A Google megalakulása
1998. szeptember 4-én alakult meg a Google Részvénytársaság … hogy a kereső működhessen, fejlődhessen – immáron üzleti alapon
Séta a kultúra ösvényein
1998. szeptember 4-én alakult meg a Google Részvénytársaság … hogy a kereső működhessen, fejlődhessen – immáron üzleti alapon
Július 4-e azóta is a függetlenség napja az USA-ban „… Mi tehát az Amerikai Egyesült Államok Képviselői, Általános
Óh, bennem lobogott el Ama szinte már savós, Tüzetlen és makacs, De jó nedvű ifjuság. Március Idusára Voltak
Japán két fő, évszázadok óta létező vallása a buddhizmus és a shintoizmus. A legtöbben buddhistának, illetve shintoistának, vagy egyszerre mindkettőnek
A híres selyemút kiinduló állomása, a taoista templomok és az óriáspandák hazája. A fenti szöveggel “adják el” idegenforgalmi prospektusokban Kína
Pokolhintán vad, szédítő körök, Tüzes mélységek fönt s alant, Zuhanva szállni, szállva zuhanni Való alatt és képzelet fölött És mindenütt
Leonard Bernstein és a muzsika öröme Bernstein egy Ukrajnából kivándorolt, vallásos zsidó családból származott, első zenei élménye a zsinagóga orgonája
Úgy érzem, mindenki elhagyott, Szívemben a vágy, az érzés Talán örökre megfagyott. Barátok, kik voltak, már nincsenek, Nyomorúságom látván búcsút
“A tudattalan fölébredése napjaink sajátsága. A középkorban az emberek egészen mást értettek lélek alatt, s a tudattal azonosították. Még a
Sodridnak hurcás, száz emlékét lökd el, Széles mosollyal csillogóan Ballagj, vén folyó, Ballagj, életem, csöndes hömpölyöddel. Túlszökve harag s bitang
Boldizsár Ildikó Mesék életről, halálról és újjászületésről című meseantológiájának bemutatója Mesék életről, halálról és újjászületésről A meséket válogatta: Boldizsár Ildikó
Ha arcodat csillagfény melegíti, űr hidege szívedet nem dermeszti meg, s nem fáradsz el sohasem, mert az Út kiszabja életed
(részlet) A tibeti misztériumok légköre az európai embernek idegenszerű és sok tekintetben érthetetlen. Azok a lényeges értekezések, amelyek a tumoról,