Mikszáth Kálmán – A várak királya

Közzétette:

 

 

Ha Hunyadi János nem tett volna semmit, csak azt, hogy ő nevelte Mátyás királyt, már azért is híres lenne.

Vagy ha nem tett volna egyebet, mint hogy ő építette fel Vajdahunyadot, már abból is ráismernének, hogy nagy embernek kellett lennie, aki koránál magasabban szárnyalt.

De hát Hunyadi János cselekedett még egyebet is. Szent István királytól kezdve le egészen Deák Ferencig, keresztül-kasul nyitogathatjuk, fürkészhetjük történelmünk fiókjait, míg egy olyan nagy alakra találunk, mint Hunyadi János. Azaz, hogy nem találunk.

Drawing by Zoltán Abonyi

Abonyi Zoltán rajza

Minden csodálatos, ami keze nyomát viseli. Még ez a vár is, amely a Zalasd vize feletti sziklán kevélyen hirdeti a középkor fényét, művészetét és ízlését.

Szinte megismerni, ki mit épített e hatalmas, tündér szépségű várból.

Ezek a karcsú tornyok, a csúcsíves építészet remekei, ezek a szép cirádás erkélyek, e gyönyörű kidudorodások, ezek Hunyadi Jánoséi.

A rendetlen, összegyömöszölt bástyák, erődök, szembosszantó melléképületek a Bethlen Gábor meg a többi tulajdonos kezenyoma.

Mert sok kézen járt a vár. Mátyás király fiára, Corvin Jánosra hagyta, aki itt tartotta egyszerű udvarát, amelyben Fráter György is apród volt.

Corvin már ekkor felismervén a fiú nagy tehetségeit, és mondogatta:

– Keserves lesz még ez a te buksi fejed Erdélynek, ha idejekorán le nem szelik.

Corvin halálával nejéé lett a vár, majd zálogképpen (tizenkétezer forintban) az enyingi Törökökhöz jutott, ezek kihaltával pedig a fejedelemre, Bethlen Gáborra szállt.

Egy Bethlen-leány (Katalin) révén, aki a kalandos Zólyomihoz ment férjhez, Zólyomiaké lett Vajda-Hunyad, akik, apa és fiú, fejedelemségre vágyakoztak: börtönből börtönbe vándoroltak s elkobzások útján a vár kézről-kézre járt.

Apaffy Mihály uram ő nagysága “holmi tartozások” fejében Thököly Imrének adta.

De Zólyomi Miklós sem pihent s a portánál örökké mozgatta a maga dolgait.

Apaffy uramra nem egyszer ráreccsentettek. Egy eredeti levél fenn is maradt.

Atyámfia!

Zólyomi a fényes portánál panaszkodott, hogy Hunyad vára Thökölynél van. Barátom uram, ez nem illett. A dicsőséges szultán parancsa, hogy Zólyominak minden vagyona visszaadassék. Ezt tehát megértsd.

1667 június 15-én

Kara Musztafa, kaimakám.

A jámbor természetű Apaffy (akivel ilyen hangon beszélgettek a szultán vezérei) ijedten rohant Teleki nyakára a levéllel:

– Lássa Teleki Mihály uram, mit cselekszik.

És Teleki Mihály uram látta is, – mert jól tudta, hogy Kara Musztafa levele csak annyit jelent: “Küldjetek ismét egy kis pénzt.”

Vitte is rögtön a levelet Thökölyhez.

– Láthatja kegyelmed, mit kell csinálni.

Thököly is látta; mindjárt összecsomagolt egy pár zacskó aranyat s küldte Telekinek, Teleki pedig Musztafának, miután visszatartott a maga számára is valamicskét.

Így ismétlődött ez igen gyakran, míg végre Zólyomi halálával teljesen háborítatlanul székelt Hunyadon Thököly, s fényes udvart tartott német őrséggel. Hogy miből állt az akkori “fényes udvar”, mutatja a hunyadvári lajstrom, amely szerint a várnak az őrségen kívül a következő személyzete volt: Egy várnagy, egy gazda, egy számadó, kulcsár, káplán és egy diák. Ezek valamennyien ezerkétszázkét forintba kerültek évenkint.

Talán fölösleges mondani, hogy Thököly Imrétől is elkobozták s a vár Apaffyé, majd az Apaffyak után a kincstáré lett.

Minden gazdájánál sok viszontagságot állott ki, de megaláztatást csak ennél. A kincstár ugyanis 1852-ben a császári hivatalnokokat szállásolta el a Hunyadiak büszke várában.

Az újabb idők nem nagyon kedveznek a váraknak. Szerepük elmúlt, mert hasznuk elmúlt. A legerősebb sasfészkek is leomlottak. Idők foga, háborúságok zivatara, emberek közönye, gondatlansága, királyok ügyetlenkedése sok vár elpusztulását okozta.

Vajda-Hunyad is sokszor járta már a végét. De hatalmas megalkotója olyan talizmánnal látta el, hogy minduntalan felújúlt. A nagy Hunyadi művészetet hagyott lehelni a kövekbe.

A kövek szilárdsága nem mentette volna meg Hunyadot, de a művészet lehellete parancsolón hirdeti rajtok: “Nekem meg kell maradnom”.

Áll is; romjaiból régi fényében, alakjában újjáépítették. Talán éppen szakasztott olyan, mint újkorában. Alant a kis Zalasd patak csörög rejtelmesen. Fenn a szép tornyok, fülkés bástyák csalóka igézetbe fogják a vándort.

Mohón tapad szeme a cikcakkos százféle ablakokra, hogy nem jelenik-e meg valamelyikben Hunyadi János sisakos fejével, vállára boruló hullámos hajával, vagy a szelid arcú nagyasszony, Szilágyi Erzsébet, amint éppen szólítgatja valahonnan a gyerekeket: “Laci, Matyi, hol vagytok?”

Forrás: Mikszáth Kálmán – Magyarország lovagvárai (Magyar Elektronikus Könyvtár)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s