1914. június 28.

A puskaporos hordó, mint várni lehetett, végül valóban a Balkánon robbant fel. A kanócot egy boszniai szerb diák, a szerb hadsereg korábbi önkéntese, Gavrilo Princip gyújtotta meg azzal, hogy a szerbiai titkosszolgálat támogatásával 1914. június 28-án sikeres merényletet hajtott végre a Szarajevóba, Bosznia-Hercegovina székvárosába látogató osztrák-magyar trónörökös, Ferenc Ferdinánd és felesége ellen. A merénylet és a hadüzenet július 28-i elküldése között eltelt egy hónapban a Monarchia vezetői többször megvitatták a lehetséges válaszlépéseket. A közös kormány, s különösen a vezérkar, amelynek vezetője, Franz Conrad von Hötzendorf évek óta preventív háborút szorgalmazott, a merénylet hírére azonnal a Szerbia elleni megtorló háború megindítását indítványozta. Gróf Tisza István magyar miniszterelnök viszont, aki az adott helyzetben kockázatosnak ítélte a háború kimenetelét, eleinte ellenezte a hadüzenetet, illetve a túl kemény fellépést. A vitát a német császár és kormány háborús eltökéltsége zárta le: a közös minisztertanácsra és Tiszára egyaránt nyomást gyakoroltak a döntő lépés mielőbbi megtétele érdekében. 

Háborút éljenzők felvonulása az I. világháború kitörésekor Budapesten, 1914 augusztusában (Fotó: MTI/reprodukció)

A lehetséges hadicélokról ugyancsak megoszlott a monarchiai vezetés véleménye. Conrad és a politikai vezetés egyik szárnya a messzemenő annexiós terveket dédelgetett. A magyar vezetők többsége, így például Tisza István ezzel szemben vagy a status quo alapján álló, vagy csak kismértékű területnövelést helyeselt. Óvatos álláspontjukat azzal az igen plauzibilis feltételezéssel indokolták, hogy újabb szláv területek bekebelezése minden bizonnyal a dualizmus végét, s a föderalizmus valamilyen formájának diadalát, ezzel együtt a történelmi Magyarország egységének valószínű végét jelentené. A hadicéloknak ez a maximális és minimális variánsa a mindenkori hadi helyzetnek megfelelően került előtérbe vagy háttérbe, s a koronatanács csak 1917 tavaszán döntött a minimális program mellett. Ez a Monarchia integritásának szavatolását és a Monarchia-ellenes szerb uralkodóház eltávolítását tartalmazta.

A német és az osztrák-magyar hadvezetés közös haditervének a lényege abban állt, hogy a Monarchia mindaddig feltartóztatja az orosz hadsereget, amíg a németek a nyugati fronton döntő vereséget mérnek a franciákra, hogy azután ők is az oroszok ellen fordulhassanak. Ez a haditerv azonban több szempontból is tévesnek, illetve megvalósíthatatlannak bizonyult. A nyugati fronton a németek nem bírtak a francia és brit hadsereggel, s ezért itt villámháború helyett néhány hónapon belül állóháború alakult ki. Keleten viszont az oroszok okoztak meglepetést, akik titokban mozgósított haderejükkel az augusztus 5-i hadüzenet idejére teljes erejükkel felsorakoztak a Monarchia határán. Az osztrák-magyar haderőnek így egyszerre kellett volna a szerb hadsereget megverni és az oroszt feltartóztatni. Ez meghaladta az erejét. Az 1.8 milliós kezdő hadi létszámból a háború első hónapjaiban vívott délvidéki és galíciai harcokban több mint 1 millió katona esett el, sebesült meg vagy esett fogságba.

Forrás: Romsics Ignác: Magyarország története (385—386. oldal) Kossuth Kiadó, 2017 ISBN 978-963-09-9005-9