Közzétette:
A lakosság vallási megoszlása érdemben nem változott. A katolikus vallásúak aránya meghaladta a 60%-ot. Ezek túlnyomó többsége (52%) a latin, csaknem 10% pedig a görög szertartású egyházhoz tartozott. A protestáns felekezetek közül a reformátusok aránya közel 13%-ot, az evangélikusoké 6%-t és az unitáriusoké mindössze 0,3%-ot tett ki. A görögkeleti (ortodox) egyház csaknem hárommillió hívőt (14%) számlált, az izraelita pedig 932 ezret (4,5%). Az 1848-as és az ezt megerősítő 1867-es rendezés értelmében a katolikus, protestáns és görögkeleti egyházak hívei közjogi szempontból bevett, az izraeliták viszont csak tűrt felekezetnek minősültek. A kettő közötti különbség elsősorban abban állt, hogy míg az előbbiek törvényes védelem alatt álltak, és részesülhettek állami támogatásban, az utóbbiak nem. Ez a különbségtétel 1895-ig tartott, akkor az izraelita vallás is a bevett vallások közé került. A magyarországi zsidóság emancipációja ekkor és ezzel vált teljessé. Mindegyik felekezetet érintette a felvilágosodás eszméiből táplálkozó laicizálódás folyamata, a mindennapok vallási keretezettségének visszaszorulása és a hit identitást meghatározó szerepének mérséklődése. Ezzel párhuzamosan – különösen a nagyvárosokban – csökkent a templomba járók száma, és a vallásosságot egyre többen azonosították az erkölcsösséggel. A tömegesen előforduló erkölcsi kilengések, például az alkoholizmus és a házasságon kívüli nemi élet ellen mindegyik felekezet állandó harcot folytatott.
Nemzetiségek eloszlása az Osztrák–Magyar Monarchia területén. Forrás: William R. Shepherd: Historical Atlas (1911)
A vallási megoszlástól eltérően a nyelvi-nemzeti hovatartozás arányai a dualizmus korában érdemben módosultak. A magyarság aránya, amely 1850-ben a Magyar Korona országaiban még csak 36,5%-ot tett ki, 1910-re 48%-ra nőtt. Az autonóm Horvátországot leszámítva pedig 42,3%-ról 54,6%-ra. A magyarok után a románok (14%), a németek (10%), a szlovákok (9%) és a horvátok (9%) következtek. A sort a szerbek (5%) és és a ruszinok (2%) zárták.
A nemzetiségi arányok megváltozásában három tényező játszott közre: a természetes szaporodás üteme, amely a magyarok körében gyorsabb volt, mint a többi nemzetiség esetében; a tengerentúlra irányuló kivándorlás, amely több nem magyart vonzott, mint magyart; s végül az asszimiláció, amely 2 millióval járult hozzá a magyarok összesen 5,3 milliós gyarapodásához. A különböző etnikai, illetve vallási csoportok közül leggyorsabban és legnagyobb számban a zsidók integrálódtak. 1910-ben 932 ezer izraelita vallású lakos közül 705 ezer már magyar anyanyelvűnek vallotta magát. A 60 év alatti elmagyarosodott németek száma ugyanekkor mintegy 600 ezerre, a szlovákoké pedig 400 ezerre volt tehető. Legkevésbé a falusi környezetben élők, valamint az ortodox románok és szerbek magyarosodtak.
Forrás: Romsics Ignác: Magyarország története (361—362. oldal) Kossuth Kiadó, 2017 ISBN 978-963-09-9005-9
Lighthouse 