A Függetlenségi Nyilatkozat aláírása – 1776
Július 4-e azóta is a függetlenség napja az USA-ban „… Mi tehát az Amerikai Egyesült Államok Képviselői, Általános
Séta a kultúra ösvényein
Július 4-e azóta is a függetlenség napja az USA-ban „… Mi tehát az Amerikai Egyesült Államok Képviselői, Általános
Óh, bennem lobogott el Ama szinte már savós, Tüzetlen és makacs, De jó nedvű ifjuság. Március Idusára Voltak
International Day of Italian Cuisines január 17. 2008 óta tartják ezt a világnapot, amely Remete Szent Antal ünnepének
November 13-át az Országgyűlés 2011-ben nyilvánította a magyar nyelv napjává, annak emlékére, hogy 1844-ben V. Ferdinánd magyar király
Megkezdett verseinek befejezésével és ujgur népmesék fordításával foglalkozik Buda Ferenc költő, műfordító, a Nemzet Művésze, aki november 3-án
Epikurosz (Számosz, Kr. e. 341 – Athén, Kr. e. 270) görög filozófus volt, a róla elnevezett iskolának (az
A Magyar Művészeti Akadémia intézménye, a Műcsarnok kiállítása a közelmúltban elhunyt Bencsik István (Marcali, 1931. május 29. –
Újabb arcát mutatja meg a kontinens legnagyobb hangversenytermi orgonája november 9-én. A hangszerek királynője ezúttal világzenei instrumentumként nyilvánul
Horvátország A park 12 felső tava közül jó 400 éve a Kozjak a legnagyobb – attól eltekintve, hogy
Elhunyt Kocsis Zoltán kétszeres Kossuth-díjas, Corvin-lánccal kitüntetett zongoraművész, karmester, zeneszerző, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar főzeneigazgatója. Kocsis Zoltán több mint
Jó lenne megkérdezni Czeizel Endre professzort, genetikai vagy társadalmi okai vannak, hogy a hölgyek között elenyésző számban vannak
Aki nem tud semmit, nem szeret semmit. Aki tehetetlen: érthetetlen. Aki nem ért semmit, nem is ér semmit.
A Nemzet Művésze díjat a Magyar Művészeti Akadémia kezdeményezésére – 2013-ban – az Országgyűlés a magyar művészeti élet