Közzétette:
Kr. e. 3000 körül a finnugor nyelvi közösség finn ága a Balti-tenger felé húzódott, ugor ága pedig délnek vette az irányt. Az ugor együttélés a régész Fodor István szerint több évszázadig tartott, s az Urál keleti oldalára, ezen belül a délnyugat-szibériai ligetes sztyeppei övezetbe, az Irtis és Tobol folyók környékére lokalizálható. Az ugorságtól Kr. e. 1000 és 500 között elváló ősmagyarok Kr. u. 550 körül innen költöztek át az Urál nyugati oldalára, a Volga és a Káma folyók környékére. Ez a magyar krónikás hagyományban Magna Hungáriának, vagyis Régi Magyarországnak nevezett terület a mai Baskíriával azonos. Fodor álláspontját többen is – Bálint Csanád, Erdélyi István, Kristó Gyula – magukévá tették. Róna-Tas András nyelvész, orientalista és követői viszont úgy gondolják, hogy az ugor kor jóval rövidebb ideig tartott; az ugorság az Urál hegység nyugati, európai oldalán húzódott déli irányba, s a szibériai oldalra csak az obi-ugorok vándoroltak át. Az előbbi álláspont mellett elsősorban régészeti leletek és embertani megfigyelések, az utóbbi mellett nyelvészeti megfontolások szólnak.
A magyar nép kialakulása és vándorlása ‒ félrerajzolt Magna Hungaria (Forrás: Kísérleti tankönyv: 164.)
Az ősmagyarság lehetséges vándorlási útvonala az Urál menti kelet-európai övezettől a Don—kubáni őshazán és Etelközön át a Kárpát-medencéig (Róna-Tas András)
Bármelyik álláspont is legyen igaz, annyi biztosra vehető, hogy Kr. e. 2000 után nagy változás kezdődött őseink életében. Az új földrajzi körülmények közé kerülve, s a délebbre lakó ősiráni nyelveket beszélő fejlettebb népekkel érintkezve megismerkedtek a fémművességgel, és kezdtek rátérni a földművelésre, valamint az állattartásra. Az ugor kori állattartás fontos bizonyítékai a ló-, tehén-, kecske- és juhtartással kapcsolatos szavaink (a már említettek mellett: tehén, tej, nemez), valamint a domesztikált állatok sírokból előkerült maradványai. Vadászott állatok csontjai ritkábban fordulnak elő a leletek között, s ez szintén az életformaváltás jele. A földművelés megjelenéséről a feltárt lakóházakban és környékükön talált növényi magvak (búza, árpa, köles), bronzsarlók, őrlőkövek és kapák maradványai tanúskodnak. Az első fémtárgyak, amelyek még réztartalmú ércből készültek, a Kr. e. 3. és 2. évezred fordulóján, a réz és az ón ötvözetéből előállított bronztárgyak pedig Kr. e. 1500 körül jelentek meg az Urál mindkét oldalán. A régészek ezt a leletanyagot nevezik andronovói kultúrának.
Az andronovói kultúrcsaládba tartozóként azonosított ugor népesség alapegysége továbbra is a nagycsalád volt, amely a szülőkön kívül azok házas gyermekeit és unokáit is magukban foglalta. A nagycsaládok változatlanul együtt, egy házban vagy udvarban laktak, s együtt is temetkeztek. Egy-egy településen 10—20 nagycsalád lakott, amelyek együtt alkottak egy nemzetséget. A nemzetségeknek külön nemzetségjegyük – tamgájuk – volt, amelyet ruhájukon viseltek és testükre tetováltak. Hittek a túlvilági életben, ezért halottaikat élelemmel együtt temették el. Az ugorság településterületétől délre feltártak olyan sírokat, amelyekben halotti toron elfogyasztott ló fejét, lábait és bőrét is megtalálták.
Forrás: Romsics Ignác: Magyarország története (11—12. oldal) Kossuth Kiadó, 2017 ISBN 978-963-09-9005-9
Lighthouse 