Az ősz toposza az irodalomban

Közzétette:

 

 

Ősz – a szeptemberi bágyadt búcsúzónál utolszor kitárul az ég, s káprázóan kék tükrén lázvörös levelek úsznak. Andalogjunk együtt egy kicsit az irodalom őszi lapjain…

Ősz – a szeptemberi bágyadt búcsúzónál utolszor kitárul az ég, s káprázóan kék tükrén lázvörös levelek úsznak. A liget tarlott bokrai közt izzik a piros ruhás galagonya. A lángsugarú nyár még egy utolsó mosolyt küld felénk, s elalvó Föld-gyermekét Napunk mély, fagyos álomba ringatja. “Őszbe csavarodott a természet feje” – s már nincs messze az idő, mikor a csermely violás völgye végleg elnémul a tél ködében.

Tudta-e… mely versek bújtak meg az első bekezdésben?

(Juhász Gyula: Milyen volt szőkesége...; Berzsenyi Dániel: A közelítő tél; Weöres Sándor: A galagonya; Petőfi Sándor: Szeptember végén; Petőfi Sándor: Itt van az ősz, itt van ujra...; Arany János: Toldi estéje; Berzsenyi Dániel: A közelítő tél)

A népi kalendáriumokban a nyárutó és az ősz a betakarítás valamint a búcsúk évszaka. Az aratóünnepek mellett az ősz egyik legnagyobb vigassága a szüret. Mégis: az újbortól rózsás hangulatot akaratlan is megszomorítja a meleg évszaktól való búcsúzás melankóliája, csakúgy, mint a készülődésé a zúzos télre.

Impresszió és szimbólum

Az ősz álmatag szépsége számos költőt és festőt sarkallt arra, hogy pennát avagy ecsetet ragadjon s újraálmodja a növekedő alkony évszakát. Így tett ezzel a francia Paul Verlaine is, kinek művészete jól példázza a szimbolista költők verszene iránti fogékonyságát, s az impresszionizmus költészetre gyakorolt hatását egyaránt. Az Őszi chanson c. mesterműve az ősz méla-borongós hangulatát a hangszimbolika eszközével festi le. A penna ecsetté válik a impresszionista kezében.

Ősz húrja zsong,
jajong, busong
a tájon,
s ont monoton
bút konokon
és fájón
.

Question_book-new.svgKislexikon 

Szimbolizmus: a XIX. század második felében, a francia Baudelaire versei nyomán kibontakozó művészeti irányzat, mely szakít a realizmussal, és a jelenségek mélyén rejlő, megfoghatatlan valóságot a szimbólumok elvont, ám annál gazdagabb nyelvén próbálja megragadni. Megújítják a költői nyelvet, s a szavak hangulatkeltő erejét is segítségül hívják a költői üzenet közvetítésében.

Impresszionizmus: pillanatnyi benyomások, hangulatok rögzítését célul tűző művészeti irányzat a XIX. század végéről. A festészetben Manet, Monet és Cézanne voltak legjelesebb képviselői, míg a költészetben Rimbaud A magánhangzók szonettje c. alkotása vált az irányzat programversévé.

Hangszimbolika: a beszédhangokhoz képzeteket, hangulatot társítunk. A hangszimbolika értelmében az egyes hangoknak bár önálló jelentésük nincs, de akusztikus hatásuk, képzésük módja és környezetük sajátos hangulat létrejöttét eredményezheti.

Toposz egyfajta irodalmi vándortéma, vagy gyakran visszatérő motívum, mely újból és újból azonos (hasonló) értelemben jelenik meg a legkülönbözőbb korokban, legkülönbözőbb szerzők műveiben. Például évszakszimbolika: az ősz a pusztulás, az öregedés, a tél a halál, a tavasz a fiatalság vagy az újjászületés szimbóluma.

Hivatalos definíció szerint a toposz „közismert, közkinccsé vált, különböző korokon átívelő költői kép, írói fordulat, cselekményelem. A hozzá kapcsolódó képzetek is mindig rokon jellegűek (eső=bánat, fürdés=múlttól való megtisztulás). A modern irodalomtudomány szóhasználatában a toposz az irodalmi művek sorában fellépő azonos vagy hasonló jelentésű szövegrész, visszatérő kifejezés, klisé, séma, alkotói felfogás, szemléletmód.”


Nem tekinthetjük azonban Verlaine versét pusztán akusztikus csemegének, impresszionista mesterdarabnak: az Őszi chanson szimbolista remek is egyben. Verlaine őszében feloldódnak a vágyak, álmok, emlékek, s e bágyadt, mélabús pillanatban a hulló levelek függönye mögül kikandikál a Halál. Lépte nyomán holt avar kavarog, s az Elkerülhetetlen csöppet sem félelmetes arcát mutatja felénk: sokkal inkább vágyott vendég ő a beteg lélek magányában.

Őszi alkony

A Halál rokona, Ady Endre őszében sem hívatlan vendég a Halál. A Párisban járt az Ősz című vers az ősz motívumát már az első pillanattól szimbolikus értékében használja. Nagybetűs írásmódjával nemcsak kiemeli az egyszerű köznevek sorából, de tovább hangsúlyozza az ősz szimbolikus voltát. Jelentése, mint minden modern szimbólumnak rendkívül nehezen bontható ki, hiszen nem egy-egy kultúra, hanem egy személy szülötte, egyéniségét hordozó „tükörcserép”.

Ady és a Halál – verseiben társa, félelmetes kísérő, a kulisszák állandó, baljós árnya. Ott van a csókban, a szerelemben, a menedéket jelentő Párizsban, a Messiások keserű poharának fenekén. Ady költői és emberi gyökere, magatartása mindig a lét elvesztésének lehetőségéből fakad. Ki-kiújuló betegsége, az anyagi bizonytalanság érzése és a gyakori támadások mind az elmúlás árnyát vonják arcára. Nem harcol ellene – együtt él a benne lakozó halállal. S mi lehetne misztikusabb és kifejezőbb szimbóluma az élőben ott munkálkodó, ám egy lépéssel mindig előttünk járó elmúlásnak? Maga az ősz – megfoghatatlan jelenvalóságával és holt leveleivel, akik némán hirdetik: a Nagyúr már erre járt.Pillanat-költészet

A suhanó, nesztelen, s csak érzékeinken túlról felderengő árnyak világán innen, mégis – valósnak hitt – világunkon túl születnek a japán költészet míves gyöngyszemei, a haikuk.

Haiku: a “pillanat költészetének” is nevezett haiku sajátos japán műfaj. Kötött formáján túl (háromsoros, 5-7-5 szótagos vers) természetből választott témafeldolgozása is jellemző. A haiku szerzője egy mindeneken túli szépséget próbál egyetlen, természeti képben megragadni.

Akár egy jó fotós, a haiku költője is hosszas megfigyelés után választja ki eme jellemző erejű, expresszív pillanatot, amit megörökítésre érdemesnek tart. A jó haikuban a szerző és tárgya összemosódik, a költő annyira elmerül tárgyában, hogy szinte eggyé válnak és megérti annak belső lényegét. Így válhat az ősz is a megfigyelés tárgyává:

Vihar közelít.
Már a csigaházon is
átfütyül a szél.

Kutyaugatás
s köd ül meg az alkonyon.
Avart égetnek.

Utam véget ér.
Szélbe kitett lámpások,
nem mások vagyunk.

Csendélet – kiáltással

Kosztolányi Dezső azon kevés magyar költőink egyike, aki maga is írt és fordított haikukat. A pillanatba merevített szépség megörökítése nem állt hát távol költőnktől. Így tett Őszi reggel című versében is. A vers barokk csendéletek nehéz pompáját festi. A pazar gyümölcsöstál plasztikus és egyben érzéki megörökítése egy mindenek felett való Szépség eszményét hordozza. “Részvétlen” és “derült” e “magába-forduló tökéletesség”: fényében elhalványulni látszik a szűkös emberi lét.
“Ezt hozta az ősz.” S az ősz ezúttal nem a halál maga, de annak pompás hírnöke. Kosztolányi ősze a gyümölcsök, a termények, magvak betakarításának szaka. Ám szépségük felettünk álló: hiába érintette “jáspisfényű” csodájukat halandó kezünk, mikor a távolból őszi ágak intenek felénk. Ércnél maradandóbb a Szépség, de részünk csak egy futó lét – tavasz és ősz között.

Forrás: Sulinet, Wikipédia

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s