Angol szerelmes versek – válogatás

 

 

 

Elizabeth Barrett-Browning

(1806-1861)

Mondd újra

(a Portugál szonettek-ből)

Mondd újra s újra mondd és újra mondd,

hogy szeretsz! Bár az ismételt szavak

kakukknótához hasonlítanak,

emlékezz rá, hogy se mező, se domb

nincs kakukknóta nélkül, ha a lomb

újul tavasszal s kizöldül a mag.

Egyszeri szó, mint szellem hangja, vak

sötétben zeng el és kétség borong

nyomában. Ismételd…szeretsz… Ki fél,

hogy a rét túl sok virággal veres

s az ég túl sok csillaggal ékszeres?

Mondd, szeretsz, szeretsz… Hangod úgy zenél

mint ezüst csengő, újrázva… Beszélj:

de ne feledd, hogy némán is szeress…

Babits Mihály fordítása

 

Gustave Klimt_der_kuss

Gustave Klimt (1908): A csók (Der Kuss), olaj és vászon, Österreichische Galerie, Wien

 

Rád gondolok!

(a Portugál szonettek-ből)

Rád gondolok! – Úgy indázlak közül

gondolattal, mint vadszőlő a fát:

nagy levelek, s a szem semmit se lát

a zöldön túl, amely a törzsre ül.

De értsd meg, pálmám: vágyam nem hevül

gondolatért – a szebb valót magát

kívánom: Téged! Jössze-, jössze-hát

hozzám, de tüstént?! Mezítelenül

álljon derekad, s minden ágadat

zúgasd, erős fa, s lombos köteled

szaggasd el s dobd a földre, mert e vad

örömben: – látlak, hallak s új leget

kortyol tüdőm friss árnyékod alatt! –

nem gondolok Rád – itt vagyok veled.

Kardos László fordítása

 

Robert Burns

(1759-1796)

Korai még a konty nekem

Gyöngécske lány vagyok még,

ijeszt is fű-fa uram;

férfi ágyában engem

a hideg rázna, uram.

Korai még, korai még,

korai még a konty nekem,

korai még… bűn lenne ám,

ha elcsavarná a fejem.

Anyám varratta új ruhám,

templomba mék megáldani,

ha lefeküdnénk, jó uram,

hová lennének fodrai?

Régen elmult már Mindszent,

hosszú a téli éj, uram.

Hogy én egy ágyban önnel?

Jaj, nem merek, nem én, uram.

Süvít a szél és lombtalan,

tar ágakat csupál, uram;

de hogyha nyáron erre jár;

idősebb leszek már, uram.

Kormos István fordítása

 

Thomas Moore

(1779-1852)

A májusi hold

A májusi hold csupa láng ma, szivem,

lámpást visz a földi bogárka, szivem;

a bércek alatt

száz út csalogat,

mikor álom esőz a világra, szivem!

Ébredj, tündöklik az ég, gyönyöröm,

üdvünk sose volna elég, gyönyöröm,

s mert napja rövid

legjobb, ha kicsit

meglopjuk utána az éjt, gyönyöröm!

Már alszik a föld megigézve, szivem,

csak a Csillagász les az égre, szivem,

meg én, de nem int

oly fényt neki, mint

a te szép szemed isteni fénye, szivem.

Jöjj hát, míg nem kel a nap, gyönyöröm,

a Tudós szeme mást kutat, gyönyöröm,

s ha csövébe befog,

majd azt hiszi, hogy

te is ég szeme, csillaga vagy, gyönyöröm!

Szabó Lőrinc fordítása

 

William Wordsworth

(1770-1850)

Tünemény

Mikor először tűnt elém,

drága volt, mint egy tünemény,

kit azért küldött életem,

hogy egy perc dísze ő legyen.

Szeme mint alkony csillaga;

s az alkony hozzá a haja:

csak ennyi benne az, ami

nem májusi és hajnali.

Vidám kép, édes könnyűség:

meglep, megállít és kísért.

De többször látva: látomány

volt ő, és mégis földi lány.

Lépése szűzi és szabad.

Házias minden mozdulat.

Alakja nyájas, tiszta fény.

Nyomában emlék és remény

kelt: mivel ő sem állt a szív

mindennapi és primitív

éhei, kis búk, örömök,

csók, könny, mosoly, vágy, gáncs fölött.

Azóta híven nézem őt,

s lesem élete ütemét.

lelket lélegző drága lény:

útitárs a Halál felé.

Szilárd ész, gyengéd akarat,

szívós erő halk báj alatt.

Valódi asszony, jó s igaz,

intés, parancs, derű, vigasz.

Asszony, és mégis valami

fényt érzek, ami angyali…

Babits Mihály fordítása

 

Andrew Marwell

(1621-1678)

Vonakodó kedvesemhez

Ha sok időnk lenne e földtekén:

vonakodásod nem rühellném.

Töprengenék, hol töltsem el veled

a végtelen szerelmi éveket.

A Gangesz-parton, hol rubin terem,

járnál te: én a ködös Humberen

szenvelgenék. Ha száz év elszaladt,

felkérnélek: add végre meg magad,

mire te addig húznád az időt,

míg megkeresztelkednek a zsidók.

Szerelmem folyton nőne, oly nagyon

lassan, mint egy világbirodalom.

Tíz évig lesném homlokod; tizet

adnék, hogy feldicsérjem szép szemed,

mindegyik fehér mellednek huszat,

százezret annak, ami fennmaradt;

minden testrészednek egy korszakot

s az Újkort, ha szívedet megadod.

Ezt érdemelné, hölgyem, glóriád,

s hidd meg, szerelmem nem adná alább.

De folyton hallom, hogy hátam mögött

az Idő szárnyas fogata zörög,

s tekints előre: lábaink alatt

jön a jövő, az üres sivatag.

Márványkriptád mélyében elveszik

szépséged, s szépségeddel verseim

visszhangja is. És szűziességedet,

mit úgy féltettél, féreg fúrja meg;

s a por elfekszik – ugyanaz a por –

erényeden meg bujaságomon.

A sír privát szállás, ahol kevés

alkalmat kínál a szeretkezés.

Ezért, míg az ifjúság s az öröm

harmat módjára csillog a bőrödön,

s készséges, vágyó lelked, mint a láng

bukkan fel tested minden pórusán:

tekintsük egymást prédának, akár

két felgerjedt ragadozó madár,

hadd használjuk a percet, ahelyett,

hogy elkenődve lötyögjek veled;

hemperegjünk, míg édességed s vad

erőm egyetlen, görgő gombolyag,

aztán nyergeljünk és a kéj lován

vágtázzunk be az élet kapuján,

s mivel megállítani az Időt

lehetetlen, kergessük mi meg őt.

Faludy György fordítása

 

Magyar Elektronikus Könyvtár

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s