A Függetlenségi Nyilatkozat aláírása – 1776
Július 4-e azóta is a függetlenség napja az USA-ban „… Mi tehát az Amerikai Egyesült Államok Képviselői, Általános
Séta a kultúra ösvényein
Július 4-e azóta is a függetlenség napja az USA-ban „… Mi tehát az Amerikai Egyesült Államok Képviselői, Általános
Óh, bennem lobogott el Ama szinte már savós, Tüzetlen és makacs, De jó nedvű ifjuság. Március Idusára Voltak
International Day of Italian Cuisines január 17. 2008 óta tartják ezt a világnapot, amely Remete Szent Antal ünnepének
Áldások Köszönöm neked a boldogságot, Uram, amit nekünk ajándékoztál. Te vezettél bennünket egymáshoz. Segíts, hogy egymás mellett maradhassunk, és segíthessük
Ne mondjátok, hogy a haza nagyobbodik. A haza, a haza egyenlő volt mindig ezer év óta már, és mindig az
Immár hagyományosan szeptember harmadik hétvégéjén – 19-20-án – rendezik meg a Kulturális Örökség Napjait, amelyek most olyan jelentős évfordulókhoz kötődnek,
A világ új hét csodájának ötlete Bernard Weber kezdeményezéséből vált világméretű felhívássá. Mintegy 100 millió szavazat alapján döntöttek a világ
A Nagy indiánkönyv szerzője, James Fenimore Cooper amerikai író 220 éve, 1789. szeptember 15-én született. Gyermekkorát az apja által alapított
Az európaiak nem tudnak titkot tartani – mondta Probstner János a megnyitón. Merthogy amíg a porcelán összetételét csak a kínaiak
X. A hangulat New Yorkban Mindenki arra kíváncsi, milyen a hangulat ma New Yorkban… New York él (és élni akar,
A Várhegyen, szabadon álló, megközelítőleg téglalap alaprajzú épület, amelyben a templomtér görögkereszt alaprajzú, négy oldalt mellékterekkel bővítve. A templom Ny-i
Mária, Jézus anyja, légy mindnyájunknak édesanyja, hogy mi is tisztaszívűek legyünk, miként te voltál, hogy szeressük Jézust, ahogyan te szeretted
Itt, a négy fal között, fehérre meszelt, csöndet ölelő szobámban, a tűz pirossága olvad most össze emlékeimmel. Ilyenkor az ember