Buda Ferenc 80 esztendős

Közzétette:

 

 

Megkezdett verseinek befejezésével és ujgur népmesék fordításával foglalkozik Buda Ferenc költő, műfordító, a Nemzet Művésze, aki november 3-án töltötte be 80. életévét. Születésnapján Kecskeméten, 2016. november 8-án pedig a Petőfi Irodalmi Múzeumban köszöntötték tisztelői, barátai. A Forrás szépirodalmi, művészeti folyóirat novemberi száma is a költőt ünnepli.

 

Buda Ferenc 80 éves

Buda Ferenc (jobbra)

Buda Ferenc 1936. november 3-án született, azon az éjszakán, amelyiken Kosztolányi Dezső meghalt. Szinte napra pontosan húszéves volt, amikor az 1956-os forradalmat az orosz tankok eltaposták. A két tudatosított hagyomány közül ez a második határozta meg erősebben az életútját, annál is inkább, mert a forradalom eltiprása után írott verseiért perbe fogták és elítélték. Költészetének alakulására is hatással volt a börtönben töltött egy év.

1956 októberének napjait Debrecenben élte meg. November elejétől február közepéig, amikor újraindult az oktatás az egyetemen, mintegy másfél tucatnyi verset írt, s ezek közül három a hatóság kezébe került. A versek ugyanis kézről kézre terjedtek, és az egyik fiú éppen a besúgónak szavalta el őket. Miután a versek szerzőjének nyomára akadtak, egy év börtönre ítélték a Rend, a Tizenöt-húszéves halottak és a Pesten esik a hó című versek miatt. Ez utóbbi verset az Ébresszen aranysíp című második kötetébe Juhász Ferenc beleszerkesztette, aláírva a vers keletkezésének évszámát is. A másik két vers sokáig illegalitásban lappangott a fiók mélyén, ezeket és a börtönben írt verseket Für Lajos, a debreceni egyetem tanársegéde, a forradalmi bizottmány titkára őrizte, majd az 1980-as évek végén postán küldte vissza neki.

Verseit először a Kortárs, az Élet és Irodalom, majd az Új Írás közölte. Juhász Ferencnek köszönhetően, aki kezébe vette verseinek sorsát a Szépirodalmi Kiadónál, megjelenhetett első kötete is, Füvek példája címmel.

Buda Ferenc Debrecenben született, a Kossuth Lajos Tudományegyetemen 1955-ben kezdte tanulmányait. Csak 1968-ban kapott diplomát, mert 1957-ben néhány verse miatt elítélték, ezért 1958-tól segédmunkás, 1963-tól képesítés nélküli nevelő volt a Pest megyei Pusztavacson. 1965-től Kecskeméten általános iskolában tanított, 1971-től a Bács-Kiskun Megyei Levéltár munkatársa, majd a Forrás szerkesztőségébe került, ahol 1986-tól a lap főmunkatársa. Már mintegy ötven éve Kecskeméten él.
Számos verseskötete jelent meg, s jelentős műfordítói tevékenysége is: többek között baskír, finn, kirgiz, lapp, mari, mordvin, török, udmurt, kazah fordításai ismeretesek. Tagja a 
Digitális Irodalmi Akadémiának.
2005-ben Kossuth-díjjal tüntették ki gazdag lírai költészetéért, a népköltészet és a modern líra hagyományait ötvöző formai megoldásaiért, műfordítói tevékenységéért. 2014-ben egész életműve elismeréseként a Nemzet Művésze lett. A Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.

* * *

A nyolcvanadik életévét betöltött Buda Ferencet köszöntötték rokonai, barátai, pályatársai, tisztelői a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Laudációt mondott Pécsi Györgyi irodalomtörténész, kritikus, valamint Szentmártoni Jánosköltő, a Magyar Írószövetség elnöke. Az ünnepelttel Füzi László irodalomtörténész, a Forrás főszerkesztője és Vasy Géza irodalomtörténész beszélgetett a Digitális Irodalmi Akadémia vezető szerkesztőjének, Radics Péternek az irányításával. Buda Ferenc verseit Dinnyés József énekes, dalszerző, gitárművész adta elő. Az egyik megzenésített költemény a Kőből rakott mese volt:

Kőország,
kővilág,
kőfákon
kő az ág,
kőágon
kőmadár
kőtolla
hulldogál.

Kővirág,
kőfelhő,
kővölgyben
kőpatak,
kőhegyen
kőerdő,
kővízben
kőhalak.

Vénséges
kőjuhász,
kőnyájra
ő vigyáz,
kőréten
kőjuhok,
fű is csak
kő jutott.

Kőégen
kő a nap –
kisbojtár
bújj elő,
ostorod
kapd elő,
s kő kövön
nem marad!

Mind Pécsi Györgyi, mind Szentmártoni János említést tett arról, hogy Buda Ferencet 1956-ben egészen fiatalon három forradalmi verséért bebörtönözték, és kizárták az egyetemről. Szentmártoni János sorszerűen vállalt értékőrzésről, archaikus súlyról és jelentésvilágról, puritán letisztultságról, az emberi mértékhez való ragaszkodásról beszélt Buda Ferenc emberi és költői magatartását illetően, valamint arról, hogy a művészete teljes univerzum, amelyben a magyarság és az emberiség alapkérdései egyaránt megjelennek. Szentmártoni János idézte Buda Ferenc Hőből, fényből című versének egyik versszakát, így többekben felelevenítette a teljes költeményt, amely így hangzik:

Hőből fényből a hűs ködig
eljutván végső tűntödig
léted leegyszerűsödik

Elmúlnak idők és terek
nem vagy se felnőtt sem gyerek
fölösleged mind szétpereg

Voltál valaha csecsszopó
leszel – ha leszel – ősz apó
s elrejt a föld
belep a hó

Pécsi Györgyi arról beszélt, hogy az értékek egyetemes megingása közepette Buda Ferenc az értékek megingathatatlanságát hirdeti, és azt vallja, hogy a rend továbbra is létezik, csak újra rá kell találni. Pécsi Györgyi azt is hangsúlyozta, hogy Buda Ferenc esetében az élet megelőzi a verset, s hogy inkább a természetet járja, mint hogy verset írjon. Az irodalomtörténész addig a szándékos túlzásig is elment, hogy azt mondta: Buda Ferenc akkor is korunk egyik legnagyobb költője lenne, ha egyetlen verset sem írt volna. Ezzel a merész kijelentéssel előkészítette azt a gondolatát, hogy Buda Ferenc esetében gyakran felmerül az a kérdés, hogy lehet, hogy a versei nem is az ő alkotásai, hanem a hagyomány tüneményei. Pécsi Györgyi felidézte a költő egyik legismertebb szerelmes versét is, amely így szól:

Ne rejtőzz el, úgyis látlak!
Rádcsukom a szempillámat.
Benn zörömbölsz a szivemben,
s elsimulsz a tenyeremben,
s elsimulsz az arcom bőrén,
mint vadvizen a verőfény.
Nagyon jó vagy, jó meleg vagy,
nagyon jó így, hogy velem vagy.
Mindenekben megtalállak,
s öröm markol meg, ha látlak.
Nézz rám, szólok a szemednek,
ne fuss el, nagyon szeretlek!

A költő a vele folytatott beszélgetés során beszélt életéről és költői törekvéseiről. Az egyik kérdésre például így felelt: “Manapság gyakrabban gondolok az irgalomra, mint a szigorúságra, mert magam is rászorulok.” Egyik alkalommal pedig azt mondta az est során elhangzott sok méltatásra reagálva: “Annyi jót hallottam magamról, hogy most már alig érek föl a saját derekamig!”
Végül ő is elszavalta két versét. Az egyik a nemrég írt Számvetés volt:

Küszködve egy élethosszat,
láttam sok jót s néha rosszat,
lelket soha nem cseréltem,
mulasztás a legtöbb vétkem.

 

Forrás: Magyar Művészeti Akadémia

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s