Pragmatica Sanctio

A trónöröklés rendje a Habsburg monarchiában

Közzétette:

 

 

A Habsburg-magyar államjogi kapcsolatok újjáformálásának fontos eleme volt a trónöröklés rendje. A magyar rendek már 1687-ben elfogadták a Habsburgok örökös királyságát fiágon. Fenntartották viszont maguknak a választás jogát arra az esetre, ha az uralkodó fiúörökös nélkül halálozna el. A Habsburg-család ezért már 1703-ban eldöntötte, hogy a fiág kihalása esetén az örökösödés az elsőszülöttség rendje alapján a nőágat fogja illetni (Pragmatica Sanctio). III. Károly ezt 1713-ban úgy módosította, hogyha nem születne fia, akkor nem József és Lipót, hanem saját lánya követi majd a trónon. Miután 1717-ben megszületett első leánya, Mária Terézia, Károly előbb az osztrák tartományokkal és Csehországgal, majd 1721-ben az erdélyi, 1722-ben pedig a magyar rendekkel is elfogadtatta az addig csak házi törvénynek tekinthető családi szerződést. A magyar országgyűlés, amely az elmúlt évek fejleményei alapján nem alaptalanul tartott esetleges újabb török támadásoktól, s ezek visszaveréséhez a Habsburg Monarchia erejét nélkülözhetetlennek vélte, egyhangúlag fogadta el a trónöröklés új rendjét. Magyar kezdeményezésre került a törvénybe az a kitétel is, hogy a Habsburgok országai együttesen és elválaszthatatlanul (indivisibiliter et inseparabiliter) birtokolandók. Vagyis a Habsburg-ház tagjai nem oszthatják fel egymás között a Monarchiát; Magyarország és Csehország királya, Ausztria főhercege és Erdély fejedelme – 1765-től nagyfejedelme – ugyanaz a személy. Az 1723. évi I—III. Törvénycikk (ún. magyar Pagmatica Sanctio), egészen a Monarchia fennállásáig, vagyis az I. világháború végéig alapja maradt a Magyar Korona országai és a Habsburg-dinasztia, illetve a fennhatóságuk alá tartozó többi tartomány közötti közjogi kapcsolatrendszernek.

 

Pragmatica Sanctio

Pragmatica sanctio (1713)

Forrás: Romsics Ignác: Magyarország története (264. oldal) Kossuth Kiadó, 2017 ISBN 978-963-09-9005-9

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s