Az ausztrál őslakosok kultúrája

 

 

Ausztrália őslakóiról a korai kutatók igen elítélően nyilatkoztak, a földkerekség legelmaradottabb népeinek tartották őket. Ma már sokkal többet tudunk kultúrájukról, sőt ősi művészetükről, így a szemlélet is sokat változott. Kétségtelen, hogy az európaiak megjelenése idején az őslakók a csiszolt kőkor kultúrájával rendelkeztek, amely az utóbbi évezredek alatt alig fejlődött. Ehhez nyilván hozzájárultak Ausztrália rendkívül mostoha természeti viszonyai. Hiszen az itt élőknek még arra sem volt lehetőségük, hogy állatokat háziasítsanak, mivel erre alkalmas fajok nem éltek a kontinensen. Csupán az Ázsiából magukkal hozott dingó lehetett az egyetlen háziállat, de az is inkább társ volt és nem haszonállat.

 

Aboriginal vadász (Outback)

Aboriginal vadász az ausztrál sivatagban

Nagyobb társadalmi egységek nem alakulhattak ki ilyen feltételek mellett. Az emberek rokonsági alapon létrejött kisebb csoportokban vándoroltak, s gyűjtögető, vadászó, halászó életmódot folytattak. Kitűnően tudtak tájékozódni, jól ismerték természeti környezetüket. Tudták, hogyan juthatnak vízhez, tapasztalatból ismerték az állatok szokásait és életmódját, a fogyasztható növényeket és magvakat. Ismerték a tüzet, különféle kő- és csontszerszámaik voltak. Fegyvereik között megtalálhatók a fából faragott dárdák, kőbuzogányok és a nevezetes bumeráng. Mindez az adott természeti keretek között egy nagyon egyszerű, de a követelményekhez jól alkalmazkodó kultúrát jelentett. A civilizált ember ilyen feltételek mellett elpusztul. Manapság is előfordul, hogy valahol a sivatagban elromlik az autó, és a környezetet nem ismerő fehér ember szomjan vész. Az őslakos, ha idegen helyre is kerül, tudja, hol kell keresnie szukkulens (húsos levelű) növényeket vagy Cyclorana-békákat, amelyek testükben sok vizet tárolnak.

Az őslakók művészi érzékét bizonyítják a régi sziklarajzok, amelyeket sokfelé találtak Ausztráliában. A legrégibb leletet Gallus Sándor fedezte fel a Nullarbor-síkságon levő Koonalda-barlangban. Az ősember itt ujjaival vonalakat karcolt a porózus kőzet falaiba, kb. 20 ezer évvel ezelőtt. Csaknem valamennyi törzs faragással és festéssel díszítette fegyvereit, használati tárgyait. Az északon élő kakadu törzs különösen kitűnt művészi fakéregfestéseivel.

A hajdani őslakók számáról pontosat nem tudunk, csak következtetésekre hagyatkozhatunk. Radeliffe Brown számításai szerint 1788-ban, amikor az európaiak betelepülése megkezdődött, a kontinensen kb. 250 ezer őslakos élhetett. Ezt sokan kevesellték, ma már inkább az a vélemény, hogy legalább 300 ezer vagy annál is több volt az őslakosság száma. Természetesen a legsűrűbb népesség a kedvező éghajlatú keleti partvidéken élt. A fehér telepesek először ezt a vidéket foglalták el, és űzték tovább a száraz sztyepekre az őslakókat.

 

Aboriginal népírtás

Ausztrál Aboriginal népirtás

A megváltozott életviszonyok között az őslakosság száma rohamosan csökkent. Az elűzött éhező emberek lopkodni kezdték a telepesek juhait, ami könyörtelen büntető expedíciókat vont maga után. De a fegyvereknél jóval több áldozatot követeltek a járványok. Az európaikkal együtt megjelentek a himlő, az influenza és más betegségek kórokozói, melyekkel szemben az őslakók szervezete nem volt ellenálló.

A múlt század vége felé egész Ausztráliában már csak 30-40 ezer őslakos élt – s megjósolták teljes kipusztulásukat. Ez Tasmania szigetén be is következett. Az 1800-as évek elején még két-háromezer főnyi, a kontinensen élőknél sötétebb bőrszínű őslakosa volt a szigetnek, ahol a telepesek különösen kegyetlenül üldözték őket. Az eredmény az lett, hogy 1865-ben meghalt az utolsó tasmaniai férfi, és 12 évvel később az utolsó tasmaniai asszony. Kipusztult a nép, mielőtt megismerhettük volna.

A kontinensen élő őslakosok esetében szerencsére a jóslat nem vált be. Időben megszólalt a fehérek lelkiismerete, s hathatós intézkedéseket tettek az üldözöttek megmentésére. Megszervezték egészségügyi ellátásukat, élelmet osztottak ki számukra. A missziók iskolákat állítottak fel, s megkísérelték letelepíteni, munkára nevelni a kóborló nomádokat. A második világháború után ismét növekedni kezdett az őslakók száma. 1954-ben összesen 58 ezer őslakost írtak össze, 1966-ban már 80 ezret, 1971-ben pedig 106 ezren szerepeltek a népszámlálás összesítésében. Az adatok azt mutatják, hogy az őslakók száma százalékosan gyorsabban növekszik, mint a fehér lakosságé. A demográfusok szerint az őslakosság létszáma a következő 20-25 évben megduplázódik.

Az ausztrál kormány egyik gondja: miképpen olvassza be az őslakosságot a modern Ausztrália társadalmi kereteibe. A megoldások lehetséges útjairól már könyvtárnyi tanulmány jelent meg; nem feladata ezen írásnak, hogy ezeket ismertesse. A feladat nagyságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az őslakókat a kőkorszak keretei közül kell kiemelni, és beilleszteni a világ egyik legfejlettebb országának népei sorába.

 

ausztrál bennszülöttek

Ausztrál bennszülöttek – bennszülött ausztrálok

Jóindulatban, sőt anyagi eszközökben sincs hiány, hogy a nehéz „aborigine-kérdést” megoldják. Az őslakók átnevelésének zavartalansága érdekében a kontinensen nagy területeket a bennszülöttek rezervációivá alakítottak, ahova a fehér ausztrálok csak külön engedéllyel léphetnek be. Ezekben a rezervációkban – a missziók bevonásával – iskolákat és kórházakat valamint mezőgazdasági és ipari üzemeket létesítettek, ahol az őslakók lépésről lépésre megismerkedhetnek a munkával és a civilizáció számukra még idegen életvitelével.

 

Head portrait of three young Aboriginal children from a remote community

Három fiatal bennszülött gyermek portréja

A törvények paragrafusai szerint az őslakók Ausztrália egyenjogú polgárai, bizonyos tekintetben még külön kiváltságokkal is rendelkeznek. A valóságban azonban alig veszik emberszámba a még mindig nagyon elmaradott, jobbára csak kóborló, csavargó bennszülötteket. Ausztráliát járva magam is gyakran találkoztam velük. Ősi gyűjtögető-vadászó életmódot már nagyon kevesen folytatnak. A rezervációkon kívül élők általában farmok közelében telepednek le, gallyakból és bádogdarabokból kunyhókat építenek maguknak. A férfiak alkalmi munkát végeznek a farmokon – például állatokat terelgetnek. Ma még illuzórikusnak tűnik a hatóságok azon igyekezete, hogy a századfordulóig a „black-fellow”-kat (fekete polgártársakat, gyakran így nevezik az őslakosokat) sikerül egyenlő társként bevonni a fehér ausztrálok közösségébe.

 

Forrás: Balázs Dénes – Ausztrália Óceánia Antarktisz (89-90. oldal) Gondolat, 1978 ISBN 963 280
677 8

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s