Közzétette:
1941 tavaszán és nyarán Hitler és a német katonai parancsnokok nem követelték Magyarország részvételét a keleti hadjáratban. A német támadás 1941 végi megtorpanása után azonban annál inkább. Ezzel magyarázható, hogy 1942 tavaszán a kormányzat egy újabb, mintegy 207 ezer fős seregtestet (ún. 2. magyar hadsereg) küldött ki a keleti frontra. Kellő számú nehézfegyverrel, gyorsan mozgatható tüzérütegekkel, harckocsikkal, páncéltörőkkel és tankelhárítókkal azonban nem tudta felszerelni az egységeket. Ezért és létszámánál fogva a 200 kilométer hosszú, Don melletti frontvonal biztonságos védelmére, amit feladatul kapott, a magyar hadsereg képtelennek bizonyult. Az 1943. januári szovjet áttörés során a 200 ezer honvédből mintegy 40 ezer meghalt, 35 ezer megsebesült, sokan eltűntek és mintegy 60 ezren fogságba estek.
Magyar katona a Don-kanyarnál – a doni katasztrófa 1943 (Fotó:OSA archivum Centrális Galéria) | Magyar katonák a Don-kanyarnál, Ivanovkán, 1943.január | Visszavonuló katonák a Don-kanyarnál
A 2. magyar hadsereg pusztulása megerősítette a konzervatív körök és a Kállay-kormány arra irányuló szándékát, hogy az angolszász szövetségesekkel fegyverszüneti tárgyalásokba kezdjenek, és felkészüljenek a kiugrásra. Ez késztette a német vezetést arra, hogy elrendelje Magyarország katonai megszállását. Erre – a megzsarolt Horthy beleegyezésével – 1944. március 19-én került sor.
Forrás: Romsics Ignác: Magyarország története (420—421. oldal) Kossuth Kiadó, 2017 ISBN 978-963-09-9005-9
