Auguste és Louis Lumière

1892—96 között világszerte 126 szabadalmat jegyeztek be mozgó képeket vetítő készülékekre. A kiélezett versenyt a testvérpár nyerte meg, akiknek már a nevében eleve benne volt a vetítéshez elengedhetetlen fény (franciául: „lumière”).

Antoine Lumière, a testvérek apja már sikeres fényképész volt Lyonban, amikor 1894-ben először látta működni Edison zseniális találmányát, a kinetoszkópot. Olyasféleképpen nézett ki, akár egy komód, tetején egy kukucskáló masinával, amibe ha (meglehetősen kényelmetlen testtartásban) belenézett valaki, mozgófilmet láthatott benne. Lumière papa azzal a jelszóval tért haza, hogy „ki kell hozni a képet abból a dobozból!”

Auguste [balra] és Louis Lumière. Diplomájukat a tekintélyes La Martinére magánegyetemen szerezték: előbbi kémiából, utóbbi fizikából. Már tinédzserként segédkeztek apjuk, Antoine Lumière fényképész műhelyében és fontos újításokat vezettek be.

Fiai komolyan vették az intelmet, és egy éven belül elkészítették a maguk kinematográfját. A párizsi Grand Café úgynevezett hindu szalonjában kifeszítettek a falra egy fehér lepedőt, és a mintegy harminc főnyi közönség előtt jó félórás vetítést rendeztek. Bombasiker volt: a közönség mintegy vezényszóra kacagott és sírt örömében, vagy éppen kapkodta a levegőt ijedtében. Mára legendává vált, hogyan reagáltak a La Ciotat-i vasútállomáson fölvett jelenetre: mivel a felvevőgépet egészen a sínek mellett helyezték el, a nézőknek az volt a benyomásuk, hogy az érkező vonat egyenesen közéjük fog rohanni, mire többen kiszaladtak a teremből.

A nevezetes Lumière-rövidfilm, A vonat érkezése egyik kockája. 1895 januárjában vetítették először. A téma kiválasztása és a kamera elhelyezése egyaránt azt bizonyítja, hogy a fivérek nemcsak feltalálók voltak, hanem rendezői tehetséggel is bírtak.

A kinematográf hamarosan ablakot nyitott távoli, majdnem elérhetetlen világokra is: a tengerre, Nápolyra, egy bikaviadalra, VII. Edvárd angol királyra, sőt még Japánra és Kínára is. De Lumière-ék nem érték be a dokumentumfilm műfajával, hanem lerakták a játékfilm alapjait is egy rövidke börleszkjelenettel, A megöntözött öntözővel.

A Lumière Vállalat néhány éven belül sokfelé létesített filmszínházakat, például Kubában és Mexikóban is. Aztán az újabb sikerekre éhes testvérpár 1902-ben eladta szabadalmát egy másiknak: a Pathé fivéreknek, akik lefektették a francia film alapjait. Ők maguk ezentúl inkább a színes fényképezéssel foglalkoztak, mert abban több fantáziát láttak. Állítólag még azt is kijelentették, hogy „a mozinak nincs jövője”, ám ez feltehetően csupán rosszindulatú pletyka.

Forrás: Roberto Mottadelli, Gianni Morelli – A 20. század legmeghatározóbb egyéniségei (20—23. oldal) Corvina Kiadó, 2018 ISBN 978 963 13 6495 8