A kuruc vezérek emlékezete
Rákóczi hamvait anyjáéval együtt a magyar állam 1906-ban hozatta haza, és a kassai dómban helyeztette el. Ugyanakkor kerültek
Séta a kultúra ösvényein
Rákóczi hamvait anyjáéval együtt a magyar állam 1906-ban hozatta haza, és a kassai dómban helyeztette el. Ugyanakkor kerültek
A rómaiak pannóniai fennhatóságának egy újabb keletről érkező lovas nomád nép, a hunok adták meg a kegyelemdöfést. A
Az akkor és azóta is gyakran hallható állítás, miszerint Horthy Miklós Magyarországán „3 millió koldus” élt volna, a
Hatalmas birodalmat épített, neve mítosszá ért az eltelt időben, állítólagos kegyetlensége miatt „Isten ostoraként” emlegették. Milyen volt Attila
Elődeitől, Ferdinándtól és Miksától eltérően II. Rudolf (1576—1608) minden téren támogatta az ellenreformációt. Ez számos erőszakos fellépést is
Mivel János Zsigmond 1571-ben gyermek nélkül hunyt el, a speyeri egyezmény értelmében elvileg Miksa király kezébe került a
A különböző rendű és rangú „igaz magyarok” egyesítését a Habsburg-ellenesség platformján könnyebb volt meghirdetni, mint megvalósítani. Különösen nehéznek
A kultúra és művelődés fejlesztését számos magyar uralkodó tekintette szívügyének, ám egyik sem olyan nagymértékben és látványosan, mint
Az 1806-ban megszűnt Német-Római Birodalom helyén 35 államból és négy ún. birodalmi városból álló laza konföderáció (Német Szövetség)
Erdély és a Hódoltság nagy részének visszaszerzésével a Habsburg Monarchia a Mohács előtti Magyar Királyság déli határáig terjesztette