Ady Endre: Emlékezés Március Idusára
Óh, bennem lobogott el Ama szinte már savós, Tüzetlen és makacs, De jó nedvű ifjuság. Március Idusára Voltak
Séta a kultúra ösvényein
Óh, bennem lobogott el Ama szinte már savós, Tüzetlen és makacs, De jó nedvű ifjuság. Március Idusára Voltak
International Day of Italian Cuisines január 17. 2008 óta tartják ezt a világnapot, amely Remete Szent Antal ünnepének
Olyanok ilyenkor a csillagok, mint az álmos gyerek szeme. Kicsit hunyorognak. És még nem tudják: sírásra vagy nevetésre
Elkerülhetetlen, hogy minden belgiumi jelenséget kettéosztva vagy legalábbis kétszer vegyünk szemügyre: a politikát, a kormányzatot, a gazdaságot is,
Hunyadi László kivégzésére anyja és annak testvére, Szilágyi Mihály – bízva a maguk és familiárisaik erejében – nyílt
Mi hát Európa titka? Mivel megfejteni nem tudták, mítoszban fogalmazták meg a kezdeteket. Zeusz isten, a női szépség
A 13. század elejére Európa hatalmi viszonyai gyökeresen átalakultak. A Szentszék és a Német-Római Birodalom közötti viszálykodásból az
Hősök ők, a kisfiúk és kisleányok, akik most indulnak neki a tanítás és tudomány labirintusának, amikor minden azt
Nyárvégi strófák I. Az ősz fuvalma meglegyintget Bennünket újra, újra már És útra kelt a népdalokból Jól
1 Az ágtól elvált, Lassan száll alá, Reszket, libeg. Már nem köti az ág, Még nem köti a
A kulturális szférában a gazdasághoz hasonlóan 1988—89-ben elkezdődött a rendszerváltás. Ennek első kézzelfogható jele a Hitel című irodalmi
Ausztrália hat állama közül Tasmania a legkisebb. Területe a környező kisebb szigetekkel együtt 67 800 km2. Határait nem
Miután Péter elárulja mesterét, nem sokkal rá Jézus rábízza anyaszentegyházát. Miután ugyancsak ő megijed a csodálatos halfogás gazdag