülésnek az egész világ nagy jelentőséget tulajdonított. A következő évben mindkét aláíró, valamint Simon Peresz izraeli külügyminiszter is megkapta a Nobel-békedíjat. Később Arafat rácáfolt erre a kedvező megítélésre, mivel támogatta Szaddám Huszein iraki diktátort, és a semmilyen békét el nem ismerő palesztinai Hamász szervezetet sem tudta ellenőrzése alatt tartani. Nem tudott dűlőre jutni Ehud Barak izraeli miniszterelnökkel sem 2000-ben, amikor Clinton amerikai elnök Camp Davidbe invitálta őket újabb megegyezésre. Ezután Arafat feltehetően maga robbantotta ki a második intifádát, de máig vitatott, hogy a továbbiakban milyen szerepet játszott benne. Ekkor már mindenesetre betegeskedett, és amikor 2004-ben az állapota súlyosbodott, Párizsba utazott gyógykezelésre, ahol azonban már nem tudtak segíteni rajta. 75 évesen hunyt el. Halálának okáról számos találgatás látott napvilágot, és az igazságot máig nem tudni biztosan, de nem zárható ki, hogy valaki megmérgezte őt – esetleg valamilyen radioaktív anyaggal.

Forrás: Roberto Mottadelli, Gianni Morelli – A 20. század legmeghatározóbb egyéniségei (164—169. oldal) Corvina Kiadó, 2018 ISBN 978 963 13 6495 8

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s