Pesti Magyar Színház 1837

A magyar nemzeti ébredés

Közzétette:

 

 

Az 1806-ban megszűnt Német-Római Birodalom helyén 35 államból és négy ún. birodalmi városból álló laza konföderáció (Német Szövetség) jött létre, melynek Poroszország és az Osztrák Császárság is tagállamai lettek. A tanácskozás betetőzéseként Oroszország, Poroszország és a Habsburg Monarchia megalakította az ún. Szent Szövetséget, amelynek alapvető célja a feudális monarchiák fenntartása, és ennek érdekében a keresztény szellem erősítése, valamint szükség esetén egymás megsegítése volt. A szövetséghez Európa legtöbb befolyásos uralkodója csatlakozott, kivéve az 1801-ben Írországgal egyesült Nagy-Britannia uralkodója, III. György.

A történelem kerekét azonban ezúttal sem lehetett visszafelé forgatni, sőt megállítani sem. Ha a magyarországi rendek politikai síkon asszisztáltak is a konzervatív szent szövetségi rendszerhez és ezen belül I. Ferenc abszolutisztikus uralmához, a kulturális életben nagy léptekben haladt előre a nemzeti művelődés alapjainak és intézményeinek kiépítése. Elsőként magát a magyar nyelvet kellett alkalmassá tenni olyan fogalmak kifejezésére, amelyekre addig csak latin és/vagy német szavak álltak rendelkezésre. A szókincs megújítása mellett az ország különböző tájegységeinek dialektusaiból létre kellett hozni az azonos normákra épülő egységes irodalmi nyelvet. Ebben az egész folyamatban döntő Ferenc Kazinczyszerepet vállalt a börtönéből 1801-ben uralkodói kegyelemmel szabadult Kazinczy Ferenc. A Széphalomra visszahúzódó írónak és az újítás mellé álló szövetségeseinek, az ún. neológusoknak köszönhetően az 1820-as évek végére a magyar nyelvből fokozatosan eltűntek a latin, valamint a német kifejezések, és a zavaró tájnyelvi fordulatok. A megújult magyar nyelv alapjává a tiszaháti dialektus vált, amely a dunántúli tájnyelv jellegzetességeivel kombinálódott.

A nyelvújítással párhuzamosan haladt az európai irodalom klasszikusainak fordítása és a tartalmában hazafias, formailag pedig romantikus magyar nyelvű szépirodalom kiteljesedése. Katona József Bánk bánja, amely a II. Andrással és az idegen környezetével szembeni ellenállás példáján keresztül az elnyomás és az ellenállás örök erkölcsi dilemmáit sűrítette drámába, 1817-ben készült el. Kölcsey Ferenc 1823-ban írta a Hymnus, a Magyar nép zivataros századaiból című ódáját, amelyhez Erkel Ferenc 1844-ben szerzett zenét, amely – a katolikusok néphimnuszait (Boldogasszony Anyánk, Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga) és a reformátusok legkedveltebb, 90. zsoltárát (Tebenned bíztunk eleitől fogva), valamint a század elejétől játszott és nagyon népszerű Rákóczi-indulót egyaránt kiszorítva – már a század közepére az összmagyarság nemzeti imájává vált. Ehhez társultak a magyar nemzeti romantika legnagyobb alakjának, Vörösmarty Mihálynak a művei, mindenekelőtt a honfoglaló magyarok hősiességét dicsőítő Zalán futása (1825) és az 1836-ban írt Szózat, amely Egressy Béni megzenésítésében (1843) Kölcsey ódája mellett a második nemzeti himnuszunk lett. A prózairodalomból báró Jósika Miklós erdélyi témájú történelmi regényei és báró Eötvös József társadalomkritikai ihletésű művei (A falu jegyzője, 1845; Magyarország 1514-ben, 1847) emelkednek ki. S a nemzeti romantika mellett már akkor feltűntek a plebejus indíttatású és demokratikus töltetű népiesség klasszikusai: Fazekas Mihály a Lúdas Matyival (1815), Petőfi Sándor a János vitézzel (1844) és Arany János a Toldival (1847). Mindhárom mű a tehetséges, ám szegény és kisemmizett magyar nép fia melletti művészi hitvallás, párosítva a mindenkori gazdagok, urak és „elnyomók” kritikájával.

A nemzeti kultúra sokoldalú kibontakozását számos új intézmény segítette. Ezek sorát a Nemzeti Könyvtár nyitotta meg 1802-ben. A könyvtár alapját, amely 1808-ban Nemzeti Múzeummá bővült, 35 ezer kötetes gyűjteményével Széchényi Ferenc vetette meg. Az intézménynek otthont adó, klasszicista stílusú monumentális épület, melyet Pollack Mihály Istvan Szechenyitervezett, 1847-re készült el. A neves mecénás fia, gróf Széchenyi István, bár németül sokáig jobban tudott, mint magyarul, örökölte apja hazaszeretetét. Azzal kezdte közéleti pályafutását, hogy 1825-ben egyéves jövedelmének felajánlásával életre hívta a többiek által már régóta szorgalmazott „magyar tudós társaságot”, vagyis a Magyar Tudományos Akadémiát. Más magyar főnemesek – gróf Károlyi György, gróf Andrássy György, gróf Vay Ábrahám – ugyancsak jelentős hozzájárulásainak köszönhetően az intézmény, amelynek első és legfontosabb feladatául a magyar nyelv helyesírásának egységesítését és szabályainak rögzítését adták, 1830-ban kezdte meg munkáját. Az intézmény első elnökévé gróf Teleki Józsefet választották, aki 30 ezer kötetes családi bibliotékájával megalapozta az MTA ma is működő könyvtárának gyűjteményét.

 

Istvan Szechenyi

Széchenyi István felajánlja birtokainak éves jövedelmét egy Tudós Társaság alapítására (litográfia)

A megújított magyar nyelv terjesztése és a nemzeti összetartozás érzésének kialakítása terén nagy szerepet játszottak a színházak. A főúri kastélyokban, néhány városban és a gimnáziumokban már a 18. században folyt többé vagy kevésbé rendszeres színjátszás. Az előadások nyelve azonban többnyire a német vagy a latin volt. Az első magyar nyelvű színtársulatok az 1780-es évek elején alakultak Pesten és Kolozsváron. Az első magyar kőszínházak azonban csak jóval később jöttek létre: Kolozsváron 1821-ben, Miskolcon 1823-ban, Balatonfüreden 1831-ben és Pesten 1837-ben. Utóbbi alakult át 1840-ben Nemzeti Színházzá, amelynek Shakespeare számos műve mellett a magyar nemzeti drámák, így például Teleki László Kegyence, Vörösmarty Mihály Czillei és a Hunyadiakja szerepelt. 1844-ben itt mutatták be a magyar nemzeti opera egyik első gyermekét, Erkel Ferenc Hunyadi Lászlóját. 1845-ben színre vitték Katona Bánk bánját is, ám csak cenzúrázott, tehát csonkított formában.

 

Pesti Magyar Színház 1837

Pesti Magyar Színház 1837

A műveltség és ezen belül a kultúra kibontakozásában lényeges szerep jutott a sajtónak. A Martinovics-féle összeesküvést követő retorziók idején e téren átmeneti hanyatlás következett be. Míg 1792-ben összesen 18 lap jelent meg Magyarországon, s ezek fele már magyarul, addig 1805-ben már csak öt, és ezek közül magyarul egyetlenegy: a bécsi Magyar Kurír. Az 1820-as évektől azonban újabb fellendülés következett. Az 1819-től megjelenő Tudományos Gyűjtemény a hazai valóság, az Akadémia által kiadott Tudománytár pedig a tudomány eredményeinek bemutatását tartotta feladatának. A tudományos cikkek mellett esszéket és publicisztikát is közölt az 1814-től Kolozsváron megjelenő Erdélyi Múzeum. A Budapesti Szemlét, amely kifejezetten a liberális eszmék és a polgári magatartásmodell terjesztését tartotta feladatának, 1840-től olvashatták az érdeklődők. Az 1840-es években ehhez már három szépirodalmi folyóirat (Honderű, Pesti Divatlap, Életképek) és több hírlap társult. A modern hírlapirodalom az 1841-ben induló Pesti Hírlappal vette kezdetét, amelyre rövidesen több mint ötezren fizettek elő. 1847-ben összesen hat magyar nyelvű politikai hírlap jelent meg hetenként két vagy négy alkalommal. E lapok előfizetőinek együttes száma a tízezret, olvasóié pedig a százezret közelítette.

A magyar nyelvű könyvkiadás ugyancsak terjedt. Az 1800-ban kiadott összesen 115 műből 51 (44%) latin, 45 (39%)magyar, 15(13%) német, 4 szláv nyelven íródott. A fél évszázad múlva, 1848-ban megjelent 794 mű közül viszont már 547 (69%) készült magyar nyelven, s latinul csak 9 (1%), miközben németül 192 (24%), szlovákul 32 (4%), románul 6, horvát és szerb nyelven 5, olaszul 2 és ruténul 1.

Fontos szerepet játszottak a különféle egyletek, klubok, kaszinók és olvasókörök, melyek megvették ezeket a könyveket, és előfizettek a magyar, valamint az ismert német és francia újságokra, s melyekben élénk viták folytak a „maradás” vagy „haladás” kérdéseiről. 1848-ban Magyarországon mintegy 500, Erdélyben pedig 100 ilyen, a kultúra terjesztésében és az eszmék áramlásában szerepet játszó egyesület létezett, hozzávetőleg 100 ezer taggal. Ezek közül kiemelkedett a pesti Nemzeti Kaszinó, amelyet Széchenyi István alapított 1827-ben. A hamarosan közel félszáz taggal rendelkező exkluzív intézmény túlnyomó többsége nemesemberekből állt, de 10% körüli arányban közrendű polgárokat is soraiba fogadott. A nagyobb vidéki városokban ugyancsak alakultak kaszinók, éspedig általában kettő: egy előkelőbb, melyet Debrecenben az oda járók öltözéke alapján „frakkosnak”, másutt egyszerűen „úrinak”, s egy közönségesebb, amelyet általában „polgárinak”, a cívisvárosokban pedig „gubásnak” hívtak. A létező társadalmi különbségek ellenére ezek a közösségi találkozási helyek és az ott közszájon forgó eszmék közelebb hozták egymáshoz a polgárt és a nemest, sőt még az arisztokrácia egy részét is, s ez kezdetét jelentette egy olyan kiegyenlítődési folyamatnak, amely egy gyökeresen új magyar társadalom képét vetítette előre.

Forrás: Romsics Ignác: Magyarország története (312-315. oldal) Kossuth Kiadó, 2017 ISBN 978-963-09-9005-9

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s