Maria Theresia Walburga

Mária Terézia emlékezete

Közzétette:

 

 

Mária Terézia 1780. november 29-én hunyt el 63 éves korában. 40 esztendős uralkodása, melynek lényege az európai centrum és az országai közötti, az elmúlt 150—200 évben tovább mélyült fejlettségbeli különbségek csökkentésére való törekvés volt, bővelkedett eredményekben. Ezek alapján a Habsburg-ház egyik legnagyobb uralkodójának tarthatjuk, és egyben egészen napjainkig az egyetlen olyan nőnek, aki Magyarország történelmét érdemben befolyásolta. 1894—95-ben, a millenniumi emlékévre készülve a magyar országgyűlés ezért indokoltan határozta el, hogy ércbe öntött alakjának helyet kell kapnia a magyar történelem legnagyobb alakjainak köztéri panteonjában, és meggondolatlanul, amikor 1948 után eltávolították onnan, helyébe pedig – 1954-ben – Thököly Imre szobrát állították. A magyar szabadságharcok vezetői és a Habsburg-uralkodók a saját korukban politikai ellenfelek voltak, de mindkét csoportban akadtak olyanok, akik – természetesen saját helyzetüktől és koruk eszméitől vezérelve – népeik és országaik javát tartották szemük előtt, s ezért megérdemlik az utókor tiszteletét. Mária Terézia kétségkívül ezek közé tartozik.

Maria Theresia Walburga

Mária Terézia, magyar uralkodói nevén II. Mária (németül: Maria Theresia Walburga Amalia Christina von Habsburg; Bécs, 1717. május 13. – Bécs, 1780. november 29.) a Habsburg-házból származó, III. Károly király és Erzsébet Krisztina királyné második gyermekeként született német-római császári hercegnő, osztrák főhercegnő, magyar, cseh és német királyi hercegnő, 1740-től Ausztria uralkodó főhercegnője, magyar és cseh királynő, majd Lotaringiai Ferenccel kötött házassága révén 1745 és 1765 között a német-római császárné, a Habsburg–Lotaringiai-ház „ősanyja”. | Martin van Meytens 1759-es festménye

Forrás: Romsics Ignác: Magyarország története (284. oldal) Kossuth Kiadó, 2017 ISBN 978-963-09-9005-9

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s