Csáth Géza – Az amerikai párbaj
Legutóbb ismét amerikai párbaj hírének a fekete denevére röpködött. Egy huszonkét éves fiatalember ölte meg magát. A fekete
Séta a kultúra ösvényein
Legutóbb ismét amerikai párbaj hírének a fekete denevére röpködött. Egy huszonkét éves fiatalember ölte meg magát. A fekete
Tevan-kiadás) A huszadik század első évtizedében csodálatosan megifjodott magyar költészet egyik legbiztatóbb ígérete Kosztolányi Dezső volt. Ady Endre
Minden előzetes magyarázgatás és megjegyzés mellőzésével el fogjuk most beszélni egy tébolynak a kórtörténetét. Aki figyelmesen elolvassa, megérti,
A XIX. század második fele a művészetben az individualizmus korszaka volt. Olyan korszak, amelyben a közönség mindinkább a
Életünk harmadrészét átalusszuk. A nap huszonnégy órájából körülbelül nyolcat az alvás foglal el. Az alvás és az álom.
Egy ragyogó, fényes asszót vívott az élettel, melyet győzelmesnek álmodott. A küzdelem merő elegancia, szellem és szépség volt.
A lelki egészség kérdésének legfontosabb részletéhez jutottunk. Arra kell felelnünk, hogy mit kell tennünk, hogyan kell cselekednünk, hogy lelki egészségünket,
A legtöbb nép kultúrájában megtaláljuk azt az ősi elképzelést, amely az emberiség legendás bölcsőjéhez, eredeti lakhelyéhez, a bibliai
Egyedülálló tanulmánykötet a Nemzet – sors – identitás, amelyet a József Attila-díjas irodalomtörténész, levelező tagunk, Bertha Zoltán akadémikus
1912-ben kezdett bele végleges elhatározással a Divina Commedia magyarra fordításába Babits. Már régebben foglalkoztatta Dante. „…hol itt, hol