Ptolemaios-kori templomok Egyiptomban
Bár Nagy Sándor (Alexandros) hódítása (Kr.e. 332) után idegen uralkodók kerültek Egyiptom trónjára, az országban folyó nagy templomépítő
Séta a kultúra ösvényein
Bár Nagy Sándor (Alexandros) hódítása (Kr.e. 332) után idegen uralkodók kerültek Egyiptom trónjára, az országban folyó nagy templomépítő
Ő volt az arab diktátorok mintapéldánya. A nyugati világ szövetségeseként kezdte, ám úgy hozta a sors, hogy idővel
1506. január 14-én került elő Rómában, az Esquilinius egyik szőlőjében, ami egy Felix de Fredis nevű nemes (és
Az 1917. novemberi, ám az orosz időszámítás miatt hagyományosan „nagy októberi”-ként emlegetett kommunista forradalom vezére Vagyimir Iljics Uljanov
A 20. század hagyományos kínai festészetét Kínában guohua (kínaiul:’nemzeti festészet’, ’hagyományos festészet’) névvel illetik. A fogalmat a xihua (kínaiul: ’nyugati festészet’) azaz
Az 1934—35-ös úgynevezett hosszú menetelés során a kommunista Mao Zedong (hagyományos magyar átírással: Mao Ce-tung) jutott hatalomra a
Bevallom, nagyon nehéz, szinte lehetetlen írnom arról, amiről az alábbiakban szólni szeretnék. Aggodalmam elbizonytalanítja tollamat. Bele kell törődnöm
És miképpen az első Ádámra csendes és kedves álmot bocsáta Isten, mikor Évát oldalából építé, úgy a szeplőtelen
Minden ókori kultúrában alapvetően kétféle kronológiai rendszer használatos: egyrészt az abszolút kronológia, amely az évszámokban kifejezett időrendet jelenti,
Egy fiatalember levelében arról panaszkodik: nem tud imádkozni, nem érti, mi szüksége van neki, és mi szüksége van