A magyar falvak a középkorban

Közzétette: Lighhouse

A mezővárosként emlegetett települések többsége csak annyiban különbözött a falvaktól, hogy azoknál valamivel többen laktak bennük, s tartottak piacokat. A falvak közé azokat a helységeket szokás sorolni, amelyek a korabeli latin nyelvű dokumentumokban villa néven fordulnak elő, s lakóinak a száma nem haladta meg az 500 főt. A becslések szerint a 16. elején mintegy 18 ezer ilyen kis település lehetett az országban. Ezeknek két típusa alakult ki. Az egyikben szabálytalanul és egymástól viszonylag nagy távolságra helyezkedtek el a házak és tartozékaik, amelyeket utcák helyett legfeljebb kitaposott ösvények kötöttek össze. Az ún. utcás-soros falvakban viszont – Szegedhez hasonlóan – egy vagy több hosszú utca mentén épültek fel a házak egymáshoz viszonylag közel. A belső telkeket kerítések ekkor még nem választották el; inkább az egész falut kerítették körül azért, hogy a ház körül legelésző lábasjószágok nehogy elkószáljanak. A falu középpontjában emelkedett a templom, amely nemcsak a vallásos élet, hanem a helyi kommunikáció fóruma is volt. A 14. század végén a falvak mintegy felében állt templom. Számuk a 15. században tovább nőtt. A templomot általában fallal körülkerített cinterem, vagyis temető vette körül. Az egyre gyakoribb török betörések elleni védekezésül a 14—16. században több délvidéki, elsősorban dél-erdélyi falusi templom köré építettek lőrésekkel, olykor bástyákkal ellátott falakat kőből vagy téglából. Ezek közül a dél-erdélyi ún. erődtemplomok közül hét a világörökség részét képezi.