Kulturális élet I. (Nagy) Lajos korában
A háború mindig költséges dolog, s ez Lajos korában is így volt. Kultúrára ennek ellenére a király, valamint
Séta a kultúra ösvényein
A háború mindig költséges dolog, s ez Lajos korában is így volt. Kultúrára ennek ellenére a király, valamint
A korábban szórványos, ám a tatárjárás után tömeges betelepítések következtében a lakosság etnikai összetétele módosult. Az erdélyi, felvidéki
A királyi kancelláriában dolgozott az a jegyző, akit az utókor Anonymusként, vagyis Névtelenként ismer, s aki regényes elemekben
A lakosság vallási megoszlása érdemben nem változott. A katolikus vallásúak aránya meghaladta a 60%-ot. Ezek túlnyomó többsége (52%)
A felsőoktatás magas színvonalon folyt, ám előnyeit csak kevesen élvezhették. Az egyetemisták és főiskolások 1937—1938-as létszáma (13 ezer)
Viktória angol királynő és India császárnője uralkodása (1837—1901) 64 éven át tartott – tovább, mint bármely brit királynőé
A puskaporos hordó, mint várni lehetett, végül valóban a Balkánon robbant fel. A kanócot egy boszniai szerb
A Német Császárság és az Osztrák-Magyar Monarchia közötti 1879-es katonai védelmi egyezményhez (Kettős Szövetség) német kezdeményezésre 1882-ben csatlakozott
395. január 17-én halt meg I. (Nagy) Theodosius I. Theodosius, eredeti nevén Flavius Theodosius, görögül: Μέγας Θεοδόσιος
Az autoriter rendszeren belül Horthy sokáig a „közép-erős” köztársasági elnökéhez hasonló jogkörrel rendelkezett. A nemzetgyűlés, illetve később a