A Google megalakulása
1998. szeptember 4-én alakult meg a Google Részvénytársaság … hogy a kereső működhessen, fejlődhessen – immáron üzleti alapon
Séta a kultúra ösvényein
1998. szeptember 4-én alakult meg a Google Részvénytársaság … hogy a kereső működhessen, fejlődhessen – immáron üzleti alapon
Július 4-e azóta is a függetlenség napja az USA-ban „… Mi tehát az Amerikai Egyesült Államok Képviselői, Általános
Óh, bennem lobogott el Ama szinte már savós, Tüzetlen és makacs, De jó nedvű ifjuság. Március Idusára Voltak
(filmajánló) 2005-ben ázsiai turnéra indult a Berliner Filharmoniker, ám ezúttal egy rendezőt is magukkal vittek: Thomas Grube-t. A német filmes
WKing Megtörténhet veled is, hogy tűző fényes nappal, álmodsz egy kristálytiszta vizű patakról, annak partjáról. Érzed amint a szomjúságtól kitikkadt,
1914-et írtunk, már akik írtak! Itt vagyok mindjárt magam, én sose tettem dátumot, pláne akkor! Azután itt vannak ni ezek
1855 Október 21. (154 éve történt) 54 éves korában meghalt Vörösmarty Mihály költő és drámaíró, akinek fő művei a “Szózat”
Az utóbbi tíz év kutatásai megerősítették, hogy a csontvelő is képes olyan őssejteket termelni, amely a szervezetünkben lévő hibákat (pl.
Erdély, Erdélyország, Erdélység (románul Ardeal, Transilvania, németül Siebenbürgen) nagy kiterjedésű földrajzi-történeti táj a Kárpát-medence délkeleti részén a mai Romániában. 106-271
Számlálgatom, találgatom, Hogy hány hetem vagy hány napom Van hátra még… Irgalmas ég, Esdek, ne légy fukar nagyon. Ó, hányszor
1554 Október 20. (455 éve történt) Zólyom városában megszületett Balassi Bálint, a magyar reneszánsz költészet kiemelkedő alakja. Líráját a szerelem,
Amilyen népszerű a kávé, annyi kutatás foglalkozik vele. Mérgező vagy egészséges? Úgy tűnik, a kutatók még tudnak újat mondani. hirdetés
Néhány hete világkörüli útra indult egy misztikus kő, az úgynevezett „Sconestone”, azaz a jóság skót köve. Az ősi kelta szimbólumokkal