Az iszlám vendégszeretet parancsol
Valahol, az egyik félreeső oázisban, amit a térkép sem tüntet fel, kísérőnk megkérdezte: nem vagyunk éhesek? Éhesek voltunk.
Séta a kultúra ösvényein
Valahol, az egyik félreeső oázisban, amit a térkép sem tüntet fel, kísérőnk megkérdezte: nem vagyunk éhesek? Éhesek voltunk.
A „repatriált” feketék, miként a szomszédos Libériában is, szigorúan elkülönültek a bennszülöttektől, mint „civilizáltak” különbnek tartották magukat náluk,
A legtöbb európai, aki a 19. században Afrikába utazott, azt hitte, hogy ott nem népek, hanem vad törzsek
A bélyeggyűjtők tudják, hogy ritka bélyegek vannak, de egyik sem lett olyan értékes, mint a kék Mauritius. Tizenkét
A szemmel veréstől, a „gonosz tekintettől” való félelem egész Észak-Afrikában elterjedt, és az ötös számmal védekeznek ellene. Sokan
Az ősi Egyiptom kultúrájának kifejlődése elsősorban a csillagászatnak és az időszámításnak (a naptár kidolgozása, hogy előre, lehetőleg pontosan
Egyiptom „a Nílus ajándéka” (Hérodotosz); a világ leghosszabb folyójának forrását már az ókorban keresték, de csak a 19.
A legnagyobb tett, amivel Egyiptom az emberiség kultúráját megajándékozta, kétségtelenül az írás megteremtése volt. A legújabb kutatások alapján
Jönnek az európaiak A középkor végén a nagy hajósnépeknek óriási kihívást jelentett a távoli Indiába vezető tengeri útvonal.
Costa Rica Elképzelhető-e, hogy potom húsz négyzetkilométeren nem kevesebb, mint 450 állatfaj éljen? Ez a Costa Rica csendes-óceáni