Krúdy Gyula – Szegény ember malaca
1930-ban „Disznóölő Tamás” napját megtartották a királyok idejében. A királyság elmúltával is megmaradt jelentősége ennek a napnak, amikor
Séta a kultúra ösvényein
1930-ban „Disznóölő Tamás” napját megtartották a királyok idejében. A királyság elmúltával is megmaradt jelentősége ennek a napnak, amikor
1892—96 között világszerte 126 szabadalmat jegyeztek be mozgó képeket vetítő készülékekre. A kiélezett versenyt a testvérpár nyerte meg,
Pozsonyba, ahol a magyar országgyűlés ülésezett, és Pestre, ahol az értelmiség és a polgárság vitatta az eseményeket, március
Ókori mezopotámiai város és régészeti lelőhely (É 36o24’, K 43 o 08’) a mai Iraq területén, a Tigris bal partján,
Az Erdélyi Fejedelemség a Buda török kézre kerülése utáni években formálódott külön állammá. Bár Fráter György, aki a
A huszadik század elején London utcái a szavazati jogért tüntető nőktől, a szüfrazsettektől voltak hangosak. Kirakatokat is törtek
Királyi földadományozást megörökítő faragással díszített sztélék és kőoszlopok az ókori Mezopotámia déli területein. Nyersanyaguk általában valamely kemény kőfajta,
Egyesült Államok Az inuit (eszkimó) nyelven „szakállas”-nak nevezett, kis híján földig érő szőrrel borított pézsmatulok minden más élőlénynél
1941 tavaszán és nyarán Hitler és a német katonai parancsnokok nem követelték Magyarország részvételét a keleti hadjáratban. A
„Az én életművem lerakta az alapját annak, amit majd az elkövetkező nemzedékek fognak felépíteni” – jelentette ki a