A Google megalakulása
1998. szeptember 4-én alakult meg a Google Részvénytársaság … hogy a kereső működhessen, fejlődhessen – immáron üzleti alapon
Séta a kultúra ösvényein
1998. szeptember 4-én alakult meg a Google Részvénytársaság … hogy a kereső működhessen, fejlődhessen – immáron üzleti alapon
Július 4-e azóta is a függetlenség napja az USA-ban „… Mi tehát az Amerikai Egyesült Államok Képviselői, Általános
Óh, bennem lobogott el Ama szinte már savós, Tüzetlen és makacs, De jó nedvű ifjuság. Március Idusára Voltak
A DNS természetét nem egyik napról a másikra sikerült tisztázni: kutatók egész sora dolgozott rajta hosszasan. A sikerhez
A jobbágyok terheinek egységesítéssel egybekötött könnyítése és az oktatásügy korszerűsítése mellett, amelyek a korszak legnagyobb horderejű intézkedései voltak,
Mária Terézia oktatási reformjait az 1777-es Ratio Educationis koronázta meg. A rendelet kilenc tankerületre osztotta az országot, amelyek
Az iszlám fazekasság egy másik felfedezéssel önálló fejezetet nyitott a kerámiaművesség történetében, ez pedig a gyöngyházcsillogású fénymáz feltalálása
Hitt abban, hogy a demokráciáért meg kell dolgozni. Ez a tolószékhez kötött elnök kivezette az Egyesült Államokat a
A harangok elhallgattak, az ünneplők a nagy csöndben az ablakhoz álltak, nézték a havas éjszakát, a múló időre
Vezéregyéniség volt, aki mindig elébe tudott menni az ügyfelei igényeinek, mesterien kommunikált, továbbá szenvedélyt és emberiességet vitt a
Több mint hét évtizeden át készítette légies, könnyed, a környezetbe simuló épületeit. Az általa képviselt szerves építészet nem
Perzsia névadó tartománya, a dél-iráni Fársz az Akhaimenidák letűnésével egy időre kikerült a történeti és művészettörténeti események fősodrából.
Rossz időket élünk, hogy fessem ki jónak? Ki hisz ma Százéves Jövendőmondónak? Mikor maga sem hisz, öreg csont,