Közzétette:
Életünk harmadrészét átalusszuk. A nap huszonnégy órájából körülbelül nyolcat az alvás foglal el. Az alvás és az álom.
Mi az álom? A lélek kósza ábrándozása vagy a jövőbe és múltba való elröpülés? Százan és ezren gondolkodnak erről. A régi keleti népeknél egész tudománnyá nőtte ki magát az álomfejtés, és leginkább azon a föltevésen alapult, hogy álmában az ember a jövőbe lát. A középkori irodalomban könyvtárakra megy az álomfejtésről szóló haszontalan könyvek légiója.
A természettudományok új nagy föllendülésével az orvosok, a pszichológusok és az élettan kutatói kezdtek véle foglalkozni. De csak egy bécsi orvosnak, Freudnak sikerült végérvényesen megoldania az évezredes nyílt kérdést.
Mi az álom? Álomfejtés című könyvében (megjelent Bécsben) tisztán megfelel rá Freud.
Az álomban a lelkünk nem alszik. Tovább működik és a személyünk legfontosabb ügyeivel foglalkozik.
Éhes disznó makkról álmodik – mondja a példaszó, és ez az igazság körülbelül magában foglalja az álomfejtés Freud-féle alapelvét. Az álomban tudniillik mindenkor egy kívánság rejlik. Rejlik! Sokszor nagyon is el van rejtve, de gondos vizsgálattal a legtöbbször kimutatható. Az ám, csakhogy egy jó statisztika szerint az álmok 58 százaléka kellemetlen. És bizonyos, hogy azok közül az álmok közül, amelyekre hosszabb ideig emlékezünk, a legtöbb kellemetlen. Miért? Mert kellemetlen dolgok sokkal jobban hatnak ránk, mint a kellemesek.
De a kellemetlen álmainkban is van kívánság. Csakhogy az álom a kívánságot, ezt a kedves arcú leányzót, az álom alapgondolatát, förtelmes rongyokba öltözteti, s sötét festékekkel torzítja el. Az álom tartalma egy sziklatömbhöz hasonlít, amelyből az álomfejtő vésőjének ki kell halásznia az álom igazi gondolatát, lényegét.
Egy huszonnégy éves lány például, azt álmodta, hogy kisöccsét halva látta. Aki Freud elméletét hiányosan ismeri, azt következtetné ebből, hogy a lány öccsének halálát kívánta. A tudós azonban kiderítette, hogy másfél év előtt, a lány kishúgának halála alkalmával a temetés sajátságos alkalmat szolgáltatott a lánynak, hogy találkozzon egy férfival, akit szeretett, de aki nem járhatott a házukhoz, mert a lány családja elidegenítette. A temetés kivételes alkalmával azonban mégis eljött kondoleálni. Így a húga temetése egy kívánságát váltotta be a lánynak. Azt, hogy bárcsak házuknál láthatná a szeretett férfit. Látta, s az álom tehát, amely öccsének haláláról beszélt, ennyit jelent: bárcsak újra láthatnám őt nálunk!
Első pillanatra talán valakinek erőszakosnak tűnhet fel a magyarázat, de hogy mennyire igaz és helyes, azt csak az eredeti álomfejtés csodálatra méltóan logikus, hosszas eszmemenetének elolvasásakor láthatjuk.
A kellemetlen álmok közül különösen gyakoriak az olyanok, amelyekben valami borzalmas helyzetbe álmodjuk magunkat. Ezeket kitűnően magyarázza Freud elmélete az idegrendszer és az agy szerkezetéről. Ő tudniillik két pszichikai rendszert különböztet meg. Az első az ősénünk, az állati, erkölcstelen, komisz lényünk. Az önző gyermeki énünk. A második ennek a bírálója, a lelkiismeret. Szószólója a jónak, nemesnek, az erkölcsnek, a méltányosságnak, az illemnek. Ez a “cenzúra” az álomban is ébren van, bár az első cselekvő természetű pszichikai rendszerrel szemben sokkal gyöngébb, mint ébrenlétkor.
A nyelvhasználat “visszafojtott indulatokról” beszél és érti azokat az indulatokat, amelyeket tudatosan visszafojtunk, leküzdünk. Például egy öreg embert meg szeretnék ütni, már fölemelem a kezem, a második énem, a bíráló azonban azt mondja, hogy öreget megütni gyávaság és szégyen. Mintegy lebeszéli az ütésről az első, állati bosszúálló, önző ént. Vannak azonban indulataink, amelyekről nem is tudunk. Az öntudatunkban talán soha vagy csak nagyon régen szerepeltek. És mégis megvannak, élnek. Ez a második én küzd ellenük, hogy öntudatba ne jussanak.
Például: A kisgyerek nem szégyenkezik, nem tudja, mi a szemérem. Később azonban megtanulja, és második természetévé válik. A kényelmetlenségi álmok között sokaknál gyakran szerepel a meztelenség kellemetlen érzése. A gyermek nem szégyenli a meztelenséget, sőt szereti magát kitakarni. A falusi gyerekek az utcán gyakorta a fejükre borítják ingecskéjüket. A meztelenségi álmokban mindig találunk egy magot, amely arra a kívánságra utal, hogy az álmodó a boldog gyerekkorba óhajtja vissza magát. Az ilyen álmokban szereplő bénulásos, béklyózottsághoz hasonló érzés – akarati küzdelem eredménye. A tudattalan szándék – az álomkívánság! – a meztelenség folytatását óhajtja, a bíráló rész pedig az álom megszakítását követeli.
Ily módon jól lehet magyarázni az álom minden tulajdonságát. Az álom alapgondolatát, a kívánságot az álom eltorzítja, megváltoztatja, mintegy más nyelven adja elő. Ez a nyelv mindaddig érthetetlen, míg a grammatikájával tisztában nem vagyunk.
Az álom összesűrűsíti az anyagot. Olyan, mint a bűvész cilindere, amelyben tengernyi mindenféle rejlik, összevonja az arcokat és az eseményeket. Az álomban szereplő emberek hasonlítanak azokhoz a Galton-féle fotográfiákhoz, amelyeken a fej helyén több arcot vesznek föl. Ugyanarra a lemezre, hogy takarják egymást és hasonlóságuk kitűnjék.
Az álomban eltolódnak az események és az okok. Ami az álom főgondolatára nézve fontos, az rendesen nincsen hangsúlyozva. A cenzúra munkája ez, amely mindig befolyásolja az álomkívánságot egyenes útjában. Az álom szövetét hasonlíthatjuk egy fához, amelynek fő és mellékágai vannak. A mellékágak mind apróbb ágacskákra oszlanak és egymással kapcsolódnak. Ennek a bonyolult szövedéknek a részei a legkülönbözőbb viszonyokban vannak egymással. Az előtér a háttér mellé kerül, a hasonló a hasonló mellé és egyszersmind az ellentéte mellé, az ok az okozata mellé, de egyszersmind a cél mellé. Az álom nem az értelem munkája. A benne felbukkanó logikai összefüggések például nem mint ilyenek jelentkeznek, hanem csak mintegy véletlenül kerülnek egymás mellé. Az oki kapcsolatban levő tények csak egymásutániságban tűnnek fel.
Az álomnak azon homályos helyei, ahol az elbeszélő azt mondja, hogy “mintha” ez és ez történt volna, gyanús helyek. Itt tudniillik a cenzúrázó rendszer torzító munkája igen intenzív volt, tehát valami okának kellett lenni, hogy a kétséges elemeknek (“mintha”!) az öntudatba jutása ellen küzdjön. És küzdött is, mert a cenzúra mintegy helyzeténél fogva mindig útjában van az álomkívánság érvényesülésének. Csak az jut be az öntudatba, ami az ő rostáján könnyen átmegy.
Azért is szükséges ez, mert az álom védi az alvást. Például a kényelmi álmok azzal a kívánsággal készülnek, hogy az alvást folytatni lehessen. (S ebből a szempontból minden álom kényelmi álomnak is tekinthető.)
Példa: Egy medikust költöget a lakásadó asszonya.
– Keljen föl, a kórházba kell menni!
A fiú nem ébred föl, bár a szavakat öntudatlanul hallotta. Egy pillantás múltán már a kórházban találja magát – álmában. És így gondolkodik: ha már itt vagyok, akkor nem szükséges elmennem. És tovább alszik. Tipikus kényelmi álom.
Az álom tehát őrködik az alváson és nem zavarja azt. Aludni akarok! – ez a kívánság mindig egyik motívuma az álomképzésnek. Minden sikerült álom teljesedése a kívánságnak!
Az álom abszurd, lehetetlen, képtelen volta mindig csak látszólagos. Ha kissé ásunk az álom talaján a mélységben, mindig reális és fontos gondolatot találunk. Az álom leggyakrabban közömbösnek tűnik fel, mert az indulatokat elnyomja a rostáló cenzúra, de az álomgondolat, ha kiderítjük, mindig mély érdekeltségünket bizonyítja.
Az indulat, amely az álomban hiányzik, centrifugális lelki folyamat. Amint az álomban nem szoktunk mozogni (a mozgás alapja szintén centrifugális lelki folyamat: az akarás) – nincsenek indulataink sem. A cenzúra bénítja, feltartóztatja őket, mint a vízesés erejét a gátak. Vannak emberek, akik ébren álmodnak. Ez mindig arra vall, hogy az a bizonyos lelki ellenőrzés bennük hiányos.
Az álmokat nem feledjük el, csak kikerülnek az öntudatunkból. Évek múlva, ha jegyzeteink vannak róluk, sokszor fokozott tisztaságban visszaidézhetők. És ennek is megvan az oka. A cenzúra már nem dolgozik az álomgondolat ellen. Az ember változik, öregszik, a nézetei mások. A régi hibáin nem szégyenkezik többé, csak mosolyog. Az álomkívánság akadálytalanul tér vissza az öntudatba. Freud néhány följegyzett álmát nem tudta megfejteni. Évek múlva kivétel nélkül pompásan boldogult velük. Miért? Mert a cenzúra már nem dolgozott az öntudatba kerülésük ellen.
Íme, ezek az álom magyarázásának tudományos kulcsai. Minden zárba beillenek, de csak gyakorlott ember bánhat velük biztosan. Egyszer majd elmondom, hogyan kell álmokat fejteni. És el fogok mondani és meg fogok magyarázni néhány érdekes álmot.
1909
Forrás: Csáth Géza – Kritikák, tanulmányok cikkek (Magyar Elektronikus Könyvtár)
Lighthouse 